Az enyémen kívül van még belőle három. Nem éppen sikeres géneket sikerült átörökítenem ezek szerint. És hiába volt a jó minőségű siesta cipő, a lúdtalp nem kímélte meg egyik fiamat sem. És míg Eriknek van a legnagyobb "szerencséje" a maga kis legegyszerűbb szendvicsbetétjével, addig úgy tűnik most, ebben is Patrik járt a legrosszabbul. Bár nyilvánvaló, hogy minél később derül ki valami, annál nehezebben, vagy komolyabb eszközökkel kell korrigálni. Itt vagyok családon belül élő (rossz) példának, akinek nem volt szerencséje, és mire egyáltalán észrevették, hogy nemcsak lúdtalpam, de már komoly bokasüllyedésem is van, ehhez pedig még társul egy igen nagymértékű gerincferdülés, addigra én már elmúltam 14 éves is. És jártam én ugyan középiskolás koromban gyógytornára (heti egyszer, mert többre nem volt lehetőség), annyi volt már kb., mint halottnak a csók. De ennyit erről..
Ma itthon tartottam a suliból a legnagyobbat, hogy el tudjunk menni azért a bizonyos lúdtalpbetétért, hogy ha már felírták, akkor minél hamarabb kezdje el hordani, szokjon hozzá, és hadd fejtse ki jótékony hatását. Valószínűleg nem mi lettünk volna, ha ez úgy elintéződik, hogy megyünk, megkapjuk, és jövünk.
Úgy kezdődött, hogy az egyébként maximum egy órás út több, mint a duplája volt. Hihetetlen forgalom, és hihetetlen forgalmi dugó volt mindenhol. A Budaörsi útnál kezdődött, és csak a belvároson túl lett vége. Addig mit volt mit tenni, mint türelmesnek lenni. De odaértünk sikerrel, magamban hálát adtam érte, hogy nem időpontra kell menni, mert szétidegeskedtem volna magam, hogy nem érünk oda... :D
A lúdtalpbetét-gyártó cégnél még úgy tűnt belépéskor, hogy sima ügy lesz minden, mert rajtunk kívül csak egy idős házaspár volt ott, így az érkezéstől számított öt percen belül már jött is egy Úr, aki megkérdezte, miért jöttünk, és hozta a betétet. Na, és itt akadt meg a gépezet. Merthogy a felírt betét nem éppen az ilyen széles lábfejjel rendelkező gyerekeknek készült, így aztán Patriknak nem volt jó, nem illeszkedett volna bele megfelelően a lába. Persze, az ezzel foglalkozó férfinek, (sajnos fogalmam sincs, mi lehet a meghatározás erre a foglalkozásra) volt javaslata, hogy vegyem meg simán a szendvicsbetétet, merthogy jóaz. Ami rendben, én is tudom, hogy jó, de azt is tudom, hogy nem pont ugyanazt a funkciót tölti be azért, mint az, ami fel volt írva. Ráadásul én ugye tudtam, tudom azt is, hogy leginkább a csípőjét szeretnénk védeni a betéttel, így határozottan kételkedtem, hogy jót teszek, ha beleegyezem. Éljen a huszonegyedik századi mobilizált világ, mert a kétkedésemnek kettő perc alatt véget tudtam vetni. Felhívtam az ortopédust, aki Patrik orvosa, és elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Kapásból közölte, hogy nehogy szendvicsbetétet vegyek, mert az kevés. Inkább menjünk át hozzá a Máv kórházba (ÁEK?), és javítja a receptet egy másik betétre. Emberünknek nemigen tetszett, mikor mondtam neki, hogy akkor a szendvicsbetétet köszönjük, de most nem, ellenben visszajövünk egy negyedóra múlva egy javított recepttel, és arra egy Starflex nevű betét lesz felírva.
Doki várt, javította a receptet, és már indulhattunk is vissza. (ez csak ilyen közbefélmondat, hogy ha minden orvos ilyen lenne, mint ő, akkor sokkal egészségesebbek is lehetnénk)
Innentől kezdve már csak háromszor kellett végighallgatnom, miközben a talpához igazították a kicsit riasztó kinézetű talpbetétet, hogy sokkal jobb lenne a szendvicsbetét, mert az az egész talpa alatt van, meg sokkal jobb lenne, mert bármikor vehetek belőle másikat (így is), ennek meg 12 hónap a kihordási ideje. Mondtam, lehet, hogy igaza van, de nekem nem tisztem felülbírálni az orvosunkat ezügyben. Lehet, hogy rossz döntést hoztam, ez majd csak később fog kiderülni.
Még a papírmunka után csináltak egy számítógépes talpmérést is, amiből nem sokat értek, az mondjuk elég nyilvánvaló belőle, hogy a jobb lábát sokkal erősebben és komolyabban terheli, mint a balt, és egyértelműen a sarkai a legterheltebbek. Egy év múlva meg kíváncsi leszek rá, lesz e változás.
Nos, hát ez az újabb lúdtalpbetét-beszerzés sikeres, ám nem épp tökegyszerű története.