2012. aug. 1.

Megállapítom

A mai nap tanulsága az, hogy még ha nem is látszik, azért a fejem roppant nehéz lehet. Ó, mondjuk biztosan nem a sok ész az, ami szétfeszíti, sokkal inkább a sok tapasztalás. De ez részletkérdés. Nem is annyira igaz, hogy ez a mai nap tanulsága, mert jó ideje figyelem már a dolgot, de végül is ma hittem el úgy igazán. Csak az lehet a baj, hogy nehéz, mert különben nem lenne az, hogy mindig fáj a nyakam. Illetve addig fáj a nyakam, amíg meg nem tudom támasztani. De addig nagyon. Ha nincs szerencsém, akkor a nyakfájás addig tud fokozódni, amíg felcsúszik a fejemig... és akkor már ugye a fejem is fáj mellé. Az a legkirályabb amúgy, mert olyankor nem is tudom melyik a kellemetlenebb. De gondoltam már rá, hogy ha mondjuk épp belerúgnék valamibe, akkor egészen biztosan a lábujjam jobban fájna. 
De fordítsuk komolyra a szót, bár egészen jól űzöm azt a sportot, amely arról szól, hogyan röhögjem ki saját magamat. Azon gondolkodtam ma miközben versenyt fájtak a nyakam és a fejem, hogy most akkor menjek el ezzel orvoshoz? Mert amúgy elképzeltem, hogy szerzek magamnak olyan izé-gallért... sansz-gallér, vagy hogy hívják, és az biztos frankón megtámasztaná a nyakamat. De vajon ha csak úgy belibbennék valami ilyeneket árusító helyre, hogy helló, jöttem egy ilyenért, akkor adnának? Na mindegy, majd még lesz ezzel valami... vagy nem... 

De a mai nap tanulsága sokkal inkább az, és ezzel kellett volna kezdenem, hogy igazi sportember az, aki "vert" helyzetből is úgy tud felállni, hogy rögtön a csúcsra ugrik. Izé, úszik. Mert hát igen, azért én is követem az olimpiát, mint mindenki más, bár messze nem akkora lelkesedéssel, mint amivel a foci EB-t néztem. Szóval, Gyurta Daninak én is drukkoltam. Meg persze az egész ország. És közben eszembe jutott, hogy ismerek én egy pár jól úszó fiút-lányt, akikből még akár lehet egy ilyen Dani is. :) Az első aranyéremnél meg persze, hogy eszembe jutott Szitya lánya, aki ugyanabban a sportágban "utazik", hogy még akár azt is megérhetem, hogy majd Zita egyszer ott lesz egy olimpián. És akkor is büszke leszek rá, ha személyesen sosem fogok vele találkozni. De erről az aranyéremről olvassátok el Szilvi írását, mert ő sokkal jobban meg tudta fogalmazni, mint én valaha is fogom tudni. Nem hiába, ő is egy olyan anyuka, akinek sportoló a gyereke. :) 
Még azt is elárulom, hogy miközben a magyar Himnusz szólt ma este Gyurta Dani tiszteletére, én végig az anyukájára gondoltam. Hogy milyen büszke lehet rá. :)

Egyébként meg szándékosan nem vagyok hajlandó ma azt a tanulságot is levonni, hogy elkezdődött a nyár utolsó hónapja. Az nagy merénylet lenne most ellenem. Úgyhogy csak megállapítom, hogy augusztus elseje van, ami éppenséggel lehet a kezdete valami tök jónak, és újnak. Legyen így, én nem bánom... 

Helyenként a fejfájás és a fájdalomcsillapító zavarta össze a kezem és az agyam összehangolt munkáját, csak ezért lehet, ha néhol hülyeségeket írtam. :)

1 megjegyzés:

  1. Látom, a tegnapi nap nem csak nekem volt nehéz...
    Hogy van ma a nyakad?

    VálaszTörlés