Épphogy

Valamelyik este már úgy ültem le ide, hogy csak úgy idepötyögök gyorsan két sort, hogy rettenetesen fáradt vagyok, de azért minden rendben. Akkor végül nem ilyen két sor lett belőle, de most, így péntek este, alig pár perccel csak éjfél előtt már nem nagyon van energiám gondolkodni. Igaz, szoktam gondolkodás nélkül írni, mert néha van olyan, hogy csak úgy "folynak" ki a gondolatok a fejemből, és az ujjam pedig automatikusan üti le egymás után a billentyűket. :) Nos, ez a ma este nem ilyen.
Szerencse, hogy holnap nem kell mennem dolgozni. (na de majd a jövő héten..) Kelni mondjuk kell azért, mert a két kisebbnek lesz iskola. Igaz, csak délig, vagy még talán addig se. Nem is értem, minek kell akkor erőlködni, de mindegy. :)
Jó lenne, ha mondjuk kisütne hétvégére a nap. :) Örülnék neki.

:)

Tényleg fogalmam sincs róla, hogy hogyan fogom bírni még fizikailag-lelkileg a következő heteket. Bár.. nyilván bírni fogom, mert annyi mindenen túl vagyunk már, és voltak bőven fizikai megpróbáltatások is, meg lelkiek is. Ma mondjuk azt gondoltam, hogy nem fog menni, össze fogok rogyni idő előtt, és akkor nem tudom mi lesz. Mert az nem csak azért lenne szörnyű, mert megtörténne, és utálnám magam a "gyengeségemért", de mindenki mást is megijesztene nagyon. 

Na de inkább nem is gondolok erre.. mutatok helyette egy előtte-utána képet. :) :D

Ez a nap más

Tavaly ilyenkor még egészen másmilyenre terveztem ezt a mai napot. Olyan napot szerettem volna varázsolni a mai napból, amilyen még nem volt sohasem. Fejben megvolt minden. Csak aztán ugye közbeszóltak a mindenféle történések, így nagyjából június végén búcsút vettem az eredeti ötletemtől. Akkor már tudtam, hogy abból biztosan nem lesz semmi. Azért próbáltam kreálni magamban valami b-tervet, de mindig több és több minden vonta el a figyelmemet, így a b terv is lassan hamvába holt.
Így aztán mára "csak" annyi jutott végül, hogy mindketten itthon voltunk szabadságon, egész nap tettünk-vettünk a lakásunkban, és este azért sikerült a tortán a gyertyákat ott elfújni az új lakásban. Legalább ezt az örömöt sikerült megszerezni. Igaz, hogy a főzőlap kartonján került terítékre a torta, de ez szerintem semmit nem vette el az örömből.
Negyven éves. Nem tűnik annyinak, nem látszik rajta szerintem, bár itt-ott már megcsillannak a fehér hajszálai is. A tizenhetediket is együtt ünnepeltük már. :) És reményeim szerint még a nyolcvanadikat is együtt fogjuk. :)

Napról napra

Nem számolok vissza, nincs kitűzött időpont, mert azt hiszem majd úgy lesz a költözés is, hogy egyszer csak egy este ott alszunk már. Nem biztos, hogy ezt előre el fogjuk tervezni, simán lehet, hogy majd csak úgy adódik, például az őszi szünet valamelyik napján, mert akkor tök egyszerű lesz, a fiúknak nem kell különösebben készülni semmire, csak úgy fogják magukat, és lefekszenek az új szobájukban. :) Mi felnőttek meg úgyis rugalmasak vagyunk már, bármilyen helyzetből képesek vagyunk dolgozni indulni, és bármilyen helyzetbe képesek vagyunk megérkezni is a munkából.
De.. ma végeztek a festők. Én még nem láttam a legvégső verziót, mert este fél tízig dolgoztam, de amit délben láttam, már az is gyönyörűséges volt. Pedig arra ők azt mondták, hogy még látnak benne itt-ott hibát. Én nem láttam semmit, csak azt, hogy nagyon szép. :)
Elköszöntem tőlük, bár.. szívesen nézném még, ahogy dolgoznak, és kár, hogy nem vettem videóra, ahogy festik a falakat, mert egy élmény volt látni is. :) Megbeszéltük, hogy most egy pár évig így, ebben a formában nem szeretném őket látni a lakásban, de persze bármikor szívesen látom őket egy kávéra (kár, hogy nem kávéznak). A következő festésnél meg találkozunk. Biztos, hogy senki másra nem bíznám ezentúl.
A villanyszerelő jön szombaton, addigra itt lesz az összes lámpa is, minden más megvan már. :)
Legkésőbb jövő hét elején jönnek a fűtést befejezni, és minden vizes szerelvényt, egyebet felrakni. :) Már csak a laminált padló és a szőnyeg hiányzik. Meg a bútorok. :)
Izgalmas.. és kicsit félelmetes is. :)Végre...

Annyira

Olyan nagyon nagy boldogság, ahogy a szemünk láttára szépül az, amiért már eddig is olyan sokat dolgoztunk, hogy le sem tudom írni. Az egyik pillanatban alig lehet a vigyort letörölni a képemről, a másikban meg majd' elsírom magam. Mindkettőt ugyanaz az érzés váltja ki. Nem tudom, hogy valaha is el merem e majd hinni, hogy ez tényleg mind a mienk.
Képek következnek:

Most jön az a rész, amikor minden álmunk megjelenik majd egy-egy tárgy formájában. :)

Kezdődik

Ismerem én magam már egy jó pár éve. Nem annyi ideje, mint ahány éves vagyok, mert jó sok év telt el addig, amíg magamnak is sikerült kiismernem magamat, és megtanulni egy csomó mindent. Na persze, megtanulni megtanultam, na de az ugye nem egyenlő azzal, hogy mindent úgy is csinálok, mintha okultam is volna azokból, amiket tanultam.
Olyan másfél-két hete már, hogy azért érzem, valami nem teljesen stimmel, mert megint kezdődik a folyamatos fáradtság, a kedvetlenség, a semmihez sincs kedvem érzés, de mivel ilyesmire most nincs idő, így szépen elhessegettem mindent, és figyelmen kívül hagytam, mondván, majd alakul ez. Épp mindenhol az van, ami nem a leginkább lélekemelő, vége van a nyárnak, eső esik, fázom, stb. stb. Bőven meg tudtam magyarázni magamnak mindent.
Aztán a héten kezdődött az, hogy minden nap fájt a fejem. Nem úgy, hogy elég lett volna rá valamilyen fájdalomcsillapító, hanem az a fajta, ami minden kemikáliának ellenáll, és kitart a végsőkig. Így is lett, csinálhattam akármit, makacsul velem maradt. Egészen a mai napig elviseltem a magam csendes őrültségében (néha kedvem lett volna beleverni valamibe, hogy legalább tudjam, hogy miért fáj), de ma aztán már odáig fajult, hogy azt éreztem, nem bírom tovább, ebbe most bele is fogok halni, de minimum el fogok ájulni a fájdalomtól. Mellé akadt némi ritmuszavarom, és furcsa gyengeség-érzés is. Ijedtemben gyorsan lefeküdtem, bár eltartott egy ideig még fekvő állapotban is, mire egyáltalán megtaláltam azt a pózt, ahol legalább el tudom viselni a fájdalmat.
Aztán azért jobban lettem, de nem múlt el teljesen. Rég volt már ilyen, és remélem, hogy jó soká lesz legközelebb, mert nem nagyon van most időm lerobbanni.

Na most már én is kíváncsi vagyok

Leginkább arra, hogy akkor milyen is lesz végül a lakásunk. Amikor nekivágtunk, akkor (még) volt a fejemben egy kép arról, hogy milyen lesz a végén. Láttam a színeket, láttam az egésznek a hangulatát. Nos.. most épp úgy néz ki, hogy leginkább semmi nem olyan, mint amilyennek akkor láttam. Csak az elrendezés stimmel. Na de ez nem negatív felhang ám, mert aktívan részt vettünk mindannyian abban, hogy kiválasszuk a csempét, a falak színét, még a fugák színeiben is közösen döntöttünk. Mégis.. valahogy mindannyian kötöttünk némi kompromisszumot, és végül mindig született egy megoldás. Így aztán most kíváncsian várom már a végeredményt. :)
Meg arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a fiúknak teljesen külön szobákban élni. Mert ilyen még sosem volt, hogy ha úgy akarják, akkor nem kell egymással még találkozni sem nagyon. Remélem azért, hogy ezt majd nem akarják így, de biztos eltelik egy pár nap úgy, hogy az orrukat sem fogják kidugni onnan.
Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy végül majd hova tesszük a kukát és a szennyestartót. Mert mindenre gondoltunk, de ezekre nem. :D
Ma megvettük a szőnyegeket, és a laminált padlót is. Nincs még nálunk, mert a szőnyegből nem volt annyi, amennyi nekünk kellett, úgyhogy majd ha megérkezik, és méretre vágják, akkor fogják kiszállítani.
Megrendeltük az összes lámpát, a lámpákba való izzót. Mondhatjuk, hogy hármas fokozatú készültségben vagyunk. :)