2016. szept. 23.

Lassan jönnek

azok a bizonyos "before-after" képek is, amikhez nagyon gondosan és előrelátóan készítettem fotókat még mielőtt nekivágtunk volna a nagy projektnek. :)
Ma bekerült az utolsó gipszkartoncsavar is. Egyszer a héten már úgy volt, hogy vége a gipszkartonozásnak, és tulajdonképpen készen is volt minden, de ma még a villanyszerelő a végleges helyére is berakta a konnektor-helyeket, és végre teljesen rögzíteni lehetett azt a két tábla gipszkartont is, ami eddig csak amolyan "tessék-lássék" módon volt a helyén.
Ma kicsempézték a kád elejét is. És a fürdő már olyan fürdő-kinézetű, de megálltam, hogy ne fotózzak fugázás előtt, mert ha lefényképeztem volna, akkor most meg is mutatnám, és azért majd ha meglesz a fugázás is, akkor még szebb lesz.
Ma Balázs újfent kiérdemelte nálam a legkitartóbb ember díját, amikor két órán keresztül hasalt a kád előtt, és igazgatta a kis csempéket, hogy jól nézzen ki. Nem nagyon ismer lehetetlent, ha arról van szó, hogy szép legyen valami. :)
Ma utoljára volt munkában a véső és a kalapács is.
Ma megérkezett az árajánlat a konyhabútorra, és már meg is egyeztünk az asztalossal, hogy akkor csinálja.
Lassan jönnek a sziszifuszi, de szépséges dolgok. Eltűnik lassan az a rengeteg por, és a helyén majd csupa szépség lesz. :)
Lassan tényleg hazaköltözünk. :)

2 megjegyzés:

  1. Mint azt mondtam volt valamelyik nap: most jönnek az igazán látványos dolgok. Tényleg itt az ideje a before-after fotóknak. Balázs előtt pedig le a kalappal, hónapok óta emberfelettit teljesít.

    VálaszTörlés