Az ókorban élt Szent Bálint nem csak a szerelmeseknek, hanem az epilepsziásoknak is patrónusa volt, így aztán, 1997 óta ez a nap az Epilepsziások Világnapja is. Most ha nagyon pikírt lennék, akkor azt mondanám, hogy nekem ma aztán legalább két okom volt ünnepeltetni magam, de ezzel nem viccelünk.
Viszont minden lehetséges alkalmat megragadok arra, hogy felhívjam a figyelmet arra a tényre, hogy dacára mindenféle felvilágosultságnak és technikai csodának az epilepsziával kapcsolatos hiedelmek még mindig a sötét középkoriak. Még mindig félelmet és visszatetszést kelt sokakban, ha találkozik "egy ilyennel", vagy egyáltalán ha csak hall róla. Nem tudom elégszer elmondani, hogy nagyon sokan vagyunk, és nagyon sokféleképpen éljük meg ezt. Vannak olyan szerencsések, mint én, akiket alig-alig ér roham, és akkor is "csak" olyan, ami után elég egy nagy alvás, meg egy kis extra pihenés. De vannak sajnos olyan betegek is, akiknek naponta több nagyrohammal kell együtt élniük, és mások segítségére szorulniuk. A kettő között meg még kismillió variáció létezik. Rengetegen vannak, akik életük során átélnek egy-két rohamot, de nem tudják meg sosem, hogy mi is volt az, mert nem járnak utána. Rengeteg gyerek érintett, akik példás fegyelemmel viselik a sorsukat, minden tiszteletem az övéké, és a szüleiké, nagyon nehéz lehet.
Én már nagyjából elfogadtam ezt az egészet, tisztában vagyok a saját korlátaimmal is, és a lehetőségeimmel is. Az a helyzet, hogy a lehetőségeim száma végtelen, a korlátaim pedig igen könnyen megszámolhatóak. Pontosan ugyanolyan életem van, mint bárki másnak. Szerencsém van, mert az én verzióm jól kordában tartható és enyhe. Nem okoz különösebb gondot élni vele, bár erről hajlamos vagyok megfeledkezni. Nincs a nyakamban tábla (bár a kezemen lenne karkötő, ha lenne...), így aztán csak az tudja, akiről úgy gondolom, képes vele megbirkózni.
Szeretném, ha jó sokan kezelnék ezt is úgy, mint azokat az embereket, akik mondjuk átestek már egy infarktuson. Ha kicsit több energiám és felesleges időm lenne, valamint egy kevés befektetni való pénzem, akkor belevágnék egy felvilágosító kampányba, és nem is nyugodnék addig, amíg nem jártam az ország minden szegletében, és nem mutattam meg a betegség ezerféle arcát, lehetőleg úgy, hogy lássák, mi is élünk, dolgozunk, szeretünk, és remélünk.
Ma ezen gondolkoztam. És már most készüljetek a márciusi "lila-napra", amikor majd szintén ezzel a témával foglalkozunk. :)
Szerintem az emberek csak az ismeretlentől való félelem miatt reagálnak néha rosszul, ezért is nagyon jó, hogy te beszélsz róla!!! Márciusban majd szólj jó előre!!!
VálaszTörlésJaj Drága Dius! Nagyon szeretem a soraidat, mert annyira emberközpontúak és annyira ritka ma már, hogy nem a dolog negatív és annak is a legnegatívabb oldalát vetíted ki. Szeretem a dolgok megközelítésének módját nálad, azt gondolom néha nagyon hálás lennék egy-két személyes beszélgetésért, mert annyira más szemszöget tudnál megvilágítani :)
VálaszTörlés♥ a Valentinre és ♥ a lila-napra!
VálaszTörlés(Írtam egy hosszabbat is, és akkor lefagyott az oldal, a lényege az volt, hogy nem csak a gyerekeket tisztelem, hanem a felnőtteket is, pontosan azért, amit pár napja írtál, szörnyű lehet, hogy nem csak magadért, de még a kiskorúakért is aggódnod kell. És hogy tetszenek a szívecskék.)
Dominika, igen, tudom, hogy sokakat elriaszt a tény, hogy nem is tudnak semmit erről. Már most mondom, március 26. (de majd szólok még)
VálaszTörlésFuvalla, nagyon jó is lenne az a személyes beszélgetés, rám is rám férne néha más szemszög a sajátomon kívül is, úgyhogy akár állok is elébe egy ilyennek, ha úgy adódik. :) És köszönöm.:)
Köszi Altair. :)Részemről mindig jobban aggódom azokért, akik láthatják esetleg, mert nagyon nem szép látvány, és nagyon ijesztő élmény. A gyerekeimet meg soha többet nem akarom olyan rémültnek látni, mint amikor egyszer tanúi voltak.