Minden reggel úgy kelek fel (nagy nehezen), hogy adok egy esélyt mindenkinek és mindennek, hogy ez legyen egy jó nap. Aztán a nap végén, amikor visszagondolok a nap eseményeire, akkor rájövök, hogy nem túl sokan éltek a lehetőséggel. Persze, ha jó mély elemzésnek vetek alá mindent, és végigboncolgatom a legapróbb kis gesztusokat és történéseket is, akkor tudok több jó pontot is kiosztani. Igyekszem ezekre koncentrálni, és a rossz, fárasztó, lehúzós dolgokra oda sem figyelni, vagy gyorsan elfelejteni őket.
Általában alig várom, hogy leteljen a munkaidő, és lehessen hazaindulni, hogy aztán itthon csak leüljek a kanapéra, és nyomkodjam a telefonomat, mert mire idáig jutok, már pont semmi kedvem semmihez. Amúgy ez tök unalmas, még magamnak is, de nehéz ebből a körforgásból kitörni. Nincs is jó idő, ma például még jégeső is volt, így aztán még az sincs, hogy sétálok egyet, vagy csak kimegyek az udvarra legalább. Mindig gondolkodom, hogy is kéne ezt úgy csinálni, hogy kevésbé legyen béna az egész, de aztán mindig így marad minden.
Ma én rendesen fáztam. A hétvégi meleg után különösen nem esik jól, hogy megint dzsekit kellett venni pulóverrel.
VálaszTörlésAz első fele nálam is ez, minden nap úgy kelek fel, hogy bejövök dolgozni és nem veszek tudomást a lehúzó eseményekről. Amennyire csak lehet. A második fele már nem olyan mint a tiéd, régebben én is sokkal többet nyomkodtam a telefonomat és neteztem otthon, aztán rájöttem, hogy elég mérgező az egész (főleg az elmúlt évek politikája öntött el mindenhol) és sokkal jobb dolgok vannak körülöttem. Egyébként nehéz volt lejönni a szerről :) mert az ember az elején úgy érzi valamiből kimarad amihez a többség tartozik, aztán rájön, hogy minden nap ugyan azokat a hülyeségeket látja, ugyan azokkal az emberekkel. :)
VálaszTörlés