Vadiúj minden

Most, ebben a vadiúj élethelyzetben egy csomó mindent kell megtapasztalnunk. Olyat is sikerült ma, amit azért nem szerettem volna. Nekem nem szokásom sem kiabálni vita közben, de még a hangomat is ritkán emelem meg. A gyerekekkel való vita más téma, de felnőttekkel szemben eddig így volt ez. Ma, éppen azzal az emberrel tettem meg, aki aztán a legkevésbé sem érdemelte. Nincs mentségem, felhúzott, elegem lett, és így reagáltam le. Nem tudom visszaszívni, meg nem történtté tenni, mert már elhangzott, megtörtént. Nyomaszt és bánt azóta is, de talán majd egyszer elfelejtjük. Vagy esetleg- ha minden nagyon jól alakul- akkor egy olyan emlék lesz belőle, amin sok év múlva már csak nevetni fogunk.
Ebben a vadiúj élethelyzetben amúgy hatványozottan tört elő belőlem a magányosság érzése, ami azért már jó ideje itt munkálkodik bennem. Nincs rám jó hatással, annyira nincs, hogy már leírni sem tudom lassan, amit gondolok, mert megbántani nem akarnék senkit sem, de alakoskodni sem. Így aztán bennem marad a téma, ameddig bírom.
És ebben a vadiúj élethelyzetben találtam magam szembe ma délután ezzel az írással:
"Az ember és a természet... (?)
Nagyon nehéz lehet a mai népeknek eligazodnia a világban. Bármennyire is szidalmazzuk a körülményeinket, én úgy vélem az élet nem volt jobb 50 éve, 100 éve, pláne nem 350 éve. 
Miért? Azért, mert az ember "lelkével" való foglalatoskodás csupán pár évtizede ölt olyan nagyságrendeket, hogy maga az átlagember is élvezhesse ennek következményeit.
A szakemberek ma már ezerféle eszközzel oszthatják meg a tapasztalataikat az ember mentális pszichéjének óvása kapcsán, az információk pedig igen könnyen áramolnak és jutnak el a közönséghez. 
Végre nem "ciki" még a férfi embernek sem érzelmekről, meg belső harmóniáról beszélnie. A hétköznapi kötelességek messze túl vannak már azon, hogy a férfi kardot forgat, vagy a férfi csinovnyik módjára bólogat a hivatalban (esetleg reggelre féreggé változik); hogy a nő főz-mos-takarít, gyereket nevel, vagy pedálozik a jó öreg SZMKban. 
Sokkal többet várunk el magunktól, és a társadalom is arra szólít, hogy várjunk is el többet. 
Persze, pont ezért lehet az, hogy apró pici lelkünk sérül a mindennapokban, hiszen a mai világ akkora elvárásokat támaszt velünk szemben, amelyekbe simán beleroppanhat az emberfia. 
Nem elég már csak a munkahelyeden jól teljesíteni (sokszor csekély bérezés fejében), de kötelességed például otthon kiváló szülőnek lenned! És ahhoz, hogy miként legyél kiváló szülő mindenki ért, azaz mindenki jobban ért mint te! Hiszen a neten olvasta mit mondanak erről mások vagy a szakemberek, illetve a nagy spirituális sarlatánok, hiszen az ő véleményük is fontos. (Sajnos.)
Az ágyban is jónak kell lenned, ehhez is mindenki ért hogyan kell azt! Neves szaklapok, divatmagazinok, blogok, vagy akár közemberek is, ott árulják kurtizánságukat mindenhol körülötted, ha esetleg eltévednél!
És nézz is ki jól! Ez a legfontosabb talán, hiszen azt, hogy jól dolgozol-e, hogy jól neveled-e a gyerekeidet, vagy, hogy miként teljesítesz az ágyban, nem igazán tudod megosztani az instagramon, de a kockás hasadat igen! Még én is megosztom, hiszen már-már elhiszem, hogy ez fontos, ez valami. Pedig valójában (még) nem az.
Részemről örömmel látom, hogy hazánkat is elérte már ez a "lélekhullám", de sajnos rengeteg hátulütője van.
Egyfelől pont ez, hogy mindenki az orrod alá dörgöli, mennyire tökéletes az élete. Közben egy-egy szelfi mögött lehet ott van egy halom retkes mosatlan, egy munkahelyi kirúgás, egy megcsalt férj, vagy egy megvert asszony. 
