Kupagyőztes

A mai nap kétségkívül mindent felülíró és legfontosabb híre, hogy a Fradi a bajnokság megnyerése után ismét Kupagyőztes is lett. :) A hetvenedik percben még azt mondtam, jobb is, hogy nem adtunk ki annyi pénzt a jegyekre, mert a guta ütne meg, hogy egy nulla-nullás döntetlent kell látnunk. Aztán Gera Zoli találata után már nagyon sajnáltam, hogy nem vagyunk ott, és nem vagyunk részesei élőben is annak a katarzisnak, amit a győzelem okozott. :)
Nem baj.. majd legközelebb. :)

Vigyázat, a végén van a büszkeség

"A népesség 20-25 százalékában ott van a tehetség, de csak kis része bontakozik ki igazán Magyarországon. Jó hír viszont, hogy mostanában megnőtt ez az arány.

„A tehetség fogalma a tehetség fejlődése szempontjából is finomítandó, és első menetben meg kell különböztetni a tehetséget, mint lehetőséget, és a talentumot, mint értéket létrehozót” – írja az ofoe.hu honlapon Gyarmathy Éva pszichológus.

A szakember szerint a tehetségfejlődés az ember egész életében folyamatos lehet. A talentum viszont jellemzően tizenéves kortól tud megjelenni, amikor már elég nagy tudás és képesség fejlődött ki az intenzív tevékenység által.

Nagyon fontos ez utóbbi, ugyanis kizárólag tevékenység során tud kifejlődni, ezért a tehetségfejlesztésnek elsősorban erre kell irányulnia, vagyis fejlesztő környezetet kell biztosítani. És ez nem vár el teljesítményt, hanem tevékenységekre ad lehetőséget, ami később fordul teljesítménybe, amikor eléri az ennek megfelelő szinteket.

Ebből következik – írja Gyarmathy Éva –, hogy nem szabad hajszolni sem a szülők sem a nevelők részéről a gyerekek korai teljesítményeit, ez kifejezetten ártalmas lehet. Mindez nem csak a tehetséges gyerekekre igaz, hanem minden gyerekre.

A pszichológus szerint az utóbbi évtizedben egyre több tizenéves tehetség jelenik meg kiemelkedő teljesítménnyel. „Ennek a változásnak a hátterét egyértelműen az elérhetővé vált fejlődés, a könnyebben elérhető információk adják”, tehát sajnos nem az iskolarendszer változott kevésbé teljesítményközpontúvá, hanem annak ellenére találtak ingergazdag környezetet maguknak az arra érzékeny gyerekek. S ez az, ami őket tevékenységre sarkallja." (Forrás)

Eddig is egyet értettem ennek a cikknek minden sorával, és valahogy így is alakult ez nálunk, még akkor is, ha mindez nem volt tudatos. Mégis.. igazolni látszik Gyarmathy Éva elmélete.. mert ma megsúgták nem hivatalosan az angol érettségi írásbeli részének eredményét. Hát mit mondjak? Nagyon büszkék vagyunk. :) 93 %. Ebből persze még vonhatnak le, de semmit nem veszít majd a dolog az értékéből, ha esetleg még levonnak valamiért egy pár pontot. Megcsinálta, könnyedén, magabiztosan, biztos tudással. Azért, mert akarta. :) Őrület ez a gyerek.. :) (és ezek után simán elhiszem, hogy a következő évekre betervezett dolgok is simán összejönnek neki)

Van ilyen

Nem vagyok az a babusgatós fajta. Nem vagyok, és nem is voltam az a gyerekekkel sem, nem ölelkezünk folyton, és nem puszilgatom őket.
De néha -mint most is- van olyan, hogy folyton ölelésre, csókokra és ilyesmikre (na, ezt a fantáziátokra bízom) vágyom. Nyilván nem akárkitől. Nyilván csak egy ember jöhet szóba. És nyilván tavasz van, meg minden. :)

Arról, hogy mennyire (nem) vagyok jó nő

Na mondjuk ez ugye relatív, mert ki is tudja azt pontosan megfogalmazni és meghatározni, hogy milyen is az a "jó nő". Persze, felszínesen nézve az a jó nő, aki után minden férfi csorgatja egy kicsit a nyálát, és egy röpke pillanatra leképzeli róla a ruhát. Mert persze, azt látjuk meg először, ami kívül van. Tehát kívülről nézve a jó nőnek szép teste van, és kívánatos minden porcikája. Természetesen szépen sminkelt arca is van, és tökéletes frizurája, meg hozzá valami nagyon csinos öltözék is van rajta. Ha így nézzük, akkor én nem vagyok jó nő. Sem szép testem nincs, sem más ezek közül. Sminkelni úgy szökőévente egyszer szoktam (azt hiszem, az idén már megvolt), a frizurám nem tökéletes, csak simán megfésülöm reggelente (vagy azt sem). A csinos öltözék pedig vagy az az egyszem farmerom, amiből még nem fogytam ki teljesen (bár az övemre elkélne mégegy lyuk már) kapucnis kardigánnal, vagy szabadidőruha. Nem valami változatos, és biztos, hogy egy csomóan azt hiszik, nincs is más ruhám, csak ez.. Azért van, csak nem hordom őket.
Más szemmel nézve jó nő az, aki tisztában van saját magával, legyen akármilyen is. A tökéletlenségeivel pont ugyanúgy, mint az erősségeivel. Mindezeket elfogadja, és mégis békében tud élni önmagával is, és a világgal is. A jó nő ezzel a szemmel nézve kedves és mosolygós, nem kiabál kígyót-békát mindenkire, mert mások tökéletlenségeit is el tudja fogadni. Ehhez a jó nőhöz egy kicsit hasonlítok, de még van hova fejlődnöm. :)
Amúgy meg.. mindenki az, aminek érzi magát. Én egyik nap jó nő vagyok, másik nap meg nem. :D Mikor hogy..

Ma nem

Ma nem vagyok a topon semmilyen téren. Fáradt vagyok, és nyűgös, úgyhogy mindenki jobban is jár, hogy nem fogom bő lére ereszteni a nyűgjeimet. Inkább nem szólok egy szót sem.
De az eső mondjon le sürgősen.

Örökös szolgálat

Így, anyák napja után egy nappal azért csak elmondom, hogy mi minden jutott eszembe az idén anyák napja kapcsán.
Egyrészt ugye sok-sok éve már, hogy végtelen hálát érzek ezen a napon amiatt, hogy én magam is anya lehetek. Nem azért, mert engem köszöntenek, hanem csak úgy magáért az érzésért, hogy azt mondhatom "a fiaim". Nem lehet ezt az érzést úgysem normálisan szavakba önteni, mert vagy fellengzős lenne, vagy épp nem elég kifejező. Egy biztos. Semmi sem hasonlítható ehhez. A világ legellentmondásosabb kapcsolata ez.
Na és ez az, aminek gondolkodtam. Mert van valaki az ismerőseim között, akinek több évtizednyi anyaság után érkezett az életébe a lehetőség, hogy anya is legyen, meg dolgozó nő is. Nem volt könnyű az átállás, de akarta, és megcsinálta. És most, megrendülten és elképedve, összeszorult szívvel nézem, hogy mi történik a családjukban. Eltelt másfél év azóta, hogy ő már nem áll ott a családban biztos pontként mindig, minden pillanatban. A család pedig romokban. A nagylány bizonytalan kapcsolatban, a fiú öngyilkossági kísérletekkel, a kislány pedig komoly hazugságokba keveredve. Ő pedig ott áll a két világ között, és nem tud dönteni. A szíve azt mondaná, azonnal vissza a családba, és nem érdekes semmi más. Az esze meg azt mondja, nem szabad feladni, mert amúgy szereti a munkáját, és jó érzés pénzt keresni, nem "csak" főzni-mosni-takarítani és jelen lenni. Nem tudom mit tennék a helyében (és nem is akarom megtudni sosem), de ez egy rettenetes helyzet. Gondolkodom, hogy vajon mi lehet az, ami miatt ilyen bizonytalan lábakon állnak ezek a gyerekek náluk. Nem bocsátkozom semmiféle elemzésbe, meg okoskodásba, mert nem élem az ő életüket, és nem tudhatom, mi minden van még, amiről fogalmam sincs. Megrendítő.
A másik pedig, a nagymamám. Aki egész életében szolgált a családjában. Mindig ott volt, mindenkinek főzött, mindenkire odafigyelt, előkészített, vasalt, felébresztett, stb. stb. Az idén nyolcvan éves lesz. De sajnos már fogalma sincs róla, hogy hány éves. Nem mindig van elborulva, de egyre több az olyan pillanat, amikor már nincs képben. Körülbelül fél óránként kérdezi meg ugyanazt, vagy épp fogalma sincs róla, hogy nem otthon lakunk. Rettenetes látni, hogy hova jut az ember... Azt gondolom, hogy nála is sokat gyorsított a folyamaton, hogy már nincs rá úgy szükség a szó szoros értelmében, ahogy eddig, és ami őt éltette. Egész életében úgy élt, hogy másokat szolgált. Most meg már mindannyian önállóak vagyunk, a dédunokák is lassan felnőnek, nem kell rájuk vigyázni, nem kell kiülni melléjük az udvarra a babakocsit tologatni, hogy visszaaludjanak. Bezárkózik hát a maga világába, ahol biztosan jó neki. Kívülről nézve szörnyű csak..
Ez a vers is róla szól például:

Várnai Zseni (1890-1881): Anyám az őszben

Oly kicsire zsugorították az évek,
meggörnyesztették a szenvedések,
a háta hajlott, a szeme árkos,
s mint a fa kérge, arca ráncos.

Pompázó szépnek sohse láttam,
csak munkában, kopott ruhában,
remegni értünk, sírni, félni,
én nem láttam az anyámat élni.

Mint dús gyümölcsfa, megszedetten
áll ő kopárra szüretelten
a késő őszben, s földre hajlik,
panaszló hangja alig hallik.

Gyümölcsei már mind leértek,
magában néz elé a télnek,
a hosszú télnek, elmúlásnak,
lassan a földberoskadásnak.

Deres fejét az ősz belengi,
látom őt lassan ködbeveszni,
belehullni az öröklétbe,
időtlen, nagy végtelenségbe.

Termő porából élet érik,
aranyszíve a napban fénylik,
így él majd ő gyümölcsben, fában,
elmúlhatatlan anyaságban.

Nincs lehetetlen

Az ilyen dolgaiért (is) szeretem. Mert nem ismer lehetetlent, és fáradtságot, és nem számít, hogy hetek óta fáj a könyöke, és alig alszik. Nem érdekes, hogy dolgozik is, mint egy megszállott, ha dolog van, akkor dolog van. A dolgokat meg ugye meg kell oldani. Mindig, mindenhez úgy áll hozzá, hogy "hogy is kéne megcsinálni?" Nincs olyan, hogy valamit nem lehet, mert megoldás mindenre van.
Kicsit néha a hajam is az égnek állt, ahogy érkeztek a képek hol Eriktől, hol anyukámtól, mert amíg én főztem, addig ő festett....