2015. jún. 30.

Nem kéne

Lassan meg fogom tiltani magamnak, hogy minden nap kiszámoljam, hogy még mennyit kell dolgozni (hatot), meg még mennyit kell aludni (kilencet) a nyaralásig. Úgy tűnik, csigalassan vánszorog az idő, pedig minden napra akad tennivaló és munka bőséggel. Sem egyikre, sem másikra nincs panasz, épphogy sikerül időt szakítani arra, hogy főzzek valamit. :D Szóval, tulajdonképpen rohan az idő, csak most tűnik úgy, hogy nem telik, amikor annyira akarom siettetni. De csak addig a pillanatig akarom ezt a sietést, amíg meg nem érkezünk oda a Balatonboglár táblához. Ott aztán majd álljon meg az idő, akármeddig. :)
Na persze ilyen nem lesz, tudomén.. de azért még ezt is jó elképzelni. :) Meg egy csomó minden mást is. Ma este eszembe jutott, ahogy tavaly Roland állt az egyik pékség nyitott ajtajában, ami úgy hirdette magát, hogy "ezerféle péksütemény", és odakiabált az apjának, hogy "De itt nincs is semmi." Emlékszem rá, hogy még napokig ezt emlegettük, mikor elmentünk mellette, és az idén is eszünkbe fog jutni rögtön. Az ilyen apróságokból lesznek ezek a jó emlékek, amik miatt mindannyian annyira várjuk. :)
És mondtam már, hogy akkora mázlisták vagyunk, hogy végül nem tizedikén megyünk, hanem kilencedikén délután? És mondtam már, hogy már csak kilencet kell aludni?

2015. jún. 29.

Mai csoda

Volt ma délután elintéznivalónk Budapesten, amit hétvégén- épp a hétvége miatt- nem tudtunk intézni, így ma úgy készültünk, hogy majd munka után megyünk. Egyik fiunk sem akart velünk jönni, így aztán kettesben mentünk. Lehetett volna ez egy romantikus beszélgetős édeskettesben kocsikázás is, ha nem lett volna már mögöttünk egy ledolgozott munkanap. Így mindketten kicsit "félárbócon", csak néha-néha megszólalva töltöttük az utat. Mire beértünk Budára, már éreztem, hogy itt-ott csukódik a szemem, és csak Balázs egy-egy kérdésére eszméltem fel. (érdekes, hogy régen sosem tudtam aludni mozgó járműben, most meg mindegy, ahol lehet, már csukódik is a szemem) Már közeledtünk a célhoz, amit érzékeltem is, mert láttam, hogy épp akkor megyünk el a Gruopama Aréna mellett, amikor egy újabb ilyen szemkinyitós alkalommal egyenesen a régi autónkra néztem két sávval arrébb. Meg sem tudtam szólalni hirtelen, csak mutogattam Balázsnak, hogy "odanézz, odanézz!" Ettől mondjuk elég rendesen be tud gurulni, amikor így csinálok, mert nem tud csak úgy odanézni bárhova vezetés közben, azt meg aztán végképp ki nem állhatja, amikor csak úgy mutatok valahova, és fogalma sincs, mit kell néznie. De most, ahogy odapillantott, tudta ő is. Mindketten néztük, alig hittük el, hogy tényleg azt látjuk. Megállapítottuk, hogy a csomagtartó tetejét már "megtörték". :( Elő akartam kapni a telefonomat, hogy gyorsan lefotózzam, Balázs már le is intett, hogy hagyd, nem lesz rá időd úgysem.. amikor látszott, hogy sávot vált, majd még beljebb jön, és aztán egyenesen elénk sorol be.


A piros lámpánál még egymás mellé is kerültünk, és csalódottan állapítottam meg, hogy az új tulajdonosa nem vigyáz rá annyira, ahogy mi tettük, mert a jobb oldali ajtó is kicsit ütött kopott volt (pedig az az én ajtóm volt.
Kicsit belefacsarodott a szívem így látni.. de azért nagyon örültünk neki. Még mikor leparkoltunk is először csak vigyorogtunk egymásra.. sosem hittük, hogy ez is megtörténhet. :)

2015. jún. 28.

Uncsi

Az is egyfajta ígyjárás, ha az ember lánya saját magát is unja. Mert bizony így van ez. Unom, hogy folyton ugyanazokon a dolgokon kattogok, és ugyanazokon siránkozom, meg mindig ugyanaz idegesít.
Így aztán inkább le sem írom, el sem mondom, mert minek, ha már úgyis uncsi még magamnak is. Jajj, de jó is lesz az a balatoni nyár már.. Lassan elkezdek egészen komolyan visszaszámolni. Az talán majd egy kicsit feldob mindenféle értelemben. (meg a meleg, amit már jövő hétre ígérnek)

2015. jún. 27.

Ez már az ígyjárás

Azt gondoltuk, hogy majd ma jól kikapcsolódunk ötösben valahol. Budapestre terveztünk menni, mert ott majd aztán még akármi is lehet, szép nagy város ahhoz, hogy épp oda menjünk, ahova kedvünk lesz.
Ebéd után el is indultunk, még megálltunk kutyakaját venni, mert szegény bulldogjaink ma már éhezve kellett volna, hogy lefeküdjenek, ha nem így teszünk, majd célba vettük a várost.
Ahol aztán... az történt, hogy kiderült, a fiúknak még véletlenül sincs kedvük ugyanahhoz, és ennek elég egyértelműen hangot is adtak. Az egyik nem akart céltalanul gyalogolni, a másik csak vásárolni akart, mert neki nincs ruhája,vagy enni, mert éhes,  a harmadik meg csak egy fagyira vágyott, és kész, mehetünk is haza. Bennem csak némán nőtt a feszültség, és Balázson is azt láttam, hogy csak végigsuhant az arcán némi csalódottság, és végül kocsikáztunk egy kicsit céltalanul, és hazajöttünk. Itthon megvolt a fagyi, és a bevásárlás holnapra, és ennyi volt a mai nap.
Hazafelé, az autópályán gondoltam rá, hogy akkor most tartsak e kiselőadást a fiaimnak arról, hogy mit is jelentett volna ma délután úgy istenigazából kikapcsolódni nekem is, és az apjuknak is, de végül letettem róla. Értették volna, hogy mit akarok, de mégsem. Mert ők most kamaszok, és nekik mást jelent kikapcsolódni, mint nekünk.
Ezt is meg kell tanulnunk. :)

2015. jún. 26.

Na végre

Ennek a hétnek is vége van. Fárasztó volt, és stresszes. Mint az előző volt, és a következő is lesz. De ezen már túl vagyunk, lassan-lassan talán a gyomorideg is csökken bennem, és holnap már majd úgy ébredek, hogy nincs hányingerem. :)
Főleg, mert úgy tervezzük, hogy holnap nem leszünk túl sokat itthon. És olyat is tervezek, hogy veszek magamnak legalább egy felsőt. Vagy valamit. :) Bármit. :) Akarok valamit kapni, na. Valamit, aminek örülhetek, amit jó lesz felvenni, mert majd jókedvem lesz tőle, ha eszembe jut, hogy hol és mikor és hogyan vettük. Az ilyen apróságoktól lehet könnyebben viselni a stresszes hétköznapokat. Erre való a hétvége. Az apróságok beszerzésére.


És még valami.. Neked, aki a kilencvenedik lettél:

2015. jún. 25.

Valóság

Az, hogy napközben nemigen van lehetőségem blogírásra, valószínűleg jó dolog. Annyi mindenen csapongok olyankor, hogy amiket akkor írnék, nem biztos, hogy az igazi valóságot tükröznék, hanem az éppen pillanatnyi érzelmi állapotomat, akár hangulatomat, vagy csak egy-egy benyomást.
Ilyenkorra azonban mindig lecsitul bennem minden, még akkor is, ha az én galád gyerekeim még most sem alszanak, és tulajdonképpen igazából nincsen csend, és képesek még beszélni is hozzám. Ilyenkor is. Tíz perc múlva éjfél.
Ez az időpont a legmagányosabb időpont egyébként, és ilyenkor hatványozottan érzem azt én is, hogy mennyire elmagányosodtam. Én, aki világéletemben társasági lény voltam, most ott tartok, hogy négy emberrel szoktam beszélgetni. A férjemmel és a fiaimmal. Akik amúgy jóféle társaság, szó sem róla, de vannak dolgok, amiket azért velük biztosan nem fogok megbeszélni. Se nem értenék, se nem érdekelné őket.
Tudom, hogy egy munkamániás, egészségtelenül élő rinyálógépnek látszom időnként, aki csak siránkozik, hogy itt fáj, ott fáj, közben meg csak toporog egyhelyben, és nem tesz semmit azért, hogy ez másképp legyen. Nem tudom, hogy mennyi ebből a valóság, és mennyi az, amiről én nem is akarok tudomást venni, de van egy csomó minden, amit nem írok le, mert nincs annyi időm már erre sem, hogy jól megtaláljam a szavakat ahhoz a hangulathoz, vagy ahhoz az élethelyzethez, ami éppen van.
Azt is tudom, hogy a változás csak rajtam múlik, és ahhoz, hogy egy álomvilágból valóság legyen, én kellek egyedül. Azt nem tudom csupán, hogy az az álomvilág illúzió e csupán. És azt sem tudom, van e még erőm folyton változni és változtatni.

2015. jún. 24.

Már csak két hét

Vagy még két hét. Attól függ, honnan nézzük, meg hogy épp milyen hangulatban is vagyok. Általában a "már csak" verzió hagyja el többször a számat. Nagyon várom. A pesszimisták persze rögtön rávágják erre, hogy majd milyen rossz lesz visszajönni, meg milyen nehéz lesz visszarázódni a munkába, de nem tudják elvenni a kedvemet, és nem tudják elrontani a várakozás örömét sem.
Magamban gyűlik a "nyaralás előtt még el kell intézni" lista, készül a "mindenképpen vinni kell" lista is, de leginkább belül érlelődik valami kimondhatatlanul jó érzés attól, hogy kimondom, hogy elmegyek több, mint két hétre szabadságra. És ráadásul mindenhonnan szabadságra mehetek majd, mert azért az nagy mázli, hogy nem itthon töltjük, és így nem fogom a mindennapi rutinrobottal elrontani a pihenést. Igaz, szerintem nem is lehet máshogy pihenni, csak így. Itthon mindig találnék valami tennivalót. Sőt.. ha két hétig itthon lennénk, egészen biztos, hogy nekiállnánk kifesteni a lakást, és ha már festés, akkor őrületes nagytakarítás is kéne.. és két hét múlva úgy mennék vissza dolgozni, mint egy hulla. Na, ez nem lesz.
Jajj,... nagyon várom. :)

2015. jún. 23.

Két liter

Ma  nem tudom mit is mesélhetnék. Sem az időjárásról nem nagyon érdemes szót ejteni, sem másról. Nem történt semmi eget rengető, de még hétköznapi sem nagyon.
Mondjuk azért azt meg kell mégis említeni a mai napon, hogy megittam a két litert. És most büszke vagyok magamra. Igaz, hogy többet jártam wc-re, mint máskor három nap alatt, de gondolom azért ez nem lesz mindig így. Feltéve, hogy tudom tartani ezt a mennyiséget. De talán megvan a titok nyitja is, és az is, amit szívesen megiszok. De még nem kiabálom el. ;)

2015. jún. 22.

22

Nem tudom, minek indult 22 évvel ezelőtt. Csak a saját részemről tudok nyilatkozni. Én azt tudom, hogy valahogy nagyon biztos voltam abban már 15 évesen is, hogy majd Ő lesz a férjem, hogy majd neki fogok gyerekeket szülni.
Egy csomót öregedtem azóta, lett egy jó pár ráncom, a hajam szinte teljesen fehér (de még befogja a hajfesték), de ez nem változott. Most is ugyanolyan biztos vagyok benne is, és magamban is, mint akkor. Pont ugyanúgy mosolygok rá, amikor meglátom, mint akkor. :)
Ez már így marad szerintem. :) Csak majd minél tovább tart, annál jobb lesz. :)

"Egy kapcsolat fejlődése olyan, mint a folyók egyesülése - fokozatosan történik meg, mielőtt a tengert elérik. Különbözőek a gyökereitek, ahonnét eredtek, de útközben bizonyos részeitek megtalálják egymást... azután, ahogy telnek az évek, újabb és újabb részek egyesülnek a lelketekben egyre nagyobb folyamokká. Soha többé nem lesztek már az a kicsi patak, aki voltatok..., de cserébe tiétek az óceán."
Paeli Suutari


2015. jún. 21.

Feladom

Annyiszor bizakodtam már, és rugdostam magam előre mindenfélével. Mindig kerestem az újabb és újabb ötleteket azok után, amikor valami nem jött be. Megpróbáltam megfejteni az okait, és megpróbáltam tenni ellene. Elmentem fűhöz-fához, hittem, hogy majd ez segít, és jó lesz.
De most épp feladni készülök. Nem segít sem a hetenkénti masszázs, a csontkovácsos rendberakásnak híre sincs már, sem semmi. Újabban megint vagy a fájdalomcsillapítót nyakalom, vagy megőrülök attól, hogy mindenem fáj. A hátam pont ugyanúgy beállt, mint a masszázskúra legelején, és fáj tőle a fejem folyamatosan. A térdeim nem bírnak egy félórás sétánál többet, addigra annyira fáj, hogy a falat tudnám kaparni. És mellette az összes izmom és izületem egy roncshalmaz. Nem jó feküdni, nem jó állni, nem jó ülni, és nem jó semmi sem. Feszült vagyok, és ideges, és sosemlátott mértékben érzik ezt azok is, akik amúgy nem érdemlik. És időnként a vesém is betársul, és a csillagokat látom miatta.
Elvileg térdorvost keresek. Gyakorlatilag meg lehet, hogy feladom az egészet, és úgy teszek, ahogy tavaly a reumatológus mondta. Szépen belátom, és belenyugszom, hogy öregszem.

2015. jún. 20.

A harmadik

Amiről akkor is tudnánk, hogy Eriké, ha nem lenne ott a tetején a neve. Mert olyan "erikes". Azt nem mondom, hogy agyon kellett őt dícsérnünk az évi teljesítménye miatt, de azt elárulom, hogy különösebben nem is szidalmaztuk érte. Én- részemről- régesrég elfogadtam, hogy vannak dolgok Erik életében, amik nemhogy nem mennek könnyen, de valahogy mindig a szivatósabb oldalára is kerül a dolgoknak, így aztán nem könnyű neki. Nem fogok magyarázkodni a bizonyítványa miatt senkinek. Egyedül, önerőből ennyire képes. Adva lenne a feladat megtalálni neki a megfelelő segítséget minden felnőtt részéről, aki kapcsolatban áll vele, de azt hiszem, csak ránk számíthat. De nem baj, mert ránk biztosan számíthat.
Mondjuk ilyen szempontból szaranyának számítok, mert rettenetesen fáraszt és untat, ha nekem ki kell őket kérdeznem, vagy le kell ellenőriznem a leckéjüket, de valahogy majd erőt veszek magamon, hogy kipróbáljuk, milyen lesz neki segítséggel.
Azért, ha nem Erikről lenne szó, más lenne a szitu... de azt hiszem, ő még azt is leteszteli mindenkin, hogy tudjuk e vajon szeretni akkor is, ha nem hozza azt a kötelező jót. :) Remélem, nem csalódott. :) Mert hát persze, hogy tudjuk. Nem ettől függ ez.. :)

Az sokatmondó volt mondjuk az osztályfőnöke részéről, hogy azt mondta egy legyintéssel a bizonyítványa felé, hogy "Inkább ne is foglalkozzatok vele, mert nem rajta múlt." Így teszünk. :)
(és a fejét leharapom annak, aki bántja miatta)



2015. jún. 19.

A második

A legnagyobb fiúé. Aki egyben a legszerencsésebbnek is mondható, amiért eddig minden tanítója, és tanára is olyan volt, aki a leginkább neki való. Rendületlenül hiszek abban, hogy ez nagyon sokat nyom a latban ami a tanuláshoz való hozzáállást illeti.
Neki ma délelőtt volt az évzárója, és én -értelemszerűen- már nem kísértem el. Ugyan vacilláltam rajta, és Ő maga sem volt teljesen biztos benne, hogy nem akarja, de végül nemet mondott a kérdésre, hogy szeretné e, hogy ott legyek, én meg elfogadtam ezt. Ha azt mondta volna, menjek el, elmentem volna. Tízre vittük át a sulijához. Úgy gondoltam, nagy meglepetés nem érhet minket, bár- bevallom nőiesen- az e-naplóba körülbelül március óta bele sem pillantottam. Nem azért, mert nem érdekelt a gyerekem, hanem mert véresen komolyan gondoltam, hogy a jegyei nem izgatnak. Csupa jó dolgot hallottam vissza róla az angol tanárától, az osztályfőnökétől, a német tanárától, szemmel láthatóan elégedett és magabiztos fiatalemberként cseperedett, mi aggódnivalónk lehetett akkor a jegyek terén?

Épphogy hazaért, mielőtt indultunk dolgozni, de azért még elmesélte, hogy az évzáró irtó hosszúra sikeredett (mintha nem tűnt volna fel, hogy majdnem két órát töltött ott), a keresztény része ugyan csak egy fél óra volt, de utána az Igazgató úr nagyon sokat beszélt. Elmesélte, hogy felállították, és megtapsoltatták az egész iskolával a sikeres nyelvvizsgája miatt (még jó, hogy nem voltam ott, mert ennél a résznél biztosan bőgtem volna, és jól leégettem volna), meg hogy milyen átlagok születtek, és ilyesmi.
A bizonyítványában valóban semmi meglepő nincs. Olyan, ahogy gondoltuk. Tökéletesen tükrözi a gyerekünk tudását és érdeklődését, és természetesen büszkék vagyunk rá még mindig. :) Gazdagabb lett az idén egy csomó mindennel ezen a bizonyítványon, a két tantárgyi dicséreten, és a jutalmul kapott könyvön kívül is. :) Mi meg továbbra is nagyon szerencsések vagyunk, hogy mi lehetünk a szülei.



2015. jún. 18.

Az első

Az idén olyan jó dolgunk van, hogy három napon keresztül csak évzárókra járunk. Na jó, én azért nem mindegyikre, de a gyerekek szépen beosztották. Vagyis nekik az iskoláik. Rolié ma volt. Patriké holnap lesz, Eriké pedig szombaton.
Roland az idén is abszolvált magának egy jeles bizonyítványt, amin egy kicsit meglepődtem. Pozitív értelemben. Azt gondoltam, nem lesz jeles már, mert bizony, időnként ellinkeskedte a tanulást, vagy a leckeírást, de látszik, hogy náluk nem az a tipikus mostanság dívó tanító néni páros tanít. Ők úgy ítélték meg, hogy minden ellenére ő bizony érdemel egy ilyen bizonyítványt. Büszkék vagyunk rá, és ő is magára, nagyon. Nem láttam az arcát, amikor felolvasták a nevét a jeles tanulók között, de tudom, hogy meglepődött, mert még az évzáróra menet azon aggódott, hogy vajon nem lesz e hármas a magatartása. Merthogy nem mindig volt jó. :) Még a tenyere is izzadt az izgalomtól. :)

Úgyhogy az idén itt a blogon is másképp lesz. Három napig csak a bizonyítványokról lesz szó. :) :D :D


2015. jún. 17.

Másképp kell

Már látom, hogy nem lesz olyan egyszerű és zökkenőmentes ez a nyári szünet, mint a tavalyi volt. Tavaly óta a gyerekeink sokat kamaszodtak, így aztán már nem férnek meg annyira egymással, mint eddig. Egymást szekálják, engem meg a sírba kergetnek vele, ahogy vívják a maguk kis szájkarate csatáit. Persze, tudom, hogy ez normális, és így kell lennie, de ez nem vigasztal. Mert ugye mi dolgozunk. Mindketten arra vágynánk, hogy amikor a munkából hazajövünk, legalább egy kis nyugalom is jusson. Az meg aztán nincs. Jó, most még rátesz egy lapáttal ez a kora őszi időjárás is, ami hirtelen beköszöntött (innen üzenem mindenkinek, aki két nap kánikulától már rosszul volt, és küldözgette a kérését, hogy legyen hideg, hogy most van nyár... melegnek kell lennie) mert mégsem olyan semmi, mint amikor jó idő van.
Szóval, valamit ki kell találnom, hogy kicsit lefoglalják a fölös energiáikat, mert nyár végére kicsinálják egymást is, meg minket is. :D

2015. jún. 16.

Napi kérdés

A mai nap nagy kérdése számomra, hogy én vagyok e a hülye, vagy a világ? Optimista és önző hangulatomban azonnal rávágnám, hogy természetesen a világ, és én vagyok az egyetlen, aki normális. De persze ennyire nem vagyok egoista, és úgy egyeztem meg magammal, hogy én is, és a világ is normálisnak nevezhető, csak néha nem ugyanabban a világban vagyok én, ahol a világ maga van. És akkor ott jönnek az ilyen kérdések.
De nincs veszve semmi. Majd felveszem a tempót. Ami a világot illeti. :)

2015. jún. 15.

Végre

Ugyan nekem meglehetősen hisztis hétfőm volt, de azért a fiúknak ez egy nagyon jó kis nap volt. Mert ezen a hétfőn rögtön péntek is lett, sőt, ezzel a mai nappal véget ért a tanév is. Mindegy már, hogy kinek mi hogy sikerült, vagy hogy nem, változtatni már nem lehet. Valószínűleg nem is érdemes, mert nyilván oka van annak, ahogy történt. :) Nem hiszem, hogy nagyon aggódnunk kéne a bizonyítványok felől, még akkor sem, ha lesz, akiével majd nem leszünk teljesen elégedettek. Bár.. ez utóbbi sem igaz már részemről. Tényleg az van, hogy nincsenek elvárásaim, szépen elfogadom a dolgokat, ahogy vannak. :) Ha hármas, hát hármas. Se több, se kevesebb nem lesz tőle.
A lényeg, hogy most van két és fél hónapjuk, amikor nem kell korán kelni, nem kell leckét írni, nem kell úszni menni, tesicuccot vinni, nem kell aláírni, nem kell bevinni, nem kell igazodni az iskolához, és szó szerint élhetnek is egy kicsit. :) Remélem, hogy jól fogják majd kihasználni, és elég lesz nekik ez az idő arra, hogy kipihenjék az elmúlt tíz hónapot, és felkészüljenek a következő tízre. :)


2015. jún. 14.

Leckék a mindennapokra

1. lecke
Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.
A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és lemegy a bejárati ajtóhoz.
Amikor kinyitja az ajtót, azt látja, hogy Béla, a szomszédjuk áll ott.
Mielőtt bármit is szólhatna, Béla kikerekedett szemekkel ezt mondja:
"Adok százezer forintot, ha ledobod magadról a törölközőt."
Egy pillanat gondolkodás után a nő ledobja magáról a törölközőt, és ott áll pucéran Béla előtt.
Néhány másodperc múlva Béla átadja a százezer forintot és elmegy.
A nő visszaveszi magára a törölközőt és bemegy a házba.
Amikor visszaér, a férje kérdezi tőle: "Ki volt az?"
Béla volt, a szomszéd"-válaszolja.
Nagyszerű"-mondja a férj. "Mondott valamit arról a százezer forintról, amit a múltkor adtam neki kölcsön?"

A történet tanulsága:
Ha időben megosztod az üzleti partnereiddel a hitellel és a kockázattal
kapcsolatos információkat, azzal megelőzheted a felesleges kitárulkozást.

2. lecke
Egy pap felajánlja egy apácának, hogy elviszi kocsival.
Az apáca beül és keresztbe teszi a lábát, ami miatt a ruhája felhúzódik, és így láthatóvá válik a combja.
A pap ezt meglátja és kis híján karambolt okoz.
Miután egyenesbe hozza az autót, a pap lassan az apáca combjára teszi a kezét.
Az apáca azt mondja: "Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltár?"
A pap erre elveszi a kezét.
De amikor sebességet vált, akkor a keze újra az apáca combjára téved.
Az apáca megint azt mondja: "Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltárt?"
A pap elveszi a kezét és mentegetőzik: "Sajnálom, nővér, a test könnyen bűnbe esik."
Amikor megérkeznek, a nővér nagyot sóhajt és kiszáll.
Amikor a pap visszaér a templomba, szalad, hogy megnézze a 129. zsoltárt.
Meg is találja: "Menj tovább és keresgélj, mert ott feljebb megtalálod a megdicsőülést."

A történet tanulsága:
Ha nem vagy jól informált a munkáddal kapcsolatban,
akkor könnyen elszalaszthatsz egy nagyszerű lehetőséget.

3. lecke
Az értékesítő, a pénzügyes és az ügyvezető ebédelni megy, amikor út közben találnak egy régi lámpást.
Megdörzsölik, erre kijön belőle egy szellem.
Azt mondja a szellem: "Mindegyikőtöknek teljesítem egy kívánságát!"
"Először én! Először én!"-Mondja a pénzügyes.
"A Bahamákon szeretnék lenni, a jachtomat vezetni és gondtalanul élni."
Puff, a pénzügyes eltűnik.
"Most én! Most én!"-mondja az értékesítő. "Hawaii-on szeretnék lenni,
henyélni a parton a személyi masszőrömmel, soha ne fogyjon el a koktél,
és legyek mindig boldog."
Puff, ő is eltűnik.
"Oké, most te jössz"-mondja a szellem az ügyvezetőnek.
Az ügyvezető azt mondja: "Ezek ketten legyenek ebéd után az irodában."

A történet tanulsága:
Mindig hagyd, hogy először a főnök beszéljen.

4. lecke
A sas üldögélt a fán és csak henyélt, nem csinált semmit.
Arra jött a nyúl, meglátta a sast, és azt kérdezte tőle:
"Lehetne, hogy én is csak üldögélek és nem csinálok semmit?"
"Persze, miért ne?"-mondta a sas.
A nyúl erre leült a földre a sas alá, és ő is henyélni kezdett.
Hirtelen megjelent a róka, ráugrott a nyúlra. és megette.

A történet tanulsága:
Nagyon-nagyon magasan kell lenned ahhoz, hogy megtehesd, hogy csak üldögélsz és nem csinálsz semmit.

5. lecke
A pulyka és a ló beszélgetnek.
"Bárcsak képes lennék arra, hogy felrepüljek annak a fának a tetejére"-
sóhajt a pulyka"-de nincs annyi erőm!"
"Nos, miért nem csipegetsz egy keveset az ürülékemből?"-mondja a ló. "Tele van tápanyaggal."
A pulyka megfogadja a tanácsot, és csipeget a ló ürülékéből.
Erre elég ereje lesz ahhoz, hogy a fa legalsó ágára felrepüljön.
Másnap megint csipeget az ürülékből, és eléri a második ágat.
Néhány nappal később a pulyka büszkén felrepül a fa legmagasabb ágára is.
Ekkor észreveszi őt egy vadász, aki fogja a puskáját, és lelövi.

A történet tanulsága:
A sok lószar felrepíthet a csúcsra, de ott tartani nem fog.

2015. jún. 13.

Bakancslista

Tervezgetem magamban a nyaralást. Úgy hónapok óta már, de most, ahogy közeledik az idő (már egy hónapnak sem kell addig eltelni), úgy mindig jobban. Tudom, mik azok, amik tavaly "kimaradtak" belőle, és mik azok, amik ugyan nem, de mindenképpen újra szeretném. Szóval.. tervezgetem, álmodozok, és azon kaptam magam, hogy legalább háromheti idővel számolok. Pedig annyi azért nem lesz most sem. :)
De most azt mondom, hogy minden percet azzal fogok tölteni, hogy jól érezzem magam. Mindegy is, hogy majd attól fogom jól érezni magam, hogy henyélek egész nap, vagy épp attól, hogy nem.. az a lényeg, hogy az érzés meglegyen, mert akkor lesz igazán nyaralás. Ami majd feltölt, és pihentet. :)
Úgyhogy a nyaralási bakancslistám egészen gyorsan megíródott:


2015. jún. 12.

Szétvet a büszkeség

Ha tegnap csak büszke voltam, akkor ma egyszerűen szétrobbanok ettől az érzéstől.
Van egy fiam, aki még nincs is 16 éves, és már van egy középfokú angol nyelvvizsgája. El sem tudom képzelni, hogy mi minden lehet még ezután, ha már most erre képes.
Arról nem szólva, hogy sosem járt magántanárhoz, csak és kizárólag az iskolai tanárainak és a saját szorgalmának köszönhető az eredmény.
Szóval, azt hiszem... ha ilyen marad, a határ a csillagos ég. :)


2015. jún. 11.

Balítélet helyett..

Nem is tudom.. nem is tudom.. annyiféle minden kavarog bennem emberekről, viselkedésekről, hogy több oldalnyi bejegyzést tudnék írni róla. Ha tudnék írni róla. De még most hagyom ülepedni magamban is az egész mindent, ahogy van, és majd kiderül, hogy foglalkoztat e annyira, hogy még napok múlva is el akarjam mesélni.
Helyette inkább mesélek büszkét és jót a gyerekekről. A két nagyobbról, mert Rolira a múlt héten már büszke voltam. :P (az iróniát tessék kihallani a mondatból)
Szóval... Patrik az idén vizsgázott év végén. Magyarból, történelemből, németből és angolból. Az angol vizsga ráadásul még egy héttel a vizsga előtt is úgy volt, hogy neki nem kell, mert már volt nyelv vizsgázni, csak még nincs eredmény. Aztán végül mégis kellett. Nem nagyon láttam tanulni, de úgy voltam vele, hogy túl sokat nem is találkozunk, mert ugye újabban valahogy mindig délutános vagyok. És akkor jöttek sorban a vizsgák. Őszintén szólva nem is tudtam mikor vannak, csak mindig utólag értesültem róla. Ma volt az utolsó. Mint utólag megtudtam. Reggel úgy ment el itthonról, mintha semmi extra nem lenne. Ma begyűjtötte a töri ötöst is a magyar ötös, a német ötös, és az angol ötösök mellé. Az állam felszedegettem a földről, és büszke vagyok rá. :)
Na és Erik.. aki szintén vizsgázott az idén év végén. Azon túl, hogy írta azt a hülye kompetencia felmérést, még volt egy angol vizsgájuk is. Írásbeli is, szóbeli is. Az írásbeli négyes lett. A szóbeli pedig két ötös. :) És ez akkora nagy dolog.. és olyan nagyon jó, hogy így sikerült neki, és olyan büszke vagyok rá. :)


2015. jún. 10.

A kék plakátok

Azt hiszem, tök jól teszem, hogy a hírportálok jó részébe bele sem kukkantok. Annak az egynek is, ami kezdőlapnak van beállítva csak a főcímeit nézem meg, és nem is érdekel tovább. Amiről tudnom kell, értesülni fogok így is, mert -ha másképp nem is- Patrik naprakészen elmond minden fontos (vagy nem fontos) információt a nagyvilágból.
Azok a bizonyos kék színű plakátok is kimaradtak az életemből. Nem is láttam egyet sem élőben (még), mert nálunk nincs a városban, de azért a facebookról értesülök mindenről. Arról is, amire nem is vagyok kíváncsi.
Gondolkodtam én is azért ezen a témán, de úgy gondolom, hülyeség bármilyen álláspontot is képviselni. Szerintem itt nincs fekete és fehér.
Úgyhogy a kék színű plakátokról az a véleményem, hogy nincs véleményem. Jobb ez így. :)

2015. jún. 9.

Hogyhogy emlékszel?

Régen híresen jó memóriám volt. A telefonkönyv, a rendszárnyilvántartó és a naptár is fejben volt. :) De tényleg. Aztán azért sokat hanyatlott ez a híresen jó memória, mert kénytelen voltam szelektálni, és csak az igazán fontosakra koncentrálni.
A munkám fontos nekem. És jól is csinálom. Meg odafigyelve is csinálom. Épp ezért emlékszem szinte mindenre, amit csináltam eddig. És ha megkérdezik, hogy emlékszem e, hogy adott bolt hogy küldte be a beküldendő cuccait, akkor az esetek kilencven százalékában egészen aprólékosan visszaemlékszem. :) Vannak, akik bámulják ezt a tulajdonságot, vannak, akik azt gondolják, hogy titkos jegyzeteim vannak, és azért tudok így emlékezni. Pedig simán csak annyi, hogy fontosnak tartom, hogy emlékezzek rá. :) Meg még mázlim is van, mert képes vagyok "lefotózni" az agyamba ezeket, és amikor szükség van rá, előhívom csak, és kész. :)
Van azonban egy csomó egyéb dolog, amire már nem használom az agyam. Például a telefonszámokat sem tárolom már, csak a telefonban. :)

2015. jún. 8.

A beszélő mérleg

Én is láttam vásárlás közben a múlt héten ezt a csodamasinát, és gyorsan meg is kérdeztem magamtól, hogy ugyan ki az az elvetemült őrült, aki ilyet vesz? Nem tudtam, csak sejtettem, hogy azért beszélő mérleg a neve, mert szépen közhírré teszi a mért adatot.
Nos, azóta tudom, hogy pl. ilyen elvetemült őrült a nagybátyám és a barátnője. Mert megvették. És nem gondoltam rosszul, tényleg közhírré teszi, hogy hány kiló az ember.
A vicces az volt, amikor előkerült a mérleg.. és kortól, nemtől függetlenül mindenki ódzkodott ráállni. :D Mert mégis milyen az már, hogy hangosan szembesítenek vele, hogy mennyi az annyi. Azért bevállaltuk. :) És megállapíthatom, hogy a családunkban a lányok közül mindenképpen én vagyok a legkönnyebb. :D :D (szigorúan ötünkre hagyatkozva) De az ötösfogatunkban súlykérdésben a negyedik helyen foglalok helyet. Csak Roland könnyebb, mint én. :)
De azért nem olyan jó így hangosan hallani, hogy azért van egy pár kiló feleslegem. Nem is fogom sűrűn használni ezt a mérleget, az már biztos. :)

2015. jún. 7.

Levél az iskolából

A sztori még csütörtök esti (vagy lehet, hogy péntek volt aznap?). Az egészen biztos, hogy mindketten délutánosok voltunk, mert együtt jöttünk haza este, amikor itt várt egy levél minket a fűszertartón. (De, péntek volt, már beugrott) A levél feladója a két kisebb gyerekünk iskolája, a címzett pedig Balázs. Én vettem észre először, és -szégyellem ugyan- azonnal Erikre néztem, hogy "ugye nem bukásértesítőt küldenek?' Ő visszanézett, ugyan kicsit hülyén, de mondta, hogy neeeem, dehogyis. Közölte ő is, Roland is, hogy biztos a kajabefizetésről a papír. De azt eddig nem az iskola küldte. Na, mire idáig jutottunk a gondolkodásban, Balázs már bontotta is a levelet.
"Tisztelt, Szülő!
Gyermekük, ....Roland Milán 1-3 évfolyamon matematika tantárgyban tanúsított teljesítménye, valamint a pedagógus véleménye alapján a 2015-16-os tanévtől felajánljuk a matematika tantárgy nívó csoportban történő tanulását.
A nívó csoport és normál csoport közötti átjárást biztosítjuk a gyermekek további tanulmányi eredményétől, munkatempójától függően.
A nívó csoport tanítója matematika tantárgyból: ... .... Edina. "

Ott van még aláhúznivalóként, hogy a lehetőséggel élek e, vagy nem.

Roland arca ragyogott a büszkeségtől, és akarja. Így aztán nagy valószínűséggel azt fogjuk aláhúzni, hogy igen, élünk a lehetőséggel. :)
És persze, nagyon büszkék vagyunk rá. :) :)

Azt csak apróbetűvel és zárójelben jegyzem meg, hogy az az általános vélekedés róla, hogy agyban Patrikon is túltesz, csak kevésbé veszi komolyan az egészet. De azt hiszem, jól van ez így. Az agya megmarad neki, de gyereknek lenni csak most lehet. :) Ezt a nívócsoport dolgot meg meglátjuk, hogy működik nála. De azt remélem, megmarad ilyen ragyogó arcú, büszke gyereknek. :) (ha nem így lesz, habozás nélkül fogom kezdeményezni, hogy visszakerüljön a normál csoportba)

Azt meg már még apróbb betűvel csak.. hogy azért ez a levél nyelvhelyességi szempontból több sebből is vérzik, nem?

2015. jún. 6.

Nincs több munka a héten

Amit azzal ünnepeltem délután, hogy kigondoltam, hogy kéne nekem egy táska. Ahhoz már rég lusta vagyok, hogy elmenjek valahova venni (a többi sok mellé), de ahhoz azért nem, hogy ne kezdjek el nézelődni a neten. De végül táskát nem vettem, találtam egyet-kettőt, ami tetszett, de valahogy mégsem volt az igazi.
Aztán eszembe jutott, hogy a héten találkoztam valakivel, akivel kapcsolatban rögtön beugrott, hogy mennyire tetszett a tornacipős lába. Pedig egy sima fehér converse volt csak. Na, ezen felbuzdulva gondoltam körülnézek tornacipő ügyben. És szembetaláltam magam ezzel:

Bele is szerettem. Csak ne lenne olyan szörnyen drága..

2015. jún. 5.

Nyűg

Ma nagyon nyűgös vagyok, és ennek legfőképp az az oka, hogy még holnap is megyek dolgozni. Amúgy sem nagyon találom a helyem a héten sehol sem, mert mégiscsak megzavar ez, hogy nem a saját, megszokott műszakomban vagyok. Pedig a feladat ugyanaz, de valahogy mégsem. Szimpla hülyeség csupán, tudom én is. Jó, persze, nyűgös vagyok attól is, hogy egész héten folyton éreztem, hogy még mindig "dolgozik" az az akármi, amiről nem tudjuk hogy micsoda a vesémben, mert szurkál, görcsölget, szóval nem az igazi.
Meg még attól is, hogy én holnap dolgozom, Balázs meg majd vasárnap. És akkor mondhatjuk is, hogy viszlát hétvége...
Nincs kedvem holnap hajnalban kelni, és hülye módon  húzom még az időt, hogy minél később kerüljön sor a lefekvésre, mert ha már lefekszem, akkor nagyon hamar reggel lesz. Így meg majd nagyon álmos is leszek.

2015. jún. 4.

Nem működik

Igazán semmi oka nem lehetne az internetnek arra,hogy ne működjön, mégis ezt teszi épp. Mobilnetről meg elég lassú ès nehézkes a blogolás. Vagy csak én vagyok túl nagy elvárásokkal rendelkező valaki. Mindegy, majd holnap is lesz nap. :)

2015. jún. 3.

Ezt már szeretem

Tuti, hogy jó sokan emlegettetek ma, amikor délután ebben a fantasztikus melegben izzadtatok. :) Főleg azok, akik elég jól ismernek, és tudják, hogy akkor most végre eljött az én időm. Mert végre nyár van. :) Nem ér nyafogni miatta, meg panaszkodni, mert épp elég ideig fáztunk. És esett is bőven. És kellett egy csomószor kabát. Meg minden. Szóval, itt az ideje annak, hogy meleg legyen. Kánikula is. Meg hőségriadó. Eső éjjelente eshet, akkor mindenki jól jár.
Szinte érzem, ahogy ettől a zavartalan napsütéstől feltámadnak bennem a rég ott szunnyadó energiák. Mert lehet végre élni is. Nem csak vacogni, meg összehúzni magunkon a kabátot. :)

Amúgy meg mindez az érzés itt van egyetlen képben. Ők pontosan leképezik nekem ezt az egészet. Ha virág lennék, egészen biztosan napvirág lennék. :)

Az a rengetegsok ott középen egyetlen tövön nyílik. :)

2015. jún. 2.

Hosszú nap

Nem fogom részletesen elmesélni, hogy mi mindent csináltam ma hajnali fél öt és este tizenegy között. Legyen elég annyi, hogy se nem főztem, sem nem csináltam semmi házimunkát, mert arra már sem idő, sem energia nem jutott.
Viszont bejutottam az urológiára, ahol nagyon kedves és szimpatikus orvos volt (megérte annyit várni, pedig majdnem otthagytam), aki nagyon alaposan megnézett ultrahanggal, és megállapította, hogy nem lát semmit. De ettől még lehet kő is. Vagy kövecske. Esetleg egy kis szilánk. Vagy valami homokszerű. Leginkább bármi, ami azért panaszt okoz. Vizeletvizsgálatot kért (a laborba, ahova vérvételre is mennem kéne, a legkorábbi időpont 12-e), hátha abból okosabbak leszünk, és addig is javasolta a napi két no-spat, és a rowatinex nevű kőhajtó gyógynövényes cuccot. És persze, az örök mantra is elhangzott, miszerint igyak sokat.
A hosszú nap kimerített, a fiaim a teliholdnak, az év végének, és a végre beköszöntött nyárnak köszönhetően hangosabbak, mint valaha, ami fáradtan még kevésbé esik jól.

Holnap viszont aludhatok hatig, negyed hétig. Mert már megint délutános leszek. (ezt három körül már nagyon fogom sajnálni)

2015. jún. 1.

Mazochista?

Lehet, hogy van bennem némi hajlam a mazochizmusra (ahogy a sztahanovizmusra is), mert ez a tegnapi szörnyűség olyan dolgokat indított el bennem, hogy fel tudnék robbanni tőle. Ideges is vagyok, tehát a szó szoros értelmében sem sok kell ahhoz, hogy felcsattanjak, de egy másik értelemben is robbanásközeli értelemben vagyok. Minél többször érzem azt, hogy "már megint szurkál", annál inkább tör elő belőlem a tettvágy is. Folyamatosan csinálni akarok valamit, bármit, akármit. Az orvoshoz menős tettvágy még csak érlelődik, bár azt hiszem, megadom magam az okosabbaknak, és a józanabbaknak, és holnap mégis bepróbálkozom az urológusnál. Hátha szerencsém lesz (azt majd addig el fogom dönteni magamban, hogy az a szerencse, ha bejutok, vagy az, ha nem). Ha csak simán ultrahangra szeretnék menni, arra egy hónap múlva kapok majd időpontot, addigra meg már minek? Amúgy meg várom a nemzeti konzultáció keretében azt a kérdést tartalmazó levelet, amiben majd az lesz, hogy látom e értelmét a jövőben is ilyen hatalmas összegekkel pénzelni az állami egészségügyi rendszerét, vagy köszönöm, de inkább megoldom magam. ;) Gondolom nem nagy titok, hogy mit válaszolnék. (és itt is, mint mindig csak a saját bőrömön tapasztaltak alapján döntenék, mert ilyen önző kis dög vagyok másodállásban)
Na de az ilyeneken csak futólag morfondírozok, miközben eszembe jutott, hogy egy levelet elfelejtettem elküldeni ma valakinek odabent (holnap muszáj lesz pótolnom). Meg rögtön ezután az, hogy kéne egy másik kanapé. Meg egy másik szőnyeg. És ha már itt tartunk, két új matrac is elkélne, meg kifesteni sem ártana. Balázs meg az ilyenektől a szívéhez kap, és közli, hogy ugyanmár, teljesen jó ez még. :) :D 
Azt hiszem, mindenkinek jobb az, amikor nincs semmi fájdalmam, és a mazochizmusom is szépen elvan magában, nem tör elő belőlem. :D