Kb úgy voltunk itt napokig, mint amikor egy kapcsolat elején még csak ismerkedünk egymással. Valahogy úgy volt, hogy tök jó minden, de valami mégis furcsa még. A mi esetünkben azért ez nem a legjobb hasonlat 32 közös év után, de nem sikerült jobbat találnom. Mindenesetre az igen látványos volt, hogy így kettesben már nagyon furcsa lenni. Ami talán érthető, hiszen 26 éve csak alig pár nap volt, ami ilyen volt. Nálunk sosem volt olyan, hogy a gyerekeket elvitte volna a mama, vagy a nagynéni, vagy keresztszülő, így nem is voltunk ilyesmihez hozzá szokva.
Persze, egyetlen pillanatra sem jutott soha eszünkbe őket bármiben is meggátolni, ha ők valahová menni akartak. Most is velük örültünk amikor Patrik megajándékozta őket a ciprusi utazással. Amit csak lehetett, megosztottak velünk is, örök hála az internet széles körű elterjedése miatt, hogy már ilyet is lehet. Tegnap például, amikor mi moziba mentünk, ők a tengerparton a naplementében fagyiztak épp. Küldtek róla képet, és jót mosolyogtak, amikor em visszaküldtem egy olyan képet, ahol a borzasztó szürkeségben a kocsiban ülve egy ropis zacskó van a kezemben.
Ma megérkeztek fel egy előtt pár perccel. Már messziről vigyorogva érkeztek, látszott rajtuk, hogy tök jó volt ez az utazás, és bármeddig maradtak volna, de örülnek nekünk.
Sokat meséltek, jó élményekkel lettek gazdagabbak.
Mi meg örülünk, hogy ez megadatott nekik, de már nem olyan csendes a ház.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése