Mindig az van, hogy mire idáig elér az idő, és vége van a napnak, már se kedvem, se türelmem, se agykapacitásom nincs semmihez.
Még mindig furcsa ez nekem is, mert mindig
fontosak voltak nekem ezek az esti posztok.
Mindig találok újabb és újabb mentséget saját magamnak, mindig szabok egy másik határidőt, amikortól már majd jobb lesz, kicsit lazább napok jönnek, aztán borul mindig minden.
Nem adom fel, mert annyi mindenért megküzdöttem már.
Örülök, hogy nem adod fel, ha nem lenének a mindennapos posztjaid, akkor azért eléggé megrendülnék...
VálaszTörlés