2016. ápr. 1.

Fejfájós nap

Nagyon régen szenvedtem már így a fejfájástól, mint ma. Semmitől sem lett jobb, dacára minden fájdalomcsillapítónak, vagy épp görcsoldó-fájdalomcsillapító kombónak. Hiába ettem, ittam, csak fájt rendületlenül. Érzem, hogy a nyakamtól is van, mert rettenetesen "be van állva", egészen belezsibbad a bal kezem is. Néha sikerül "kiroppantani", akkor egy pillanatra enyhül ez az egész, na, azok tök jó pillanatok.
Dacára minden szenvedésnek, elintéztük ma a közjegyzőt is, meg a bankot is. Reméljük most már akkor semmi másra nem lesz szükség, mint elolvasni azt az sms-t, amiben értesítenek minket, hogy a zárolást feloldották.
Ha meg már amúgy is arra jártunk, hát beugrottunk a jysk-be, megnézni a matracokat. Balázs épp tegnap mondta, hogy vegyünk egy matracot ebbe az ágyba, amiben most alszunk, és majd visszük magunkkal az új hálószobánkba, de már nem bírja nézni-hallgatni ahogy én szenvedek rajta. Találtunk is egyet, kifizettük, de majd csak holnap tudjuk elhozni, mert a szélessége ugyan befér a kocsi csomagtartójába, de a hosszúsága nem. (140*200 cm, és nem, nem akartunk nagyobbat)
Szóval, holnap már-ha minden igaz- jót fogok végre aludni az új félkemény matracunkon.

Na és ezt meg mikor megláttam, rögtön mosolyoghatnékom lett, úgyhogy elhoztam megmutatni, hogy más is mosolyogjon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése