2017. máj. 31.

Kupagyőztes

Nem sokat tudok már írni, mert kèső van, ès hajnalban menni kell dolgozni. Egy biztos, ez a kupadöntő emlèkezetes lesz. Hihetetlen energiát adott, hogy a Fradi szektorokban teltház volt, hihetetlen èlmèny volt. Nèha felhőtlen boldogság, percekig tartó iszonyatos rèmület, izgalom, várakozás, szurkolas, szurkolás, szurkolás... (Hangunk nem sok lesz holnap reggel)
Megható volt a kèt pici fiú közvetlenül előttem, akik ugyan az apukájukkal jöttek, de neki több sorral előrèbb szólt a jegyük. Apuka aggódva nèzegette őket jó sokszor, a fiúk èlveztèk a meccset, szurkoltak, èsva nagytesó szèpen megfelezte a hátizsákból előkerülő twixet is. 😊
Ès a vègèn ...a tizenegyesek utolsójával kupagyőztes lett a Fradi. 💚




2017. máj. 30.

Még mindig fenntartom

Könyvtárba járni a világ egyik legjobban kikapcsoló tevékenysége. Nálunk legalábbis ez így van. Ma ellenállhatatlan vágyat éreztem odamenni. Nem csak azért, mert tegnap este kiolvastam az utolsó könyvemet is, hanem mert minden porcikámmal azt éreztem, hogy akarom azt a csendes nyugalmat, ami ott szokott lenni.
Mázlim volt, mert még a könyvtáros is az volt, akit én szeretek (a legutolsó két látogatásomkor is egy kevésbé szimpatikus úriemberhez volt szerencsém.. aki amúgy kedves, meg minden.. csak nekem nem jön be valamiért). Beszélgettünk pár szót, miközben visszavette tőlem a könyveket, és aztán mehettem is be a könyvek közé a csendbe. Nem véletlenül akartam ma sem odamenni, mert szinte minden polcon megakadt a szemem egy-egy olyan köteten, amit még nem olvastam, és megtetszett. A végére úgy jártam, hogy erősen szelektálnom kellett, mert gyalogosan voltam, és haza is kellett vinni ezeket a könyveket. :)
A gyaloglás is egyébként pont az volt, ami ma kifejezetten jól esett a lelkemnek. Merthogy olyan meleg volt (végre), hogy még a hátam is megizzadt egy kicsit hazafelé, és végig sütötte az arcomat a nap, és kedvemre kiélvezhettem minden pillanatát.
De jó volt. :)

2017. máj. 29.

Ez is megvan

Megvolt ma az utolsó szülői értekezlet Erik osztályában, ahol leginkább a ballagással kapcsolatos száraz tényeket ismertették velünk. Mondhatnám, hogy a szokásos igen gyér létszámban képviseltették magukat a szülők, ahogy volt is ez nyolc éven keresztül.
Szóval, ballagás június 24-én. A bizonyítványokat már 20-án megkaphatják, mert ugye a beiratkozások javában zajlani fognak 24-e környékén, és oda csak bizonyítvánnyal lehet menni. Nekünk mondjuk nem probléma, Erik leendő iskolájában 28-án lesz csak a beiratkozás.
A tanárok ajándékáról nem sokat vitáztunk, mert az a maroknyi kevés szülő, aki ott volt, tökéletesen egyetértett abban, hogy maximum egy szál virág mindenkinek. Kb az az, amivel mégis "neve van a gyereknek", de nincs túlspilázva az a semmi kapcsolat, ami a többséggel volt. Pár olyan tanáruk van csak, akikkel kicsit jobb volt a viszony, ők kapnak majd egy osztályképet is.
Néha már azért, amikor úgy jól belegondolok, meghatódom a gondolattól, hogy Erik elballag.

És megvolt ma az első munkanap is. Nem mondom, hogy szörnyű volt, bár erősen túlélésre játszottam, és ugyan folyamatosan volt mit csinálnom, azért leginkább azon voltam, hogy ne hajtsam szét magam már hétfőn. Főleg, hogy fogtam, és a hét közepére intéztem magamnak egy nap szabit. :D :D Így azért jó hét lesz. :)

2017. máj. 28.

Vége

A hétnek is, meg a szabinak is. Holnap már menni kell dolgozni, aminek cseppet sem örülök. Szoktam pedig vágyni rá, vagy inkább kíváncsi lenni, hogy mi volt bent, vagy kivel mi történt, de most egyiket sem érzem. Sokkal inkább azt, hogy ezt, ami ebben a négy napban velem volt érzésügyileg, az maradjon még sokáig. Mert jó dolog, hogy nem kapkodva kell főzni, hogy van idő átgondolni egy-két dolgot, de akármikor meg lehet tenni, hogy egy fél órára leülök, és nem csinálok semmit, és az az idő nem fog hiányozni sehonnan sem.
Ilyenkor mindig úgy irigylem az éppen gyesen lévőket, hogy milyen jó is nekik, minden napjuk így telik, és még ott van egy cukipofa kisbaba is grátiszként (oké, még emlékszem, hogy a gyeses évek sem voltak épp felhőtlenek).
Nem mellesleg azt ígérik, hogy jön a harminc fok. :) Ami igazán kezd az én időjárási elvárásaimnak megfelelni, és pont ezt nem tudom majd eléggé kiélvezni? (azt igyekeztem nem észrevenni, hogy szerdától hidegfront, záporokkal, mert szerda még messze van, addig meg is gondolhatja magát)
Holnap egyébként rögtön úgy kezdődik a hét, hogy fél öttől ballagásos szülői értekezlet lesz. Gondolom eltart majd röpke másfél órát, és akkor már tekinthetjük is úgy, hogy szinte vége is a napnak. Főleg, mert mire kezdődik, már éppen tizenkét órája leszek talpon.
Ajjajj.. addig meg már nincs is öt óra hátra, amikor kelni kell, úgyhogy jobban teszem, ha nem locsogok itt, hanem elmegyek lefeküdni.

2017. máj. 27.

Szombat

A hangulat maradt, bár ma már itt-ott nyomokban tartalmaztam némi morgást is, de csak mert hülye vagyok, és saját magamnak okoztam kellemetlen perceket olyan dolgokkal, amikkel felesleges. Tulajdonképpen ezerszer lefutott körök, és milliószor átgondolt dolgok, úgyhogy tényleg kár is már agyalnom is rajtuk. De néha azért belefutok, mert miért is ne?
De este legalább győzött a Fradi a derbin, és ugyan a dobogó harmadik helyét nem sikerült elcsípni, de sebaj Egy derbi győzelem felér a bajnokság megnyerésével is, főleg, amikor ilyen sima ügy az egész. :) Ha nem lennék úrinő, akkor énekelném, hogy "azt beszéli Európa... l...a b..dózsa" De nem éneklek ilyet, legalábbis hangosan nem. :D
És még egy komoly bölcsességbe is belefutottam ma este, amit meg is osztok gyorsan veletek. :)


2017. máj. 26.

Remek a hangulatom

Vannak napok, amikor egyszerűen reggeltől estig minden olyan, amilyennek lennie kell. Meg még azt is túl tudja szárnyalni, mert a hétköznapi semmiségek mellett előfordulnak váratlan csodák is.
Pontosan ilyen volt ez a mai.
Reggel már jó volt ébredni, mert tudtam, ma végre együtt leszünk. Ráadásul azt is rögtön láttam a tetőablakon, hogy végre süt a nap, és nem fúj a szél.
A piacon szembetaláltam magam egy álomruhával, és szinte habozás nélkül meg is vettem. És.. ilyen még nem fordult velem elő, de most azt gondolom, hogy a ruha kedvéért még lehet, hogy szoláriumba is elmegyek. :D


Azért szerencse, hogy van egy éppen ballagás előtt álló gyerekem, így rögtön alkalmat is találtam a ruhához. Ha ez nem lett volna, akkor azért vacilláltam volna egy kicsit biztosan. :)
És aztán délután végre a két bulldog is megfürdött. Mókás volt, ahogy ketten egyszerre lapítottak a fürdőkádunkban, mi meg ketten csutakoltuk őket Balázzsal. :) Megért volna egy fotót, és biztos, hogy meg is örökítették volna a gyerekeink, ha épp arra járnak. :D
Ha meg már tiszták voltak, hát meglátogattuk az állatorvost is, mert éppenséggel esedékes volt nekik az évi kötelező oltás. Az egy külön élményt jelentett, ahogy a kocsiban utaztak. Arti egyébként is imádta mindig, de ezúttal még Freddy sem rendezett akkora cirkuszt, mint szokott, hanem mintha élvezte volna (vagy csak a külön velünk töltött időt értékelte ennyire)


Nem a legjobb kép róluk, de sehogy sem sikerült róluk egy olyat csinálnom, ahol mindegyik felém néz, és egymás mellett vannak. :)
És közben egész nap volt, ami megmosolyogtatott, ami melengette a lelkemet.
De jó is volt. :) Minden nap ilyen kéne, hogy legyen, és lehet, hogy egy-két hónap múlva újra szárnyalnék az energiától. :)

2017. máj. 25.

Időközben

Ma kiderült számomra, hogy pár nap múlva egy éve lesz már annak, hogy anyukámék leköltöztek. Néha már-már el is feledkezem róla, hogy milyen volt nekünk ott lakni, ami persze csak olyan, hogy a felszín alatt van meg bennem minden emlék. De az azért örökre megmaradt. :)
Aztán az is kiderült ma nekem, hogy már hat év is eltelt azóta, mióta utoljára kellett úgy istenigazából megijednünk, és ez jó. Ha így nézzük az idő múlását, akkor az idő a barátom, mert egyre inkább elhihetem, hogy ez most már mindig így is marad. :) Bár, bevallom, egyre inkább azt gondolom, hogy soha nem is az volt, aminek hittük, és soha, senki nem is jött rá az igazi okokra. Nem baj. A lelkem egy kis része mindig ott marad, abban az árnyékvilágban, és végtelenül hálás vagyok érte, hogy csak az a kis rész maradt ott. Az meg épp jó is, hogy néha emlékeztet. :)

Eriknek bakteriális torokgyulladása van, antibiotikumot is kapott. Nincs is jól, a nap nagy részében feküdt, és még enni sem nagyon evett, mert fáj a torka. Remélem hamar túl lesz rajta, vasárnap még meccse is lenne, amin szeretne ott lenni.

2017. máj. 24.

Most így

Amikor hónapokkal ezelőtt bevéstük a naptárba ezt a három nap szabadságot, akkor még úgy terveztük, hogy együtt jövünk. Aztán a múlt héten közbeszóltak, és úgy alakult, hogy Balázsnak a háromból csak egy nap maradhatott. Ezen én rendesen kiakadtam, és ki is tomboltam magam (mondhatjuk,hogy szinte nem is voltam önmagam akkor, amikor szinte tüzet okádva kértem ki magamnak), de mire tegnap este hazajöttünk, már elfogadtam, és meg sem említettem (vagy csak egyszer talán?)
Szóval.. emiatt is, meg amiatt is, hogy az utóbbi időben igen ramatyul érzem magam testileg-lelkileg újraterveztem magamban ezt a három napot. Úgy döntöttem, hogy ugyan ráférne a szekrényekre is egy alapos átpakolás, meg a spájz is várat magára még mindig, meg még kismillió apróság is lenne, amire éppen most időt szakíthatnék, mégis csak akkor fogok ezzel foglalkozni, ha épp meg akar ölni az unalom, vagy ellenállhatatlan kényszert érzek erre.
Ma még nem történt ilyen. Pedig semmi extrát nem csináltam, csak főztem. Igaz, olyat, amire rá kellett szánni az időt, meg előtte vásárolni is kellett, de ez bőven elég is volt. Közben zenét hallgattam, és délben örültem annak, hogy nem kell dolgozni indulni. :)
Az újratervezést azért ma este is megejthettem, mert közben Erik úgy tűnik, belefáradt a tanév megpróbáltatásaiba, és estére belázasodott. Mondta ő már délután, hogy nincs jól, de nem hittem neki.. a lázmérőnek azért kénytelen voltam. :)

2017. máj. 23.

Végre


És majd csak a jövő héten megyek dolgozni. Isteni érzés. :)

2017. máj. 22.

Süt a nap

...nehogy szomorú légy.. :) Amúgy ez a napsütés dolog azóta hatványozottan értékelendő nálam, mióta egy raktárban dolgozom, és oda aztán nem süt be a nap. :) Így aztán, amikor lehet gondtalanul élvezni a napsütést, akkor az duplán számít nálam.
Ma délelőtt is ilyen duplán számítós idő volt, és ha csak tehettem, mindig kilógtam főzés közben, hogy érezhessem, ennek a napnak már olyan nyárias ereje van, és igen, nemsokára végre vége lesz a tanévnek is, és következik egy kis lazítósabb időszak, amikor nem kell majd időre menni a gyerekeknek sehova. :) Patrik készül nyáron dolgozni, mondjuk csak az augusztus jöhet szóba, mert júliusban jön velünk nyaralni, júniusban meg még ki kéne heverni a tanév megpróbáltatásait. Azért magamban egy kicsit úgy vagyok vele, hogy szívem szerint lebeszélném, addig élvezze a gondtalanságot, amíg megteheti. De szerintem nem lehet lebeszélni, és biztos jó is lesz neki, meg minden.
Ja, és ma voltam vérvételen is. Annyian voltak, hogy majdnem beteg is lettem, mire végeztem.. amennyi sztorit végighallgattam várakozás közben..

2017. máj. 21.

Vasárnap

Ma délutánra végre sikerült valamelyest visszanyerni a régi formámat, ami ugyan messze van már attól, ami valaha volt, de nyomokban még előfordul itt-ott némi régi Dius. :)
És ma még akadt némi e-onos kihívás is az életemben, mert történt, hogy főzés közben egyszer csak elaludt a led lámpasor a munkapult fölött. Első pillanatban morogtam, hogy na, marha jó, ez is csak ennyit bírt.. de aztán már vissza is szívtam, mert nem csak a led nem világított, hanem kb. a lakás egynegyedében nem volt áram. Egy csomó konnektorban, meg lámpában. A következő gondolat ugye az volt, hogy akkor a szél a ludas.. majd visszajön a hiányzó fázis. Furcsa volt ugyan, hogy nem az hiányzik, ami azért néha eltűnik..de mit lehet tudni ezeknél az áramos dolgoknál. Egy fél óra telt el így, közben hosszabbítókkal megoldottuk az áramkérdést, mert többek között a modem is érintett volt, internet nélkül meg ugye nem élet az élet már.. :) Balázs felhívta az eont, bejelentette a hibát, majd ment minden a szokásos mederben. Ő a fiúkkal délután meccsre ment, nekem ezúttal sem kedvem nem volt (ez a tegnap esti meccs, ez jó sok kedvemet elvette), meg egy csomó házimunka is várt rám, így Rolival maradtunk. :)
Épp végeztem a porszívózással és felmosással (röpke másfél óra az egész lakás), amikor megérkeztek az eonos emberek. Ugye a villanyóránál kezdtek, ahol első blikkre minden rendben volt. Na, itt kezdtem aggódni, hogy de jó, megint rám vár egy csata, mert a probléma itt van, ők meg nem találnak semmit. Aztán erősebb kutakodás után kiderült, hogy az egyik automata félig lent volt. (wtf?) Újraindították, majd szóltak, hogy na, akkor most nézzem meg, már biztos jó. Megnéztem, nem volt az. Nem nagyon hitték, de megkérdezték, hogy akkor megnézhetik itt fent? Megengedtem, mert a nevelőapám jól ismerte az egyiket, meg ő egyébként is jó fejnek tűnt. Idefent beletelt egy jó időbe mire ráleltek a hibára. De ha már megvolt, akkor meg is csinálták.
És amennyire jófejnek tűnt az ember, annyira az is volt, mert megcsinálta, és azt mondta, rendben is vagyunk, további szép estét. :) Na, remélem, hogy nem is fognak kiszámlázni majd eonék semmit sem, de ezt nyilván meglátjuk. :)
De kihívás teljesítve. :)
És rend is van, meg tisztaság is, a szennyestartó is üres, a ruhák a szekrényben.. mi kell még? Holnap meg hétfő helyett rögtön csütörtökkel kezdek. :)

2017. máj. 20.

Fejfájós

Biztos láttátok már azt a gyógyszer reklámot, amiben a nőnek fáj a feje, és igen gyors egymásutánban mondogatja, hogy fáj a fejem, mit teszek, vizet iszom, stb. stb... 
Nos, amikor először láttam, már akkor is az jutott eszembe, hogy na, aki ezt a reklámot gyártotta, még sosem fájt igazán a feje. Azt nem tudom megítélni, hogy az én migrénes rohamaim mennyire extrémek, mert ugye a fájdalomtűrő képessége mindenkinek más. Az enyém elvileg igen magas, gyakorlatilag meg úgy veszem észre, hogy újabban mintha csökkenne már, mert egyre durvábban képes leteríteni mindenféle fájdalom. 
Ma reggel egy ilyen migrénes roham fektetett a kanapéra egy jó órára. Mire vége lett, még maradt egy kis vér a fájdalomcsillapítómban, és már nem éreztem azt, hogy ha megmozdulok, akkor azonnal bele is fogok pusztulni a fájdalomba, és ki tudom nyitni a szemem anélkül, hogy borzasztó kínokat éljek át. Nem volt perc abban az órában, amit ne az a görcsös fájdalom uralt volna, ami egyik pillanatról a másikra jött. Semmi másra nem tudtam gondolni, mint arra, hogy még több gyógyszert akarok, bármit, csak csillapítsa már, és múljon a fájdalom, a hányinger, meg az az iszonyatos reszketésféle, ami valahonnan belülről jött. Három cataflam-v, két no-spa forte és két aspirin kellett hozzá. Tudom.. ez egy kisebbfajta gyógyszer mérgezéshez is tökéletesen elég lehetne, de ennél kevesebb nem volt elég. 
Azok, akik fejfájósak, mindannyian tudják, hogy mikor milyen fájdalommal van dolguk. Én is tudom, hogy van olyan, amikor elég, ha eszek valamit, ami gyorsan felnyomja a vércukromat, és jó lesz. Olyan is van, hogy elég egy kávé meg egy aspirin. Olyan is van, amikor kell valami erősebb fájdalomcsillapító, meg egy hajmosás. Meg olyan is, amikor hozzá sem tudok érni a fejbőrömhöz sem. És van ez a migrén, amiről az ember abban a pillanatban, ahogy az első fájdalomfoszlány megérkezik, tudja, hogy ez AZ lesz, aminek a karmából nem egyszerű szabadulni.
Bár egyszer végre örökre megszabadulhatnék tőle.

Azért ma annyi szerencsém volt, hogy ezzel a mennyiségű gyógyszerrel már elvoltam egész nap úgy, hogy csak egy enyhe kis fájás maradt bennem. Talán, ha a Fradi nem játszott volna ilyen gyatrán ma este, akkor el is múlt volna teljesen. ;)

2017. máj. 19.

Végül is

Végül is elégedett lehetek ezzel a héttel is, mert szinte mindent sikerült megcsinálnom, amit kellett, még akkor is, ha sokszor olyan nagyon nehezemre esett, mint még sosem. :)
De mindent magam mögött hagytam abban a percben, amikor kiléptem az ajtón. És aztán a délután jól alakult, mert vásároltunk (csak felhasználtuk az egyik kupont végül), Patrik gazdagabb lett egy cipővel, én meg egy tavaly óta vadászott rózsaszín (vagy inkább pink?) crocs-szal.
Kép: google

Az enyém nem pontosan ugyanez, de balga módon elfelejtettem lefényképezni.:) És azt hiszem, most akkor már el is dőlt, hogy milyen színű fürdőruhát fogok venni. :D Nem mintha amúgy túl sok más szín szóba jöhetne ez ügyben. :)

2017. máj. 18.

Ilyenem még nem volt

Mire negyven éves leszek, lehet, hogy tényleg elmondhatom, hogy nem volt olyan testrészem, aminek ne lett volna még valami baja. És hát végül is, ehhez képest meg tök jól tartom magam. :D 
Ma voltam a pajzsmirigy ultrahangon. Az előzetes várakozásaimmal ellentétben nem egy teljesen negatív leletet kaptam, hanem egy olyat, amire rá van írva, hogy "Megnagyobbodott pajzsmirigy, jobb lebenyben soliter göb." 
Úgy elsőre azt gondoltam, hogy na, b+. Aztán másodjára gyorsan lenyugtattam magam, hogy majd várjuk csak meg, hogy mit mutat a vérvétel, mert nem is biztos, hogy foglalkozni kell bármivel is. 
Főleg annak fényében, hogy amúgy mindig itt fáj, ott fáj, mégsem kell semmivel sem foglalkozni. :)

Na mondjuk azért az is biztos, hogy a fergeteges idegrohamaimat, amik újabban jelentkeznek, legalább foghatnám erre. :D 

2017. máj. 17.

Hol így, hol úgy

Néha morgok, mint az a bizonyos bolhás kutya, néha meg nevetek ugyanazon a dolgon. Mint például azon, hogy két nap alatt kétszer mostam a cipőmet, mert akkora balek vagyok, hogy mindkét napon leöntöttem kávéval. :D Micsoda szerencse, hogy már olyan idő van, hogy ha öt órakor viszem ki megszáradni, még akkor is megtörténik ez. :) Amúgy ebben az esetben jót nevettem az egészen. Lehet, hogy két napja még morogtam volna. :D A cipőm meg patyolat tiszta és kávémentes is. Remélem nem csak holnap délutánig. :)

2017. máj. 16.

Ha majd

Ha majd a nyaralás környékén arról rinyálnék itt, hogy jajj, micsoda úszógumit növesztettem a télen, vagy jajj, nem szabad nekem már fürdőruhát sem felvennem, akkor majd emlékeztessetek rá, hogy amikor megettem egyszál magam egy délután alatt húsz deka csokit, akkor ez eszembe sem jutott. Egyik napon sem. :D
És ha majd lesz egy szusszanásnyi időtök, akkor esetleg megírhatnátok, hogy mit ebédeltetek/vacsoráztatok tegnap és ma? Semmi ötletem nincs már, még arra sem nagyon, hogy mit ennék, hátha kedvet kapok valamihez. :)
Holnap már szerda. Ami jó, mert ez a hét próbára tesz minden szempontból, de sebaj, mert szeretem a kihívásokat, és pénteken milyen jó lesz majd felsóhajtani, hogy ennek a hétnek is vége. :)

2017. máj. 15.

Mindjárt ballagás

Megrendeltem ma a ballagási szalagokat, és ettől aztán olyan végleges is lett bennem ez az egész, hogy Erik tényleg mindjárt befejezi az általános iskolát. Nem mintha vele kapcsolatban olyan hatalmas nosztalgiával kell gondolnunk erre az elmúlt nyolc évre.. mert sok mindent mondhatunk, de azt nem, hogy jó általános iskolás évek jutottak neki. A felsős osztályfőnökét kivéve, mert ő egy tündér, és biztos vagyok benne, hogy nélküle nem itt tartanánk. Rengeteg energiát fektetett ebbe az osztályba, részemről minden tiszteletet meg is érdemel. Épp ezért nem is tudom hova tenni, hogy még senkiben nem merült fel, hogy mit fog kapni búcsúzóul. A tanáraik többségének maximum egy szál virágot tudnék elképzelni a ballagás napján, de azért ő tényleg ott állt a gyerekek mellett, sokszor erőn felül is. Na majd meglátjuk.
A fodrászt elfelejtettem felhívni, pedig a héten nagyon esedékes lenne mindenkinek. Erikkel majd még megvívok ezügyben, de neki is meg kell megint igazíttatni azt a madárfészekre hajazó valamit ott a feje tetején. Nagyon várom már, hogy végre ne legyen divat ez az ecsetfrizura, mert igen sokszor érzek késztetést arra, hogy nekiesek az ollóval előbb, aztán a hajvágóval is. :D
És most épp az jutott eszembe, hogy ha ezt a hetet kibírom, meg még utána a hétfőt meg a keddet, akkor utána milyen jó lesz itthon lenni megint pár napot. :) Fél lábon is..

2017. máj. 14.

Vasárnap este

Már megint vasárnap este van. Ráadásul annyira késő este, hogy már megint alig jut négy és fél óra az alvásra, aminek már megint majd az lesz a következménye, hogy alig tudok majd felkelni, és már megint hulla leszek egész délután. 
Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, miszerint végre ma zavartalan volt a napsütés, és jó meleg is volt, nyolc órakor hazafelé autózva láttuk a napot lemenőben, és erről rögtön a nyaralás jutott eszünkbe, amire már nem is kell olyan sokat várni. 
Ja, és mindenképpen meg kell írnom, hogy ma Erikék csapata végre nyert. :) Annyi sikertelen meccs van a hátuk mögött, hogy már az is tiszteletre méltó ezektől a fiúktól, hogy minden meccsnapon kiállnak, és lesz, ami lesz alapon odateszik magukat. Végre ma sikert is hozott nekik a töretlen lelkesedés. :) 
Amúgy meg egy gyerekszoba már megint üres pár napig. Patrik van kirándulni Gyulán, és környékén, holnap Aradra is mennek. És már úgy megy, hogy még pakolni is magának pakol. Csak a törölközőt felejtette el majdnem. (de azért résen voltam, és rákérdeztem) 

2017. máj. 13.

Ilyen is van

Az előző glamour-napok sikeres vásárlásán felbuzdulva azt gondoltam, hogy majd a mostani hétvégén a joy-napok is pont ilyen jól sikerült dolog lesz. A drogériás részt le is tudtam még délelőtt, főleg, mert tegnap este gondosan kiválogattam mindent, ami kellhet nekem, és szépen külön kupacokba is rendeztem, úgymint dm-es és rossmann-os kupon. (hahh, hát tudok én, ha akarok, ugye?) Büszke is voltam magamra, mert ugyan egy kisebb vagyont hagytam a két helyen, de spóroltam is összesen nyolcezer forintot.
A két nagyobb gyerekünk délelőtt a városi napok keretében rendezett kertváros vs. telep focimeccsen volt, eláztak rendesen, de Erik egy aranyéremmel érkezett haza, miután kertvárosi gyerek létére átnyergelt a telepiekhez, és (nyilván csak az ő személyének köszönhetően) nyertek is 5:2-re. :)
Ebédre pizza volt, nemes egyszerűséggel csak ilyen fagyasztott izé (de.. ez itt nem a reklám helye, de azért elárulom, az új sparos fagyasztott pizza egészen jó), meg olyan, amit a pékségben vettem. :)
Ebéd után pedig elindultunk, hogy az előző cipőbeszerző akciónk során kapott 20 és 25 százalékos kuponunkat megpróbáljuk valamire beváltani. Na, innentől jött az a része a napnak, amit inkább kihagyhattunk volna. Mert sehogy sem voltunk ott egy hullámhosszon. Azt hiszem, mindannyian kisebb sokkot kaptunk a tömegtől, és egyikünknek sem volt igazán kedve a rengeteg ember között nézelődni, de ahelyett, hogy ezt beláttuk volna, inkább jól egymásba kötöttünk bele. A végén aztán persze nem vettünk semmit, de sikerült mindegyikünknek jól megbántani a másikat.
Azóta is utálom ezt az egész helyzetet, mert mindennél jobban utálom a veszekedést. Gyerekkorom óta nem vagyok erre alkalmas, kb. azóta, mióta többször is feküdtem úgy a sötétben, fülemre húzott takaróval, hogy közben hallgattam, ahogy anyám és apám osztja egymást.. Ezek miatt az emlékek miatt van, hogy én inkább csendben maradok, ritkán szólok vissza, és még ennél is ritkábban (szinte soha) nem emelem fel a hangom.
Visszacsinálni már nem lehet, csak levonni a tanulságokat, és okulni belőle.
Most meg még nézem az eurovíziót fél szemmel, megvárom, milyen helyezést ér el Joci végül.
Aztán holnap új nap kezdődik, amit remélhetőleg nem rontunk el.

2017. máj. 12.

Van képem is hozzá

Már majdnem azt írtam, hogy végre péntek van, de minden pénteken elsütöm ezt, úgyhogy most megkíméllek benneteket. Főleg, hogy már leírtam egyszer. :D
Helyette inkább mutatok képeket.
A gólyahírről, amit hazafelé jövet fényképeztem délelőtt, és amiért két szatyorral is képes voltam lemászni az árokba.:D


Egyszerűen imádom. Mert meglátom, és máris éneklem magamban, hogy "Mi szél hozott, kis futár? Nem szél hozott, napsugár..." És ettől meg rögtön jókedvem lesz, akármi is jár épp előtte a fejemben.

Aztán még megmutatom, hogy ma délelőtt viráglocsolás közben velük találtam magam szembe Erik ablakpárkányán.



Két ládában van két-két tő napvirág, és ezeket úgy sikerült Balázsnak elültetni, hogy mindegyik más színű. Ettől is rögtön mosolyoghatnékom támadt, meg persze rögtön le is kellett őket fényképezzem, hogy elküldjem Balázsnak is, azt remélve, hogy amint meglátja, ő is el fog mosolyodni. :)
És amúgy is imádom ezeket a virágokat, és olyan jó, hogy a tavalyi virágnélkülözés után az idén megint van, és gyönyörködhetek bennük.
... és végre péntek is van. :P :D

2017. máj. 11.

Erre kíváncsi leszek

Most már jó pár hónap telt el úgy, hogy minden délutános hetemen, meg amikor szabadságon voltam, megígértem magamnak, hogy kimegyek a piacra. Nos.. eddig még egyszer sem voltam, mert vagy esett az eső, vagy hideg volt, vagy nem volt mégsem kedvem elindulni, vagy épp nem volt itthon pénzem. A pénzfelvételtől meg komoly fóbiám van, úgyhogy az úgy van, hogy ha nincs nálam készpénz, akkor egészen addig csak és kizárólag olyan helyen vásárolok, ahol lehet kártyával fizetni, amíg Balázs nem vesz ki pénzt az automatából, és nem ad nekem is.
De most amúgy egészen komolynak érzem ezt az elhatározást, hogy délelőtt elmegyek, és még azt is tervezem, hogy magamnak is fogok venni valamit. Nem tudom mit, de valamit mindenképpen, mert a héten annyit dolgoztam, mint egy igásló, és megérdemlem.
Ezek után én magam is nagyon kíváncsian várom a holnap reggelt, hogy vajon ezúttal lesz e ebből valami? :D

2017. máj. 10.

Új kolléga

Mindenképpen el akartam mesélni, csak épp úgy futólag, hogy múlt héten- üdítő változatosságként- egy fiú kollégát kaptunk. Az nem a legszerencsésebb esemény, hogy valaki helyett jött, mert én személy szerint azt a valakit, akitől el kellett köszönnünk is nagyon bírtam.
Amikor először hallottam, hogy ez a fiú jön hozzánk, nem örültem neki, bevallom. El sem tudtam képzelni, hogy fogjuk őt beilleszteni közénk. Az első nap valahogy így is telt, hogy nem nagyon tudtuk, mit kezdjünk vele, nyilván ő sem nagyon tudta, mit kezdjen magával, és velünk.
Aztán teltek a napok, és kiderült, hogy a furasága mellett azért tényleg egy csomó üdítő változatosságot hozott magával, mert jókat nevetünk vele (néha rajta is, ugyanúgy, ahogy magunkon és egymáson is szoktunk). Fura humora van, de emellett rendkívül udvarias és segítőkész.
Az meg külön jó, hogy azokat a dobozokat is feléri, amit én nem. Simán kipakolt nekem egy olyan mély dobozból is ma, ahova én sehogy sem értem be, leginkább úgy sikerült volna, ha valaki fogja a lábam, hogy ne essek bele. :D Ő meg jött, és egy pillanat alatt megoldotta. :)
Még a végén kiderül, hogy milyen jót tesz majd nekünk.. csak el ne rontsuk. :D :D

2017. máj. 9.

Ami nem megy nekem

Már azért eltelt egy csomó év azóta, mióta két műszakban dolgozom, de még mindig rá tudok csodálkozni arra, hogy eltelnek úgy napok, hogy épp csak pár percre találkozom a gyerekeimmel. Arra meg aztán még inkább rá szoktam csodálkozni, hogy ennek ellenére is azért még sosem haltak éhen, meg elég normálisak is maradtak. Pedig sokak mércéjével mérve nem vagyok sem mintaanya, sem szuperanya. Ma láttam a fb-on D.Tóth Kriszta lányának tízórais dobozát. Hirtelen azért elszégyelltem magam, mert az én gyerekeim csak egy szendivcset/péksüteményt visznek magukkal, meg egy kulacsban teát. Ehhez képest annak a kislánynak volt a dobozban valami magos tortillatekercs, olajbogyó, jégsaláta, macis snack, csoki és alma. Meg még mellé egy kulacsban víz, és egy kis üveges narancslé. El is képzeltem gyorsan, ahogy este tízkor hazaesek, és elkezdem a gyerekeim dobozait megpakolni mindenféle ilyesmivel. Szerintem szerda estére már a hajam tépném ettől. Amúgy is csütörtök estére már ez a szendvicsgyártás is néha az agyamra megy. :) Arról nem is beszélve, hogy hogy találnám én itt ezeket a dobozokat esténként.. Patrik lenne az egyetlen, aki legalább a konyhába kihozná, de Erikét és Rolandét a táska aljáról kéne kivadásznom. Erik is, és Roli is benne hagyná az összes zöldséget, az tuti. Nem azért, mert nem eszik meg amúgy, de ha már zöldség, akkor vagy legyen benne a szendvicsben, vagy legyen valami salátaféle, amit hús mellé eszünk.
De ez csak egy kis része ennek az egésznek. És amúgy nem kritizálni akarom D.Tóth Krisztát, mert minden tiszteletem az övé, és azé, amit csinál. :) Még kicsit irigylem is, bevallom, hogy van erre energiája, hogy ilyen dobozkát rittyentsen a kislányának.
Azért én azt gondolom, hogy az a szendvics, amit én gyártok, az is jól esik az én fiaimnak. :)

2017. máj. 8.

Mit tennék?

Ma beszélgettünk arról munka közben, hogy ki mit tenne, ha hirtelen, váratlanul nyerne tízmillió forintot? Most azt nem írom le, hogy ki mit válaszolt, csak a sajátomat.
Merthogy én megleptem mindenkit a válaszommal, amikor azt mondtam, hogy nem kérdés, hogy azonnal visszafizetném a hitelünket, és aztán kérnék egy fél év fizetés nélküli szabadságot. Az alatt a fél év alatt pedig újra visszatalálnék a régi önmagamhoz, esetleg járnék valami kreatív írói kurzusra, vagy valami hasonlóra. :)
Azt mondták, ez a fizetés nélküli szabadság meglepte őket, mert úgy ismernek, aki mindig ott érzi jól magát, ahol van. Ami azért az esetek többségében persze, megállja a helyét. Csak ugye ők nem ismernek, csak abban a közegben. Én meg emlékszem magamra egy másik Diusként, amit ők sosem láttak.
Jó lenne, ha váratlanul nyernék tízmilliót. Jól ki tudnám használni. :)
És Te? Mit tennél?

2017. máj. 7.

Anyák napja

Tizennyolc éve vagyok már anya, és ez alatt a tizennyolc év alatt sokkal több mindent tanultam, mint az előtte lévő huszonegyben, amiből pedig bőven töltöttem időt az iskolapadban. Mégis, azt hiszem, hogy mindent a gyerekeimtől tanultam. Fontos, kevésbé fontos, és olykor teljesen banális dolgokat is.
Azóta tudom, mióta ők vannak, hogy mit jelent valakit úgy szeretni, hogy nincs benned soha, semmi kétség ezt az érzést illetően. Meg sem fordul más a fejedben, csak az a tiszta, mindent felülíró, őszinte szeretet. Azt is azóta tudom, mióta ők vannak, hogy mit jelent aggódni, hogy mit jelent az, hogy felelősséggel tartozunk valakiért. Tőlük tanultam meg elismeréssel adózni a tudás előtt, tőlük tanultam meg igazán elfogadni, és tőlük tanultam türelmesnek lenni is.
De azóta tudom, mióta ők vannak, hogy a legrémesebb ízű kanalas gyógyszert is be lehet adni, ha valaki alkalmas rá, és kizárt, hogy valaha is beadod a szájába, ha eleve sosem fog semmilyen gyógyszert beszedni. Azt is tőlük tanultam, hogy egy pillantásból lehet tudni, hogy épp át akar verni, vagy valóban beteg lesz. Azt is, hogy minden hányást képes az ember feltakarítani. Azt is, hogy a mosószappannal a fűfoltokat is ki lehet szedni a ruhákból. Meg azt is, hogy van az a zokni, amit már mosás előtt érdemes inkább kidobni. De azt is tőlük tudom, hogy van hernyótalpas, stoplis, és éles stoplis cipő is.
Azóta tudom, mióta ők vannak, hogy léteznek olyanok, akik "csicskák", meg "gyászok", és vannak "raj" emberek is. Tudom, hogy én már öregnek számítok, de azért még menő vagyok, mert blogot is írok, meg hashtageket is használok, és úgy egyáltalán képben szoktam lenni. Ismertem meg kimondhatatlan nevű énekeseket, és dj-ket már, engedtem el mély sóhajjal egy szó nélkül egész éjszakára, néztem félre, amikor pálinkát ittak, vagy épp a második sört bontották.
Azt is tőlük tudom, hogy érdemes benézni az ágy alá is szennyesruha ügyben, meg a szekrényben is néha körül kell nézni, mert érdekes dolgok kerülhetnek elő onnan is. Tőlük tudom, hogy mit jelent "bekutyulni", és hogy vannak, akik angolul gondolkodnak (nálunk rögtön ketten is). Tőlük tudom hogy a fiúknak is fontos, hogy néz ki a hajuk, meg mi van rajtuk (egy bizonyos kor után), viszont egy kicsit sem szeretnek borotválkozni (ez már rögtön a kezdetektől így van).
Tőlük tudom, hogy nincs olyan, hogy valaki nem éhes, mert valamit mindig képes enni.
Tőlük tudom, hogy mit jelent büszkének lenni, és mit jelent az, hogy valaki anya. És azt is tudom már, hogy mindegy hány éves, minden probléma megoldása úgy kezdődik, hogy "Anya...", csak néha már telefonon keresztül, vagy messengeren, esetleg viberen.

A legjobb tanítók, mindenben. :)

2017. máj. 6.

Jó kis nap

Lehet mondani, hogy ez egy igazán jó nap volt.
A napvirágok már itt vannak a ládákban az ablakban, Balázs saját kezűleg ültette bele mind a 25 tő virágot, amíg én ebédet csináltam. Mondjuk, bevallom, semmiképp nem én ültettem volna, mert én ehhez rémesen bénának gondolom magam. :)
Az esküvő nagyon szép volt, pedig mindig úgy voltam vele, hogy ezek a polgári szertartások nem igazán tetszenek nekem, mert olyan "semmik" (bocsánat a szóért) az egyházi esküvőkhöz képest. De ez azért nem volt igaz, mert nagyon szépen beszélt az anyakönyvvezető, az ifjú pár pedig szemmel láthatóan annyira sugárzóan boldog volt, hogy ez az érzés szerintem mindenkire átragadt, aki ott volt.
Az sem mellékes, hogy amikor az esküvő után beszaladtam a lidl-be, hogy megvegyem a beígért (és aztán elfelejtett) jégkrémet a gyerekeimnek, akkor rögtön ketten is fennhangon dicsértek meg, hogy mennyire jól nézek ki, és igazán gyakrabban is járhatnék így, mert kár rejtegetnem ezt a szép nőt, aki így lett belőlem. :) Hát mit mondjak, jól esett.. :)
Aztán a nőiességet levetkőzve farmert, kardigánt és mellényt is vettem, hogy elmenjünk az épp aktuális meccsre. :) Azt nem mondom, hogy amit ma láttunk, az annyira jó lett volna, de kikapcsolódásnak azért így is tökéletes volt.
Meg még annak a bizonyos #viddelanyut dolognak köszönhetően egy közös kép is készült rólunk Erikkel. :)


Hazaérkezés után még megnéztük a Fradi meccset, ahol nyert a Fradi. :)

Éééés.. a számlálóm azt mutatja, hogy már csak két hónap, és megyünk nyaralni. :) És azt meg már mindjárt itt is van. De jó lesz.

2017. máj. 5.

Péntek

Az időjárásra inkább nem is mondok semmit.. hol van ez még attól, amit tavasznak lehet nevezni... De mindegy is.
Ma munka után elmentünk balkonládát venni, mert megsúgták nekem már, hogy az idén már nem maradok napvirág nélkül (és lehet, hogy a nap is csak arra vár, hogy tele legyenek vele az ablakpárkányok?). Vicces, vagy inkább szánalmas, hogy négy helyen kellett megnéznünk, mert hatvan centiset nem árultak szinte sehol. Még jó, hogy az utolsó helyen mégis volt. (ott kellett volna kezdeni)
Megvettük a nászajándékba szánt ajándékutalványt is, most már csak azt kell kitalálni majd, hogy mit is vegyek fel. :D Az örök probléma. De mostanában többször is van úgy, hogy eldöntöm egyik nap, hogy na, én bizony holnap elmegyek, és veszek magamnak egy-két új felsőt, meg fehérneműt, meg még egy-két dolgot, amire szükségem lenne. Még ha ahhoz van is kedvem, hogy elmenjek, ott már aztán rendszerint végtelenül unom az egészet. Főleg, ha nem találok az első öt percben semmi igazit. Onnantól végképp elmegy a kedvem, és nem is veszek semmit. Most mondjuk azon gondolkodom, hogy vajon van e cipőm, amit fel tudok venni? Kellene, hogy legyen, de majd körülnézek holnap.

Annak meg nagyon örülök, hogy végre itt a hétvége. Két egész napig gondolni sem kell a munkahelyemre. :)

2017. máj. 4.

Napi büszke

Kétség nem fér hozzá, hogy mostanában kitört az örök középsőségből, és egyértelműen Ő a főszereplő, és a szupersztár itthon, mert egy emberként izgultunk érte a felvételi írásakor, egy emberként voltunk büszkék rá az eredménye miatt, egy emberként hatódtunk meg, és dagadtunk a büszkeségtől a farsangi tánc miatt.
Közben egy élmény látni, hogy a foci miatt micsoda önbizalomra, és magabiztosságra tett szert, öröm látni, hogy mennyire jól érzi magát, hogy annak ellenére is tele van sikerélménnyel, hogy minden meccsükön csúnyán kikaptak eddig.
Tegnap végre megérkezett a várva várt levél a leendő iskolájából, így megint egy emberként voltunk rá büszkék mindannyian.


Ma pedig az osztályfőnökétől emailben megkaptam a tablóhoz készült fotókat, hogy válasszunk, melyiket szeretnénk. Volt egy pár fotó, de Balázs is, én is teljesen egyértelműen ezt választottuk.


2017. máj. 3.

Nyűgös

Nem tudom ki hogy van vele, de részemről most már több, mint unalmasnak érzem ezt az időjárást. Leginkább kiborító, és elegem van belőle. Nem akarok már hűvöset, meg szelet sem, esőt meg aztán végképp. Megmondom, ahogy van, egyáltalán nem érdekel, hogy a májusi eső aranyat ér, meg hogy kell a földnek, meg a vetésnek.. Uncsi.
Olyan jó volt április elején az a jó idő. Miért is nem lehet most megint olyan?
Emiatt aztán nyűgös vagyok, meg azért is, mert a héten reggeles vagyok, és olyan embertelenül korán van az a négy óra, amikor kelni kell. Az ébredés szörnyű, alig bírok kivánszorogni az ágyból, aztán persze felébredek, kb. fél tizenegyig egy lendülettel bármit legyűrök. Ott jön mindig egy holtpont, ami egy fél órát minimum tart, hogy aztán tizenegy után még fél háromig megint erőre kapjak. Itthon meg rendszerint csak ahhoz van kedvem, hogy leüljek/lefeküdjek, és ne kelljen csinálni semmit. Ennek megfelelően ma sem mostam, ma sem porszívóztam, így nem is vagyok elégedett magammal.

Na de majd csak eljön már végre az igazi tavasz. Vagy azt sem bánom, ha rögtön nyár lesz.

2017. máj. 2.

Elmentem

Mármint az orvoshoz, ma rögtön munka után. Kicsit tátva maradt a szám, amikor odaértem, mert én a harminchatos sorszámot húztam, és még ott ücsörgött kint a tizenhármas is.. Majdnem meg is gondoltam magam, hogy najó, hát annyira nem vagyok én beteg, hogy ezt itt kivárjam, de aztán lenyugtattam magam azzal, hogy már a múlt héten megígértem magamnak, hogy ha nem múlik el máig, akkor elmegyek.
Röpke másfél óra alatt be is jutottam, és gazdagabb lettem egy hümmögős diagnózissal, miszerint az egyik nyirokcsomóm van rendesen bedurranva, de nem tudni mitől, mert jól látom, hogy a torkomnak semmi baja, megfázva nem vagyok. Kaptam rá antibiotikumot, mondván, ha már egy hete tart, és ilyen fájdalmakkal jár, akkor ne szórakozzunk vele tovább. Meg azért, mert már benne vagyok abban a korban, amikor a női hormonok kicsit megőrülnek (wtf?), menjek csak el nyaki ultrahangra is, mert akár még valami pajzsmirigy probléma is szóba jöhet. Így a receptek mellé (fájdalomcsillapítót is írt) kaptam beutalót az ultrahangra (május 18), és ha már.. akkor vérvételre is (május 22).
Remélem az a nyirokcsomó rendesen megijed az antibiotikumtól, és hét végére már azt is elfelejtem, hogy valaha volt ilyen. Főleg, mert szombaton sűrű lesz a program. Esküvőre is megyünk, meg focimeccsre is. :)

2017. máj. 1.

Semmi majális

Néha úgy lenne kedvem kivonni magam a forgalomból egy időre. Nem tudom mennyi lenne az az idő, amikor úgy érezném, hogy na, most már unalmas így lenni, úgyhogy jöhet a nyüzsgés, meg a pezsgés, meg a szürke hétköznapok is.
Ma ugyan nem csináltunk semmit, a szokásos napi dolgokon kívül (főzés, mosás), én mégis olyan voltam, mint akit agyonvertek. Biztos köszönhető ez annak is, hogy az éjjel már megint volt az a lábrázós móka, ami miatt aztán nem sikerült egy pihentetőt aludni sem, meg hogy a torkom vagy mim sem az igazi még. Meg annak is köszönhető nyilván, hogy egy csomó mindenen rágódok mostanában, ahelyett, hogy hagynám a francba a dolgokat maguktól működni, és aztán majd úgyis vagy megoldódik, vagy csak túl leszek ezeken is. Nem tudom, hogy miért nem tudom elengedni mostanában ezeket, még a legapróbb marhaságon is képes vagyok napokig filozofálgatni, és persze, mindig azt hozom ki belőle, hogy én vagyok a hülye, és én csinálok mindent rosszul.
Na, szóval ilyenek mellett csoda lenne, ha amúgy meg kicsattannék az energiától és a jókedvtől, de most, hogy ma már május van, még arra is van remény, hogy ez a napsütéses órák számának drasztikus növekedésével meg fog változni.
Holnap meg megnézetem ezt a fájó izét, hátha végre az is megtudom, hogy mi is ez.