Minden kezdet nehéz, ahogy minden, ami véget ér, fáj is egy kicsit. Pontosan így volt ez most, mert a lelkem ott maradt Tenerifén a szigeten, a gigantikus méretű sziklák között, a testem pedig már dolgozni készült. Úgyhogy nehéz volt a kezdet, és fájt a búcsú a gondtalan, szinte már nyárias napoktól. Azt nem tudom, hogy mi is lehetett az, ami engem végül ide hozott, hogy ide szülessek meg, amikor olyan nyilvánvalóan oda illenék, ahol még hírből sem nagyon ismerik a telet, és nem része a ruhatárnak a télikabát, és társai. Most már mondjuk mindegy, közel 48 évvel a történtek után. Lehet, hogy akkor még ezt nem tudtam magamról..
A kollégák örültek nekem, és mindenkit (egy embert leszámítva, de ő mindenben és mindenkivel ilyen, nem is veszi számításba senki) nagyon érdekelt hogy milyen volt, milyen volt ezt megélni. Több felvonásban is kellett mesélnem, és képeket mutatni, de nem bántam, mert minden ilyen alkalommal kicsit újra ott voltam.
Még kell pár nap, mire tényleg visszaérkezem a valóságba, addig teszem a dolgomat, mint egy gép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése