Inkább a szkenner

Mérhetetlen módon tud idegesíteni és fel tud háborítani az, amikor hozzá nem értő emberek ülnek valahol. Meggyőződésem, hogy többek között ezért is tart ez az ország ott, ahol tart. Mert tele van ilyenekkel... Már is az kiborít amúgy, amikor lépten-nyomon azt látom, hogy nem vagyunk képesek jól használni a saját nyelvünket. Még beszélni csak-csak (már aki), de amikor írásban kell megnyilatkozni, háta az bizony kiborító tud lenni. Mert millióan vannak, akik nem tudnak írni. Még az olyan szavakat sem, amit simán csak le kéne írni úgy, ahogy kimondja. Mert ugye azt, hogy megköszönni azt szóban is két n-nel mondjuk. Nem értem, akkor miért írja le valaki eggyel? Mondjuk ezen azóta annyira nem csodálkozom, mióta látom, hogy a helyesírásra és a nyelvhelyességre rég nem fordítanak akkora figyelmet az oktatásban sem, mint amilyet megérdemelne (természetesen tisztelet a kivételnek)
Na de mindegy is, mert erről is tudnék órákat beszélni, de most nem ez a téma. Elmentünk ma a hozzánk legközelebb eső focistadionhoz, hogy ha már a Fradi-bérlet nem lesz meg az idén (a fél havi fizetésem lenne), akkor kárpótoljuk magunkat ezzel, ami klasszisokkal olcsóbb, és végül is foci itt is van. Hát jó, nem egy Fradi, de majd azért talán egy-egy meccs ott is összejön. (össze kell jönnie, mert nagyon hisztis leszek, ha nem) Szóval, mint fociszerető emberek, és mint háromfiús család, eldöntöttük, hogy akkor bérlet ide. A bérlethez kell itt is (mint mindenhol az idéntől) klubtagsági (ami tulajdonképpen a szurkolói kártya fellengzős neve). De sebaj, a vénaszkenner ellen sem volt semmi kifogásunk a napokban, hát akkor legyen itt meg kártya. Kitöltöttük hozzá a papírokat, mind az ötünknek minden adatával (közben pofátlan módon beálltak elénk a sorba), és vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. De nagyon lassan ment. Olyan lassan, hogy majdnem bementem, hogy majd én megcsinálom, mert ugyan sosem láttam még ilyet, de egészen biztosan gyorsabban gépelek, és a felfogóképességemnek is jobban birtokában vagyok, mint ő, aki ezt az egészet intézte. Jó magyar szokás szerint ő egyedül dolgozott, és hárman nézték még, akik olyanok voltak, mintha szintén ott dolgoztak volna, de végül is egy keresztbe szalmaszálat sem tettek.
Az előttünk lévőknek megcsinálták a kártyát is. Na és akkor tessék... úgy odavannak a vénaszkenner miatt. Akkor elmesélem, hogy ehhez a másikfajta kártyához kell a név, a születési név, az anyám neve, a születési helyem, időm, a lakcímem, a személyi igazolványom száma, a telefonszámom, az email-címem, és a fotóm. Szóval tulajdonképpen minden. Nem is értem ezek után, hogy ki mit rinyál ezen a szkennelésen. Senki a beléptető kapukon kívül nem fogja tudni, hogy az az én vénáim lenyomata. De itt, az összes személyes adatom bekerül egy rendszerbe, a telefonszámommal, mindenemmel együtt. Ilyen emberek keze közé.. akik mobiltelefonon számolják ki, hogy mennyit kell fizetni, mert nincs annyi sütnivalója sem, hogy ha máshol nem is,a számítógépen van calculator is. Ennyi erővel egy kockás füzetbe is felvezethetnének mindenkit, szépen besorszámozva, és ilyen tombola-jegy félén kioszthatnák a sorszámokat. Az is majdnem ilyen modern. :)
Arról nem is beszélve.. hogy végül nekünk a szurkolói kártyákat meg sem csinálták most, mert elrettentően sokan vagyunk mi így, családilag. A bérletek megvannak. Mindössze másfél óránkba került. Több lett volna, de hogy gyorsítsam a folyamatot, minden adatot lediktáltam. (és ahogy megjegyezte, nem semmi, hogy mindent fejből tudok.. ha tudná, hogy még a TAJ-számainkat is megmondtam volna minden gond nélkül)
Tegnapelőtt a vénaszkenneres móka öt egész perc volt. De lehet, hogy annyi sem. És ugyanennyien voltunk akkor is. Igaz, a gyerekeknek nem szkenneltek. Még Patriknak sem.
Szóval, részemről vénaszkennert mindenhova. Gyors is, okos is, és ennyi is elég néha. :)

Miért?

Azon gondolkodom már napok óta, tulajdonképpen azóta, hogy kénytelen vagyok minden nap cipőbe bújni, hogy hogy is van az, hogy a nyári lazaság csak és kizárólag üdülőhelyeken érvényesülhet? Van arra vajon valami szabály, hogy csak az a normális, ha csak a Balaton-parton járkálsz egész nap papucsban, és egy szál bikiniben? Jó, esetleg még a bikini fölé kanyaríthatsz valamit a saját vérmérsékleted szerint, de senki nem néz rád csúnyán vagy érdekesen, ha mondjuk egy rövidnadrágban és egy bikinifelsőben érkezel vásárolni. Eszébe sem jut senkinek megbámulni a másikat (az extrém dolgokat azért most ne firtassuk). Sőt, az a fura, aki ilyen helyen talpig felöltözve, cipőben mászkál az utcán. Mert láttam én még magas sarkú lábujközi papucsban tipegő hölgyet is, akit senki nem bámult meg annyira, mint azt a fiatalembert, aki farmerban, és magas szárú cipőben érkezett a strandra. :)
De hogy van ez itthon? Hát.. érdekes beszédtéma lennék, ha beugranék vásárolni ilyen bikinifelsős szerelésben. :D Pedig itt alkalomadtán ugyanolyan meleg van, mint ott. Mégis.. ez valahogy nem elfogadott. Ma is eszembe jutott, amikor hazafelé sétáltunk a fogorvostól. Igazi fülledt nyári meleg volt (és közeledik a vihar épp), és kedvem lett volna hozzá, hogy legalább a felsőmből kibújjak, hogy vagy még barnuljak egy kicsit, vagy a szellő hűsítsen rajtam egy keveset. Természetesen nem tettem ilyet, mert nem bikinifelső volt rajtam, hanem melltartó csak. De ha a fürdőruhám van rajtam, akkor sem tettem volna meg, mert mit szólnak? Meg még talán közbotrány okozásért is felelhettem volna.. :D

Na szóval, a kérdés valószínűleg költői, de miért van ez így?

Nem úgy kell elképzelni

Engem meg aztán főleg nem, hogy most akkor szomorkodom és sóhajtozok naphosszat, hogy már megint dolgozni kell, és majd megint mennyi idő eltelik, mire újra a nyári szabadságomat fogom tölteni. Mert nincs erről szó. Néha tényleg sóhajtok egyet, és elfog a vágy, hogy visszamenjek, leüljek a teraszra, és ne is csináljak mást, mint nézzem a harkályt, ahogy kopogtat a fán. De egyébként meg van bennem lendület, és ég a kezem alatt a munka. :D Ráadásul van bennem egy csomó olyan letisztult érzés, ami miatt most épp fogékonyabb vagyok a szépre, és a boldogító pillanatokra. Meg még külön meg is állok ezeknél a boldogító pillanatoknál, hagyom, hogy minden jól átjárjon, hogy úgy éljem meg, hogy ne csak épp akkor legyen nagyon jó, hanem majd amikor eszembe jut valamikor, akkor is akarjak mosolyogni miatta.
Ilyen boldogító pillanatok ma is akadtak jócskán:
-telefonhívás a munkahelyemen, épp akkor, amikor én is gondoltam rá
-Fradi szurkolói kártya csináltatás (és volt vénascanner.. igen)
-Burger King
-Naplemente az autópályán

Meg persze sok kis apróság is. Olyan jó, hogy vannak ilyenek. :) És az a helyzet, hogy a gyönyörű naplementék miatt veszettül elkezdtem vágyni egy Nikon-ra. :) Majdnem annyira, mint egy jegyre a Fradi-Chelsea meccsre. Ha a kettő között kéne választanom, nem is tudom, melyiket választanám.

Pihentség... huss...

Bevallom, nem hogy alig volt kedvem reggel nekiindulni, de arra azért nem számítottam, hogy annyi munka vár rám, hogy a szó szoros értelmében délelőtt tízre minden kipihentségem oda is lett. :) Az is igaz mondjuk, hogy a szabi előtt ez a fajta sok munka már egyáltalán nem esett nehezemre, és olykor nem is tűnt soknak sem, csak akkor már, amikor utólag visszagondoltam rá, hogy mennyi mindent csináltam. Na de mindegy, azért biztos alakul majd ez, csak vissza kell szokni a napi rutinhoz.
Egyelőre sóhajtoztam nagyokat napközben, hogy mennyivel jobb lenne most épp sétálni egy jegeskávéra, vagy a strandon ücsörögni. Hiányzott az ottani csend és nyugalom, és elég rendesen leszívta az energiámat a hihetetlen nyüzsi, ami ma körülvett. Pedig a nyüzsi jó része azért olyan volt, aminek igazán örülhetek. Mert lépten-nyomon örültek nekem, és megkérdezték, jó volt e, dicsérték a színemet, meg ilyenek. :) Szóval.. éppenséggel jó volt visszamenni oda, ahol így tudnak örülni is. A csajok pedig... hát rajtuk igazán látszott az őszinte öröm, hogy látnak. :) És ez igazán jó érzés, annak fényében, hogy tavaly ilyenkor még nagyon nem így nézett ki ez az egész. :) Ha nagyképű lennék, akkor most azt mondanám, hogy ezt sikerült elérnem a saját varázsommal. :D :D De nem vagyok nagyképű, simán csak örülök, hogy mégis így alakult, ahogy.

De azért.. ha tehetném, holnap reggel visszaindulnék a Balatonra, és majd csak akkor jönnék vissza, amikor már nekem van elegem az egészből. Ha egyáltalán eljönne ez a pillanat. :)

15

Van közöttünk valaki, akinek ma nagyon jó napja volt, mert a Balaton-parton kezdte az ünneplést, és aztán jó sok kilométerrel arrébb, itthon fejezte be. :) Naná, hogy két tortával is, mert egy itt is volt, meg egy ott is volt. :)
Patrik az, aki éppen ma lett tizenöt éves. Ez a tizenöt amúgy rengeteg, ha azt nézzük, hogy az én fiamról van szó, mert hát na.. én még mindig nem vagyok ennyire öreg, hogy ekkora gyerekem legyen, de mindegy már, mert így jártam. Az idő telik, nincs mese.
Ő egyébként a maga szerénységével ünnepelt, ami mostanában inkább idézőjelben értendő, mert kezd igen nagyarcú kamasz fiatalember lenni belőle, amit néha jól bírok, néha meg a világból tudnék kirohanni miatta, mondván, hogy "ez nem az én fiam".
De persze büszke vagyok rá, és szeretem az összes hülyeségével együtt. Még akkor is, ha amúgy vannak fura dolgai, és folyton van valami információja, ami nekem többnyire érdektelen, de úgy kell tennem, mintha érdekelne, különben még úgy járnék, hogy nem is akarna velem beszélgetni. Így aztán jól tájékozott vagyok focis témában, átigazolás-téren és eredmény-téren egyaránt, de elmondhatjuk mindezt a Forma1-ről, a történelmi dolgokról, a politikai izékről, meg úgy általában bármiről, ami neki hírértékű, vagy eszébe jut utána nézni.
Mindenesetre sosem gondoltam volna, hogy ez a tizenöt év ilyen hamar eltelik.

Minden kívánságom így...

Hát, ha minden kívánságom így fog teljesülni, mint ez, amit épp tegnap írtam le, akkor nem csak nagyon boldog és nagyon elégedett ember leszek, hanem még roppant szerencsés is. :) Kompromisszumképes vagyok azért, és beérem mindig csak valami kicsi kívánsággal egyszerre, azok is kitartanak jó darabig majd. :)
Majd mindjárt megmutatom az örömködés tárgyát is, de előbb azért még beszéljünk a nyaralásunk utolsó előtti napjáról. Mert az a helyzet, hogy lassan vége a jó világnak, holnap haza kell menni, holnapután dolgozni kell menni (és ahogy arról tegnap értesültem, egész kis lista fog várni hétfő hajnalban az asztalomon a tennivalókkal). De ma még itt vagyunk, és kihasználtunk minden percet arra, hogy még egyszer bevésődjön minden, ami jó, ami szép, ami emlékezetes, és amitől olyan jó itt nekünk. Strandoltunk, sétáltunk, jegeskávéztunk, léghokiztunk, ebédeltünk, hajókat néztünk, meg mindent, ami csak eszünkbe jutott. Néha gombóc volt a torkomban, amikor eszembe jutott, hogy holnap este már nem lesz alkalmam megnézni hogy indul a bulihajó fél kilenckor, és nem fogom látni, ahogy befut a Szigliget, de csak azért nem vagyok mégsem szomorú, mert azt remélem, jövőre, valamikor ilyenkor itt fog várni minden újra. Közel ugyanígy. És akkor majd minden újra ismerős lesz, és olyan jó lesz a viszontlátás.
A ház minden reccsenése ismerős lesz újra, és majd megint megtanulunk vonatzakatolás mellett is aludni.
Addig pedig nem kell mást tenni, mint egy újabb évet öregedni.. akarom mondani becsülettel végigdolgozni.
Ja, igen.. és holnap még a maradék takarítást megcsinálni. Mert mindent úgy hagyunk itt, ahogy otthon is tennénk, szépen, rendben, tisztán, mindent a helyén, ahogy azt kell. :)
A holnap pedig? Hát lesz benne mindenféle.. kicsi szomorkodás, meg ünneplés, meg örömködés, és fáradtság is. :) De ezzel majd holnap foglalkozunk.

A mai nagy öröm tárgya pedig:

Mind az öten :)

Ha csak pasikkal mész nyaralni...

Akkor semmiképp ne készülj semmi olyanra, ami túlságosan csajos dolog. Még csak ne is reménykedj benne, és futó gondolatokat se szánj az olyan dolgoknak, mint:
-lábköröm lakkozás, akár minden ujjad más színűre, mert épp ráérsz az ilyesmire
-nyugodtan olvasgatás a nyugágyban (a nyugágy közelébe se nagyon merészkedj)
-olyan "kis helyes ruha" felkutatása vásárlás céljából, amit a strandon láttál
-fotózkodás itt-ott
-családi fotó készítése
-nyugodt jegeskávé szürcsölgetés a fagyizó teraszán
Helyette biztos lehetsz benne, hogy lesz részed mindenféle kihívásban. Úgymint:
-fél óránként békéltető testületként fellépni valamely két érintett fél között
-elegendő és mindenkinek megfelelő mennyiségű ételt elővarázsolni bármikor
-elég nagy dinnyét vásárolni
-elég százast tartalékolni a léghoki játékgéphez
-tudni elég nagyot dobni a kislabdával a Balaton vizében, ha épp úgy hozza a szükség
-megvédeni az összes nagyszájút a százlábúaktól, amik azért nyomokban ugyan, de fellelhetőek az idén is

És ha kellőképpen kitartó vagy, és elég rendesen lemondtál a nagyon csajos, és emiatt a "Jajj, Anya" kategóriába tartozó dolgokról, akkor előfordulhat, hogy hagyják magukat, és sikerül róluk egy ilyen fotót lőni:

A három muskétás