Ma reggel, amikor beértem dolgozni, és ott találtam egy kedves fiatal kolléganőt a pihenőben az asztalra borulva eszembe jutott, húgy a legnagyobb (és talán az egyetlen) áldása a klimaxnak, hogy olyan ritkák lettek a migrénes rohamaim, hogy már nagyon meglepő, amikor ilyen van. Szegény borzasztóan szenvedett, nagyon sajnáltam. Segítettünk neki Balázzsal, amiben csak tudtunk, végül később Balázs mondta, hogy haza kellett mennie.
Múlt héten egy másik kolléga szenvedett végig egy napot így. Én nagyon együtt tudok érezni mindenkivel, akinek ilyen fejfajásai vannak, tudom, hogy milyen érzés, tudom, milyen nehéz ilyenkor. Százmillió praktika van, ami az egyiknek tök jó, a másiknak nem biztos, hogy az. Én azért az utolsó ilyen évben már nagyon rutinos voltam, bár, azt hiszem, épp akkor, abban az évben éltem át minden idők legkomolyabb fájdalmait. Szóval legyen bármennyi hőhullám, meg mutasson a mérleg is elborzasztó számokat, inkább ezek, mint az a fajta szenvedés.
Egyébként ma ez a hidegfront nem volt gyenge, én is éreztem minden porcikámban, hogy valami nem az igazi. Mondjuk leginkább nagyon fáradt voltam tőle. (Meg attól a szivatós feladattól, amivel reggel várták)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése