2016. dec. 31.

Boldog új évet kívánok

Nem maradt más, már csak tíz perc van ebből az évből (és a pezsgős poharak még a szekrényben lapulnak) mint hogy mindenkinek minden jót kívánjak a következő évre is. Én őszintén hiszem, mert megtapasztaltam, hogy nincs olyan álom, ami ne válhatna valóra, csak nem szabad feladni.
Kívánom nektek, hogy legyen részetek minden nap valamiben, aminek örülni lehet, hogy minél több mosoly jusson a mindennapokra, és legyen valami csoda is a következő évben.
A mi következő évünket pedig jövőre is itt nyomon követhetitek majd. :)


2016. dec. 30.

A legfontosabb

Az idei év mindenképpen életem eddigi legjobb éve volt. Meg a legnehezebb is. Mindenféle értelemben. Sok mindent tanultam magamról, magunkról. Sok embernek hálás lehetek, és rengeteg emberben csalódtam is. Nem olyan nehéz már feldolgoznom ezeket, mint régen, de azért megviseltek azok az esetek, amikor átvertek, semmibe vettek. Elraktam ezeket a megfelelő helyre, nincs vele dolgom, azt is tudom, mint ahogy azokkal az emberekkel sincs, akik ezeket tették. Emiatt kicsit keményebb lettem, kevésbé naiv, de ez talán kellett is.
Az biztos, hogy csak megerősödtem abban, hogy bármi történik is, négy ember van, akire bármiben, bármikor számíthatok. A férjem, és a fiaim. És ez pont elég is nekem. Nem kell több ennél, mert ez minden, ami csak lehet a világon.

2016. dec. 29.

Gondolkodom

Döbbenet még számomra is, hogy mennyire nem tudom jól beosztani az időmet. De ez csak itthon jellemző rám, mert a munkahelyemen sosem úszok el ennyire, mint itthon. Nem is értem, hogy működhetek ennyire másképp a két helyen.
Itthon képes vagyok akár egy órát is elmélázni azon, hogy mit együnk. Latolgatom magamban azokat, amiket esetleg ennék, aztán elhessegetem a gondolatot, mert vagy túl sok időt vesz igénybe, vagy épp mégsincs kedvem annyira hozzá. Utána még el kell menni bevásárolni, közben azért esetleg már megy a mosógép. Bevásárlás után már annyira nincs kedvem és energiám semmihez sem, hogy legszívesebben fognám magam, és lefeküdnék. De ezt ugye nem lehet, viszont így már sokkal lassabban megy minden, mint egyébként, és ez is egy csomó időt elrabol. Vacsora (ami egyben az ebéd is) után még jól esik ücsörögni, aztán kimegyek, elszívok egy cigit, aztán elpakolok, csigalassan ilyenkor már. Közben lejárt a szárító, kiszedem a ruhákat, nekiállok hajtogatni, összesöpörni a port a fürdőből, mert lassan fürdésidő is van már.
Aztán bepakolom a mosogatógépet, elmosogatom, ami nem fért bele, összepakolok, összesöprök, megint kimegyek cigizni, kiengedem a kutyákat még egyszer. Aztán leülök olvasgatni ezt-azt, de már menni kéne fürdeni, mert megint alig fogok aludni. Fürdés közben ugye olvasok, és kényszerítenem kell magam, hogy hagyjam már abba, mert menni kéne aludni. Még testápoló, fogmosás, előkészítem a kávét reggelre, elmosogatom a fiúk poharait, amit mosogatás óta előszedtek. Egy utolsó cigi.. és hopp, fél tizenkettő. Ilyenkor kéne még valami jó kis blogbejegyzés abból a rengeteg mindenből, amin gondolkodni szoktam. Igen, szoktam.. amikor még van hozzá agyam. De ilyenkor már alig valami pislákol csak belőle. Az a kevés meg azon gondolkodik, hogy hogy is kéne ezt másképp csinálni, hogy jusson idő olyan dolgokra is, amikre most nem.

2016. dec. 28.

Kemény dió

Azt hiszem, szülőként az ember hajlamos elfelejteni, hogy a gyerekeknek nem csak az éveik száma növekszik, hanem bizony ezzel együtt változnak is. Kicsit nehezebb velük változni, mint ahogy azt gondoltam, mert igen, előfordul, hogy elfelejtem, hogy a legidősebb itt van a felnőttkor küszöbén. És a középső is itt van a pályaválasztás előszobájában. Az egy dolog, hogy akkorára nőtt, mint egy zsiráf (és még a hajviselete is stimmel a zsiráféhoz, egy ilyen kócos izé van a feje tetején), mégis, itt van bennem a kép, ahogy az oviban izzadtra sírta magát, csak ne hagyjam ott. Ennek a gyereknek kéne most tanácsot adni, hogy mi is legyen majd. Nehezebb, mint Patrikkal volt, mert ő nem szeret tanulni. Hiába lenne esze hozzá, nem, nem és nem akar tanulni, mert az csicskaság, hülyeség, és különben is majd elmegy, dolgozik, és pénzt keres, hogy megvehessen magának mindent, amit szeretne. Így vágunk neki. Igaz, az a gondolat már tetszik neki, hogy esetleg vendéglátóipari szakgimnáziumba menjen, és néha már úgy nyilatkozik, hogy ő bizony szakács lesz. Terelgetném másfelé is, mert azon kívül, hogy neki a nyelvtanulás nem az erőssége, sok minden más viszont igen. Bámulatos például nekem, amennyire érdekli a fizika és a kémia. Ez mondjuk jól jöhet egy vendéglátós suliban. Mégis.. kicsit úgy érzem, hogy ha oda megy, csak "elvesztegeti" az idejét, valahogy nem látom őt abban a világban később. Igaz, kimondva csak az a célunk a középiskolával, hogy változzon benne a tanulás irányába valami, mert ha ő másképp fogja majd fel, akkor bármi lehet belőle.
Kemény döntés lesz majd beírni az iskolákat, és sorrendbe tenni őket.
Egyébként csinálja gyakorlásképp az előző évek felvételi feladatsorait, a matek sikerült 30 pontosra, a magyar 35 pontosra. Ami egy tök jó eredmény.. ahhoz képest mindenképpen, hogy nem szeret tanulni.

2016. dec. 27.

Két ünnep közötti

Nem tudom mennyien vagyunk, akik a két ünnep között dolgozunk, de őszintén remélem, hogy rajtam kívül nem sokan vagytok így. Mert mondhatom, hogy egy kicsit sem jó ilyenkor ott lenni. Azt nem is teszem hozzá, hogy nálunk ilyenkor nem a "lájtos" tingli-tangli időszak van raktárszerte, hanem a kőkemény hajtós időszak, amikor mindenki a végletekig el van csigázva, és lassan ott tart, hogy másra nem is tud gondolni egy-egy ünnep kapcsán, csak hogy mennyi túlórát hoz majd magával. Na de ez mindegy.. ezt a részt tudom kezelni, mert tudatosan vállaltam ezt a munkát annak idején. Bár.. fogalmam sem volt, mire vállalkozom, de azt tudtam, hogy ki fogok tartani, bármit is hozzon a sors. Megy is, csak ilyenkor, amikor szinte minden összeesküdni látszik ellenem, mert nem elég, hogy a család összes tagja itthon van, még hideg is van, meg az összes olyan kollégám, akivel jól kijövök vagy szabadságon van, vagy beteg, na ilyenkor szörnyen nehéz.
De azzal biztatom magam, hogy mindjárt megint itt a hétvége, meg aztán lassan megkezdhetem az évösszegzést is magamban, amiből aztán majd eldöntöm, mennyi legyen publikus, és mennyi ne. Alig pár nap, és már vége is az évnek.
(és amúgy ilyenkor mindig megfogadom, hogy inkább egész évben alig megyek szabira, de jövőre én bizony ilyenkor nem fogok dolgozni, de aztán persze mindig másképp alakul)

2016. dec. 26.

Karácsony harmadik napja

Amikor még azért bőven a pihenésről, és a lazulásról szólt minden. Még akkor is, ha néha már megkísértett a gondolat, hogy holnap hajnalban mennem kell dolgozni. Nem fog jólesni. 
De ma még jó volt megnézni a Rossz Anyákat a kanapén ülve, negyvenszer elmosogatni, és elpakolni, élvezni a napsütést, és ámuldozva nézni a hőmérőt, ami az épp rátűző nap miatt húsz fokot mutatott. 
Tökéletes volt ez a három nap. Imádtam minden percét. 


2016. dec. 25.

Karácsony második napja

Nincs karácsony Kevin nélkül sem, ezt tudjuk már régóta, de nálunk ezt átírhatjuk arra is, hogy nincs karácsony Star Wars nélkül. Ma megnéztük a Zsivány Egyest a moziban. Tavaly is ott voltunk az Ébredő Erőn, gondolom jövőre is ott leszünk majd a következő epizódon, aminek nem tudom mi lesz a címe. Ketten vannak csak igazi Star Wars rajongók a családban. Balázs és Roland. Ők azok, akik minden részt többször is láttak, mi többiek tavaly leginkább azért mentünk csak, merthogy családi programnak ígérkezett a közös  mozizás. Az idén azért nagyobb kíváncsisággal mentünk, nem csak a családi program kedvéért, bár ahogy tegnap megjegyeztem Balázsnak, most kell még minden ilyen alkalmat megragadnunk, amíg lehet, mert vészesen közeledik az idő, amikor már nem a családi program fogja élvezni az előnyt egy esetleges más programmal szemben.
Nekem személy szerint jobban tetszett ez a rész, mint az Ébredő Erő, lehet, hogy azért, mert ennél a filmnél nem kellett, hogy zavarjon a "tudatlanságom" Star Wars témában. Leginkább a vak férfi ragadott meg benne, tényleg elhittem, hogy "Az erő vele van", és abszolút azt éreztem, hogy igen, hát így van ez, bármire képesek vagyunk, ha hisszük, hogy az erő velünk van. Roli persze imádta, és egész este a Vader nagyuras maszkjával meg a lézerkardjával szórakoztatott bennünket, úgy, hogy a telefonjáról a bluetooth hangszórón ki volt hangosítva a Vader hang is, meg a lézerkard hangja is. Na, ilyenkor azért nem gondolnám róla, hogy mindjárt tizenkét éves lesz, hihetetlen, mennyire igazi gyerek ő még.

Azt pedig tegnap a nagy meghatottságomban elfelejtettem megírni, hogy bizony, az én figyelmes férjemnek köszönhetően meglepetés is volt a fa alatt, aminek nagyon örültem. A cigitartónak is, természetesen, de sokkal jobban annak, hogy emlékezett rá, és örömet akart szerezni.

És még az is hozzátartozik a mai naphoz, hogy nagyon furcsa és roppant idegesítő is tud lenni, ha épp nincs semmi tennivaló. Azt hiszem, túlságosan elszoktam tőle, pedig magamban mennyit álmodoztam róla, hogy hogy is fogom tenni a semmit. :D

2016. dec. 24.

Boldog Karácsony

Előrebocsátom, hogy én, aki általában a szavak embere vagyok, ezt a mai Szentesténket nem leszek képes igazán átadni. De azt is előrebocsátom, hogy ha volt is valaha némi fogalmam róla, hogy mit is jelent a boldogság ezen a napon, vagy hogy mekkora boldogság is valakinek örömet szerezni.. az még csak köszönőviszonyban sincs azzal, amit átéltem.
Nyilván az idei karácsony mindenképpen különleges, mert ez az első itteni karácsonyunk. Már ez önmagában egy óriási ajándék, ahogy ezt Patrik a maga kis "beszédében" megfogalmazott, amit akkor mondott el, mikor már mindannyian a fa előtt álltunk. Már attól, amit mondott könnyek szöktek a szemembe. Azt mondta, azért is nem kért semmit karácsonyra, mert úgy gondolja, hogy ez már egy óriási ajándék, hogy itt lehetünk, és hogy mennyire jól összekovácsolt bennünket, hogy mindezt együtt csináltuk végig, közösen dolgoztunk meg érte, és ezt még akkor is így gondolja, ha azért menet közben voltak viták és veszekedések is. Ezek után következett az ajándékbontogatás.
Roli kapta a kezébe először a Balázs által gondosan becsomagolt ajándékot, majd sorban mindenki. Patriké jó nagy doboz volt, szerintem elképzelése sem volt róla, hogy mi is lesz benne.. és egy pillanatra mindenki meg is állt a bontogatással, mert abban a pillanatban, ahogy Roli kibontotta a csomagot, felsikított, és már zokogott is örömében. Nem tudom leírni.. fantasztikus pillanat volt látni ezt a felhőtlen örömöt, mert egyáltalán nem számított rá, hogy kap egy telefont. Egy saját telefont, ahogy írta azon a bizonyos listán. Csak néztük, én persze sírtam vele együtt, és még most is könnybe lábad a szemem, ahogy visszagondolok rá. Aztán Patrik is végzett a bontogatással. Ő nem sírta el magát, de látszott rajta is a meghatottság, és az a vegytiszta, mindentől mentes öröm, ami egy tizenhét évesnél már igen ritkán látványos. Elnémult egy-két pillanatra, majd nem is tudom mit mondott utána.. de láttam, hogy ő sem számított tényleg semmire azon túl, hogy múlt hét végén együtt megvettük a ruhákat, és nem olyan régen az ő telefonját is lecseréltük. Még a beköltözésünk utáni napokban volt az a kérése, hogy majd amikor egyszer belefér, és úgy adódik, lehetne e, hogy neki is legyen egy laptopja, vagy valami számítógépe, mert a közös gép Erik szobájába került, és igen nehézkes osztozni rajta most már. Most adódott úgy, hogy megkapja. Nem kizárólagosan az övé, mert ez is közös használatú lesz, amit természetesen el is fogadott rögtön.
Erikről azt gondoltam, hogy csalódott lesz, ő egy controllerrel lett gazdagabb. De nem.. egy fikarcnyit sem zavarta, hogy a testvérei ezúttal jóval "nagyobb" ajándékot kaptak, mint ő. Örült a saját dolgainak. :)
Ezek után egyébként jöhetett volna maga Grincs is, már nem tudta volna elrontani.. de a vacsora is jó hangulatban telt, ezúttal anyukámék és a sógorom vacsorázott nálunk. Balázs rengeteget segített, ami jól is jött, mert addigra, mire ott tartottunk, hogy neki kell állni sütni a halat, már kicsit el voltam veszve.

Nem volt még soha ilyen boldog a karácsony nálunk. Remélem, hogy mindenki hasonló boldogságban ünnepel.

2016. dec. 23.

Meg vagyok elégedve

Mindent megvalósítottam, amit akartam ma. És ez a fájós hátam ellenére is tök jó érzés.
Kezdjük ott, hogy reggelre időpontunk volt keresztapánkhoz (aki nem tudná, ő a bőrgyógyászunk.. és amúgy semmi "közünk" egymáshoz igazából, de olyan régóta része az életünknek, mintha csak a családunk egy tagja lenne). Mindenki megkapta a maga receptjét, ezúttal Eriken van a sor, akit súlyos akné miatt kell gyógyszeres kezelésre (is) fogni, a többiek "csak" szokások receptekkel lettek gazdagabbak, illetve nem, mert Patrik kapott egy borotválkozás utáni krémet is az arcára (az arcszesz, arcbalzsam szóba sem jöhet nála), mert hiába a villanyborotva, azért még az is rendesen kiszárítja a bőrét (pedig nem viszi túlzásba a borotválkozást, és krémezős is a borotvája). Hiába, na, telik az idő.. régen külön popsikrém kellett nekik,most meg borotválkozás utáni krém. Átadtuk a karácsonyi ajándékát is (mondom, hogy családtagnak számít).
Épphogy hazaugrottunk egy kávéra, meg lepakolni a papírokat, és már indultunk is Budaörsre a hiányzó ajándékok beszerzésére. Kicsit aggódtam a forgalmat látva, hogy nem sikerül majd tartani a magamban kreált "ütemtervet", de végül még az élelmiszerbevásárlást is abszolválva hazaértünk kettőre, amit én "belőttem" magunknak még tegnap. Itt akadt egy kisebb csúszás, mert én balga, azzal nem számoltam magamban tegnap, hogy nem vagyunk fényevők, így hazaérkezés után nem az lesz az első dolgom, hogy begyúrom a zserbó tésztáját, hanem előbb ennünk kell. Így aztán ettünk, elpakoltam, elindítottam a mosógépet is. Kicsit aggódva néztem az órát, hogy hopp, már négy óra is elmúlt, és még egy deka liszt sem volt a kezeim között, de gondoltam, sebaj, innen szép nyerni.. A zserbó összeállt, akkor újabb szünetet kellett tartani, mert vissza kellett menni a gyógyszertárba a délelőtt beadott krémekért, meg Erik gyógyszeréért.
Hazajöttünk, és kb. hatkor beindult a sütigyár. Tizenegyre kész lett a zserbó, a narancsos püspökkenyér, a kapucíner szelet (ezt még sosem csináltam, csak megtetszett), és a hat rúd bejgli is. Minden le van öntve csokimázzal, a múlt hét végén készült islerek is még csak most kaptak csokit. Nagyjából el is van mosogatva, már csak az utolsó pár edényt fogom betenni a mosogatógépbe, ha megfürödtem. Meg ahogy a konyha padlója kinéz, még lehet, hogy fel is mosok. De ezt még meglátom.
Szóval lesz süti, be van vásárolva (egy-két apróságért azért persze, hogy el kell még menni holnap délelőtt is), és ketten is vannak a gyerekeim közül, akiket holnap hatalmas meglepetés fog érni. (a harmadiké kisebb meglepetés lesz ) Olyan, amire biztosan nem számítanak, és én emiatt már most nagyon-nagyon boldog vagyok.

Mindenkinek kívánom, hogy a Szenteste szóljon a csodálatos meglepetésekről, boldogan csillogó szemekről, cinkos összekacsintásokról, finom vacsoráról. Legyünk hálásak, amiért így ünnepelhetünk.



2016. dec. 22.

Most kezdődik

Ma este végre én is otthagytam a dolgozós énemet, és elkezdek átlényegülni a háziasszonyos énemmé. Ennek az énemnek még van bőven tennivalója holnap, még ajándékvásárlás is vár rám, nem csak a bevásárlás, és a sütés. De most úgy gondolom, menni fog minden. A lényeg, hogy ne hagyjak magamnak üresjáratokat, és akkor minden oké lesz.
Terveim szerint holnap ilyenkorra teljesen elégedetten fogok itt ülni, mert minden úgy lesz, ahogy elterveztem. El fogom mesélni, megígérem. (azt is, ha nem leszek teljesen elégedett)

2016. dec. 21.

Nektek szerencse

Valami miatt nem működik a laptopon a chrome, így aztán a telefonomról blogolok. Emiatt nem fogjátok sem azt olvasni, hogy fáztam, sem azt, hogy mennyire nem állok sehogy a karácsonyi kèszülődèssel, meg hogy milyen elkèpesztő látni a háttèrből, hogy mennyit vásárol ilyenkor mindenki.. Ennyi mindenről nincs türelmem itt, ezen a felületen írni. Holnapra meg úgyis majd más tèmám is akad.

2016. dec. 19.

Na, ezt összehoztam

Mármint a gyerekeknek a hosszabb téli szünetet. Erik már ma sem ment, mert ugyan nem lett semmi nagyobb baja, de még reggel is hányingere volt, meg fájt a hasa, így nem kockáztattunk. Igaz, miután ránézett az orvos, és mondta neki, hogy akkor most már ne menjen a hátralévő két napra azonnal meg is gyógyult, így két eshetőség áll fenn. Vagy a gyerekorvosnak van csodatévő pillantása, vagy Erik tett rá egy lapáttal a bajára, tudva, hogy miután Roli a múlt héten pórul járt ezzel a hányós vírussal, sokkal engedékenyebb leszek az itthonmaradást illetően. Gondolom, az utóbbi eshetőség áll közelebb a valósághoz, de jelen pillanatban sokkal inkább örülök neki, hogy nincs baja, mint hogy zavarjon, hogy kimókolta magának a hosszabb szünetet.
Roli nem járt ilyen jól, mert ő ma reggel torokfájással ébredt. Azért elment suliba, ahol megkapta, hogy "ha még nem is gyógyultál meg teljesen, akkor minek jöttél, még megfertőzöl itt mindenkit". Így aztán, gondoltam magamban, hogy hát oké, nem nyüstölöm én ezt a szerencsétlent, akinek amúgy nincs láza, meg semmi... ő sem megy már holnaptól. Majd a gyerekorvossal rá is vetetek egy ilyen csodatévő pillantást, hátha bejön.. de sanszos, hogy nála nem lesz olyan sikeres ez a művelet.
Mindig elfelejtem, hogy vigyázzak, mit kívánok...;)

2016. dec. 18.

Ami biztos

Már csak négy napot kell dolgoznom karácsonyig. Az ötödik munkanapot már itthon töltöm majd, itthoni munkával.
Az is biztos, hogy süti már lesz. A linzer és az isler is félkész már.
Az is biztos, hogy nem leszek őszhajú karácsonykor, mert ma megint befestettem.
Az is biztos, hogy lesz ajándék azért a fa alatt.
Az is biztos, hogy egy szóval sem panaszkodhatok magamra, 27-es farmert vettem ma. (szerintem gyerekkoromban nagyobb kellett)
Az is biztos, hogy sokkal jobban örülnék, ha már egyik gyerekemnek sem kéne iskolába mennie, és már holnaptól tartana a téli szünet. (de csak Patrik ekkora mázlista)
Egyébként meg ma este Erik panaszkodott hasfájásra, és hányingerre.. nem is gondolok semmire inkább. Az a biztos..

2016. dec. 17.

Na ezért

Tegnap feljött anyám este, és elmesélte a vásárlós élményeit. Karácsonyi ajándék beszerzésen jártak, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ott tartottunk, hogy mit láttak nekünk, de aztán nem merték megvenni, mert nem tudta, hogy tetszene e. Még mielőtt mondtam volna, hogy el se mondja, már mondta is, hogy egy étkészlet, és egy nagy kép volt, amin gondolkodtak.
Aztán erről eszembe jutott, hogy gyerekként, majd tiniként mindig hogy vártam, hogy majd lesz valami a fa alatt, amire nagyon vágyom. Igaz, sosem kérdeztek róla, hogy mire vágyom nagyon, valahogy mindig eldöntötték helyettem. Többnyire praktikus ajándékok voltak, de azért persze, akadt olyan is, ami nem volt az. Barbie baba, ilyesmi. Azt hiszem, azért van meg még mindig az az egyetlen emlékem az apai nagyszüleimről, amikor kaptam tőlük azt a sírós-járós babát. Ami csak nekem volt, nem kapott ugyanolyat a húgom (mindig egyformát kaptunk mindenből), és amire ott náluk egyáltalán nem számítottam. Ráadásul gyönyörű baba volt. (vagy csak az tette ennyire széppé, amit akkor jelentett).
Felnőttként nagyon ritkán kapok meglepetést. Mindig megkérdeznek róla, hogy tetszene e, vagy jó lesz e méret, a színe, akármi.. vagy megveszem magamnak. És ilyenkor mindig eszembe jut az a baba... hogy milyen jó is volt meglepetést kapni.
Na, ilyenek jutnak eszembe, és ezért gondolom azt, hogy oké, hogy nagy gyerekek, és oké, hogy elmegyünk ruhát venni, mert szeretnének is azt kapni, meg kell is, és ha már azt veszünk, akkor válasszák ki ők, ami tetszik nekik, és jó rájuk. De legyen meg az az érzés ott a fa alatt, hogy nem számít semmi másra már azokon kívül, amit tud, és kap valamit, amire nagyon vágyott. Ha ezt meg tudom valósítani, akkor volt értelme egész évben keményen odatenni magunkat mindenhol, mert az érzés végigkíséri őket egész életükben.

2016. dec. 16.

Ezt hogy?

Hát fogalmam sincs, hogy ezt hogy csináltam, de ma még a szokásosnak is legalább a háromszorosát dolgoztam, szó szerint egyetlen perc megállásom sem volt. Aztán hazajöttem, elmentem vásárolni, átöltöztem, csináltam kaját, és még ezek után nekiálltam kuglófot sütni.
Pedig amikor hajnalban ébresztett Balázs, már akkor megfogadtam, hogy ma hazajövök, és lefekszem a kanapéra, mert péntek délután van, és tök jól fog esni.
Gondolkodom, hogy mi lehetett az, ami ilyen energialöketet adott, hogy nem készülök összeesni a fáradtságtól még most sem (bár azért most már jól fog esni lefeküdni), majdnem húsz órával azután, hogy felkeltem. Nem jöttem rá.. hacsak nem a napelemek töltődtek, merthogy ma azért a hideg ellenére is szép idő volt.
Roland ma már tök jól van, olyan, mintha mi sem történt volna. Lekopogom gyorsan....

2016. dec. 15.

Váratlan vendég

Olyan, amit az ember az ellenségének sem kíván, nemhogy saját magának. Ma felütötte a fejét nálunk is a hányós vírus, amiről innen-onnan már olvastam hetek óta. Roland az szegény, akit elkapott, és egy határozott suhintással le is terített. A máskor folyton mozgásban lévő, egyfolytában beszélő gyerekünk ma délután csak feküdt, és aludt. Egy daedalon után már nem hányt többet. Most estére már kezd lázasodni is. Remélem hamar átmegy rajta, és mi, többiek megússzuk.

2016. dec. 14.

Volt már ilyen

Sőt, nem vagyok naiv, biztos, hogy lesz is. De azért elég gáz, hogy így, tíz nappal karácsony előtt még csak egy ajándékot szereztünk be. De nemhogy nem szereztük be, nem is nagyon beszélünk róla, nem is nagyon nézelődünk. Az eddigi vásárlásaink mind a lakáshoz kötődtek, ide vettünk mindenfélét. Amire persze, ráhúzhatjuk, hogy ez mind, ami itt van, a nagy közös karácsonyi ajándékunk, és igaz is, de azért a gyerekek gyerekek most is. Meg nem is szeretném, ha olyan befásultak lennénk ők is, mint amilyenek lassan mi leszünk, hogy bárki bármit kérdez, hogy "Te minek örülnél?" Akkor arra automatikusan rávágjuk, hogy "ááá, nekünk nem kell semmi". Ami amúgy hülyeség, mert a karácsony (és a születésnap) az, amikor a titkos vágyak is terítékre kerülhetnek, a legbanálisabb kis hülyeségtől kezdve a toronyóráig lánccal.
Szerintem jövőre mindenkivel iratok listát. Az idén csak Roli írt (eddig), és jól tükrözi, hogy milyen kis magányosnak és elhanyagoltnak érzi magát, mert minden kívánságához odabiggyesztette, hogy SAJÁT legyen. :) És még hangot adó fénykard is van rajta. (természetesen saját)
Balázs listájára például nagyon kíváncsi lennék. Majd csak ráveszem valamikor..

2016. dec. 13.

Antifeminista leszek

Szerintetek a néha szüfrazsettek gondoltak arra, hogy mi itt, a huszonegyedik században nem is biztos, hogy annyira ragaszkodnánk ehhez a feminizmusnak hívott dologhoz, amit akkoriban elindítottak? Tudom, tudom, ők csak szavazni akartak.. aztán már az ő utódaik fejlesztették ezt ilyen tökélyre, hogy mára lassan azt sem tudom, hogy fiú vagyok, vagy lány.
Mert a munkahelyemen helyt kell állnom pont úgy, mint egy férfinak. Nem érdekel senkit, hogy munka előtt, vagy után még mostam, főztem, bevásároltam, inget vasaltam, meghallgattam, stb. stb. Ott munka van, és csinálni kell.
Itthon helyt kell állnom, mint anya, legyek türelmes, mosolygós, megértő, szigorú, következetes, stb. stb. Helyt kell állnom, mint háziasszony, legyen itthon liszt, cukor, kávé, krumpli, tej, kenyér (herz szalámi :D), legyen legalább egy vállalható tisztaság, legyen tiszta ruha. És helyt kell állnom, mint nő. Azért, hogy jól érezzem magam ebben a sokrétűségben, hogy ne utáljak a tükörbe nézni, hogy a férjem huszonpár év után ne úgy nézzen rám, mint akit minden nap lát, hanem mintha minden nap újra és újra belém akarna szeretni.
Ezerszer lerágott csont már ez a gondolatom, de továbbra is abszolút fenntartom, hogy félállásban kéne dolgoznia a nőknek, hogy bírják.
Na jó, csak fáradt vagyok. Majd látom ezt szebb színben is. (amikor melegebbre fordul az idő)


2016. dec. 12.

Ötlet kéne

Adva van egy tizenhét éves kamasz fiú, aki akkora mázlista, hogy már csak a héten van neki iskola, és kezdődik is a téli szünet.
Ugyanez a tizenhét éves kamasz fiú a karácsonyi ajándékozós húzáson az osztályfőnökét húzta. Akit egyáltalán nem kedvel, így aztán nem is túl nagy kedvvel készül erre a dologra. Ötlete sem nagyon van, hogy mégis mit szeretne adni neki. Nekem meg még kevesebb. Erre kéne az egyik ötlet tőletek. Az osztályfőnök férfi, negyvenöt év körüli, jó mackós ember, és magyart tanít.
Aztán ugyanez a tizenhét éves kénytelen lesz elbúcsúzni pénteken az angol tanárától is. Januártól máshol fog dolgozni. A döntését több dolog is befolyásolta, elsősorban a saját gyerekeire tekintettel kényszerül váltani. Megértem őt, bár roppant fájdalmasan érint engem is, a tizenhét évest is, hogy pont őt fogja elveszíteni. Nem annyira az angol tanítás miatt (nyilván azért is), hanem mert annyira EMBER, és annyira támogató, elfogadó, és úgy szereti az én fiamat. Nos, neki is szeretnénk valami búcsúajándékot. Ami nem túlzó, nem nyálas, (mégis egy tizenhét éves kamasz fiú adja majd át), de mégis eléggé kifejező.
Bárkinek bármi eszébe jut, ne tartsa magában légyszi.

2016. dec. 11.

Engedem..

A jövő héten gyakorolni fogom azt, hogy engedjek a dolgokból, mert így aztán nem megyek sokra, hogy folyton csak még teszek az amúgy is irdatlan hosszú listámhoz. Csak gyűlnek a tennivalók, meg a mindenfélék, én meg azt érzem, hogy na, most akkor mindjárt bele is fulladok ebbe az egészbe. Még nem tudom hogy fogom csinálni, mert kb. újra kell hozzá programoznom az agyamat is, de valahogy majd csak boldogulok ezzel a feladattal is.
Azon is dilemmázok, hogy hogy is kéne csinálni azt a dolgot, hogy pár számomra/számunkra fontos embernek a tudomására hozzam, hogy igen, bármikor szeretettel várjuk őket. Nem vagyok az a fajta, aki egy kijelölt időpontban akarja mindezt. Spontán jobban tetszene. De lehet, hogy úgy illene, hogy hivatalosan meghívjuk őket? Áááá, nem tudom. És tiszta gáz, hogy ilyeneket nem tudok, nem?
De legalább a blogfejléc képeit sikerült aktualizálnom. És a lakásban is akad némi adventi hangulat már. Ennél több az idén nem várható. Még sajnáljuk összefurkálni, kis rajzszögekkel kilyukasztgatni a falakat, ajtófélfákat.



A bekeretezett hímzést a dédimamám készítette, el fog onnan kerülni pár napon belül. Arra vár, hogy a másik ilyen hímzéshez is megvegyük a keretet. Azt Balázs nagymamája készítette :) Az étkezőben lesz mindkettő, ahogy lennie kell. :)

2016. dec. 10.

Tervek

Vannak már a fejemben mindenféle tervek a jövő évre vonatkozóan. Kell egy jó pár dolgon változtatni az életemben, és erre tökéletesen jó lesz majd a 2017-es év. Az idénre már hanyagolom ezt, csak úgy ráhangolódok, mert ha még ezt is bele akarnám sűríteni a hátralévő pár hétbe, akkor biztos megbolondulnék. Így is bőven van mit tenni még, a finomhangolások folynak még itthon, közben gőzerővel közeleg a karácsony, nekem meg szinte megállás nélkül fáj a fejem. Hol kevésbé, hol jobban. Az orvoshoz menés sem annyira egyszerű, hogy akkor fogom magam, és hétfőn berobogok, hogy helló, itt vagyok, van ez a fejfájás, meg vannak hozzá a kísérő mindenfélék, mert ugyan tökjófej a háziorvosom, és komolyan venne (az előéletemet figyelembe véve még annál is jobban, mintha az nem lenne), de azon kívül, hogy ad egy-két beutalót, nem sokat tud tenni. A beutalókkal meg ugye időpontot kell kérni. Újabban már egy vérvétel sem egyszerű menet mifelénk, mert azt is előjegyzéssel csinálják, legkevesebb másfél hét a várakozás. Minden más meg ugye az egy hónapos várakozástól a másfél évesig is eltarthat. Ehhez nincs nagy kedvem. Meg mire odajutok, már rég nem ezeket a mostani dolgokat fogják látni. Amúgy sejtem, hogy a hatalmas melegfront mellett mi az, ami okozza ezt a kitartó kínlódást, de még nem hagytam magamban tudatosulni, így a felismerés, és a felismerés utáni azonnali cselekvés is várat magára. Nem azért nem hagytam, mert szeretek szenvedni, hanem mert nem akarok ezzel foglalkozni.
Na de jól elkanyarodtam az eredeti témától. Vagyis nem.. mert az azért kiderülhet, hogy az orvoshoz járkálás nem tartozik a jövő évi terveim közé.

2016. dec. 9.

Kreatív megoldás

Úgy alakult, hogy hiába volt sok-sok nap szabadságom még január elsején, mostanra már csak egyetlen nap maradt. Amit jól be is véstem december 23-ára, mert akkor épp délutános lennék, és ugyan így van ez évek óta mindig, de az idén valahogy jobban szeretnék aznap itthon lenni, és nem este tizenegykor nekiállni a bejglisütésnek. Aztán ahogy teltek a napok, és rádöbbentem tegnap, hogy nemhogy már december van, hanem már annak is a nyolcadik napja, és én sehogy sem állok a karácsonyi készülődéssel, hát gondoltam egy merészet..
Szorgos hangyaként gyűjtögettem a plusz órákat már egy ideje, és most összejött annyi, hogy egy egész munkanapot tölthetek el itthon. :) Ez majd hétfőn lesz. Így csináltam magamnak egy hosszú hétvégét, amit reményeim szerint sem fejfájás, sem egyéb kellemetlenség nem fog elcsúfítani, és egy csomó mindent meg tudok majd csinálni, amit elterveztem. De ha nem, akkor is hosszú hétvégém lesz. :)


2016. dec. 8.

Nem rinya

Valahogy úgy, mint abban a Luis De Funes filmben, aminek nem jut eszembe a címe, de van egy jelenet, amikor rászól Luis De Funes a másik szereplőre, hogy "Maga meg ne grimaszoljon itt nekem", mire a másik "De főnök, ez nem grima, hanem majsz" :) Szóval ez most nem rinya, hanem csak úgy elmesélem, ha már sikerült egész nap egy szót sem szólnom róla senkinek.
Ma olyan fejfájással ébredtem, hogy majdnem csak a fal adta a másikat. Nem csak úgy migrén, vagy hasogató fejfájás, hanem az a bénító valami, amiről azt gondolná az ember, hogy na, bakker, most biztos épp agyvérzést vagy valami hasonlót kapok. Nem is tudtam magamhoz térni, leginkább megmozdulni sem nagyon. Azért nagy nehezen sikerült kivánszorognom az ágyból. Öltözés közben éreztem először, hogy ajjajj, ez több, mint fura, egy-két pillanatra jól elsötétült minden. Ijedtemben gyorsan összekaptam magam, hogy minél előbb fájdalomcsillapítóhoz jussak. Bevettem az utolsót a fiókból.
Hagytam egy kis időt neki, hogy hasson, de tudtam, hogy kevés lesz ez az egy, így öltözködtem, hogy akkor megyek a gyógyszertárba. Elintéztem a vásárlást, közben többször is jött ez a fura erősődő fejfájás és az egy-két pillanatig tartó elsötétülés. Itt már nem csak be voltam rezelve, de marha mérges is voltam, mert az jutott eszembe, hogy na, az ki van zárva, hogy itt bármi nagyon baj lesz ebből, mert biztos, hogy nem hagyom magam.
Megfőztem, felmostam, és indultam dolgozni. Volt az a faltól-falig közlekedek érzés a szűkebb folyosókon, volt többször is délután, hogy vagy a szívem vert össze-vissza, vagy a fejem fájt piszkosul. Nem adtam volna egy lyukas garast sem érte, hogy simán végigcsinálom a napot, pedig nagyon szilárdan elhatároztam még indulás előtt, hogy senki semmit nem fog észrevenni rajtam, még csak azt sem fogom megemlíteni, hogy fáj a fejem. Na, ez utóbbit azért megemlítettem, de semmi többet nem vettek észre rajtam.
Hazaérkezés után még egyszer elkapott ez a furcsaság, de leültem a telefonommal a kanapéra, és kicsit hagytam magam csak úgy lenni.
A fejem még fáj, de továbbra is fenntartom, hogy ennyi, semmi több nem lesz, mert nem hagyom. Még a fejfájást is ki fogom aludni.

2016. dec. 7.

Mindig az idő(hiány)

Nem nagyon van időm semmire. Ilyenkor, mikor délutános vagyok, a délelőtt egy szempillantás alatt elszalad, aztán már mehetek is dolgozni. Ott aztán mostanság annyi idő is alig van, hogy öt percig nyugton lehessen lenni. Aztán hazajövök, és mire kettőt pislogok, már éjfél van. Menni kell aludni, mert alighogy leteszem a fejem, már reggel is lesz, és alig bírok kikecmeregni az ágyból.
Amikor délelőttös vagyok, akkor ugyanez pepitában.
Pedig szeretnék időt egy csomó mindenre. Most leginkább szeretnék hangolódni a karácsonyra, akarom várni nyugodtan, mindenfélével készülve. Utálom, hogy nem lehet.

2016. dec. 6.

Van ilyen

Vannak napok, amikor úgy egyszerűen csak épp elég volt mindenből. Épp eleget dolgoztam, épp eleget fagyoskodtam, épp eleget adtam magamból másoknak. Igaz, egy csomó minden van, amiből meg éppenséggel nem is volt semmi, de ez most nem számít. Nem is gondolok rá, mert elfáradtam.
Nem akarok az időjárásra szólni semmit, főleg, mert úgyis tudjátok.. de hát igen, nem változik semmi ez ügyben bennem. Igaz, hogy most költöztünk csak be, és épphogy kezdjük magunkénak érezni, de zokszó nélkül állnék neki újra, ha a következő helyen soha többé nem lenne hideg. Nem nekem való ez.

2016. dec. 5.

Mikulás

Már jó sok éve annak, hogy minden december ötödikén este Mikulást játszhatok. Nem változott a forgatókönyv annak ellenére sem, hogy a gyerekeink közül már senki nem hiszi el, hogy az ajándékot a Mikulás hozza. Ma este is ugyanúgy megvártam, hogy mindenki elaludjon, és csak azután szedtem elő a meglepetés csokikat, kekszeket, fülhallgatókat, lámpákat. Roli egy kicsit biztosan csalódott lesz, mert neki számszerűen eggyel kevesebb meglepi lesz, mint a két bátyjának. Mindez csak azért, mert a póló, amit ő választott ki magának, csak holnap fog megérkezni. Majd azzal fogom vigasztalni azt a kis titkoltan csalódott arcát, hogy neki még délután is lesz ajándék. :)
Amúgy nagyon szeretem ezt a játékot, és nagy kár, hogy ilyen gyorsan megnőttek. Megvolt annak a varázsa, amikor még a kikészített kekszbe is bele kellett harapnom, és a tejből is meginni legalább a felét. Roland épp tegnap kérdezte meg, hogy amikor aláírást kértek a Mikulástól, azt hogy írtuk alá. Nos.. sok mindent hajlandó vagyok elismerni ezzel a Mikulás-dologgal kapcsolatban, de ezt mindketten tagadtuk az apjával, hogy mi lettünk volna. :D Ennyi varázs hadd maradjon már.. mert gondolkodóba esett egy kicsit ez a felvilágosult nagyfiú is. :)

Remélem mindenhol csillogó gyerekszemekkel kezdődik majd a reggel. :)

2016. dec. 4.

Na végre

És akkor tádááám.. elfogytak a banános dobozok. Akarom mondani, még egy van, de már tető nincs rajta, és tulajdonképpen menet közben többször is kiürült már, csak valahogy mindig ide dobáltam bele azokat, amiknek még mindig nincs igazi helye. Ebben vannak például a fotók a fiúkról, amik a régi lakásban az ajtófélfa körül voltak. Tuti, hogy Balázs azt mondja, cseréljem ki őket valami aktuálisabbra (és igaza lesz, mert van róluk), bár én imádom a kis hároméves Rolit például. :) Nagyjából már kitaláltam azt is, hogy hova szeretném őket rakatni, de majd jóváhagyatom mindenkivel. :)
Ma még beszereztünk három könyvespolcot, így most minden fiú szobájában van az is, meg került ide a nappali sarkába is egy kisebb.
Felavattam a konyhát is úgy rendesen ma, mert sikerült kifuttatnom a frituból az olajat. Jól vizsgázott minden, mert ugye mindent letakarítottam, igaz, elég cifrán káromkodtam közben.
Szóval.. doboz nincs több. Banános, legalábbis. Van még a padláson egy dobozban jénai tál (és most jut eszembe, van ott egy vadiúj tálaló cucc is abban a dobozban :D), meg a régi tepsik valahol. Az adventi díszek, amiket azért csak lekönyörgök holnap, hogy hadd nézzem, mit hova tudnék tenni. És van még egy zsákban odalent a sufniban valami, meg majd még ott körül kell néznem, hogy mi az, amit még fel szeretnék hozni, vagy marad, és megvárja a tavaszi lomtalanítást.
Lassan csak eljutok odáig, hogy nem lesz más dolgom, mint hogy végre kipróbáljam a sütőmet. :)

2016. dec. 3.

Új korszak

Azt nem lehet mondani, hogy unalmas lenne az életünk. Sosem volt az, de az idén hatványozottan jut azokból a dolgokból, amik még eddig nem voltak.
Ma is volt egy ilyen. Este Patrikhoz érkezett egy barátja. Egy lány barátja. Akiről tudunk már egy ideje, de mindig azt állítja, hogy nem úgy barát, hogy barátnő lenne, hanem csak barát, a szó szoros értelmében. Kicsit mindannyian furcsálljuk a dolgot, mert azért azt érzékeljük, hogy ez a lány fontos neki, bármilyen szerepet töltsön is be az életében. (én mondjuk egyszer nem átallottam megjegyezni azt sem, hogy azért nem akarom elhinni, hogy nincs közöttük semmi, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy ebben a korban is létezik ilyen, de kiröhögött) Szóval ez a lány ma este jött.
Szerintem én fogadtam a legjobban a dolgot, mert tulajdonképpen vártam is már, hogy majd egyszer csak jön. (meg kíváncsi is voltam rá) Furcsa ugyan, hogy nem napközben jött, de elfogadtam, hogy napközben családi program volt, ezért az esti időpont.
Balázs kicsit kiakadt, talán ő még nincs felkészülve az ilyenekre, meg amúgy sem nagy társasági ember. A fiúk vihogtak elbújva, majd az érkezése utáni ötödik percben megkérdezték, meddig marad. Szerencsére nem tőle. :D
Igazából én már akkor felkészültem az ilyenekre, amikor a lakást terveztük. Mert ennek jön az ideje, hogy majd jönnek lányok, hol ehhez a fiamhoz, hol ahhoz, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ha el akarunk férni egy hétvégi ebédnél rendesen, akkor kell egy nagyobb ebédlőasztalt venni. :)

2016. dec. 2.

Hmmm... hmmmm

Lassan egy hete itt lakunk. Az, hogy még van egy csomó banános doboz, ami fel sem került a lakásba, egy dolog. Az is, hogy még mindig nem pakoltam át a konyhaszekrényeket, pedig már álltam ott előtte egy párszor, hogy akkor most. A spájzban egyelőre átláthatatlan rendetlenség és káosz van, sokkal inkább hasonlít egy mindenes sufnihoz, mint egy spájzhoz. Mondjuk nekem sosem volt ilyenem, és most nem is nagyon tudok vele mit kezdeni. Főleg, hogy annyira nem áll még kézre az elrendezése (ahhoz egyáltalán nem nyúltunk, pont olyan, mint volt, és még anyám fagyasztója, meg lekvárjai is itt vannak), és annyira nem érzem a magaménak. Azóta, mióta egy kolleganőm elmesélte, hogy ők egy éve ott laknak a lakásukban, és még mindig vannak dobozok egymáson, mert azóta sem tudtak szekrényt venni, némi vigaszt nyújtott a káosz okozta frusztráltságomban.
A másik dolog, hogy csalódottan veszem tudomásul, hogy a régi tárgyaink közül egy csomó minden nem azt az érzést adta, amit vártam. Ami abban a kis lakásban bájos kis egyveleget alkotott, az most ide-oda lerakott semmiségek átláthatatlan halmaza. De attól meg fel tudnék robbanni, amikor Balázs megkérdezi, hogy "miért nem dobod ki?" Mert nem.. annyi mindent kidobtam, hogy már nem akarok tovább szelektálni, és akarom magamnak azokat a régi dolgainkat is, amik mindig arra a rengetegsok évre emlékeztetnek, amit ott töltöttünk abban a lakásban. Mondjuk még azokat a régi képeket nem néztem meg. Meg az adventi díszeket sem hozattam le a padlásról, mert azokkal kapcsolatban is attól félek, hogy itt olyan kis kopottasak lesznek, és nem tudom idevarázsolni azt az érzést, ami ott megvolt.
Kicsit el vagyok veszve most ezek miatt a dolgok miatt. De mondjuk, hogy csak a fáradtság beszél belőlem.

2016. dec. 1.

Várom

Úgy várom már a holnap délutánt, mint a messiást. Végre, amikor majd fél háromkor eljövök a munkából, két napig nem kell mennem. És végre remélhetőleg újra lesz elég energiám arra, amire a héten hiába szerettem volna, hogy legyen. Épp csak a tűzoltásra maradt. Agyalok is rendesen, mit és hogyan kéne csinálnom, hogy energiám is legyen elég, meg meg is legyen mindig minden, amit szeretnék. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha egyszerűen nem huszonnégy óra lenne egy-egy nap, hanem legalább harminc. Azzal már lehetne mit kezdeni. :)
Azért igyekszem nem túlzó elvárásokat támasztani magam elé a hétvégére, mert ha nem jön össze minden, akkor majd csalódott leszek, és morgok mindenkivel, mint az a bizonyos bolhás kutya.
A holnap délután meg mindjárt itt lesz. ;)

2016. nov. 30.

Röviden

Ma brutálisan elfáradtam. Többször is sikerült megfagynom már napközben is, majd aztán este még mindezt megtetéztük egy Fradi meccses fagyoskodással. Volt rajtunk bőven ruharéteg, de azért nem volt kellemes idő, ami azt illeti. (de hogy képben legyetek, a Fradi nyert a Puskás ellen a Magyar Kupában, és ezzel a 16 legjobb közé jutott)
Itthon nem sikerült semmit sem csinálni, vár a mosás, van még pakolnivaló, stb. stb. Nyilván megvár, de azért frusztrál.
És ma, hivatalosan is befejeződött minden munkálat, mert végre a külső szigeteléssel is végeztek. A színezés majd csak tavasszal lesz, mert öt fok alatt nem lehet már, de így is nagyon szép lett.

2016. nov. 29.

Az már biztos,

hogy óriási lakásunk lett. :) Egész komoly távokat kell megtenni egy-egy dolog miatt, ha például csak a szemetes zsákot viszem be a helyére a wc-be, de kint felejtem a szintén oda való wc papírt, akkor legalább húsz lépést tettem pluszban. :D Ami még szokatlan, de kellemes gond, könnyen hozzá fogok szokni szerintem.
Az is biztos, hogy az új lakáshoz újfajta életmódra lesz szükség. Még csak nagyon kezdetleges gondolatok vannak ezzel kapcsolatban a fejemben, de egész másképp kell itt csinálni majd a dolgokat, mint eddig. Eleve sokkal többet kell takarítani majd, ha a gyerekek szobáját nem is számolom, mert valahogy majd megpróbálom rászorítani őket, hogy legalább heti szinten csinálják meg maguk. Nyilván néha majd egy-egy nagyobb takarítást ott is nekem kell csinálnom, mégiscsak fiúk.. 
Az is biztos, hogy mindez egy jó kihívás, és legalább nem hagy sem belefásulni semmibe, sem elkényelmesedni majd. 

2016. nov. 28.

Már a jegyzeteim is mások

Nemcsak abból veszem észre, hogy bizony, rohamléptekkel telik az idő, és mindjárt december van, hogy elromlik az idő is (és ahogy egyre hidegebb lesz, úgy leszek én egyre nyűgösebb). Abból is, hogy a telefonomon lévő keep alkalmazásban újabban már nem olyan jegyzetek vannak, hogy pl."szigeteléshez", hanem felváltják az olyanok, hogy venni kell még sót, zsemlemorzsát, lisztet, stb. stb. Mert kb. úgy vagyok most, mint kezdő b.zi a gőzben... az olyan természetes, hogy ha van konyhám, akkor van itthon minden. Hát nem. Sem só, sem semmi más. Elég nagy kihívás észben tartani minden apróságot, amik egyébként minden háztartás alapvető kellékei, így aztán nem is próbálkozom már az észben tartással, hanem felírom. A telefonom úgyis mindig kéznél van.
De kellenek még papírkosarak, asztali lámpák, milliónyi apróság, amit tök jó lenne válogatni, ha nem pont a decemberi őrület kezdődne. Nem is tudom, hogy be merem e még vállalni, de van egy ikeás bevásárlólistám is.. pedig oda mindig egy külön idegállapot kell. Főleg azokért az apróbb dolgokért, amik nekem fel vannak írva. Azt megtalálni is kihívás. :D

2016. nov. 27.

Képek

Előre is bocsánat azoktól, akik a facebookon is ismerőseim, mert nekik ez most unalmas lesz, ott már látták a képeket. De megígértem, így ma este fotóztam. Direkt nem raktam rendet előtte, ahogy volt, olyanok lettek a képek. Még ezek után kipakoltam vagy három dobozt, így lehetne most szebb képeket is gyártani, de majd lesz még erre is alkalom. 
Ja, és a kád az valami elképesztő. :D Majdnem kicsi vagyok hozzá. :)
















2016. nov. 26.

Csípjetek meg

Itthon vagyunk. Mindenhol minden úgy van, ahogy mi akartuk, minden ott van, ahova mi raktuk. Mégsem hiszem még el igazán, hogy akkor most mától mindig ide lehet majd hazajönni, és ez a csoda itt bent tényleg a mienk. Igaz, most még nagyon fáradt vagyok, és emiatt aztán nem is úgy jönnek sem az érzéseim, sem a gondolataim, ahogy én azt "vártam", de az biztos, hogy elképesztő ez az egész.
Nem tudom elmesélni sem, hogy mit érzek, nem tudom szavakba önteni. Egyik pillanatban sírni tudnék, a másik pillanatban átölelném az egész világot.
Párszor már megszámoltam a sarkokat, biztos, ami biztos. Észrevétlenül körülnéztem, hogy biztos nem jön e senki, aki azt mondja, hogy vissza az egész, ez mégsem lehet a tietek. (persze, hogy nem jön) Minden olyan ismerős, azt is tudom, hogy a vakolat alatt hol megy a villanyvezeték, és emlékszem még arra, amikor a sittet lapátoltuk, és mégis idegen még.
Furcsa, hogy itt van még a lakásban vagy hat darab banános doboz, amiket nem tudtunk kipakolni, de bőven elférünk tőlük, nincsenek útban. Régen ez úgy volt, hogy bent volt a lakásban hat banános doboz, és mi már nem is fértünk be tőle. :D
A fiúk egyébként mindannyian Erik szobájában bandáznak. :D A kádat már mindenki kipróbálta rajtam kívül, és mindannyian ódákat zengtek róla, úgyhogy lassan itt az ideje, hogy én is kipróbáljam.
Hamarosan pedig, ha már vállalható képek is készülhetnek, azokkal is jelentkezem. Itthonról. :)


2016. nov. 25.

Jó kis hétvége lesz


A péntek a legtöbb munkahelyen laza és rövid nap. Na, nekem ma kijutott a jóból rendesen, laza semmiképp nem volt semmi, sőt.. többször kaptam infarktust menet közben. :)
De mindegy is, már itthon vagyok, túl vagyok rajta. És ráadásul sokkal nagyobb dolog vár rám a hétvégén mindennél. Semmi láblógatás, semmi pihenés... :) Költözünk. :)

2016. nov. 24.

Hálaadás

Sosem voltam Amerikában, bár a bakancslistámon rajta van, hogy szeretnék a Central Parkban sétálni. Sosem voltam Amerika-majmoló sem, nem tartunk sem Valentin napot, sem Halloweent, és karácsonykor sem a Mikulás hozza az ajándékot.
De ez a Hálaadás, ez valahogy olyan kedves dolog nekem, hogy minden évben úgy gondolok rá, hogy na, ezt bizony szeretném tőlük én is átvenni. Nem néztem utána az eredetének, azt tudom róla, hogy ilyenkor mindenki pulykát eszik, és együtt van a család.
Az idén különösen kedvem lett volna megünnepelni, mert van miért hálát adnom. De tulajdonképpen ez is egyfajta hálaadás ünnep, ha itt elmondom, mi mindenért vagyok  hálás.
Elsősorban a férjemnek, amiért nem csak hagyott nagyot álmodni, hanem álmodott velem együtt, majd mindent megtett az álmok valóra váltása érdekében is.
Hálás vagyok a gyerekeimnek, azért, mert vannak, és azért, ahogy ezt az idei évet végigcsinálták velünk, minden nehézség és minden megpróbáltatás mellett is.
Hálás vagyok a szüleinknek, mert volt hol laknunk, és élni a mindennapjainkat, mindig volt mit ennünk, volt, aki mosott ránk, amikor a szükség úgy hozta, és még a kutyáinkat is ellátták.
Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik a munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az otthonunk elkészüljön.
Hálás vagyok a barátaimnak, amiért a barátaim maradtak így is, hogy nem sok időm maradt rájuk.
Hálás vagyok a kollégáimnak, amiért tartották bennem a lelket, amikor kiborultam, és biztattak.
Hálás vagyok azoknak is, akik ezekben a hónapokban is mindent a rossz oldalról közelítettek meg, és mindent elkövettek azért, hogy nehezebb dolgunk legyen, mert újra megtanulhattam magunkról, hogy nem hagyjuk magunkat soha, senkinek.
Hálás vagyok nektek, amiért nap mint nap itt vagytok, és velem együtt örültök, sírtok.


2016. nov. 23.

Jó tanácsok

Ezt most találtam, itt 
De elhoztam, olvassátok, kíváncsi vagyok rá, hányan tudnánk ezt mondjuk egy hétig is betartani. (mármint minden pontját). Azért volt, aki eszembe jutott arról, hogy "kelj korábban, élvezd ki a nyugodtan töltött időt", személyesen és blogger-berkekben is ismerek ilyet.

1. Kezdd békésen a napot
Ha megoldható, kelj fel 15-20 perccel korábban, mint a többiek. Idd meg nyugodtan a kávéd, olvasd el az emailjeid, pár oldalt a kedvenc magazinodból, vagy csak nézelődj az ablakon át, amíg iszogatod az ébresztő adagod. Készülj fel a napra és élvezd ki ezt a rövid, nyugodt időt: hamarosan úgyis átveszi a hatalmat a lakáson a káosz, ahol nincsenek meg a zoknik párjai, egyesek mást szerettek volna reggelizni, mások a kedvenc felsőjüket nem találják, majd mindenki rohan, hogy el ne késsen. Jót fog tenni a csendben és nyugiban töltött negyed óra, a ráhangolódás a napra, a gondolataid összeszedése - hatékonyabban tudod majd leküzdeni az aznap még előtted álló nehézségeket, ha jól indult a napod.
2. Aludj többet!
Tudjuk, hogy sok a dolgod, hogy akkor sem végeznél minden teendőddel, ha egy nap 40 órából állna. Mégis azt javasoljuk, valahogy próbálj meg a szokásosnál előbb ágyba keveredni, hiszen az állandó kialvatlanságnak számtalan negatív következménye lehet. Ingerlékenységet és stresszt okoz, de akár betegségek kialakulásához is vezethet. Kedves fáradt, agyonhajszolt szülő: lehet, hogy ha mostantól 1-2 órával megrövidítenéd a napjaidat, a problémáid nagy része megoldódna. Kipihenten sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjuk elvégezni a feladatainkat is. 
3. Találkozz gyakrabban a barátaiddal!
Tölts több időt olyan emberekkel, akik mellett igazán önmagad lehetsz. Ha nyomja valami a szíved, az ő vállukon kisírhatod magad, és egy nagy ölelést kapsz majd cserébe. Kibeszélheted magadból a gondjaidat, vagy egyszerűen csak jól szórakozhattok egymás társaságában - ne feledd, a nevetés gyógyít és csökkenti a stresszt. Feltöltődve, jó kedvvel térhetsz majd haza a családodhoz egy nagy barátnőzés után (az apukákra nem vonatkozik a “barátnőzés”, őket inkább a haverokkal való meccsnézés, sörözés töltse fel energiával).
4. Felejtsd el a tökéletességet!
Belőled is csak egy van, nem végezhetsz el egymagad hatembernyi feladatot. Egyszerűen add fel azt az álmot, hogy mindennel végezni fogsz a nap végére, és mindent tökéletesen sikerül egyedül elrendezned. A gyerekek óvodába, iskolába vitele (mire idáig eljuttok, már alig marad energiád), utána rohanás a munkahelyedre, onnan rohanás a gyerekekért, bevásárlás, főzés, mosás, mosogatás, játék a gyerekekkel, lecke kikérdezése… nem soroljuk tovább, mert egy átlagos anyuka napirendje ennek legalább a tízszereséből áll. Amit lehet, húzz ki a listáról. Nem kell minden egyes nap élére vasalni a ruhákat, a nagytakarítás is várhat a hétvégéig, és attól sem betegedett még meg senki, ha az előző napi maradékot ette meg vacsorára. Sőt, a párodat és a nagyobb gyerekeket is elküldheted bevásárolni, vagy rájuk bízhatsz bármi mást, amivel időt spórolnak neked. Ne akarj mindent egyedül teljesíteni, ne hősködj - már amúgy is egy igazi Hős vagy, akkor is, ha nem szakadsz bele a mindennapi tennivalók elvégzésébe.
5. Légy újra gyerek!
Szülőként gyakran megrekedünk a tipikus “nevelői szerepben”, melyből nehéz kilépni. Állandó jellemzőnkké válhat a parancsoló, oktató hangnem, a fegyelmezettség és az éber figyelem, ahogy sasként lessünk csemetéink minden apró mozdulatát. Gyermekünkkel szemben mi vagyunk a komolyabb fél, aki állandóan döntéseket hoz és szabályokat állít fel. Nehéz kibújni az oly megszokott apai/anyai bőrből, pedig néha nem ártana!
Próbálj meg - akár minden nap egy kis időre - újra gyerekké válni! Színezz, rajzolj, lufizz együtt gyermekeddel, babázzatok vagy legózzatok. Nézzétek meg együtt a kedvenc gyerekkori mesédet! Hintázz vele, engedd el magad - lépj ki a komoly, szigorú szülői szerepből, ha csak pár percre is. Jót fog tenni!
6. Ne ostorozd magad állandóan!
Néha tarts egy kis szünetet is. :) Próbálj meg a pozitív dolgokra koncentrálni, és nem a negatívakon lovagolni. "A 3 éves gyereknek már külön kellene aludnia, nem velünk!"... "Miért nem írattam be külön sportra már tavaly?"… "Miért hagytam, hogy ennyire rákapjon a tévézésre?"… Miért, miért, miért… Azzal senkinek nem segítesz, ha ilyen dolgokon töröd a fejed reggeltől estig. Ha tudsz, változtass rajta - ha nem, akkor engedd el, zárd ki a fejedből a lehúzó gondolatokat. Elszúrtál valamit? Mindenkivel megesik! Az önostorozással csak az általános hangulatodat rontod el, ami végül hatással lesz az egész családodra is. Az tud igazán boldog életet élni, aki úgy fogadja el a (már) megváltoztathatatlan dolgokat, ahogy vannak. 
7. Ne feledd: anya/apa vagy, nem mártír
Az anyukákat/apukákat gyakran kell emlékeztetni egy nagyon fontos dologra, amit sokan szeretnek figyelmen kívül hagyni. Nem viselheted igazán jól mások gondját, ha nem törődsz önmagaddal is! Nem baj, ha önző vagy - sőt, néha annak kell lenned.
Kell, hogy legyen valami, amit szeretsz, ami kikapcsol. Legyen az egy hobbi, rajzolás, sport, zenehallgatás egyedül a hálószobában, egy nagy séta, múzeum, vagy egyszerűen csak egy óra egyedül és csendben, amikor gondolkozhatsz, jógázhatsz, kitisztíthatod a gondolataidat. Néha engedd meg magadnak ezt a “luxust”, amiből feltöltődhetsz - az egész családnak jobb lesz, ha egy olyan szülő ül le a vacsoraasztalhoz, aki nem köt bele a gyerekek minden lépésébe, nem ingerült, hanem nyugodt és jó kedvű.
Ahhoz, hogy ezt megtehesd, néhány feladatot a párodnak kell átvállalnia, de ez egyáltalán nem baj. Nem végezhetsz el mindig, minden család körüli teendőt egyedül. Teremtsétek meg a feltételeit együtt annak, hogy néha te is kapj egy “szabadnapot” (ha csak pár órára is), és feltöltődhess.
8. Szeretkezz gyakrabban!
Ez egy nagyszerű mód a stressz csökkentésére, a feszültségek levezetésére. Ráadásul a párod és közted lévő konfliktusokat is könnyebben el tudjátok simítani, ha rendben vagytok ezen a téren.
9. Tanulj a gyerekeidtől!
Figyeld meg a viselkedésüket, a reakcióikat az egyes dolgokra, és próbálj te is hasonlóan viselkedni (leszámítva a hisztit, morgolódást, elégedetlenkedést, stb…). A gyerekek még annyira szabadok, őszinték, teljes lelkesedéssel vágnak bele mindenbe. Nem érdekli őket, hogy ki mit gondol róluk, egyszerűen csak élnek. Rengeteget nevetnek. És milyen boldogok! Próbáljunk meg példát venni róluk.


2016. nov. 22.

Uncsi

Még nem nagyon rázódtam vissza a dolgozós hétköznapokba, és ennek az az oka leginkább, hogy egy kicsit sem akarok most ott lenni. Egész máshol járok gondolatban mindig, sajnálom azt az időt, amit nem tudok azzal tölteni, hogy otthon pakolásszak, rendezkedjek. De majd szépen alakul ez, más lesz, amikor már oda megyünk haza, bár biztos, hogy nem szívesen megyek majd el otthonról. :)
Emiatt, vagy ki tudja mi miatt nem is vagyok egy kedélybajnok ma, nem is volt kedvem semmihez..
Egy csomó mindenen jár az agyam egyébként, felesleges dolgokon is. Pedig nem kéne, hogy agyaljak. Mindig úgyis úgy van minden, ahogy lennie kell.

2016. nov. 21.

Jó hétfő

Tudom már, hogy miért úgy alakult, hogy csak télre lettünk készen, és költözhetünk vissza. :) Mert így majd milyen jó lesz már nekünk odabent lenni, és nem is vágyunk majd nagyon sehova sem menni. Jó lesz munka után hazaérni, leülni a kanapéra, vagy főzni valamit, vagy akármi. :)
Apropó főzés.. egy kisebb infarktus átélése után, miután napokig nem értem el a villanyszerelőt, és már láttam magam előtt, ahogy kidobunk az ablakon újabb pár darab ezrest arra, hogy a föld alól is előkerítsek valakit, aki beköti a sütőt és a tűzhelyet, ma este végül betoppant.

És íme:




Működni működnek. :) Remélhetőleg nem felejtettem el még sütni sem. :) Nemsokára letesztelem. 

2016. nov. 20.

Holnap meló

Kicsit most úgy érzem, hogy de kár, hogy holnap már mennem kell dolgozni. Nyilván jó, hogy már jól vagyok, és mehetek, de pont most, amikor annyi dolgom lenne... :D Nem nagyon érek rá dolgozni menni, de most már mindegy. :)
Ma az egész nap ráment arra, hogy bepakoljak a szekrényekbe, majd aztán mosogattam egész délután, hogy a konyhaszekrények is elkezdjenek megtelni. :) Alakul, bár nem vagyok vele elégedett még, azt hiszem, párszor át fogom pakolni, mire meglesz a végleges verzió. :D De az már majd ilyen ráérős dolog, most először megnézem, hogy néz ki első blikkre, majd variálni ráérek még. :) A mosogatás java készen van, egyetlen doboz maradt ki, de majd remélhetőleg holnap délelőtt az is meglesz. :)
Erik megrándította a nyakát, emiatt aztán ő az egész délutánt csendes szenvedéssel töltötte a kanapén. Bekentük, kapott rá magnéziumot, fájdalomcsillapító tapaszt, de meg sem meri mozdítani, így aztán nehéz lesz.. hiába mondtam neki, hogy támassza meg a kezével, ahol fáj, és szép óvatosan próbálja mozgatni, nem nagyon meri. Már elkezdődött az alku is, hogy ő így nem tud menni iskolába. :D Meglátjuk.. de felkészültem rá, hogy reggel micsoda szenvedés lesz itt.

2016. nov. 19.

Tegnap elmaradt

De ma bepótoltam, és fotóztam. :) Imádom. :) 💓




És ma meghoztuk a kanapét is. Azt is imádom. :) A telefonomban van már fénykép is róla, de csak szépen, sorban. Ma gyönyörködjetek Ti is a konyhában. :) Ja, és sikerült az összes létező ruhát, ami már ki lett mosva összehajtogatnom, és kupacokba rendeznem. Holnap bekerülnek a szekrényekbe.

2016. nov. 18.

Még sosem voltunk ilyen közel

A költözéshez ám. :) Még nem merem biztosra kijelenteni, de azért ilyen kis halvány betűkkel ide merem írni, hogy ha minden jól megy, akkor jövő hét végén már ott alszunk. És majd onnantól kezdve minden nap így lesz ez. (még a végén majd meg is unjuk)
Ma majdnem teljesen készen lett a konyha. Azért csak majdnem, mert több gikszer is akadt menet közben. Egy felső szekrény mérete nem stimmel, hét centivel szélesebb, mint kéne, így azt most újra kell gyártani. Egy felső szekrény ajtajai otthon maradtak. :D És hát... este háromnegyed kilenckor mentek el, de még apróságok maradtak. Sebaj, legkésőbb jövő héten teljesen készen lesz ez is, és legalább van időnk kicserélni a fogantyúkat, amiket vettünk az ajtókra, mert nagyok.
Este már nem készült fotó, de ezt holnap pótolom, addig is elöljáróban:



Holnap elhozzuk a kanapét is, remélhetőleg azt a hihetetlen ruhamennyiséget is elpakolom, ami már ki van mosva, és meg van szárítva. És akkor jövő héten délelőttönként beköltözök a konyhaszekrénybe, meg ilyesmi. :)

2016. nov. 17.

HP

Ha majd egyszer ennek az egésznek vége lesz, akkor lesznek olyan emlékeim is, amikre nem leszek büszke. És ezek mind ezekben a napokban születnek majd. Érzem, hogy vége van a türelmemnek, és lassan a kitartásomnak is, és ez újabban úgy jön ki belőlem, hogy hisztis vagyok, vagy nagyszájú és szekálós. Ez utóbbiból van több. Sosem voltam ilyen, nem is értem mi van velem, minden bizonnyal öregszem is, meg minden..
Bánt, hogy azt bántom a leginkább, akit nem kéne, mert ő volt, aki eddig is kitartott mellettem,és remélhetőleg ő lesz, aki majd kitart mindezek ellenére is.

Más: őrülten keresem azt a zenét, ami tulajdonképpen egy meséből való, és úgy szól, hogy "Kié a ház, ki házikója, ki a házikó lakója..?" Ez a mese "refrénje",ha van ilyen egyáltalán egy mesének. Google nem a barátom, mert csak hasonló kérdésekbe futottam bele. Illetve annyit találtam, hogy egy bizonyos Gézengúz együttes zenés meséjéről van szó, de rájuk keresve sem találtam. Szóval, ha valakinek megvan ez valamilyen formában, és eljuttatná hozzám a pinterpontdianahetvennyolckukacgmaipontcom címre, annak nagyon örülnék. :)

2016. nov. 16.

Dilemma

Kedves kisgyerekes szülők! Ti, akik most imádkozva várjátok a napot, amikor majd a gyerekeitek végre végigalusszák az éjszakát, szobatiszták lesznek, esetleg majd amikor már végre iskolások lesznek. Meg mindenfélét, amiről azt gondoljátok, hogy mennyivel jobb és könnyebb lesz minden, amikor már nagy lesz, és nem igényli azt, hogy együtt játssz vele, nem jár folyton utánad még a wc-re is, tud magának tölteni inni, vagy megcsinálni egy szendvicset. Hát.. sajnálom, de én azt mondom, az az időszak, amit ti most annyira nem szerettek épp, és alig várjátok a végét, a legcsodálatosabb mind közül. Mert ebben az időszakban még Ti vagytok a világ annak a kisgyereknek (gyerekeknek), Anya és Apa a világ közepe, a legnagyobb hősök, és legszebb királynők a világon, és minden, amit ők tesznek, mondanak egy igazi csoda nekik. Jól jegyezzétek meg ezeket a napokat, heteket, éveket, mert szükség lesz rá, hogy majd az emlékeiteket elő tudjátok hívni akkor, amikor a kis tündéri kisfiatokból/kislányotokból lesz egy flegma, lusta dög kamasz. Már mondtam egy párszor, hogy az a kisgyerekes időszak nyilvánvalóan épp erre való, hogy meg tudd úgy szeretni a gyerekedet, hogy képes legyél akkor is szeretni, amikor épp egy kicsit sem szeretnivaló. Láttam már ellenpéldát is, olyat, akit épp ebben a nehéz és embert próbáló időszakban nem tudtak szeretni egy kicsit sem, sőt.. szó szerint ajtót mutattak neki. Nem volt könnyű vele kamaszként (és néha még most is tartalmazza nyomokban a kamaszvonásait), ahogy nem könnyű most a fiával sem kamaszként. ;)
Épp jókor jött szembe velem ma ez a cikk, mert megerősített abban, hogy jól gondolom én, amit gondolok, és tulajdonképpen bármennyire is hülye ez a gyerek, azért mégiscsak teljesen normális.




forrás: csaladinet.hu

És jól jön ez mindenképpen, mert épp azon is dilemmázunk, hogy ez a szóban forgó, éppen meghülyülni készülő (már hetvenöt százalékban hülye, nem kell sok a teljességhez :D) kamaszgyerek mehet e Angliába jövő tavasszal. Nem lenne kérdés egyébként, hogy mehet, még akkor sem, ha a tíz körmömet lerágom az aggódástól, de az ára igen borsos. 100 ezer ft csak az utazás és a szállás. Mellé még a biztosítás, belépők, költőpénz. A flegma hülye viselkedése miatt kicsit úgy érezzük, hogy "nem érdemli meg", mert ez rengeteg pénz, még úgy is, hogy családi összefogással lesz neki kifizetve (ha megy). Mert közben van két öccse, akiknek akár jogos igényük lehet bármi hasonlóra a következő évben. Az meg nem lenne igazság, ha emiatt bármelyiküknek nemet kéne mondanunk.
De azért én hajlok arra is, hogy amennyi segítséget kaptunk tőle (is) az elmúlt hónapokban az építkezés kapcsán, hát igencsak megszolgálta ennek az utazásnak minden fillérjét. De ott van megint ennek kapcsán is, hogy de ugyanúgy Erik is odatette magát minden helyzetben (és Roli is, csak ő egész máshogy), így neki is járna valami, ha ezt honorálni akarnánk. Igaz, Erik nem egy szívesen utazós fajta, ő hamarabb kérne cserébe egy x-boxot, mint bármi mást.
Tudom, hogy Patrik szeretne menni, és egyébként nagyon jó a program,én magam is nagyon szívesen részt vennék benne, ha tehetném. Négy nap alatt annyi mindent fog látni, amennyit én lehet, hogy egész életemben sem már. Na, ez is egy olyan, hogy pont ezért jó lenne megadni neki, hogy Ő legalább lássa, tapasztalja meg, ki tudja próbálni magát "élesben" angolul.
Nem kell egyébként egy összegben kifizetni, de jövő hét végéig el kell dönteni, és be kell fizetni az előleget is. (van olyan lehetőség is, hogy 1400 Ft befizetése esetén garantálják, hogy visszafizetik a pénz 90 %-át, ha betegség/temetés stb. miatt nem tud mégsem részt venni).
Hát szóval.. örüljetek neki, hogy kicsik, és inkább olvassátok el nyolcvanötödszörre is a Bogyó és Babóca soron következő történetét, vagy ezredszer is mondjátok el, hogy csinál a cica, meg a kutya, mert addig legalább ilyen dilemmáitok nincsenek. :)

2016. nov. 15.

Nem is olyan egyszerű

Az az igazság, hogy rengeteg ruhánk van. Ami persze, nem csoda, hiszen öten vagyunk. De most, hogy már ott tartunk, hogy a dobozokból kikerülnek, és persze, mindent át kell mosni, hát igen erős késztetést érzek, hogy tartsak még egy százhuszadik selejtezést is. Pedig már így is rengeteg feleslegesnek ítélt holmit vittünk el a ruhagyűjtő konténerbe. Nem számoltam hány adagot mostam eddig, de még mindig nem fogyott el. Közben persze ott van a mindennapos szennyes adag is, így kezdem magam igazi mosómasának érezni. :D De ez már kellemes gond. Igaz, még most azt kell elterveznem magamban, hogy mit hova fogok rakni, mert végül az a gardrób, amit megálmodtunk, egyelőre álom maradt (most már nem fér bele a költségvetésbe), és a szekrények közül nem mindet sikerül bepolcozni. Az akasztós szekrényt ki nem állhatom, de majd most megtanulok megbarátkozni vele, mert a mi hálónkban van egy olyan, aminek jó nagy akasztós része van. Na de azért ezzel a feladattal meg fogok birkózni. Az álom-gardrób meg majd egy következő projekt lesz (na tessék, már van is újabb feladat, pedig még el sem fogyott az előző teljesen).
Nem nagyon merek már körülnézni sem a pinteresten, sem a különböző bútoros csoportokban a facebookon, mert mindig szembejön velem valami, ami még "kell", vagy egy olyan, amitől felsóhajtok, hogy "ó, ez de jó lenne". Most kell jönnie annak a résznek, hogy akkor költözzünk be, barátkozzunk meg az otthonunkkal, és aztán folyamatosan szépítsük. :)
Azt meg még Balázsnak sem mertem elővezetni, hogy vajon mi lesz a mindenféle adventi díszekkel, amiket az előző lakásunkban gond nélkül odarajzszögeztem, vagy épp celluxoztam bármihez, ahova gondoltam.. most ezt annyira nem tehetem meg gond nélkül, mert a falfesték igen kényes, és bármi hozzáér, máris látszik rajta, vagy épp azonnal leszedi a festéket. Mégsem lenne jó karácsony után újrafesteni. De az sem lenne jó, ha nem rakhatnám ki ezeket, mikor már ezer éve erre készülök...
Amúgy meg tök fura, hogy most még semminek nincs helye. :D

2016. nov. 14.

Helyzetjelentés

Még pár napot rá kell húznom erre az antibiotikum-kúrára, ami még nálam is minden idők leghosszabb ilyenjének számít. Szerencsére csak a gyomrom érzi meg, más bajom nincs tőle. Rendes voltam, és megmutattam a lábamat is, ami mostanság mintha nem is az enyém lenne, mert nem annyira akar rendesen működni. Főleg a lépcsőzést nem szereti, és kb. másfél hete fedeztem fel, hogy a térdem mögött, ahol olyan kis helyes gödörnek kéne lenni, ott bizony nekem estére egy nem éppen helyes pukli van, ami ugyan nem fáj, de roppant érzékeny. Na, ezt mutattam meg ma, mert így, másfél hét után már reggelente is elég jó látszik. Az ott egy begyulladt tömlő (azt sem tudtam eddig, hogy ott van ilyen), amit jegelnem kell (kéne), meg kenegetnem valami gyulladáscsökkentő-fájdalomcsillapító kencével. Ha nem múlik el pár héten belül, akkor meg meg kell mutatnom egy érsebésznek, mert előfordulhat, hogy azt onnan ki kell műteni. Itt egy kicsit felszaladt a szemöldököm, mikor idáig jutottunk, és már bántam, hogy egyáltalán megmutattam, mert hát na... műteni? A jegelésre nem tudtam rávenni magam, ami nagy hiba, mert így aztán hiába várom a csodát. De majd holnap kiokoskodok valami olyan jegelési módszert, ami hatásos lesz, de nem fagyok meg tőle.
Közben a házunk kívülről szigetelődik, lassan körbeérnek, ami nagyon jó lesz már, mert azt érzem, hogy elég volt, nem akarok több idegen embert látni, és leginkább nem akarok már több koszt, port, sarat, hungarocell-golyókat, meg semmit sem.
És ma lett egy ilyenünk is:


Lassan remélem majd olyan képet is mutathatok, amin a konyhabútor is látható. Meg mondjuk a kanapé. :)

2016. nov. 13.

Nem lesz ez így jó

Ma elfogyott a második adag antibiotikum is, így holnap újra randim van a háziorvosommal. Még reggelig megálmodom, hogy simán csak mondjam meg neki, hogy nem vagyok jobban, vagy -most már minden mindegy alapon- valljam be szépen, hogy olyan ramatyul érzem magam, mint már régen nem? Azért a jövő hét utánra már csak jó lenne meggyógyulni, és ha bevallom a ramatyul levést, akkor ez nem biztos. Ráadásul olyan ez, mintha ez az egész generálná magát, és minél tovább vagyok itthon, annál betegebb vagyok. Vagy az is lehet, hogy csak most van az, hogy ha már egyszer úgyis itthon vagyok, akkor szépen minden eddig észre nem vett dolog előkerül. Nem tudom...de azért eléggé unom ezt, az az igazság. Eltelt már jó pár év úgy, hogy maximum másfél hét alatt lerendeztem minden kórságot.

2016. nov. 12.

Nagy pillanatok

Volt is már jó sok nagy pillanat az életemben, és (még elég fiatal vagyok hozzá) lesz is még jó sok nagy pillanat. A nagy közös pont ezekben, hogy egyiket sem sikerült még úgy megélni, ahogy azt leginkább szerettem volna.
Ezeket a pillanatokat szeretem úgy megélni, hogy csak az legyen jelen benne, akit én szeretnék. Nem sok ember van, akinek hagyom, hogy meglássa a lecsupaszított lelkemet, kevesen láttak igaziból sírni örömömben, és még kevesebben látták rajtam azt, ha valami nem tetszett. Nem alakoskodás ez tőlem, pusztán csak az a fajta óvatosság, ami akkor költözött belém, amikor az az ember bántott meg leginkább, akivel a legőszintébb voltam. Azt a pillanatot mi ketten éltük meg, belém égett örökre, és hagyott annyira mély nyomot, amit talán sosem fogok tudni levetkőzni. Nem haragszom már érte, volt arra elég időm kamaszként, és fiatal felnőttként, minden indulatomat és dühömet kiadtam magamból. Egyfajta belenyugvás van bennem, és mára azt is elfogadtam, hogy a mi közös utunk addig a pillanatig tartott.
Van egy csomó pillanat, amivel kapcsolatban van bennem kis pici tüske, amiért nem álltam ki jobban a magam akarata mellett, és hagytam, hogy beleszóljanak mások. Nem azért, mert rossz volt úgy, ahogy történt, hanem mert ott maradt miattuk az a kétkedő érzés, hogy milyen lett volna, ha másképp van.
Az építkezés egy csomó ilyen nagy pillanatból tevődött össze. Itt is bőven előfordult, hogy mások akarata erősebb volt az enyémnél, és másképp lett, mint ahogy én elterveztem. Megalkudtam, ha úgy tetszik, hol azért, mert egyszerűbb volt fejet hajtani, hol pedig azért, mert nem volt erőm kiállni a magam akarata mellett. Volt egy csomó olyan pillanat is, amikor viszont megtettem, nem kis meglepetést okozva ezzel mindenkinek, aki a részese volt a pillanatnak.
Most itt a költözés küszöbén is az munkálkodik bennem, hogy itt vannak ezek a pillanatok, amik olyanok, amikre mindig emlékezni fogok minden esetben. Nem tudom még, hogy van e hozzá erőm, akaratom és kitartásom, hogy a pillanatokat egészen az enyémekké tegyem. Kéne, hogy legyen, hogy végre megtörténjen az is, hogy pontosan úgy élem meg, ahogy azt én szeretném.

2016. nov. 11.

Egy újabb álom

..ami valóra vált ma délután. Balázs végtelen türelméért ismét nagyon hálás vagyok, ha nekem kellett volna idevarázsolnom, biztos, hogy nem mutathatnék róla képet.



A második fotó készültéről érdemes lett volna egy werkfotót készíteni. :)

2016. nov. 10.

Elvileg

Elvileg tök jól kezelem már a kudarcokat, és igen rugalmasan állok hozzá minden változáshoz. Elvileg. Gyakorlatilag meg ma azt érzem, hogy egy fenét van ez így. Annyira beleéltem magam abba, hogy majd ma valami történik, annyira azt éreztem, hogy be fogom vonzani, hogy most, hogy nem történt meg szörnyen csalódott vagyok. Annyira frusztrál, hogy nem is tudom mit tennék legszívesebben. Leginkább nyilván semmit nem tudok, mint hogy elfogadom, de azért ez az egész jól rávilágított nekem arra, hogy van még bőven min dolgozni.
Holnap megint visszamegyek a dokihoz. Ma először felcsillant némi javulási remény, de úgy érzem, most az egyszer meg kéne tennem magamért, hogy megvárom, amíg majd száz százalékos leszek. Na jó, ilyen nem lesz, de azért azt a kilencvenet, amit stabilan tudok hozni magamból, azt jó lenne elérni. :)

2016. nov. 9.

Azért

Azért kíváncsian várom, hogy mit kezdünk majd azzal a temérdek szabadidővel, ami ránk szakad az után, hogy beköltözünk? :D Nyilván hülye a feltevés, mert észre sem fogjuk venni, amilyen hülyék vagyunk, mindig fogunk találni valamit, amit még meg kéne csinálni, vagy esetleg másképp odatenni, kicsit arrébb, veszünk valamit még, vagy akármi.
Mint ahogy kíváncsian várom már az első otthonalvást is. Lassan minden adott lesz hozzá. De szép is lenne, ha mondjuk pontosan nyolc hónappal az elköltözésünk után mennénk haza..! Vagy ha akkor nem is, mondjuk pontosan tizenkilenc évvel az eljegyzésünk napja után. :) Nincs kitűzött dátum továbbra sem, nem vágom a centit, csak gondolatban. Az érzést dédelgetem magamban, ami majd kíséri azt a napot. :)
És hogy maradjon azért valami nyoma annak is, ami ma történt a nagyvilágban.. azt hiszem, leginkább arra hajlok, hogy a világ megérett a pusztulásra. :(

2016. nov. 8.

Amerre nézek..

..mindenhol csak azt látom, hogy mi mindent kéne megcsinálni. Elrakni, elővenni, odatenni, kitalálni, megvenni, stb. stb. Egyre kevésbé vagyok döntésképes, az olyan egyszerű dolog is kifog rajtam, hogy vegyek egy felmosót. Van egy ilyen tekerős fajtám, de -őszintén szólva-  ki nem állhatom. Ajándékba kaptam, amúgy eszembe sem jutott soha olyat venni. Kell egy partvis is, de egyiket sem találtam elég puha szőrűnek, így nem vettem azt sem.
El kéne döntenem milyenek legyenek a sötétítő függönyök. Van egy kép bennem, hogy kb. milyet szeretnék, de ha nem találom meg elsőre, elmegy a kedvem tőle.
Amúgy is be vagyok rettenetesen lassulva, fél óra bármit csinálás után máris rettenetesen fáradt vagyok, és tegnap óta a derekam is nagyon fáj. Vagy a vesém. Nem sikerült eldöntenem még magamnak sem, hogy melyik, mert nem folyamatos a fájdalom, hanem alkalomszerű, de akkor azért elég intenzív.
Azért jó is van abban, hogy itthon vagyok, tegnap a természetismeret leckét csináltuk együtt Rolival, ma mesét írtunk este, mert az volt a házi feladat magyarból.

2016. nov. 7.

Így jártam magammal

Ma visszamentem a dokihoz. Merthogy nem vagyok jobban, sőt.. azt hiszem, az első doboznyi antibiotikum nemhogy nem volt jó semmire, de még talán rosszabbul vagyok, mint amikor elkezdtem szedni. Voltam röntgenen is. Ami nem teljesen negatív. Nincs folyadék, nincs árnyék, van helyette kitapadás, ami a doki szerint akár egy valamikori mellhártyagyulladás következménye is lehet. A valamikor a közelmúltban lehetett, és visszapörgetve az időt, bizony, van egy gyanús másfél hét. Lázam nem volt, de nem voltam jól. Igaz, annyira sz.rul sem, hogy megforduljon a fejemben az orvoshoz menés. Hát, legközelebb lehet, hogy már majd itt meg kell gondolnom, hogy mi legyen. Mindenesetre a héten megint nem megyek dolgozni. És megint antibiotikumot szedek. Most egy másikat (levoxa).
De hogy legyen jó is a mai napban, megérkezett a cipős szekrény. És a helyére is került. :)

Az a tükrös az, az oszlop mellett

2016. nov. 6.

Ha az a kérdésed,

hogy hogy állunk, de a múltkori kifakadásom miatt nem mered feltenni, akkor azért nagyvonalakban elmondom.
-Az összes ágy össze van szerelve
-Patrik szobája gyakorlatilag készen van.
Innen indult:



Aztán volt ilyen is:


Meg ilyen:


Lett belőle ez:

És végül pedig:

Azóta van már ajtó is a szekrényen, és szék is az asztalánál

-Az összes komód össze van szerelve
-Megvettük a karnisokat
-Az összes éjjeliszekrény is össze van szerelve
-A wc-ben és a fürdőben felkerültek a polcok a helyükre
-Az egyik tv a nappaliban van már

Ami még hiányzik:
-Várjuk a cipős szekrényt (a jövő hét közepén érkezik elvileg)
-Várjuk a konyhabútort (ezt nagyon, de még nem tudjuk a pontos dátumot)
-A kanapé (ma rendeltük meg, elvileg egy hónapon belül érkezik)
-A fogas léceit még minimum egy rétegben le kell festeni (de lehet, hogy kettő lesz)
-A klímaszerelők 14-én érkeznek

És ezer apróság, amitől majd nem csak egy lakás lesz, hanem az otthonunk. De azt hiszem, hogy azt teljesen nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy decemberben már ott fogunk lakni.