Ez egy jó szombat volt, mert tényleg úgy telt, ahogy egyébként szerintem egy hétvégi napnak kellene mindig (csak egyébként nagyon ritkán fordul elő). A reggelt a kedvenc balatoni kávézónkban indítottuk, ami egyébként a legkevésbé sem extra, mert az állomáson van, de nagyon finom kávét főznek, és úgy is szolgálják fel, mintha valami fullos helyen lennénk. Tálcán, a kávé mellé vizet is adnak, és egyébként is van valami varázsa. Aztán sétáltunk egyet, ebédre grilleztünk tarját, a parázsban sütöttünk mellé krumplit, meg csináltunk egy jó kis salátát is. Nagyon finom volt minden, még Patriknak is tudtunk belőle csomagolni is otthonra, hogy holnap se kelljen az ebéddel foglalkoznia.
Miután Patrik elment, mi még fagyiztunk egyet Lellén a Soprano fagyizóban, ott is sétáltunk egyet. A tulaj addig lenyírta a füvet, amit pénteken nem tudott (kérte, hogy ha megyünk valahova egy órára, akkor szóljunk neki, hogy meg tudja csinálni.
Este még voltunk meccset nézni a kikötőben, de mi menet közben Balázzsal elmentünk inkább kicsit a Sziget strandon ücsörögni. És milyen jól tettük, mert így találkoztunk Timiékkel is.
Roli még este moziba ment Lellére, mi Erikkel még beszélgettünk a teraszon, amíg meg nem jelentek a nagy lepkék, amikkel azért már nem volt kedvünk együtt lenni, úgyhogy befejeztük a napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése