Heti kihívás

Kitaláltam, hogy kitűzök magamnak minden hétre (vagy amikor csak eszembe jut majd) egy-egy kihívást. Az e heti megvan, de nem árulom el, mert igen ciki lesz, ha nem sikerül teljesíteni. Oké, azért majd azt is bevallom, de talán úgy kevésbé lesz gáz, ha csak épp akkor leplezem le, amikor majd azt írom, hogy kihívás elnapolva, mert nem sikerült megcsinálni. Nem kell nagy dologra gondolni, mert azért alapjáraton szeretek magamnak sikerélményeket szerezni, így nem tűzök ki olyat, amit tutira nem tudok teljesíteni. (eszembe sem jutna olyan kihívást csinálni, hogy mondjuk péntekig nem gyújtok rá, mert kb. fél óra múlva már hamvában holt ötlet lenne)
Szóval.. vasárnap estig kell várnotok erre, addig én meg szorgosan igyekszem minden nap elérni a kívánt célt.

Azért azt megígérem, hogy nem fogom minden héten elhúzni a mézesmadzagot hétfőn, hogy aztán vasárnapig itt-ott tegyek egy-egy homályos utalást, de semmi mást nem ígérhetek a témában. Mert amúgy meg titokzatosnak és játékosnak lenni is tök jó. :)

De jó volt

Az ilyen hétvégéket szeretem. Sehova nem kellett rohanni, semmi őrülten fontos dolgot nem kellett megcsinálni/elintézni. Sőt.. tegnap olyan szinten felmentést kaptam minden alól, hogy még főznöm sem kellett. A Burger Kingben ebédeltünk (ha arra jártok, kóstoljátok meg a hot dogot, azt mondják a fiúk, hogy nagyon finom).
Persze, egyéb házimunkákat azért kellett csinálni, de épp csak annyit, amennyi még nem volt terhemre. Úgy voltam vele, hogy most az egyszer szót fogadok, és a pihenésre koncentrálok. :)
Ma sem vittünk túlzásba semmit. Igaz, ma azért főztem is, de délutánra már nem maradt más, csak kiteregetni a ruhákat, majd aztán leszedni, és összehajtogatni.

Sok ilyen nap kéne. :)

Milyen érzés?

Nem is tudom. Egyszerre vagyok végtelenül szomorú, és nagyon büszke is. Egyszerre érzem azt, hogy nem változott semmi, és hogy megváltozik minden. Felnőtt korba lépett, most már aztán mindent ugyanúgy megtehet, mint akár én is.
Szépen számba is vette, hogy mi mindent tehet meg most már. És persze, ki is próbálta, hogy kiszolgálják e a dohányboltban. Első körben simán, gond nélkül, még csak személyit sem kértek tőle. Igaz, szőrös volt, majdnem szakállnak is mondhatnám, ami az arcán leledzett. Nem úgy nézett ki, mint aki épp csak elmúlt tizennyolc. De arra tökéletesen jó volt, hogy megborotválkozzon (örök hálám a dohányboltosnak). Már tegnap közölte, hogy ma ő akar nekem cigit venni. Én meg hagytam. Így, megborotválkozva persze rögtön kértek tőle személyit, amit nagy boldogan meg is mutatott, és rögtön bezsebelt egy szülinapi jókívánságot is. :)
Egyébként meg azt érzem vele kapcsolatban, hogy szinte már egy éve olyan, mintha felnőtt lenne. Kialakulóban van még egy csomó minden, vannak érdekes nézetei, amik néha roppant szórakoztatóak, máskor végtelenül dühítőek. A felelősségtudata már most bőven túl tesz sok felnőttén is, és mindent, amit komolyan elhatározott, úgy csinálta végig, ahogy ő azt elhatározta.
Azt sem hiszem, hogy a kapcsolatunkban bármi változás történni fog. Továbbra is így lesz minden, ahogy. Legfeljebb talán annyiban, hogy nem kér majd jóváhagyást egy-egy programhoz, hanem közli, hogy megy. Igaz, szerintem mi sem leszünk azok, akik folyton felemlegetik neki, hogy "amíg az én kenyeremet eszed...". Na jó, biztos ez is el fog hangozni majd, mondjuk a tetoválása körüli nyolcszázkilencvenedik beszélgetés közben. Merthogy egyébként tetoválást kért (volna) a szülinapjára. Ezt nem kapta meg. Nem is annyira a tetoválás ellen van kifogásunk, még csak nem is a tervezett minta, és az ára az, ami annyira riasztó. Arra kértük, hogy várjon addig, amíg majd eljut odáig, hogy viszonylag "biztos" révbe ér. Tudom, neki ez felesleges szócséplésnek tűnik, de láttunk már olyat, hogy valaki a tetkója miatt nem kapott meg egy állást, vagy épp máshol került hátrányos helyzetbe. A tudása, a szorgalma, és a kitartása miatt mi simán azt is el tudjuk képzelni, hogy valamikor valami nagy ember lesz belőle valahol.
A tetoválás helyett pedig jogosítványt kap, ami talán elég emlékezetes lesz erre az alkalomra. :)

Azt mondjuk bevallom, még mindig nehéz saját magamról elhinnem, hogy van egy felnőtt fiam. Mert ennyire nem vagyok még "öreg". :D

Végre

Hú, de még mennyire vártam. Mostanra annyira zombi vagyok, hogy azon kaptam magam a fürdőkádban, hogy nem tudok olvasni sem, mert leragadnak a szemeim.

Kellemes hétvégét mindenkinek. :)

Lett egy felnőtt fiam

Meglepő ez a tény, még akkor is, ha amúgy ezt már tudtam tavaly is, mert ugye akkor volt tizenhét éves.. Mégis, az örökösen elcsépeltnek tűnő kérdés annyira igaz, hogy vajon hova lett ez a tizennyolc év, hogy telt el ennyi, amikor még teljesen jól emlékszem a születése minden pillanatára.
Nem mondhatnám, hogy nagy ünneplést csaptunk volna, nem is vagyunk az a fajta család, ő meg nem is különösebben igényli az ilyesmit. Azt hiszem, lesz valami buli a hétvégén, nyilván ünnepelni úgy igazán majd ott fog.
Arról, hogy milyen érzés, nem is tudok írni még, mert fel sem fogtam még, hogy igen, mától van egy olyan fiam is, aki hivatalosan szavazhat majd a következő választásokon, nem vonatkoznak rá a 18-as karikák, és tiltó táblák.
Azt kívánom neki, hogy a felnőtt élete is legyen legalább ilyen sikeres, mint amilyen a gyerekkora volt. Ha ez így lesz, boldog ember lesz.

Már biztos

...hogy ezen a héten rajtam van valami álomkór, mert képtelen vagyok bármire is itthon, mire hazaérünk, már leragadnak a szemeim jóformán. Igaz, mentségemre szolgáljon, hogy még egyik nap sem volt úgy, hogy munka után nem kellett sehova menni ügyintézni, ma is fél hatkor értünk haza csak.
De mire hazaértünk, már szinte használhatatlan voltam. És persze, hogy amint leért a fejem a kanapén, már aludtam is. Ennek ellenére most is úgy érzem, hogy csak kerüljek be az ágyamba, akár egy hetet is eltöltök ott egyhuzamban (jó, jó, tudom, vigyázzak, mit kívánok).
Gondolom ebben még bőven benne van, hogy a nyaralás utolsó napjaiban nagyon rosszul aludtam, éjszakákat töltöttem ébren.
Na mindegy.. mert ez most így marad, majd csak pótolom az alváshiányt, és kicsit aktívabb leszek.

Üresség

Most, hogy eltelt a szabadság, és a nyaralás, van bennem egy jó nagy üresség, amit tudom, hogy ki fogok tudni tölteni, amint majd találok magamnak valami újabb célt, vagy valamit, amit lehet várni. Lesz ugyan itt két nap múlva nagy esemény, de azzal kapcsolatban olyan ambivalens érzéseim vannak, hogy azt aztán nem lehet mondani, hogy várom. (de erről majd akkor)
Az iskolára gondolni sem szeretnék, nemhogy várni ezzel kapcsolatban bármit is. Pedig a következő tanév sem lesz semmi, egy érettségizővel, egy kilencedikessel, és egy hatodikossal, az már most borítékolható.
Szóval.. keresem itt a motivációt, és próbálom nem túlságosan bírálni azt a rengeteg hülyeséget, amit most hatványozottan veszek észre.
De persze leginkább végtelenül rossz hatással van rám a hajnalban kelés, és már most alig várom, hogy péntek legyen, és túl legyek ezen a héten. :D Pedig a munkával nincs semmi baj. Csak mondjuk jöhetne házhoz, és hagyhatna aludni addig, amíg magamtól ébredek.

Megkezdődött

Nyaralás után másnap hajnalban dolgozni menni, az olyan igazi mély víz, csak úszóknak helyzet. Ebben a mély vízben úszni tudunk ugyan, legalábbis a mellékelt ábra ezt mutatja (pont ott folytattuk, ahol július elején abbahagytuk), de ez az úszás nekem cseppet sem esett jól. Sőt.. délben már nagyon haza akartam jönni.
De hét végére biztos visszarázódok majd, ahogy azt kell. Igaz, a nyaralás alatt egy csomó minden tisztázódott bennem ezzel kapcsolatban is, azok, amik még nem voltak teljesen letisztulva. Lehet mondjuk, pont emiatt nem megy egy szempillantás alatt az átállás.

Egyébként tegnap a hazaérkezés felért egy külön élménnyel. Két és fél hét távollét után mindannyian úgy léptünk be a lakásba, hogy "aztaaaa". Külön rácsodálkoztunk mindenre, annyira jó volt ide hazajönni. :)

Búcsú

Alig pár percet beszéltem vele csupán. Egyetlenegyszer. Mégis, annyira mélyen lakott benne a szívemben valamiért, olyan kedves volt nekem. Nem tudom megmondani, hogy mi fogott meg benne, mert nem volt mosolygós bácsi, nem volt az, aki barátságosan biccentett volna minden arra járónak. Volt benne mégis valami, ami miatt minden nap többször is vártam, hogy lássam, ahogy ül a padon, nyakkendőben, zakóban, majd elindul a kis közön keresztül hazafelé. Minden ilyen alkalommal mosolyogva összenéztünk, hogy "itt a bácsi".
Az idén nem jött. Egyszer sem. Sejtettük, hogy valami történt. Akartam is tudni, meg nem is, az egyik felem bőszen tiltakozott minden nyomozás után, a másik mindenáron bizonyosságot akart. Ezért vetettem fel magam a facebookon két balatonboglári csoportba is, hogy meg tudjam kérdezni, hátha valakitől választ kapok arra, hogy miért nem jön.
Valamelyik este jelzett a telefonom, hogy valaki válaszolt a csoportban közzétett posztomra. Egy pillanatig tartott csupán, hogy élt bennem a remény, hogy azt írják, beteg csak, és meg fog még gyógyulni. Sajnos nem így van. A bácsi nincs többé közöttünk. Egy pillanatra teljesen lesokkolt a hír, és bevallom, ott, este tizenegykor az ágyamban sirattam az idegen bácsit. Majdnem Balázst is felébresztettem miatta, hátha mond valami vigasztalót.
Aztán másnap reggel úgy ébredtem, hogy nem akartam beszélni sem róla. Nem akartam kimondani, nem akartam leírni, nem akartam ezzel az egésszel szembenézni. Mert az nem lehet, hogy nem jön többé, és nem ül le a padra. Hogy soha többé nem lesz lehetőségem leülni mellé, és elmondani neki, hogy ugyan fogalma sincs róla, hogy ki vagyok, de sokszor eszembe jut év közben is, hogy vajon a bácsi ilyenkor is kisétál, és nézi a Balatont? Arról is eszembe jutott, amikor olvastam, hogy felújítják a vasutat.. hogy vajon mit szólt hozzá? Nézte, ahogy felszedik azokat a régi talpfákat, és síneket, és újak kerülnek a helyére? Vajon látta még az új peront?
Tegnap este érkezett egy másik csoportban is a válasz, miszerint kora tavasszal elment. A nevét tudom, de csak ma délelőtt kaptam meg privát üzenetben, így arra már nem volt lehetőségem, hogy megkeressem a helyi temetőben, és úgy vegyek tőle búcsút. Erre várnom kell, helyette most itt, és így búcsúzom tőle.
Kedves bácsi! Mindig látni fogom a padon ülni, és sosem fogom elfelejteni. Még akkor sem, ha az a pad már mindig ilyen üres marad.

Többé nem tűnik fel ezen az úton sem. Máshol jár már...

Utolsó nyaralós poszt

Most kène ide valami frappáns búcsúestes-összegzős posztot írnom. Azon kívül azonban, hogy mennyire nagyon jó volt megint itt nyaralni, megint ennyi időre kiszakadni a hètköznapokból, semmi igazán frappáns ès sziporkázó nem jut eszembe.

Van pár dolog, ami elmaradt, de lehet, hogy ennek így kellett lennie. 

De gazdagabbak lettünk rengeteg szèp ès felejthetetlen pillanattal, felülmúlva önmagamat, minden fürdèsre alkalmas napon bent voltam a Balatonban, jókat ettünk-ittunk, rengeteg helyen jártunk. 

Jövőre innen folytatjuk...

Utolsó hètvège

Nem kezdek el sem búcsúzkodni semmitől, sem számba venni azokat, amik kimaradtak az idèn a nyaralásból. A búcsúzkodást nem szeretem, meg egyèbkènt is visszajövünk jövőre ugyanígy. Ha minden jól megy, akkor ugyanennyi időt is fogunk itt eltölteni.
Addig meg megint lesz mire emlèkezni, lesz mire kèszülni, lesz mit várni, ès ezek pont annyira fontosak, mint az, amikor itt vagyunk. Mert az emlèkek felidèzèse felèrcegy újabb nyaralással, millió fènykèp ès videó kèszült, amiket jó lesz visszanèzni.
A várakozás izgalma is mindig annyira jó tud lenni. Először izgulunk amiatt, hogy a kiszemelt időpontban tudjunk jönni, aztán hogy elengedjenek mindkettőnket szabira, aztán számolhatunk a napokat. Csupa jó dolog. A kèszülődès meg már maga a kánaán...
De mèg mire ez bekövetkezik, eltelik itt egy újabb hètvège. Otthon pedig várnak minket a kutyáink, akik nagyon fognak nekünk örülni, ès a szèp, nagy lakásunk. Hètfőn reggel meg már a kollègák is.
Ma kipróbáltam Eszter nyári bakancslistájaról az aperol spritzet. Nagyon finom, de vigyázni kell vele, mert igen könnyen lehet tőle jókedvűnek lenni.

A nap, amikor..

...boldoggá tettünk egy kislányt. Tegnap volt ez a nap. A sztori azzal kezdődött, hogy felvetettem magam az egyik helyi fb csoportba. Az, hogy ennek mi volt az oka, majd egy másik poszt tèmája lesz.
Ebben a csoportban tette közè egy anyuka ezt a felhívást:

Ranèztem a kèpre, ès rögtön bevillant, hogy èn ezt a macit már láttam aznap dèlután a strandról hazafelé jövet. Ha jól emlékszem, Roli dobálta a frizbit, ès verte le az egyik fenyő ágáról. Mèg vissza is tettem oda, èpp arra gondolva, hogy valaki biztosan keresni fogja. Ezt meg is írtam az anyukának, aki másnap válaszolt, hogy vègignèztek mindent, de nincs meg a maci.
A fiúk tegnap a dèlelőtti strandolásuk után kerestèk ott, ahová mi visszatettük, de úgy jöttek haza, hogy nincs ott. Mèg èn is elszomorodtam, ès magamban arra gondoltam, hogy csak nem valaki hazavitte.
Aztán dèlután újra mentünk a strandra, ès
ahogy odaèrtünk, felnèztem a fenyőre, ès máris tiszta izgatottan mondtam, hogy "ott a maci". Jó magasan volt, az egyik lábával kapaszkodott csak, ès fejjel lefelé csüngött. Gondolom valaki úgy dobta oda.
Mèg úgy is eltartott egy kis ideig leszedni, hogy Erik jó magasra nőtt. Vègül úgy "dobta le"egy labdával.
Legszívesebben rögtön visszafordultam volna, hogy megírjam az örömhírt, de aztán kibírtam, amíg hazaèrtünk.
Küldtem egy kèpet:

Megírtam mèg, hogy priviben megbeszéljük, hova tudnak èrte jönni. Volt nagy örömködès, ès írta az anyuka, hogy másnap délelőtt keres majd. Mèg válaszoltam, hogy okè, de akár mèg most, este is jöhetnek èrte, hadd aludjanak együtt. 

Persze, nem kellett kètszer mondani, ès jöttek is. Imádnivaló volt az a pici lány, amilyen boldog volt. 

Ma is találkoztunk, a kislány fülig èrő mosollyal integetett, nekem meg azóta is úgy melengeti a szívemet az èrzès, hogy milyen kevès is elèg lehet ahhoz, hogy valakit ennyire boldoggá tegyünk. 

Pillanatok...nyaralás közben is

Valahogy hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az itt ès most is csupán egy pillanat csak, amiből olyan nagyon gyorsan lesz múlt idő, hogy nem is biztos, hogy muszáj minden pillanatban ott lenni teljesen. Mindig azt remèlem, hogy az az elmúló pillanat egy másik, jobb pillanat előszele csupán, örök optimista ènem nem akar mást. Aztán persze igen sokszor fordul elő, hogy bazi nagyot koppanok, mert vannak helyzetek, amiktől azèrt várok többet, mert az a bizonyos előtte lévő pillanat egèszen mást hozott. Mindig azt remèlem, hogy vannak olyan erős ès stabil èrzèseim, amikben nem lehet engem megingatni. Persze, ezügyben is rendre pofára szoktam esni, ès èn hülye, minden ilyen pofára esős pillanatnak találok mentsèget. Pedig lehet, hogy nem mentsèget kène találni, hanem jól nyakon ragadni azt a pillanatot, ès odavágni, ami fájdalmat okozott. Aztán pedig a következő, már a jó ígèretèvel èrkező pillanatban pedig belemondani a pillanatba, hogy mi az, amit szeretnèk. Ami semmi extra egyèbkènt, mert nincsenek tárgyak. Vágyak vannak, èrzèsekre, amik egyszer már voltak. Megvolt az a pillanat...csak tudnám, hogy hol ès mikor engedtem, hogy az a pillanat is az elmúló pillanatok közè kerüljön.

Csak kèpek

Annyit mèg talán kibír a telefonom, amíg mutatok pár kèpet a mai napról. Jó kis nap volt, az biztos. 😊

Lenne mèg mit feltölteni, de valamièrt nem akar velem együtt működni a blogger szervere, úgyhogy csak ennyi...

Vègre újra

Az idèn egy kicsit szűkszavúan nyilatkozom minden nap a nyaralás alatt. Ez nem azèrt van, mert sajnálom az időt a blogírásra, hanem mert minden este a telefonomról írok. Ez a forma meg egy kicsit más, mint amikor a monitoron látom magam előtt, amit leírtam, ès egy kicsit zavaró is. Főleg, hogy nagyon oda kell figyelnem arra is, mikor mit fog kijavítani a telefon, mert ha nem veszem èszre, mèg a vègèn valami orbitális baromságot írok. Azèrt a minden napos blogolást semmi szín alatt nem hagynám ki.
Ma visszatèrt a nyár, úgyhogy ma megint strandoltunk is. Első lábujjèrintèsre nagyon hidegnek tűnt a víz, de aztán mègis belemerèszkedtem, ès egèsz jónak bizonyult. Büszke is voltam magamra, hogy hamarabb belementem, mint Balázs.
Este a borudvarban vacsoráztunk, volt, aki palacsintát, volt aki hot dolgot, volt, aki hamburgert, volt aki kenyèrlángost. Ittunk mellè egy üveg bort, volt, aki tisztán, volt, aki szódával. Közben hallgattuk a Babel Sound-ról a zenèt, nèztük a naplementét. Ha húsz èvvel fiatalabb lennèk, akkor most lehet, hogy azt írnám, nagyon romi volt, de ilyen szavakat nem nagyon használok.
A gyerekek egyèbkènt tök jó fejek, nem győzök hálás lenni minden pillanatèrt, mert mèg mindannyian velünk vannak, nem tűnik úgy (csak nagyon elvètve), hogy nem szívesen vannak velünk. Azt nem tudhatom, hogy ez így lesz e majd jövőre is, csak remèlni merem, úgyhogy igyekszem minden pillanatot jól bevèsni, megőrizni.
Kicsit keveslem magamtól a fotókat, mert amúgy meg imádom visszanèzni őket, de a strandon pl sosincs velünk telefon. Na de mèg van idő ezekre is.

Recept nem strandidőre

Kizárólag foci ès vonatbolondoknak. Előbbiből ugye nincs nálunk hiány, leginkább az a jellemző, hogy nincs a családnak olyan tagja, akinek nincs legalább három futballkártyája. Mindenkinek van fradi meze, mindenkinek van kedvenc fradi jatèkosa, meg úgy egyáltalán...mindannyiunknak zöld-fehèr vèr csörgedez az ereiben.
Aztán vannak a családunkban egèszen komoly vonatbolondok is, akik minden mozdonyt felismernek, akik kèpesek telefonos applikációval figyelni a vonatforgalomat. Elkèpesztő információkat tudnak mondani egy látszólag hètköznapi vonatról is.
Nos...ha ezt a kèt bolondèriát összegyúrjuk, ès jó alaposan összedolgozzuk, akkor abból lesz a mai program...merthogy ma focimeccsen voltunk, mèghozzá Fradi meccsen. Vonattal. Laza kis egèsz dèlutános program kerekedett így belőle. A meccs maga felejthető volt, remèlem Hajnal Tamás felèpül mihamarabb. A vonatút jó volt, a hazaúton egy nagyon bájos nègyèves kisfiú szomszèdságában utaztunk, ami külön èlmènyszámba ment.
Holnaptól meg azt mondják, visszatèr a nyár, úgyhogy külön jó, hogy a meccsről a Balatonra jöttünk haza.

Hahó, nyár, gyere vissza!

Szerintem most már mindenki felfrissült, úgyhogy itt az ideje, hogy elálljon vègre a szèl, ès újra hagyjuk èrvènyesülni a nyár főszereplőjèt, a napsütèst. Legyen csak újra kánikula, meg hősègriadó is akár, mert ez így nem valami jó.
Nem csak magam miatt mondom, de nyilván leginkább hazabeszèlek. De amúgy vannak egy csomóan, akik csak hètvègère jöttek. Velük tiszta kiszúrás ez az időjárás, mert a Balaton part nem a rossz időre van berendezkedve, így ennek megfelelően az olyan helyek, ahol ilyen időben is lehet valamit csinálni, dugig vannak. Ahol meg órákat kell sorban állni, az meg nem túl szórakoztató. A strandok üresek, csak a szörfözők ès a vitorlások vannak kint a vízen, ők nyilván èlvezik is. Ők vannak kisebbsègben.
Èn kèrem vissza a nyarat.

Recept borús időre

Vègy egy hajóbolond felesèget. (ez ugye èn vagyok) Tegyèl mellè egy hasonló hajóbolond fèrjet. (ez meg Balázs) Fejeld meg az egèszet három jófej ès a szülei hajóimádatát roppant türelemmel kezelő fiúgyereket (ők ugye Patrik, Erik ès Roland).
Ha ez mind megvan, sètálj el a helyi bahart pènztárhoz, ès válts oda-vissza jegyet a helyi kikötőből induló leghosszabb járatra (Balatonboglár-Balatonlelle-Balatonszemes-Tihany-Siófok) a Balaton legszebb, ès a felesèg által leginkább imádott hajójával (ez meg ugye a Szigliget).
Ha ez mind megvan, akkor sètálj el a kikötőbe, ès szállj fel a hajóra, ahol eltölthetsz három órát addig, amíg majd legközelebb szárazföldre lèpsz. Utazás közben csodálj meg minden vitorlást, minden kisebb hajót, integess a katamaránnak, ami Badacsonyba indul. Minden kikötőben kèszíts fotókat, ès jelentkezz be onnan fb-on, hogy az otthon maradt barátoknak, kollègáknak olyan legyen, mintha veled utazna.
Egy ebèd ès kisebb sèta erejéig lèpj ki a szárazföldre, majd ugyanezt az utat tedd meg visszafelé is.
Indulás után nyolc órával èrj vissza a kiinduló pontra, ès gondolj vissza az egèszre úgy, mint èleted egyik legjobb napjára.
Ès vègül...ha teheted, ismèteld meg minèl többször.

De jó volt

Az ilyen napokat is nagyon szeretem a nyaralásaink alatt. Igaz, hogy c terv lett ez a mai program, mert eredetileg Siófokra kèszültünk hajóval, de akkora szèl fújt itt a reggeli órákban, hogy a hajó nem indult. Gondoltuk, hogy akkor elmegyünk bobozni, meg majd mèg valamit dèlutánra kitalálunk, de a bob technikai okok miatt nem üzemelt.
Így kocsival útnak indultunk a már hagyományosnak mondható Balaton körünkre. Először Keszthelyen álltunk meg ebèdelni a mekiben, majd Badacsonyban megnèztük a hajóállomást, sètáltunk egy kicsit. Rèvfülöpön is cèlba vettük a hajóállomást, az idèn is megnèztük a balatoni nyár bejelentkezèseinek helyszínèt. Tihanyból komppal átjöttünk Szántódra, majd hazakocsikáztunk.
Akárhányszor jártunk is már ezen az úton, mèg mindig ugyanúgy imádom, lenyűgöz folyamatosan a tó ès a környèke.
Holnap pedig majd jöhet a hajózás.

Nem hagy

Ahogy telnek a napok, úgy vagyok egyre biztosabb abban, hogy a bácsival történt valami. Nem akarok a legrosszabbra gondolni, de sehogy sem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy sajnos az is előfordulhat, hogy a bácsi már nincs itt többè.
Ezerfèle módon próbáltam az internet segítségével kideríteni, de sajnos mèg a nevèt sem tudom. Találtam ugyan egy helyi blogger bejegyzèsèben egy nevet, aki talán ő lehet, de a google nem a barátom ezügyben, ès nem talál nekem semmit a nèvre keresve. Igaz, magam sem tudom, mihez kezdenèk az információval, amit meg sem találok, de valahogy úgy vagyok vele, hogy a biztos rossz is jobb a bizonytalan semminèl.
Tartozik a bácsihoz egy nèni is, akit láttam már többször, de nem volt bátorságom megkèrdezni tőle, hogy mièrt nem jön már a bácsi a padra.
Egy biztos, nèlküle a strandon az a pad vègtelenül üres ès szomorú. Látom èn őt ott minden alkalommal, amikor ott vagyunk, de messze nem olyan ez, ahogy szeretnèm látni.
Ahogy telnek a napok, egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy elbúcsúzom gondolatban tőle.

Most jó

Szerencsére a vihar tènyleg elkerült minket tegnap is, ès ma is. Remélem, hogy nálatok is rendben van minden.
Ma is jó napunk volt, igazi nyaralós nap. Strandoltunk, elmentünk a boglári Gömbkilátóhoz, ahol kigyönyörködtük magunkat, fotóztunk mindent, amit csak lehetett. A fiúk boboztak is, èn nem mertem bevállalni, ismerve a saját korlátaimat adrenalin túltengès esetèn jobb volt az úgy, hogy èn csak annak örültem, hogy őket láthattam.
A kis kiruccanás után megint strandoltunk, este pedig a tóparton pizzáztunk.
A pizzát le kellett járni, úgyhogy mèg a kikötőbe is elsètáltunk. Persze, nem kellett megbánnunk, mert akkora szerencsènk volt, hogy láthattuk a Szigligetet megèrkezni. Ha lehetne, akkor most megállítanám az időt. Bármeddig.

Ma már

Ma már azt is tudom, hogy van az a hőfok, amikor bizony nekem is melegem van. Ilyen volt ma ez a negyven körüli, amit dèlután nègykor mutatott a kocsi hőmèrője. (úgy, hogy nem a tűző napon állt) Ez az a hőmérséklet, amikor egy óvatlan pillanatban nyakig találom magam a Balatonban. 😊 Úgyhogy ma már a fürdőruhám egèsze vizes lett.
De a mai nap emlèkezetes lesz arról is, hogy sosem sikerült mèg ilyen rossz pácot választanom, ès emiatt így elrontani a saslikot. Azt nem mondom, hogy ehetetlen volt, de messze volt ez attól, amit szeretünk. Na sebaj, legalább most már azt is tudom, hogy milyet ne vegyek legközelebb.
Este jó nagy sètát tettünk mèg a kikötő környèkèn, isteni finom nutellás-banános csavart fagyit ettünk. A vihar, amiről a netes hírek szólnak, szerencsère minket elkerült (eddig)
Amúgy meg tudnám szokni ezt a lazulást, ès olyan jó, hogy mèg van idő rá.

Minden kívánságom így...

Legyen szó melegről, nyaralóidőről, legyen szó hajókról.. minden kívánságom így teljesüljön, mint ezek. :)
Ma, a Balaton átúszás meghozta nekem azt az elképzelhetetlen boldogságot, hogy láthattam a két, szívemnek nagyon kedves hajót együtt, egy kikötőben, váltani egymást. Az a látvány, ahogy ez a két csoda itt volt, ebben a kis kikötőben, mindent megért. Nem tudom tényleg, hogy mi ez a nagy rajongás bennem ezek iránt a hajók iránt, de simán bármeddig ellennék azzal is, hogy nézhetem, ahogy ki-be járnak a kikötőben. Szóval, a Balaton átúszás kapcsán itt járt Bogláron a Szent Miklós is, ami a Szigliget nagytesója, és ezzel már önmagában is kiérdemelte nálam a szívem másik csücskét. Nem tudom volt e már valaha is itt, ebben a kikötőben, mindenesetre fenséges látványt nyújtott. A legfenségesebbek együtt voltak, amikor Szent Miklós épp elmenőben volt már, a Szigliget pedig érkezett. Végigfotóztam az egészet, és annyira örültem neki, hogy délelőtt úgy mentem a strandra, hogy nem fürdeni készültem, hanem zsebre raktam a telefonomat. :)

A Szent Miklós érkezik, a Füred távozik

A Szent Miklós a balatonboglári kikötő "bejáratánál"

A Szigliget váltja a Szent Miklóst

Animáció a Szigliget érkezéséről (a google asszisztens csinál nekem ilyeneket)

A délutáni strandolás közben végignézhettem még egyszer ugyanezt immár telefon nélkül is, hogy jól belém tudjon égni minden pillanat. Nem is fogom elfelejteni, az egyszer biztos.
Azt csak remélni mertem, hogy nem utoljára láttam az idén a kedvenc hajómat.
És tessék.. estére valóra vált az álom, mert amikor a kikötőbe igyekeztünk banános-nutellás óriás palacsintát enni, akkor egy oldalpillantással megállapítottuk, hogy "jön a Szigliget". Muszáj volt megvárnom, hogy kikössön, minden pillanatát ki akartam élvezni, és meg akartam örökíteni.

Végre a helyén van. És remélem, hogy itt is marad. :)

Jó kis nap

Ma pontosan olyan időjárás volt, amilyet én szeretek, és amilyet rendeltem magunknak a nyaralás idejére. :) Igazi nyár volt, igazi hőséggel. :)
Ennek ellenére délután, strandolás után elmentünk Balatonfenyvesre a hosszú mólóhoz. :) Nekem még mindig nagyon tetszik, akármilyen viták voltak is körülötte. Igaz, én csak szimplán turista szemmel tudom ezt nézni, semmi mással.
A strandon ott is rengetegen voltak, mondjuk nekem az kicsit frusztráló lenne, hogy fekszem bikiniben egy járda mellett, ahol fel-alá járkálnak az emberek, de jó sokakat ez szemmel láthatóan egyáltalán nem zavart.
Nagyon finom limonádét ittunk a séta végén, még kicsit körülnéztünk a bazársoron, és már jöttünk is vissza. Itthon még egyszer lementünk strandolni vacsora előtt. Vacsorára Balázs grillkolbászt sütött, nekem csak a salátát kellett megcsinálnom mellé. :)
Az idén.. a bácsi hiánya mellett Szigliget hiányban is szenvedünk, mert még nem láttuk. Gondolom, holnap a Balaton-átúszás kapcsán majd csak megjelenik a kikötőben a többiek mellett ő is, várhatóan holnap úgyis igen nagy forgalom lesz itt Bogláron. :)
Jön valaki átúszni a Balatont?

Ebony and Ivory

Ma nem vállaltuk be

A mai remeknek ígérkező esti programunkat elvitte a zivatarlánc. Bár, fogalmazhatjuk úgy is, hogy mi nem voltunk elég bevállalósak, és amikor ideért az eső, akkor meggondoltuk magunkat, és nem mentünk át Füredre, ahogy azt terveztük. Helyette megálltunk Földváron, ott megvacsoráztunk, majd hazajöttünk.
Miután Balázs már ivott egy sört, menetrendszerűen kisütött a nap, és már bánhattuk is, hogy végül maradtunk. .) De sebaj, van még egy csomó időnk Füredre menni is, meg minden másra. Egy eső nem a világ..
És egyébként meg ma is voltam a Balatonban, ma is vizes lett a bikinialsóm, úgyhogy ezügyben az idén igazán remek a statisztikám. :)

A bácsit még nem láttuk az idén. Próbálok nem a legrosszabbra gondolni, hanem inkább arra, hogy talán csak a lányához közelebb költözött, vagy épp beteg szegény, és nem tud már kijönni a padhoz. De ahányszor a strandon járunk, mindig lesem, hogy mikor jelenik meg.. szomorú leszek, ha az idén nem láthatom. Annyira ide tartozik nekem.

Azért haladunk

Mára megérkeztünk rendesen. :) Az időjárás is, amit rendeltem magunknak. Előre is elnézést kérek mindenkitől, de ha rajtam múlik, akkor most még két hétig folyamatosan ilyen jó meleg lesz. Már csak azért is, mert ha ilyen idő van, akkor az azt jelenti, hogy saját magamat is túl tudom szárnyalni. És kérem szépen, én ma már bizony kétszer is benne voltam a Balatonban. Igaz, csak addig, hogy az bikini alsóm vizes lett, ennyi bőven elég volt nekem ahhoz, hogy lehűljek, de ez megtörtént, úgyhogy büszke vagyok magamra. Rögtön az első napon színem is lett, úgyhogy már biztosan nem megyek úgy haza, hogy ne látszódjon a fürdőruhám nyoma. :)
És persze, jártunk a kikötőben is, megnéztük a naplementét, mert anélkül itt ritkán telik el nap. :)
Láttuk a Kékszalag versenyzőit is, este a kikötőből elég jól lehetett látni, ahogy már mentek visszafelé.
Még egy kicsit nem hiszem el, hogy tényleg nem kell hétfőn dolgozni menni, és még egy csomó ideig nyaralunk, de már kezdem.. :)

Megjöttünk

Azèrt nem azt írom, hogy hazaèrkeztünk, mert most mèg annyira fáradt vagyok, hogy nem tudom mèg átèlni sem, megèlni sem rendesen ezt, amire annyit vártam. De pont erre jó az ilyen nulladik nap, hogy ilyenkor letudjam a ki-bepakolás mindensègèt, ilyenkor túlesünk a szokásos "biztosnemvagynormákisennyicuccbesemfèrakocsiba"morgáson, amivel kapcsolatban egyèbkènt mindig napokon belül kiderül, hogy "dejóhogyteeerreisgondoltál".
Ma mèg mindezt megspèkeltük azzal, hogy hajnalban dolgozni mentünk.
De persze azèrt az már most is nagyon jó, hogy holnap reggel, frissen, kipihenten itt fogunk èbredni. Biztos, hogy nem fogom megbánni ezt a mai fáradtságot, mert már addigra megtèrül a befektetett energia.

Egyik lábam itt

,de a másik már ott van a Balatonon. Nagyobbrészt lélekben már ott vagyok legalább egy hete, de inkább több. A facebook dobálja fel nekem a pár évvel ezelőtti emlékeket, ami mindig mosolyt csal az arcomra, és minden ilyennel egyre türelmetlenebbül várom már, hogy ott legyek.
Még teljes munkafegyelemmel képes voltam ma dolgozni, és holnap délelőtt is minden bizonnyal így fogok tenni, mert akad még tennivalóm. De már csak tizenegyig. Akkor hazajövök, leteszem a kártyámat, és a kulcsaimat a helyére, és megpróbálom teljesen elfelejteni a munkát egészen július utolsó hetéig.
Elképesztő ajándék ez, hogy ennyi időre el tudunk menni nyaralni, nem is tudom, valaha képes leszek e megfelelő mértékben kifejezni.

Holnap már a Balaton-partról jelentkezem. :)

Kicsi a világ

Olyannyira kicsi, hogy alig hittem a szememnek, amikor valamelyik nap Edit írt Egyiptomból, és elmesélte, hogy látta a ruhámat egy ottani kirakatban. :) És olyan kedves volt, hogy ott rögtön le is fotózta, hogy majd megmutathassa nekem, és ma elküldte emailben a fotót.

Én meg megmutatom nektek is.

Milyen jó, hogy ilyen ez a világ, tulajdonképpen sem határok, sem lehetetlen dolgok nincsenek ma már. :)

Már el is telt

Hipp-hopp, mire kettőt pislogtam, már el is telt ez a hétvége. Szinte minden belefért, aminek muszáj volt, nagyjából meg is vagyok elégedve magammal. :) Olyan, hogy teljesen elégedett lennék, ritkán van, úgyhogy ez már teljesen jó állás.
Az a legjobb az egészben, hogy holnap ugyan hétfő lesz, de pánikra semmi okom nincs, mert csak három napot dolgozom már a héten, és aztán nagyon sokáig nem fogok munkára gondolni. A kollégáim azért eszembe fognak jutni, mint mindig, biztosan lesz olyan is, aki majd ír nekem viberen, vagy messengeren, és lesz olyan is, aki fel fog hívni, hogy megkérdezze, hogy vagyunk, hogy telik a nyaralás. Ez így pont jó is lesz, mert gondolunk egymásra munkán kívül.
Van még azért bőven dolgom ebben a három napban is, maradt le egy-két dolog a rossmannban (nem lenne muszáj bevásárolnom, mert ott is van dm is, rossmann is, de csak az itteniben érvényes a kupon, amim van, akkor meg ennyit megér.)
Úgyhogy nagyon időm sem lesz azon morfondírozni, hogy mikor lesz már szerda délután, amikor hazajövök a munkából, mert pont úgy lesz, mint ezzel a hétvégével. mire kettőt pislogok, már megint eltelik három nap is. Nem bánom én, csak a nyaralás alatt álljon meg az idő. :)

Fürdőruha saga

Végtelen fejezetekkel rendelkező sztori, ami már tavaly kezdődött tulajdonképpen. Már akkor is nagyon időszerű lett volna lecserélni az évek óta "nyüstölt" (az engem ismerők tudják azért, hogy mit is jelent az én esetemben ezt a szót használni egy bikinire) darabra. Mit szépítsük, az idő, és leginkább a napfény erősen kikoptatta a színét, meg hát meg is nyúlott már egy kicsit, emiatt aztán olyan, mintha nagy lenne rám.
Nos, tavaly épp eleget sztoriztam róla, hogy hogyan nem sikerült vennem. Akkor azért, mert nem tetszett egyik sem, amit láttam. Egyik sem volt az, amire azt tudtam volna mondani, hogy na, ez az.
Az idén épp ezért szentül elhatároztam, hogy kicsit kevésbé leszek merev gondolkodású e téren, és megnézek más színűeket is, mint a rózsaszín. Meg is néztem. Ma két üzletben próbáltam vagy négyfélét. Jó, hát rózsaszínek voltak, de minden másban azért próbáltam kompromisszumot kötni. De hiába minden.. az a méret, ami elvileg a méretem lenne, mert egyébként is ekkora melltartót hordok, nagy volt rám. A bugyi része egyenesen akkora, hogy csomót kellett volna kötni rá, hogy rajtam maradjon. Az eggyel kisebbnek az alsója kicsi, a felsője még mindig kicsit nagy. Sebaj, gondoltam, külön van a felső meg az első, akkor lesz a felső még egy mérettel kisebb. Nos, az meg annyira kicsi, hogy a hátamon is mindenféle hájrétegek jelentek meg a pántok alatt-között. Majdnem sírva is fakadtam a próbafülkében a látványtól.
Amúgy is. ezek a próbafülkék kikészítenek. Hogy direkt olyan világítás van bennük, hogy az ember abban a szűk kis fülkében még inkább szembesüljön minden hibájával abban az egész alakos tükörben.
Az, ami eleve úgy volt, hogy egy méret az alsó és a felső, már kapásból hamvában holt ötlet volt, pedig az a mintás tetszett volna leginkább.
Szóval.. nem tudom, hogy az idén lecserélem e azt az ezeréves darabot, vagy még mindig abban fogok nyaralni. Jelenleg nem sok reményt fűzök, hogy sikerrel járok majd. :D De nem adom fel már a nyár elején. :)