Esőnap

..amikor az előre eltervezettek szerint elmentünk Siófokra az obiba, hogy megnézzük a kádakat. Kádat azt persze nem láttunk, mert azoknak, amilyet mi szeretnénk csak a hűlt helyét találtuk. Azért nem csüggedtünk, elmentünk ebédelni a Mekibe, ahol már ezer éve nem voltunk (és részemről nem is biztos, hogy a közeljövőben szeretném megismételni, mert ehető azért, de messze nem egy whopper minőség). Az ebéd után még elsétáltunk a Fő térre, ahol a pékségben vettünk péksütit (azt a bizonyos kranz nevűt, amihez sehol máshol nem jutottunk még hozzá), a fiúk fagyiztak, a plázában vettünk egy pénztárcát Balázsnak (mert itt volt olyan, amilyet már keresünk egy ideje).
Itt is készült egy szelfi is.

Szerintem felháborító, hogy Balázs jobban néz ki, mint én, de mindegy már, ha így alakult, hát így alakult. :)
Nem akartunk itthon ülni egész délután, mert a nap ugyan kisütött, de huszonnégy foknál nemigen ment feljebb a hőmérő (na, ez a másik, ami kiakasztó... nyáron, július közepén huszonnégy fok... szörnyű). Elmentünk Balatonfenyvesre megnézni a mólót, amit most építettek. Nekem nagyon tetszik, impozáns látvány, és ha majd sikerül megtölteni hajókkal, vitorlásokkal és yachtokkal, akkor igazán gyönyörű is lesz.
Láttuk a kékszalag versenyzőit, nagyon szép volt az a rengeteg vitorlás a vízen.

Minden más gondolat most bennem marad. Pedig van. De ahogy Kowalskyék is éneklik,  "mer' van amit elég, ha rejt a szív mélye". ;) Majd aztán biztos lesz olyan is, amikor jobb lesz kimondani.. :)

Ma semmi extra

Csak úgy voltunk, délelőtt és kora délután még fürödtünk a Balatonban, mert akkor még bőven strandidő volt.. estére pedig megérkezett az ígért (és nem várt) vihar és lehűlés. Épp akkor voltunk vacsorázni, amikor lecsapott, szerencsére nem messze a háztól.. így is jót sprinteltünk hazáig.
Mit mondjak? Nem örülök egyáltalán ennek a lehűlésnek, még akkor sem, ha biztos sokaknak jól esik majd egy kicsit, mert tudom, hogy nem mindenkinek van ilyen jó dolga, hogy nyaral éppen.

Na majd holnapra összekapom magam, megpróbálom értékelni azt is, ha nem lesz kánikula, és majd csak kitalálunk valami jó programot is. :)

A bácsival minden rendben

A mai jó időre (tudom, rajtam kívül mindenki döglesztő melegnek hívja az ilyet) való tekintettel már én is voltam nyakig is a Balatonban. Ennek köszönhetően most már testszerte viszketek, és vannak rajtam mindenféle ragyák, de mindegy... kemény vagyok, és kibírom. Igaz, amikor az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy azonnal meg KELL vakarnom a lábamat, akkor nem éreztem magam keménynek, és fel is keltem újra bekenni, hogy hátha majd akkor jobb lesz. Jobb híján azt a kenőcsöt használom, amit Patrik kapott a bőrgyógyásztól hasonló valamire. Átmenetileg néha enyhít valamit a viszketésen, de lehet, hogy holnap be kéne próbálkoznom a gyógyszertárban, hátha lehet kapni cinkrázót vagy valamit, ami nem fenistil recept nélkül is.
Amúgy nem erről akartam írni, csak úgy jött ez azzal kapcsolatban, hogy jó idő volt, és én is fürödtem rendesen, ahogy azt illik egy nyaraláson. Arról akartam írni, hogy még otthon méláztam rajta, hogy vajon a bácsi jön e még majd a padra.
És jelentem.. semmi nem változott. Minden délelőtt és minden délután megérkezik, és csakúgy, mint az elmúlt években, leül, és nézelődik. Kis idő múlva pedig felkel, és elindul haza. Ma este azt is láttuk, hogy hol lakik, mert amikor vacsorázni mentünk, akkor kint ült az udvaron a feleségével. Balázst cseppet sem lepte meg, hogy épp ott ül, mert elmondása szerint pont ide képzelte a bácsit, ebbe a házba, ehhez a kerthez. Nagyon szép és rendezett konyhakertjük van. :) Az idén még nem mertem megszólítani, pedig látszik amúgy rajta, hogy kicsit öregebb lett már, olyan kis "törődött" az arca. Ma egymásra néztünk, és azt gondoltam, hogy mintha emlékezett volna rám tavalyról, amikor ott ültünk egymás mellett a padon... de nem tudom. Meglátom még, hogy alakul a nyaralás többi része, lehet, hogy eljön az alkalom, hogy újra beszélgessünk egy kicsit.
Addig is, hogy ti is lássátok őt:

A képet Balázs csinálta egy olyan alkalommal, amikor én nem voltam velük a strandon.

Negyedik nap

Be kell sürgősen fejeznem ezt, hogy a napokat számolom a bejegyzés címében, mert ebből majd nagyon látszani fog, hogy mennyire gyorsan telik az idő.
Na, abból, hogy most ezt írom, az már látszik is, hogy most már minden jó, kevesebb az összezörrenés a fiúk részéről (mondjuk amikor... az akkor elég ütős mindenki részéről a másik felé), mi is lenyugodtunk, bár többször szóba kerül az építkezés, és minden egyes házon megnézzük a tetőt, meg a tetőablakokat, meg a külső vakolást, meg mindenfélét. (és esőnapra be van tervezve egy obi látogatás is, mert be kellene szereznünk a kádat, hogy majd a vizesek tudják, hova kell tenni a csapot)
De nem a kötelességekről szólnak a napok, hanem a lazításról, és az élmények szipkázásáról, ahogy annak egy tisztességes nyaraláson lennie kell.
Így aztán ma -mondhatni, hogy már hagyományként- megint hajóval mentünk Badacsonyba. Odafelé az Arács nevű hatvanegy éve épült hajóval tettük meg az utat. Badacsonyban kapott egy újabb esélyt a Dottó, és ezúttal sikerrel jártunk, mert körbementünk, meghallgattuk a szuper idegenvezetést, gyönyörködtünk a szőlőbirtokokban, a bazalttornyokat, meg mindent, ami csak a szemünk elé került. Újfent felveszem a bakancslistámra, hogy ide majd egyszer el kell jönnünk egy hosszú hétvégére kettesben.
Ja, és egy ruhát is vettünk nekem Badacsonyban. Fürdőruhát nem sikerült, pedig többet is próbáltam.
Hazafelé az örök szerelem hajóval- a Szigligettel- jöttünk, ami önmagában is egy akkora élmény, amit soha nem lehet sem megunni, sem elfelejteni. Ha itt laknék, szerintem bérletem lenne rá. :)

Készültek képek is:

A harmadik nap

.. amikor végre megérkezett a nyaralóidő. (bocs mindenkitől, aki utálja a kánikulát, de ezt most én rendeltem, mert én meg imádom)
Így, hogy már bikinialsóig jártam a Balatonban, amit ugyan később eléggé megbántam, mert most már akkor nem csak a bokámtól lefelé jelentek meg a kiütéseim, hanem végig a lábamon (mi lesz, ha betartva a fokozatosság elvét, holnap majd esetleg derékig, utána meg még tovább is bemerészkedem?). Na de mindegy, mert ez évek óta így van, az első pár napot megszenvedem a vízzel. Olyan, mintha allergiás lennék rá (de tudom, ez már tavaly is téma volt, és akkor sem találtam rá megoldást, csak az idő oldotta meg), ami amúgy elég képtelenségnek hangzik.
Este átmentünk komppal az északi partra, majd Füreden megvacsoráztunk, sétáltunk, szelfiztünk, hallgattuk az utcazenészeket.

Hazaérkezés után persze továbbírtuk a "mi és a pókszázlábúak" végtelen történetét. Egész komoly kis fogadóbizottság várt ránk plafonszerte.. de megoldottuk.
Alakul ez, alakul... :)

Második nap

.. amikor kezdünk belerázódni abba, hogy lehet csak úgy lenni, nem kell rohanni sehova, nem kell intézni semmit. Még persze furcsa, és bennem például folyamatosan ott motoszkál, hogy menni kell, mert haladni kell, mire aztán ráeszmélek, hogy ja, most nem is..
Ugyan reggel és délelőtt még kikértem magamnak a borongós időjárást, és nem is értettem, hogy fordulhat elő júliusban olyan, hogy fázok, de azért késő délutánra megemberelte magát a napocska is, és legyőzte a felhőket. Akkor aztán sütött hétágra, többször is megjártuk a strand-ház közötti útvonalat, hogy a két kisebb gyerekünk kiélvezhesse a Balatont. Ők a legbátrabbak, mert őket aztán nem zavarja a hideg víz, bent vannak akármeddig, és egy pillanat alatt képesek elmerülni is benne. Nekem még csak a lábfejem volt bent, az is bőven lesokkolt, mert ez a huszonhárom fok ez messze nem az én barátom még. Igaz, én nem is vagyok az, aki ha nyaralni megy, akkor mindenáron meg kell mártóznia is a Balatonban. Nekem bőven elég, hogy nézhetem. :)
Vacsora után még sétáltunk egy nagyot, majdnem csak úgy vonszoltuk haza magunkat, akkora távot sikerült megtenni.
A házba belépve megkezdtük az éves "ki retteg jobban a pókszázlábúaktól" című show-műsorunkat. Jelenleg én vagyok az, aki a legjobban bírom a gyűrődést, a férfinép csak áll lemerevedve, amikor én már le is ütöttem, vagy épp agyon is tapostam az épp aktuális delikvenst. Mondjuk meglennék nélkülük, az egyszer biztos, de hát nincs más megoldás, mint csapkodni őket szorgosan.

Első nap

Amikor fél hatkor keltünk, hogy aztán nyolckor tudjunk indulni a célállomás felé. Én fáztam.. és kicsit sem éreztem nyaralóidőnek, de mégis ott volt bennem az izgatottság, hogy hurrá, végre nyaralunk, és végre el lehet engedni minden kötelezettséget, minden kötelességet, lehet egy kicsit levegőt venni, és lenyugodni, hogy majd aztán legyen erő és energia a többihez.
Igen.. csakhogy ez mégsem annyira egyszerű. Megérkeztünk rendben, minden a megszokott, ismerős, otthon-érzést ad, és valahogy mégsem az igazi még. Jó, lehet, hogy nagy elvárás ez egy olyan első nap után, amikor ugye mindent el kellett rendezni, és be kellett rendezkedni, és úgy érzem most, hogy olyan fáradt vagyok, mint amikor a hét köbméteres konténert pakoltuk tele.
Na és persze.. nem egyszerű három kamasz gyerekkel nyaralni menni. Még nem tudom, hogy fogjuk átvészelni a következő két hetet, de már ma is beígértem mindenkinek külön-külön is, hogy megveszem neki hazáig a vonatjegyet, és mehet.. Remélem, hogy ők is lenyugszanak majd, meg én is, és mindenki megtalálja a helyét, meg mindenki ki tud majd eléggé kapcsolni, és nem az lesz végig, hogy beszólogatnak egymásnak, hol az egyik sértődik meg, hol a másik, hol a harmadik visít, vagy épp valaki mindig kiabál, hogy "Anyaaaaaa, a ......-t otthon felejtettük?"
Egyébként valahogy érdekesen kihalt minden itt Bogláron most, a kikötő is szinte kongott az ürességtől ma este. Furcsa ez az elmúlt évek nyüzsgései után. Lehet, hogy mindenki az északi parton nyaral?

A második napunk biztos vidámabb lesz. :)