2012. aug. 26.

Vissza a nyarat!

Lehet, hogy én vagyok az egyetlen széles e (blog)világban, aki ezt a kánikulás hetet még ajándékként fogta fel? Ne gondoljátok, hogy nekem nem volt melegem, mert dehogynem. Nálunk is harminc fok volt a lakásban, a galérián meg még minimum hárommal több (és ott alszunk). De bántam is én, hogy folyton izzadok, és mire hazaértem a tűző napon délután kettőkor, még a bugyimon is csorgott a víz. Az sem érdekelt, hogy miután a kutyáknak is bent kellett lenni, nehogy hőgutát kapjanak, így minden áldott este fel kellett mosnom. Csak az éltetett, hogy ez még így minden nap ajándék, amikor még nyár van. Mert mondhat bárki bármit, ez az egyetlen évszak, amikor a világon a legszabadabbak lehetünk. Még akkor is, ha egyébként dolgozni kell járni, meg a házimunkát is ugyanúgy meg kell csinálni. Na de mennyivel egyszerűbb az élet nyáron, mint bármikor máskor? Eleve kevesebb ruha kell. Pontosan kettő perc alatt fel lehet öltözni még olyan helyre is, ahova nem mehet az ember fürdőruhában. Mert csak felkapja a kis nyári (mindenhova jó) nyári ruháját, és már mehet is. A mosás valami álom ilyenkor. Pillanatok alatt megszárad minden, nem is szólva a napsütés áldásos fehérítő-fertőtlenítő hatásáról. Még a munkahelyeken is lazább minden, mert a nagy melegekben a legszigorúbb helyeken is engednek egy kicsit a szigorból. Én ugyan nem kaptam védőitalt sem, meg légkondi sincs, és volt harminc fok a boltban is, de az éltetett, hogy inkább ezt nézem, mint majd januárban (mondjuk akkor már majd nézze csak az utódom) a kilenc fokot.
És mennyivel egyszerűbb a főzés is. Mert nyáron simán elég egy jó kis saláta, vagy egy gyors tésztaféle, vagy egy lángos. Sosem iszunk annyit, mint ilyenkor, ami szintén jótékony hatású.
Ráadásul attól, hogy ilyen sokat süt a nap, mindenki kicsit boldogabb és mosolygósabb.
Szóval, nem értem én, hogy mi a baj a nyárral? Meg a kánikulával? Ha tehetném, összecsomagolnék, és holnap indulnék oda, ahol most kezdődik a nyár.
Már csak azért is, mert egyáltalán nem várom az iskolát. Nem mentek az agyamra a gyerekeim, így, nyár végére pl. jöttem arra haza, hogy el is mosogattak maguk után, a tükröket is megpucolták, meg az ablakot is. De ha semmit nem segítettek volna, akkor is látom, hogy mennyivel kiegyensúlyozottabbak a napi nyomorgatás nélkül, amit az iskola hoz majd magával. Nincs bajom a tanulással, sőt.. a nyomorgatás is inkább az a sok felesleges (szerintem) marhaság miatt van, amikor minden napra jut egy dolgozat, egy versenyre felkészülés, egy fogadó óra, egy szülői értekezlet, egy azonnal vinni kell, különben egyes...
Ráadásul ma nálunk már csak húsz fok volt délután kettőkor. Reggeltől pedig rettenetes szél fújt, és ez teljesen tönkretette a vasárnapunkat. Mert nem mentünk strandra sem, egyrészt Erik füle miatt, másrészt az időjárás miatt (vagyis így a kettő együtt). Balázs gyakorlatilag egész nap csak szenvedett, mert a szél hozta az összes pollent, ami eddig lapult valahol. Na ne is tudjátok meg. Én pedig, tekintettel a híres hidegfront-érzékenységemre egész délután vagy szédültem, vagy pityeregtem. Ez utóbbi egy új tünet, ilyen még nem volt, és tök hihetetlen is, de egy-egy szédülés után gombóc lett a torkomban, és már folytak is a könnyeim. Ha pedig ez nem lenne elég, most estére, mire ideért az eső, már a nyakam is fájt. Pedig a kánikulában sosem.
Tudom, hogy majd jól lehurrogtok, hogy ez a forróság, ami volt, az nem embernek való, de én akkor is kérem vissza inkább...
Ja, és eszembe jutott még, hogy mindenki azt mondogatja, hogy ilyen meleg sosem volt régebben, de pl. tegnap előtt húsz éves meleg rekord dőlt meg. Úgyhogy az vigasztaljon mindenkit, hogy majd ezt is elfelejtjük hamar...

8 megjegyzés:

  1. Háát... ingben, hosszú nadrágban, zárt orrú cipőben tárgyalásokra járni nem a legjobb kánikulában. Nem beszélve arról, hogy két perc alatt izzadt az ember, szétmegy a frizurája, gyűrött a ruhája.

    VálaszTörlés
  2. Mindenben igazad van, de azért én már várom az öltöztetős őszt. Az iskolát is, ami keretet ad a mindennapoknak. Jó volt a nyári lazaság, de számomra jó lesz az iskolai kötöttség is. Meg lehet még meleg, hosszú őszünk is.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Dius, tényleg mindenben igazad van! Én is így gondolom, most hogy végre pár fokkal hűvösebb van, de amikor tombol a kánikula, én egészen egyszerűen szenvedek. Tavaly is gyönyörű és napsütéses volt az ősz, reméljük, ez idén is így lesz.

    VálaszTörlés
  4. Én is meleg párti vagyok!Simán eltudnám viselni tél nélkül az életemet.

    VálaszTörlés
  5. azért kell az ősz, meg a tél, hogy tudjuk miért szép és jó a nyár :)

    VálaszTörlés
  6. Superwoman, akkor Neked, ha jól értem, megkönnyebbülés, hogy már vége.
    Erika, az a minimum, hogy hosszú és meleg legyen..
    Dominika, reméljük, hogy az idén akár még tovább is tart.
    Kata, hát én sem sírnék, ha a tél elmaradna.
    Myway, én már tudom... úgyhogy el is maradhat nyugodtan. :D :D :D

    VálaszTörlés
  7. ja, és a hétvégén én is bömböltöm, ez egy ilyen menet lehetett. talán gyászoljuk a nyarat :)

    VálaszTörlés
  8. Dius, én is inkább izzadok, mint fázok! :o)

    VálaszTörlés