2026. jan. 6.

Ma elment

 Ma fél egykor hívott anyukám. Ma először nem gondoltam arra, amikor láttam hogy ő hív, hogy azért telefonál. De pont ma azért telefonált, hogy elmondja, a nagyapám végre békére talált, és elaludt. Szegény nagyon régóta várta már ezt a pillanatot, réges rég feladott mindent, és csak várta, hogy majd mehet a mamához. 

90 éves volt, szép kort élt meg, és nagyjából két évvel ezelőttig aktív is volt, bármit meg tudott csinálni. Mai szemmel persze csak kontárkodott, az ő mércéjükkel nézve egyfajta ezermester volt, aki bármiből bármit tud csinálni, mindent meg tud oldani. Ők ketten a mamával egymásnak igazi rajongói voltak, egyikük sem látott semmi hibát a másikban. Így éltek le együtt egy életet. 

Csak szigorúan saját magammal kapcsolatban róla sincsenek kifejezetten szeretetteljes emlékeim, de azt hiszem, a mi családunk ilyen család, akik gyakorlatias dolgokban bármikor ott voltak a másiknak, de sohasem nyilvánítottak másképp érzelmet, mint hogy ha valaki beteg volt, akkor érte aggódtak. Minden más természetes volt, hogy így van, ahogy van. 

Ma pedig elment, a többiek után. Biztos vagyok benne, hogy a lelke már szárnyal a boldogságtól, végre megszabadult a test fogságából, ami rég cserbenhagyta már. Legyenek újra boldogok egymás mellett. 


7 megjegyzés:

  1. Sajnálom, Dius! Részvétem a családodnak.

    VálaszTörlés
  2. Részvétem! A szüleim is ugyanígy éltek le együtt egy életet... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük. Bámulatos szövetség volt köztük, ahogy gondolom a Te szüleid esetében is. Jó, hogy láthattunk ilyen példát.

      Törlés