Tegnap a pihenésé volt a nap, ma így már nemigen lehetett csak lábat lógatni egész nap. Délelőtt vásárolni voltunk, meg elkészült az ebéd. Közben ment a mosógép is, a szárító is, én meg egész délelőtt próbáltam összeszedni magam, mert annak ellenére, hogy megint tök jót aludtam, és fél kilenc után keltem csak, mégis olyan fáradt voltam, mint aki alig pár órát aludt csak.
Délutánra azért nagyjából erőre kaptam, és nem túl lelkesen és lendületesen, de megcsináltam az összes rám váró házimunkát. Elképesztő mennyiségű ruhát kellett elpakolni. Erik éjszakás volt a héten, ilyenkor nála minden duplán fogy, egész komoly kis domb alakult ki az ő kupacából.
Túl vagyok egy őrült cikluson, aminek a vége kellemetlen meglepetéseket is tartogatott. Néha voltak olyan gondolataim, hogy na, lehet hogy most kötök majd ki a műtőasztalon, de végül úgy tűnik, nem lett így. Pedig egyébként leszámítva azt a sok kilót, ami úgy jött fel rám, mintha csak valami gonosz varázslat áldozata lennék, hónapok óta jól vagyok. Azt csak sejtem, de még nem jöttem rá a teljes összefüggésre, hogy valamilyen módon ez befolyásolja a fejfájásaimat is, mert mostanában nagyom ritkán van ilyen gondom. Mondjuk nem tudom, ha lenne lehetőségem választani, mit szeretnék. Lehet hogy jobb ez, hogy igazodni kell egy-egy helyzethez..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése