Ennyi év után..

Sosem voltunk az a fajta szerelmes pár, akik mindenféle kis édes semmiséget suttogtak egymásnak. Az a fajta vagyunk, akik olyan hétköznapi módon szeretik egymást. Kissé szemérmes módon, mert nyilvános helyen nemigen csókolózunk, soha nem is tettük emlékeim szerint.
Manapság meg már odáig is fajul a dolog, hogy beszélünk egy fél órát telefonon, arról, hogy milyen színű legyen a lazúr, amivel lekenjük az ebédlő majd látszó farészeit. Végül azért megegyeztünk, és megvettem a tölgy színűt, meg hozzá az ecsetet is. Azt meg nem is mondom, hogy kár volt engem küldeni a festékboltba, mert rögtön háromféle gyönyörű szürke színű falfestéket is láttam. Lesz itt még ötven árnyalat, én mondom.. :) :D

A szürke ötven árnyalata

Ehhez most semmi köze nincs a könyvnek, meg a filmnek, meg egyáltalán semmihez sem, ami erről a címről eszetekbe jutott. A színről van csak szó, ami nem hagy engem nyugodni, amikor az új lakásunkról van szó. Merthogy annyira szép árnyalatai vannak a szürkének, és annyira elegáns tud lenni, hogy én bizony már több helyre is elképzeltem magunknak. Rögtön a sötétszürke színű tetővel fog kezdődni, ami ugyan antracit mattként született meg a fejünkben, de azzal a bevonattal, amivel mi kértük, csak a sima sötétszürke van, ami ugyan pontosan ugyanaz az árnyalat, csak egy kicsit fényesebb. De el tudok képzelni egy szürke-világosszürke-púderrózsaszín hálószobát magunknak, amiben ugye ott van a férfias szürke, a kicsit lágyabb világosszürke, és az én lányos felemnek egy kis halvány rózsaszín. A fürdőbe is el tudok képzelni egy szürke-narancs, vagy szürke-lime zöld összeállítást, ez utóbbi színekben már törölközőket is láttam. De az étkezőbe is álmodtam már egy ezüstszürke és napsárga függönyt. :) Szóval, bőven előfordulhat, hogy ez a szín erősen domináns lesz nálunk. Na de majd ezt még meglátjuk. Van még egy csomó időm addig, amíg ilyeneken kell gondolkodni, de azért időről időre felüti a fejét bennem a gondolat. És hát ugye abból lesz a valami, ami így kezdődik.. :)

Kicsit nem figyelünk oda

...és olyanok történnek, hogy a gyerekünk jövő héten érettségizni fog angolból. Elképesztő még mindig nekem, ahogy megy a maga útján, és csak innen a partvonalról kell figyelni, és néha itt-ott aláírni valamit. A tegnap írt próbaérettségijében négy hibát vétett csupán, így kellő magabiztossággal vág neki a jövő hétnek. Ugyanez a gyerek holnap este olyan buliba menne, ahonnan majd csak a hajnali első buszjárattal tervez hazajönni. Még nem tudjuk, mit is mondjunk erre.. semmi okunk nincs kételkedni benne, de azért sokkoló...
..és olyanok is történnek, hogy a másodszülött gyerekünk egyetlen hibát vét csak a kémia dolgozatban. Az a gyerek, akit már párszor leírtak ott, abban az oktatási intézményben. Az a gyerek, akinek semmi önbizalma, semmi kedve semmihez, de egy igazi hírkomplexum a mindennapokban.
... és olyanok is történnek, hogy arra érkezünk haza, hogy hopp, már látszik, hol lesznek az ablakok..

..és olyanok is történnek, hogy egy óvatlan pillanatban az ujjamra csukom a kocsiajtót. Szép kék lett. :)

Mikor?

Azon gondolkodtam ma, hogy lesz e még olyan, hogy ráérek bármire? Az elmúlt egy évben folyamatos időhiánnyal küszködök. Nem jut idő semmire sem, örökké el vagyok havazva, és mégis örökké el vagyok maradva valamivel. Nem tudom, hogy mit rontok el, de emlékszem még arra, hogy voltak olyan évek az életemben, amikor egy-egy napba annyi minden belefért. Most el sem tudom képzelni, hogy csináltam, hogy pl. négyfélét is sütöttem, közben megfőztem, összepakoltam, mostam, és elláttam három gyereket is. Nem lehet mindent arra fogni, hogy azért, mert most dolgozom, akkor meg még nem így volt.
Rá kéne jönnöm a titok nyitjára.

A blogsablon még mindig gyerekcipőben jár, de erre sem volt elég időm ma.
És a kupadöntőre sem sikerült jegyet venni. :( Marad a tévé elől drukkolás, ami messze nem lesz ugyanaz, de ez van. Majd veszünk egy ablakot a jegyek árán. Az úgyis fontosabb most.

Nem marad így

A blogom kinézete és állapota pontosan tükrözi az enyémet is. A kinézetemen ugyan nem sokat tudok már változtatni (bár.. határozottan jó ez az építkezős móka, csak úgy olvadnak le a kilók meg a centik), de a blogén mindenképpen fogok, mert ez a mostani elég gyatrára sikerült. Az állapot is.. hát igen, olyan semmilyen. Semmiképp nem én vagyok, és semmiképp nem is olyan, amilyet szeretnék. Csak épp, úgy, mint bármi mással mostanában.. ezt is félbehagytam, mert belefáradtam, hogy nem sikerül olyanra, ahogy elképzeltem.
Na majd holnap..akkor is lesz nap.

Hé

Oké, hogy április van még, és ilyenkor szeszélyes az időjárás, de azért na.. Komolyan bántam ma délelőtt, hogy nem vettem fel reggel a téli kabátomat. Simán elbírtam volna magamon. Hogy mire jó ez a hideg már ilyenkor, gondolom senki nem tudja.. de remélem nem tart sokáig. Mondjuk azzal nem sokra mentem, hogy megnéztem vagy ötször ma az időjárás-előrejelzést, hátha mégis beköszönt valami hirtelen forróság, tudjam már előre. :) De nem, ilyesmivel nem kecsegtetnek, bár talán a mai volt a hét leghidegebb napja.
Ez a fázás azt hozta ki belőlem, hogy holnap megint nem megyek dolgozni. :P Még a végén rákapok az ízére, és ezentúl csak szabin leszek. De jó is lenne.. :D

Képes poszt

Ha már megígértem, akkor be is tartom a szavamat, és megmutatom akkor... 

Amolyan ilyen volt, ilyen lett képek.. (és még majd épül és szépül...)
Április 11-ei fotók:

Április 18.:

Április 22_

Még ugyanezen a napon, egy olyan fotó, amilyen soha többé nem készülhet, mert eddig is, és ezután is tető lesz ott, ahol ebben a pillanatban szabad volt a kilátás:

Április 23:

Április 24:

Mi mindig meccsre megyünk

Najó, nem mindig, de ezen a héten már másodszor is. Másodszor is Fradi meccsen. :) Most sem jött be a "papírforma", miszerint ha hiánytalanul ott van az egész család, akkor nyer a Fradi, de nem bánkódunk, mert igazából (ha tök őszinték akarunk lenni) pont ez a döntetlen volt igazságos.
És nem bánkódunk, mert bármi lett is az eredmény, nagyon jó volt a hangulat, fantasztikusan sokan voltak, és tuti, hogy holnap mindannyiunknak érdekes érzései lesznek a torka környékén. :)
Na és egyébként meg az ácsok tök sokat haladtak, mert még hazajövet elmentünk arra meglesni.. Készültek ma is fotók, meg holnap is fognak, és holnap egészen biztosan meg is fogom mutatni majd. :)
Amúgy is mindjárt holnap lesz. :D

A mai napról

Ez volt az a nap, ami úgy kb. megfelel az én munkatempómnak, és emiatt aztán az "elvárásaimnak" is. Mi ketten Balázzsal konkrétan tizenkét órát "húztunk" le, amiben aztán volt terasz-bontás Balázs részéről, mosás, pakolás az én részemről (jelentem, végre az egész régi konyhám dobozokban van), beoltattuk menet közben a kutyákat is, rengeteg koszt és port nyeltünk, de olyan haladunk valamerre érzés kerített közben hatalmába.
Azt ugyan elég nehéz menet közben figyelmen kívül hagyni, hogy anyukámnak sokkal nehezebben megy ez az egész, mint ahogy azt gondoltam volna. Nem tud semmit eltervezni, nem látja át, vagy nem is akarja, nem tudom. Siratja a teraszt, pedig szegény olyan csúnya volt, hogy inkább örülnie kéne, hogy nem látja többet. (van róla fotó, majd megmutatom) Szóval ő az, aki azért mindamellett, hogy hatalmas ajándékot adott, és tudom, hogy őrült nagy "áldozatot" is hoz, egyfajta visszahúzó erő. Néha jól tolerálom, máskor az agyamra megy, de nem hagyom, hogy átragassza rám.
Nyolc után mentünk még vásárolni, mert nap közben erre nem jutott idő. Én még kilenckor nekiálltam annak, amit az itteni itthonban terveztem mára, mert az a fene maximalista énem mindenáron meg akarta csinálni. Kész  is lett. Tizenegyre már a mosogatás is megvolt.. most meg már csak a kezem ácsingózik egy kis kézkrém után mielőtt lefekszem aludni. :)

Akik a legjobban

..örültek neki, hogy én ma nem dolgoztam, kétségkívül a kutyáink voltak. Mert nem csak úgy beszaladtam hozzájuk egy fél órára, és megvakargattam a fülük tövét, meg kiengedtem őket pisilni, hanem végre arra is volt időm, hogy megfürdessem őket. Hát mit mondjak? Mire végeztem, lett két új kutyánk, de mindenképpen nagyon hasonlítottak a törzskönyveikben szereplő színükhöz.
Azt hiszem, nekik is pont olyan jó volt az az egy óra velem, mint nekem velük. Hiányzunk egymásnak.

Na akkor

Nem én lennék, ha pont úgy alakulna, ahogy terveztem. Még nem biztos, de előfordulhat, hogy a négynapos hétvégém mégsem lesz négy napos, mert szombaton majd be kell mennem. Ez majd holnap, vagy biztosabban pénteken fog csak kiderülni. Mindegy, már mától van időm megbarátkozni a gondolattal, úgyhogy bele fog férni minden bizonnyal.
A következő két napra annyiféle feladattal és tennivalóval tömtem tele a leamortizált memóriámat, hogy már most azon gondolkodom, hogy majd melyiket is húzzam le a képzeletbeli listámról ahhoz, hogy végül ne csalódással záruljon majd ez az idő, hanem elégedettséggel.
Amúgy meg annyira fáztam ma, hogy arra is gondoltam, hogy kikérem magamnak ezt a szeles időt, de aztán láttam az időképen, hogy lesz ez még rosszabb is a jövő héten, úgyhogy még várok ezzel. Nem esik majd jól, ha igazuk lesz az időjósoknak, de majd csak beköszönt az igazi tavasz is. Vagy lehet, hogy rögtön nyár lesz. Az sem baj. :)
A mai Fradi meccs pedig csalódás volt. Mert még olyan sosem volt, hogy ott voltunk, és kikaptak, most meg mégis. Gyenge játékkal, katasztrofális játékvezetéssel.... Na de majd szombaton a derbin remélem egészen másképp alakul minden.

De jó

Reggel még gondolkodtam, hogy csak csütörtökön maradjak itthon, vagy pénteken is, de aztán -miután Balázs is itthon lesz pénteken- villámgyorsan kiírtam magamnak két nap szabit. Micsoda érzés volt.. :) Még akkor is, ha nem láblógatós napok lesznek ezek sem.. mégis egy gonddal kevesebb. :D Meg legalább az agyam kiszellőztetem egy kicsit. Úgyis előfordul, hogy nem is nagyon van már. (mármint agyam)

Mindig jól jön

Egy jó internetes szakit ismerni. Őt például azóta ismerjük, hogy először lett internet a lakásunkban. Járt nálunk párszor még az internet őskorában, amikor folyton gondok voltak az adsl-lel. Most már az optikai hegesztőt hozta magával.. szóval azóta, hogy először találkoztunk, eltelt pár év.
Ma átszerelte az optikai kábelt a majdani helyére, mert a régi lakásunkban már útban volt. Az újban meg még semmi funkciója nincs.
Csak úgy mellékesen említette, hogy ne fizessük feleslegesen, amíg nem használjuk, mert lehet szüneteltetni a szolgáltatást. Igaz, havi ezer forintot kell fizetni, meg majd annyi idővel hosszabbodik a hűség, amennyi időre szüneteltetünk, de ez bőven belefér. Úgy kb. egy bejárati ajtó árát is megspórolhatjuk. Ez még magamnak is vicces volt, hogy már így gondolkodom.. :D
De kaptunk tőle ablakos elérhetőséget is, akitől ő vette, és akitől ő lényegesen olcsóbban vette, mint amit nekünk ajánlottak árat.
Meg még azt is elmondta, hogy ki csinálta neki tavaly a külső szigetelést. Akit egyébként mi is ismerünk, csak nem tudtuk róla, hogy ezzel foglalkozik.
Tartalmas és eredményes háromnegyed órát töltött nálunk. :) Jöhet máskor is. :)

Ő (is már) tizennégy

Nehezemre esik azt énekelni róla, hogy ő még csak most tizennégy, amikor sokkal inkább úgy érzem, hogy úristen, már ő is ennyi. Erikről van szó. Aki a legszínesebb egyéniség az összes gyerekünk közül. Akivel nincs egy unalmas perc sem, mert valamivel biztosan ki fog tűnni a sok szürke családtag közül. Néha magára rángat egy aranyszínű női hosszú ujjú pizsama felsőt és kis Grofót énekel, néha tombol, vagy csak piszkálja az öccsét. De olyan is van, hogy közeledik, és ártatlan bociszemekkel néz, hogy "Édes anyukám...". Persze, még mindig előfordul, hogy úgy kihoz a sodromból, hogy a tenyerem is viszket miatta, de igazából minden percét imádom annak, amikor együtt vagyunk. Nincs is rá más szó, mint hogy ő Erik. 

Azt a múltkor már megmutattam, hogy mekkora. Épp ma mosolygott meg bennünket egy ismerős, aki csak épp kocsival elment mellettünk.. igen, egy fejjel magasabb, mint én. Negyvennégyes lába van, és csupa izom. Hihetetlen erő és energia van benne, és nem ismer lehetetlent olyankor, ha valamit azokért kell megtenni, akiket szeret. Bármire képes. 

Ugyanígy van ez azzal is, akiket nem szeret. Őket nagyon nem szereti, és mindent meg is tesz azért, hogy ezt érezzék. Emiatt aztán akadnak konfliktusai az iskolában bőven, és azt hiszem, jó, hogy már mögöttünk van ez a tizennégy év, és kellő humorérzékkel tudom szemlélni az eseményeket. 

Ő az egyetlen talán, akivel kapcsolatban kicsit szemellenzős vagyok, és ebben bőven benne van az, hogy mindig azt érzem, valakinek kárpótolni kell őt az eddigi "sorsáért", amiért annyival nehezebb út jutott neki, mint a bátyjának és az öccsének. 

Ő az egyetlen olyan gyerekem is, akivel kapcsolatban teljesen tanácstalan vagyok a jövőjét illetően. Tudom, hogy mi minden "ragadt benne" az általános iskolában, de elképzelésem sincs, hogy hova kéne mennie ahhoz, hogy majd sikerüljön kihozni belőle. Szerencsére erre még van időnk.. addig meg még ki tudja mennyi minden változik. 

Egy biztos.. a tizennegyedik és a tizenötödik születésnapja között sem fogunk unatkozni vele. :)

Összezavarodott

Bennem is, és körülöttem is minden. Pedig most az kéne, hogy a lehető legvilágosabb legyen minden, és tisztán lássam mindig, hogy melyik lépés után melyik következik. De nem.. a szépen, gondosan eltervezett mindenfélém már az első héten felborult, és azóta is csak sodródom az árral. Vannak fázisok, amiken elméletben már hetekkel ezelőtt túl is voltam, gyakorlatban meg még ma sem jutottam el odáig. Apróságok mindig csak, amiket épp megcsinálok, még tűzoltásnak sem elég. Semmi sem úgy halad, ahogy kéne.
Ma este az ács jelentkezett, hogy ha el lenne már bontva a terasz teteje, akkor holnap reggel nekiállnának. Nem értem.. a hét közepén mondta le ezt a hétvégét, és persze, hogy nem mertünk nekiállni a bontásnak, mert nem is tudta biztosan, hogy egy héttel tolódik el minden, vagy kettővel.
Az ilyen dolgok miatt már most az van, hogy mindketten síkidegek vagyunk. Balázs ilyenkor morog, és piszkálódik, én meg idegességemben még inkább csendben vagyok, mint máskor. Nem kéne, mert nem véletlen, hogy hetek óta vacakol a gyomrom is, meg a derekam is.

De soká lesz még itt tiszta a kép.

Namármost

Ha mostanában nem vagyok túl közlékeny, és bőbeszédű, annak bizony jó oka van. És egészen egyszerű is. Szépen lassan elfelejtek ugyanis kommunikálni. Uncsi amúgy, mert én az a fajta ember lennék, akinek a kommunikálás egyfajta lételem. Egy jó beszélgetésnél, vagy egy jó kis blogbejegyzésnél azért nem is kell több néha. Mostanság aztán mégis bennem ragadnak a gondolatok, nem lesznek belőlük szavak, mert úgy érzem, nincs kinek és nincs minek leírnom. Főleg, hogy egy csomó minden olyan értelmetlennek tűnik, mire idejutok. A munkámról nem fogok írni, mert egyrészt dögunalmas lenne a részletek ismerete nélkül (részleteket meg ugye nem lehet ismeretetni), másrészt meg amúgy is alig tudok kiszakadni a taposómalomból, nem kell még ide is behurcolni. A felújításról nem nagyon tudok még mit írni, mert toporgunk egy helyben. Az ácsok mégsem jönnek hétvégén, mert közben eszébe jutott, hogy el van egy héttel tájolódva, és még előttünk van egy munka, amit meg kell csinálni. Tudtam volna ordítani, vagy toporzékolni csalódottságomban, hogy megint nem az történik, ami tervben volt, de csak egy lemondó sóhajjal tudomásul vettem. Szóval, ilyeneket tudnék írni, de az meg picsogás lenne, meg nyavalygás, úgyhogy megtartom magamnak.
A gondolataim meg aztán annyira zavarosak is, hogy még magamnak is elég kibogozni. Kicsit labilis vagyok mostanában, mert vagy arra vágynék, hogy mindenki legyen körülöttem, vagy hozzám se szóljon senki. Általában úgy vannak ezek, hogy épp az ellenkezőjére vágyom, mint ami akkor van.
De az is lehet, hogy egyszerűen csak hülye vagyok. :) :P

Valahogy így

Addig meg csak kibírom valahogy.. :D

Ma nem lesz poszt

Azèrt nem, mert a technika összeesküdött ellenem. A laptopon nem tudom megnyitni a böngèszőt, mert lefagy, ès újraindul...vagy èpp most csak úgy le van fagyva, ès nem csinál semmit. A mobilom le van merülve, ès ha fogom a kezemben (mint most) akkor nem tölt.
Úgyhogy akkor nem küzdök...úgyis depis vagyok ma, ehhez már nincs energiám.
De hogy kèpben legyetek, a Fradi a kupadöntőben is ott lesz az idèn is.

Micsoda szemétdomb

Szörnyű, hogy ilyen ez az ország, ahol élünk. Szörnyű, hogy mennyi mocskot láttam ma a facebook-on emiatt a vasárnapi nyitvatartás miatt. Elképesztő volt látni mi minden vágtak egymás fejéhez, és milyen könnyedén és lazán "büdösbunkóztak" le mindenkit, aki esetleg azt találta mondani, hogy ő örül, mert könnyebb lesz az élete ettől.
Ilyenkor a legjobb, amit tehet az ember, ha megnyomja a kilépés gombot, és lefekszik aludni. Hátha holnap kevesebb mocsok lesz.

Lehet engem megkövezni

De én teljes mértékben egyetértek azzal, hogy végre visszavonják a vasárnapi boltzáras törvényt. Teszem ezt úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy mit jelent hétvégén dolgozni. Én is szoktam. Van, hogy zsinórban több héten keresztül is hat napot megyek egyfolytában. Balázs pedig a négyből legalább kettő, de inkább három vasárnapot munkával tölt. És ezzel nagyon nincs egyedül sem ő, sem a mi családunk.
Azt gondolom, hogy ez a törvény többet ártott, mint használt a legtöbb családnak. Mert egy agyrém volt a péntek délutáni bevásárlás, a szombati bevásárlás, és aztán még a hétfői is. És nem volt szabad elfelejteni semmit, mert ha igen, akkor akár a vasárnapi ebéd került veszélybe,
Ráadásul.. ők ugyan nem gyűjtöttek aláírást, és nem születtek facebook posztok sem róla, de elég sokan vannak, akik emiatt tíz-tizenöt ezer forinttal is kevesebbet keresnek. Ami ugye azért elég sok. És aki kevesebbet keres, nem fog elmenni sehova sem attól, hogy szabad a vasárnapja, mert nincs miből.
Igen, amúgy tudom, egy dög vagyok, mert micsoda dolog már vasárnap munkára kényszeríteni bárkit, de azt hiszem, az ember a pályaválasztása és a munkahelyválasztása során azért képes körültekintő döntéseket hozni. És sajnos (vagy nem sajnos, nézőpont kérdése) a kereskedelemben és a vendéglátásban, az egészségügyben minden nap egyforma. Nincs se hétvége, se ünnep, se semmi.

Na de hogy egy pozitív hírt is megosszak, az előbb érkezett a mai osztályozó vizsga eredménye. Írásbeli: 93 %, szóbeli 98 %. Ötös. De azért még hozzátette a tanára, hogy ha lenne hatos, az adna neki. Nem semmi.. :)

Vasárnap

Maradt még pár percem a mai napból. Ami végre "szabadnap" volt, de mondjuk inkább úgy, hogy legalább a munkahelyemre nem kellett bemennem.
Reggel egy irtózatos migrén roham kényszerített fél órás plusz pihenőre még. Még ébredéskor azt hittem, nem lesz ez gáz.. aztán ahogy a kávémat ittam, már éreztem, hogy nana, ennek a fele sem tréfa. Pillanatok alatt jutottam odáig, hogy tudtam, már az advil ultra forte magában nem elég, azonnal vettem be mellé egy cataflam-v-t is. Ez a duo, és a fél óra fekvés segített, innentől már tudtam azért működni is.
Nem volt láblógatós nap a mai sem, kellett takarítani itt is, otthon is, újabban már a konyhámat kell kipakolnom, ami persze nem megy egy nap alatt. Ott nem annyira a válogatás nyomja rá a bélyegét a dologra, hanem inkább az, hogy úgy kell bedobozolni mindent, hogy lehetőleg majd egy darabban lássam újra viszont a poharainkat, a jénai tálakat. Azt meg még nem tudom, hogy addig, amíg majd egyszer bekerülnek a végleges helyükre, hányszor lesz még átpakolva a doboz-halom.
Ma már tettünk egy apró lépést a felső szint építésében is. Megcsinálták a zsalut a teraszon, a leendő ebédlőnk egyik falánál. Jövő szombaton jön az ács, és elkezdik. Ez nekünk végre egy reménykeltő kezdetet jelent, anyámat szemmel láthatóan megijesztette a helyzet. Gondolom ő most érzi azt, amin én már egy hónapja átestem.. hogy pillanatnyilag sehol sincs otthon, és mi lesz vele, mi lesz a dolgaival, stb. stb. Nem könnyű, és próbálok nagyon türelmes és megértő lenni, de azért emlékeztetnem kell magam mindenfélére, hogy jól menjen ez, és ne csak a magam önző örömével törődjek.
Fél nyolckor hagytuk abba. És akkora mázlista vagyok, hogy még az egész nap áhított Whoppert is megkaptam. :) Házhoz hozták nekem. Mondtam már, hogy jól mentem férjhez, ugye? :)

Harmadik negyedév

Tegnap hozta haza Patrik a harmadik negyedéves tanulmányi értékelését. Tavaly is kaptunk ilyet, meg már az idén is az első negyedévben is, meg aztán ugye félévkor, és most, a háromnegyedénél a tanévnek újra megérkezett.
Van egy lista  a tantárgyakról, ahol x-ekkel jelölik, hogy épp hogy áll a tantárgyból, és a korábbiakhoz képest ez a mostani állapot mit jelent.
Három tantárgyból van a kiemelkedő, kimagasló oszlopban x. Angol nyelv, informatika és történelem. Informatikából és történelemből még ott van az x, hogy a korábbiakhoz képest javult. Mellette még van egy tanulmányi tájékoztató az angol tanárától, egy levél az osztályfőnökétől, és egy újabb tájékoztató az igazgatótól a gimnáziumi elvárásokról. (ezeket újra és újra el kell ismételni, úgy látszik).
Nem fogom az angol tanárnő levelét leírni, csak az utolsó bekezdést osztom meg veletek.
"Patrik továbbra is motiváltan, hatékonyan és eredményesen dolgozik. Indult az országos angol nyelvi versenyen és bár végül nem került a döntőbe, a 20 legjobb közé, eredménye így is dicséretes. Ebben a negyedévben leginkább az osztályozóvizsgára és az előrehozott középszintű érettségire készültünk főleg, így kevésbé volt lehetőség kreatív egyéni megoldásokra, mint az első féléves projekt során, inkább csak a fogalmazásokban csillogtathatta kreativitását és egyéni látásmódját. Patrik tudja a dolgát, megbízható és szorgalmasan dolgozik céljai eléréséért. Köszönöm munkáját és drukkolok a vizsgákhoz."
Az idén kell fakultációt is választania. Amit tegnapelőtt közölt velünk. Mármint a döntését. Az első nyelvből plusz két óra automatikusan belép majd a következő két tanévre (durva lesz, heti tíz óra..), és emellett még plusz két-két órában a fakultációk. Alapként a magyar és a történelem van felajánlva nekik (ugye humán szak), de ebből az egyik tantárgyat "ki lehet dobni", és a helyére választhat valami mást. Így ő a magyart szeretné lecserélni földrajzra, mert abból szeretne érettségizni.

Azt hiszem, rohamosan elkezdett felnőni. Azt ugyan nem tudja még, hogy mi szeretne lenni, de vannak dolgok, amikben biztos, és nem feltétlenül a könnyebb utat választja semmiből. A földrajz érettségitől engem a hideg rázna, ő nagyon akarja. Gondolom töriből meg majd az emelt szintű érettségi lesz a cél.
Ahogy nézem a tanulmányi eredményeit, az is eszembe jutott, hogy mennyire nem múlik semmi a különórákon, az itthoni nyüstölésen egy olyan valakinél, aki azért az idők során megszerette a tanulást. Soha, egyetlen percet sem tanultam vele az elmúlt tíz tanévben, és semmiféle különórára nem járt.
Mit mondjak? Igen jó dolog az anyukájának és az apukájának lenni. Büszkék vagyunk rá.

Az osztályozó vizsgára egyébként hétfőn kerül sor. Nem lesz könnyű hétkezdés, az biztos.

Kispéntek

Pedig így lesz. Már megint. Az vigasztal, hogy úgyis esőt mond egész napra, és végül is itthon sem nagyon lehetne mit csinálni, akkor meg már akár dolgozhatok is. :)
Meg az, hogy ma legalább eljutottam a fodrászhoz, és még a hajamat is befestette ő, úgyhogy a vasárnap délutáni hajfestős mókától megkímélt. :)
Rolinak ma este jobban fájt a keze, mint eddig, és ez aggaszt. Beszéltünk róla, hogy akkor holnap délután célba vesszük a baleseti sebészetet, de attól meg úgy kétségbeesett, hogy egész este sírt, mert a fejébe vette, hogy rögtön meg is fogják műteni. Nem tudom még, hogy hogyan lesz.. meglátjuk, amikor holnap hazaérünk. Egy biztos, nem lesz unalmas a hétvége sem.

Paff

Úgy általánosságban azt hiszem, mindenki úgy van, hogy mások életét sokkal jobban meg tudja szervezni, meg tudja oldani, mint a sajátját. Nyilván azért is, mert kívülről nézve minden egészen más, ráadásul ugye sokkal kevésbé vagyunk ilyenkor befolyásolva érzelmileg.
De van olyan helyzet, amikor nemhogy jobban nem tudja az ember megoldani azt a bizonyos helyzetet, de olyannyira letaglózó és sokkoló megtudni valakiről valamit, hogy szólni sem nagyon lehet. Tanácsot adni meg végképp nem. Egy ilyen letaglózó és sokkoló történetet osztottak meg velem. Abban a húsz percben jobban elfáradtam, mint amúgy egész nap. Minden energiám odaveszett, és azóta is a hatása alatt vagyok.
És..őszintén szólva nagyon hálás vagyok érte, hogy nálunk azért nagyjából minden és mindenki "normális".
(többet nem írhatok le, mert ez egy nyilvános blog.. meg amúgy is... nem akarjátok tudni)

Nem volt unalmas

A mai nap sem. Pedig olyan könnyed "lötyögésnek" indult hajnalban. Amikor beértem dolgozni, még azt gondoltam, hogy na, majd ma egy kicsit lazítok is, és úgy állok a munkához, hogy odaférjen mellém más is. Az, hogy ez nem így jött össze többek között azért is volt, mert én magam is képtelen vagyok erre. Ha már egyszer ott vagyok, akkor csinálom tisztességesen, bármi is legyen épp a feladat.
Amire nem számítottam, az az volt, hogy még délelőtt hívta az időközben felgyógyult eredeti bankos ügyintézőnk Balázst. Nos, biztos nem fogjátok elhinni, mert én is csak alig hittem el, de már megint kiderült egy hiányosság. Lemaradt egy papír. Akkor még azt gondolták, hogy eltűnt a belső postán. Ami ugye eleve hülyeség, mondaná Besenyő Pista bácsi, mert hogy tűnhet el valami, ami nem is létezett? Mi biztosak voltunk benne, hogy az a bizonyos papír nem is létezett, a helyettes ügyintéző állította, hogy de, ő odaadta nekünk. Így aztán mit volt mit tenni, a komplett paksamétával együtt - sűrű elkéredzkedések közepette a temérdek munkánk mellől- megjelentünk a bankban.
Természetesen az eltűntnek nyilvánított papír soha nem is létezett, így most kellett pótolni. Nem volt őszinte a mosolyunk egy cseppet sem, még akkor sem, ha nem ez a hölgy tehetett az egész kálváriáról, amit már végigjártunk ezügyben. A fülünk hallatára beszélte le valakivel, hogy amint kész a papír, beszkenneli, és az a valaki már le is ellenőrzi, hogy rendben van e, hogy többet ne kelljen már mennünk.
Így is történt, pár perc várakozás volt csupán, és máris utunkra lettünk bocsátva, azzal az ígérettel, hogy legkésőbb holnap reggel feloldják a zárolást, és akkor végre, így három hónappal az ügyintézés kezdete, és három héttel a szerződés aláírása után majd hozzáférhetünk a pénzhez.
Még úton voltunk hazafelé, amikor csörgött a telefonom. Kiírta, hogy "Rolisuli", úgyhogy meg is állt bennem az ütő egy pillanatra. Roli tanító nénije volt, aki azért hívott, mert Roland délelőtt elesett, és ráesett a csuklójára. Ami önmagában még nem tragédia, főleg, hogy róla van szó, aki esik-kel szinte folyamatosan. De kora délután sikerült még egyszer ugyanarra a csuklójára ráesni, ami bizony fáj most rendesen. Gondolta a tanító néni, hogy inkább szól időben, hátha még el tudjuk vinni délután az orvoshoz, és megnyugszunk, hogy nincs semmi baj, vagy gipszes kézzel térünk haza.
Még épp ott értük a sebészt, aki megnézte a kezét, majd írta a beutalót a röntgenre, és raktak rá egy rögzítő kötést, meg kapott egy háromszögletű kendőt, hogy felkösse, ne lógjon. Röpke két óra alatt túl is estünk a röntgenen, és meg is kaptuk a leletet. Nincs eltörve, de addigra eljutott oda, hogy a kendőből nem akarja kivenni a kezét, mert akkor fáj. Kell rá a rögzítő kötés is, mert úgy jobb, kevésbé fáj. Így aztán most úgy néz ki, mint aki nagyon megsérült. Pedig csak olyan közepes a dolog. (bár hozzátenném, nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy tényleg nincs ott semmi, mert azért bedagadt egy kicsit, meg olyan lazán lerázott már a röntgenasszisztens is, hogy ááááá, nem úgy néz ki, mint egy törés) Ha holnap is marad ugyanez a fájdalom, akkor lehet, hogy megkockáztatom vele a traumatológiát. Ha nem, akkor kihagyjuk, és kenegetjük, kötögetjük, amíg jobb nem lesz.

Mire hazaértünk, Balázst már hívta a bankos ügyintéző, hogy feloldották a zárolást, hozzáférhető a pénz. Sms még nem jött róla.

Vadiúj minden

Most, ebben a vadiúj élethelyzetben egy csomó mindent kell megtapasztalnunk. Olyat is sikerült ma, amit azért nem szerettem volna. Nekem nem szokásom sem kiabálni vita közben, de még a hangomat is ritkán emelem meg. A gyerekekkel való vita más téma, de felnőttekkel szemben eddig így volt ez. Ma, éppen azzal az emberrel tettem meg, aki aztán a legkevésbé sem érdemelte. Nincs mentségem, felhúzott, elegem lett, és így reagáltam le. Nem tudom visszaszívni, meg nem történtté tenni, mert már elhangzott, megtörtént. Nyomaszt és bánt azóta is, de talán majd egyszer elfelejtjük. Vagy esetleg- ha minden nagyon jól alakul- akkor egy olyan emlék lesz belőle, amin sok év múlva már csak nevetni fogunk.
Ebben a vadiúj élethelyzetben amúgy hatványozottan tört elő belőlem a magányosság érzése, ami azért már jó ideje itt munkálkodik bennem. Nincs rám jó hatással, annyira nincs, hogy már leírni sem tudom lassan, amit gondolok, mert megbántani nem akarnék senkit sem, de alakoskodni sem. Így aztán bennem marad a téma, ameddig bírom.
És ebben a vadiúj élethelyzetben találtam magam szembe ma délután ezzel az írással:
"Az ember és a természet... (?)
Nagyon nehéz lehet a mai népeknek eligazodnia a világban. Bármennyire is szidalmazzuk a körülményeinket, én úgy vélem az élet nem volt jobb 50 éve, 100 éve, pláne nem 350 éve. 
Miért? Azért, mert az ember "lelkével" való foglalatoskodás csupán pár évtizede ölt olyan nagyságrendeket, hogy maga az átlagember is élvezhesse ennek következményeit.
A szakemberek ma már ezerféle eszközzel oszthatják meg a tapasztalataikat az ember mentális pszichéjének óvása kapcsán, az információk pedig igen könnyen áramolnak és jutnak el a közönséghez. 
Végre nem "ciki" még a férfi embernek sem érzelmekről, meg belső harmóniáról beszélnie. A hétköznapi kötelességek messze túl vannak már azon, hogy a férfi kardot forgat, vagy a férfi csinovnyik módjára bólogat a hivatalban (esetleg reggelre féreggé változik); hogy a nő főz-mos-takarít, gyereket nevel, vagy pedálozik a jó öreg SZMKban. 
Sokkal többet várunk el magunktól, és a társadalom is arra szólít, hogy várjunk is el többet. 
Persze, pont ezért lehet az, hogy apró pici lelkünk sérül a mindennapokban, hiszen a mai világ akkora elvárásokat támaszt velünk szemben, amelyekbe simán beleroppanhat az emberfia. 
Nem elég már csak a munkahelyeden jól teljesíteni (sokszor csekély bérezés fejében), de kötelességed például otthon kiváló szülőnek lenned! És ahhoz, hogy miként legyél kiváló szülő mindenki ért, azaz mindenki jobban ért mint te! Hiszen a neten olvasta mit mondanak erről mások vagy a szakemberek, illetve a nagy spirituális sarlatánok, hiszen az ő véleményük is fontos. (Sajnos.)
Az ágyban is jónak kell lenned, ehhez is mindenki ért hogyan kell azt! Neves szaklapok, divatmagazinok, blogok, vagy akár közemberek is, ott árulják kurtizánságukat mindenhol körülötted, ha esetleg eltévednél!
És nézz is ki jól! Ez a legfontosabb talán, hiszen azt, hogy jól dolgozol-e, hogy jól neveled-e a gyerekeidet, vagy, hogy miként teljesítesz az ágyban, nem igazán tudod megosztani az instagramon, de a kockás hasadat igen! Még én is megosztom, hiszen már-már elhiszem, hogy ez fontos, ez valami. Pedig valójában (még) nem az.
Részemről örömmel látom, hogy hazánkat is elérte már ez a "lélekhullám", de sajnos rengeteg hátulütője van.
Egyfelől pont ez, hogy mindenki az orrod alá dörgöli, mennyire tökéletes az élete. Közben egy-egy szelfi mögött lehet ott van egy halom retkes mosatlan, egy munkahelyi kirúgás, egy megcsalt férj, vagy egy megvert asszony. 
Tudjátok, hogy én mennyire nem voltam jól 2013ban? Egy pöcegödör voltam mentálisan, utáltam az egész világot, az ismertséget, azt, hogy idegenek kritizálnak! De kifelé azt mutattam, hogy óriási happy van, minden rendben és erős vagyok. Közben martam magam, a barátaim, a környezetem. 
Aztán, azt hittem, hogy majd a rádióslágerek jelenteken megnyugvást, hogy teljesítek. De nem. Hogy a koncerteken feltöltenek. De nem. Hogy ha elkezdek sportolni és megmutatom, mennyire összeszedem magam, de még így sem...
Mert ezek mind kifelé történő irányulások voltak. Jól esett a rádiós siker, a közönség szeretete, vagy dicsérete, ha épp jó dalt írtam vagy jól néztem ki a sport hatására. De közben rá kellett jöjjek, hogy az út ugyan jó, de még mindig csak bolyongok, hiszen én magam belül még nem hiszem el, hogy jó vagyok, hogy elég vagyok, hogy megfelelek... 
Jaj de sokat halljátok ezt tőlem, biztos unjátok, de ez az igazság: elkezdtem komolyabban futni. És lám: hirtelen egyedül lettem magammal. A testemmel, minden mozdulatommal, és a természettel. A hideggel, a meleggel, és azzal a fizikai kihívással, amit a futás okoz. És igen, még mindig meg tudod osztani instán, hogy hány kilométert futottál, de azt sosem, hogy mekkora valós küzdelmed van emögött, hogy jellemileg mit fejlődtél közben. Ugyan leírhatod ezt is, de valójában csak te tudod mit okoz neked, hogy a friss levegő átjárja a tüdőd, ahogy elkalandozol a szellő hatására és képzeletben már máshol jársz. 
Ez nem egy propaganda, hogy fuss! Ne fuss, ha nem szeretnél. Mindenki sportol, de te nem érzed jól magad a sporttól? Nem találod a sportodat? Lehet nem is fogod, lehet soha nem leszel sportember, nem lesz kockás hasad, meg tökéletes tested. Nem ez a lényeg! De akkor mire akarok célozni? Arra, hogy szánj időt a természetre! Menj bele, keresd a fákat. 
Nem véletlen utalgatok a zenéimben a fákra olykor. Az ember és a természet egy és ugyanaz. Elválaszthatod magad betonnal a fáktól, de akkor azt fogod érezni, hogy valami nem stimmel odabent. És lehet, hogy a hitelekben, a hűtlen társban, vagy magadban keresed majd az okokat, de mielőtt elemeznél csak vedd fel a cipőd és menj ki sétálni! Keress egy parkot, egy padot egy szökőkutat. Figyeld az embereket, ahogy mozognak, beszélgetnek, mosolyognak. Keresd bennük is a szépet. Lásd őket egyszerűnek. Lásd őket fának, bokornak, egy madárnak, egy virágnak: természetszerűnek.
Én ezt gyakorlom minden nap. Engem ez lök helyre ha bajom van. Mert rájöttem, hogy hiába áll mellettem százezer ember is, ha én belül nem érzem jól magam valamiért, akkor nem tudok őszintén osztozni a barátságukban.
Rengeteg jót kaptam tőletek. Ezeket a jóságokat ugyanolyan nehéz feldolgozni-beépíteni, mint a kritikákat. Mert nehéz őket a helyén kezelni, nehéz megérteni egy idegen ember pozitív irányultságát feléd, amikor te éppen az alján vagy mindennek. 
És persze, mutasd meg ha szép vagy, mutasd meg ha jót sütöttél, ha valami tetszik, egy szép ruhát, vagy akár a gyermeked mosolyát. Mutasd csak meg! Meg fogod kapni a szeretetet a te szeretetedért. Én már hiszek ebben 32 éves korom felé közeledvén. Pedig, pár éve még nem hittem. Pár éve még csak a mélabú volt. Pár éve még olyanokat magyaráztam be magamnak, hogy a világ egy borzalmas hely. Olyan voltam, mint valami elnyűtt bakelit, amit egy háklis index-kommentelő rakott fel 'hadd szóljon' alapon! 
Ma már másként látom ugyanazon helyzeteket. És tudom,mindig az a lényeg, hogy a szelfi mögött ne legyen halomban az a mosatlan...." (forrás: innen )

Jókor jött szembe, az egyszer biztos. :) De még feldolgozás alatt van bennem az egész. 

Egy nap

Most írhatnám, hogy még csak hétfő van, és máris hullafáradt vagyok.
Vagy nyavalyoghatnék a bőröm miatt, ami olyan száraz, hogy a tenyerem simán jó lesz majd a glettet simogatni a falon, nem kell csiszolópapír sem hozzá. (pedig ehhez a művelethez eddig semmi közöm nem volt)
Meg még biztos tudnék ezer meg egy dolgot felsorolni, ami dühít, fáraszt, vagy simán csak elegem van belőle.
DE!
Sütött ma is a nap, és már-már nyárias meleg is volt, holnap nem megyek dolgozni, így aztán most ennek örülök. A holnapra jó sok tervem van, talán túl sok is, és sokkal jobban tennék, ha mindet sutba vágnám, és csak úgy lennék.. meglátjuk. A lényeg, hogy végre egy hétköznap, amit itthon töltök. :D

Hmm

Hát valahogy így van ez. Az elmém elcsendesítése majdnem lehetetlen vállalkozás, mert folyton kattogok valamin. Nyilván ezért nem vagyok soha teljesen elégedett, és nyilván ezért is nem tudom soha sem kipihenni magam, sem igazán "lazítani".
Nem tudom ennyi beidegződés után képes lehetek e még arra, hogy változtassak ezen. Nem tudom, de próbálkozom. Elengedni dolgokat az életemből, amik csak rabolják a plusz energiákat, és hagyni, hogy néha csend is legyen idebent.

Azt beszéli már az egész város

...bajnok lett a Ferencváros. :)

Nekem egy percnyi kétségem sem volt efelől. :) Eszembe sem jut fanyalogni, hogy ma kikaptak, és így lettek bajnokok, mert azért olyan nincs, hogy mindig nyernek. :) Az a lényeg, hogy ők a legjobbak. :)

Fejfájós nap

Nagyon régen szenvedtem már így a fejfájástól, mint ma. Semmitől sem lett jobb, dacára minden fájdalomcsillapítónak, vagy épp görcsoldó-fájdalomcsillapító kombónak. Hiába ettem, ittam, csak fájt rendületlenül. Érzem, hogy a nyakamtól is van, mert rettenetesen "be van állva", egészen belezsibbad a bal kezem is. Néha sikerül "kiroppantani", akkor egy pillanatra enyhül ez az egész, na, azok tök jó pillanatok.
Dacára minden szenvedésnek, elintéztük ma a közjegyzőt is, meg a bankot is. Reméljük most már akkor semmi másra nem lesz szükség, mint elolvasni azt az sms-t, amiben értesítenek minket, hogy a zárolást feloldották.
Ha meg már amúgy is arra jártunk, hát beugrottunk a jysk-be, megnézni a matracokat. Balázs épp tegnap mondta, hogy vegyünk egy matracot ebbe az ágyba, amiben most alszunk, és majd visszük magunkkal az új hálószobánkba, de már nem bírja nézni-hallgatni ahogy én szenvedek rajta. Találtunk is egyet, kifizettük, de majd csak holnap tudjuk elhozni, mert a szélessége ugyan befér a kocsi csomagtartójába, de a hosszúsága nem. (140*200 cm, és nem, nem akartunk nagyobbat)
Szóval, holnap már-ha minden igaz- jót fogok végre aludni az új félkemény matracunkon.

Na és ezt meg mikor megláttam, rögtön mosolyoghatnékom lett, úgyhogy elhoztam megmutatni, hogy más is mosolyogjon.