Tudjátok, hogy én mennyire nem voltam jól 2013ban? Egy pöcegödör voltam mentálisan, utáltam az egész világot, az ismertséget, azt, hogy idegenek kritizálnak! De kifelé azt mutattam, hogy óriási happy van, minden rendben és erős vagyok. Közben martam magam, a barátaim, a környezetem. 
Aztán, azt hittem, hogy majd a rádióslágerek jelenteken megnyugvást, hogy teljesítek. De nem. Hogy a koncerteken feltöltenek. De nem. Hogy ha elkezdek sportolni és megmutatom, mennyire összeszedem magam, de még így sem...
Mert ezek mind kifelé történő irányulások voltak. Jól esett a rádiós siker, a közönség szeretete, vagy dicsérete, ha épp jó dalt írtam vagy jól néztem ki a sport hatására. De közben rá kellett jöjjek, hogy az út ugyan jó, de még mindig csak bolyongok, hiszen én magam belül még nem hiszem el, hogy jó vagyok, hogy elég vagyok, hogy megfelelek... 
Jaj de sokat halljátok ezt tőlem, biztos unjátok, de ez az igazság: elkezdtem komolyabban futni. És lám: hirtelen egyedül lettem magammal. A testemmel, minden mozdulatommal, és a természettel. A hideggel, a meleggel, és azzal a fizikai kihívással, amit a futás okoz. És igen, még mindig meg tudod osztani instán, hogy hány kilométert futottál, de azt sosem, hogy mekkora valós küzdelmed van emögött, hogy jellemileg mit fejlődtél közben. Ugyan leírhatod ezt is, de valójában csak te tudod mit okoz neked, hogy a friss levegő átjárja a tüdőd, ahogy elkalandozol a szellő hatására és képzeletben már máshol jársz. 
Ez nem egy propaganda, hogy fuss! Ne fuss, ha nem szeretnél. Mindenki sportol, de te nem érzed jól magad a sporttól? Nem találod a sportodat? Lehet nem is fogod, lehet soha nem leszel sportember, nem lesz kockás hasad, meg tökéletes tested. Nem ez a lényeg! De akkor mire akarok célozni? Arra, hogy szánj időt a természetre! Menj bele, keresd a fákat. 
Nem véletlen utalgatok a zenéimben a fákra olykor. Az ember és a természet egy és ugyanaz. Elválaszthatod magad betonnal a fáktól, de akkor azt fogod érezni, hogy valami nem stimmel odabent. És lehet, hogy a hitelekben, a hűtlen társban, vagy magadban keresed majd az okokat, de mielőtt elemeznél csak vedd fel a cipőd és menj ki sétálni! Keress egy parkot, egy padot egy szökőkutat. Figyeld az embereket, ahogy mozognak, beszélgetnek, mosolyognak. Keresd bennük is a szépet. Lásd őket egyszerűnek. Lásd őket fának, bokornak, egy madárnak, egy virágnak: természetszerűnek.
Én ezt gyakorlom minden nap. Engem ez lök helyre ha bajom van. Mert rájöttem, hogy hiába áll mellettem százezer ember is, ha én belül nem érzem jól magam valamiért, akkor nem tudok őszintén osztozni a barátságukban.
Rengeteg jót kaptam tőletek. Ezeket a jóságokat ugyanolyan nehéz feldolgozni-beépíteni, mint a kritikákat. Mert nehéz őket a helyén kezelni, nehéz megérteni egy idegen ember pozitív irányultságát feléd, amikor te éppen az alján vagy mindennek. 
És persze, mutasd meg ha szép vagy, mutasd meg ha jót sütöttél, ha valami tetszik, egy szép ruhát, vagy akár a gyermeked mosolyát. Mutasd csak meg! Meg fogod kapni a szeretetet a te szeretetedért. Én már hiszek ebben 32 éves korom felé közeledvén. Pedig, pár éve még nem hittem. Pár éve még csak a mélabú volt. Pár éve még olyanokat magyaráztam be magamnak, hogy a világ egy borzalmas hely. Olyan voltam, mint valami elnyűtt bakelit, amit egy háklis index-kommentelő rakott fel 'hadd szóljon' alapon! 
Ma már másként látom ugyanazon helyzeteket. És tudom,mindig az a lényeg, hogy a szelfi mögött ne legyen halomban az a mosatlan...." (forrás: innen )

Jókor jött szembe, az egyszer biztos. :) De még feldolgozás alatt van bennem az egész.