2016. szept. 21.

Ha majd egyszer

Ha majd egyszer valamikor öregkoromban végre nem kell mással foglalkoznom, mint az írással, akkor meg fogom írni az életem történetét is. Majd a blogom nagy segítség lesz akkor, hogy vissza tudjak emlékezni egy csomó mindenre. Ugyan az idő majd nyilván megszépít mindent, meg ugye úgyis úgy van, hogy ami nem öl meg, az megerősít, de biztos, hogy jó hosszú fejezeteken keresztül fogom taglalni az elmúlt fél év minden történését. Szerencsére vannak azért jó percek, boldog napok, és vannak olyanok is, amikor jut egy kis kikapcsolódás is. Ilyen volt a nyaralás időszaka, és ilyen volt a mai meccsnap is.
Ennek ellenére nem hiszem, hogy el fogom felejteni azt a sok-sok csalódott arcot, amikor nem volt kéznél valami, ami másnapra kellett volna (vagy tegnapra), és persze, sikeresen el is felejtettem másnapra.
De legyünk pozitívak.. nemsokára rendezzük sorainkat, és akkor majd egészen másféle gondjaink lesznek, mint most. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése