Ha olyan lennék, aki képes lenne zárt blogot írni, vagy képes lennék piszkozatban hagyni azokat a gondolatokat, amikről úgy érzem, hogy ki kell adnom magamból, de nem akarom, hogy bárki olvassa, akkor egészen másvalaki lennék, mint így.
Nem vagyok ilyen, így arról a nem túl szívderítő tényről is beszélni kell, hogy néha bizony úgy van, hogy szégyellem magam a családom miatt. Annyi hülye konfliktust teremtettek már a fafejűségükkel és a kitekert gondolkodásukkal, hogy néha magam sem értem, hogy vagyok képes mégis mindig belemenni a "játékba", és egy-két nap múlva úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Persze, úgy vagyok képes, hogy ők a családom, tetszik, nem tetszik, ide születtem. Hogy miért pont ide, azt nem tudom, mert eléggé kilógok a sorból (lehet, hogy pont ezért?), de mindegy is, mert ezen változtatni már nem lehet.
Mint ahogy a természetükön sem lehet változtatni, pedig jó sokszor próbáltam. Marad a türelem, és a kompromisszum. Mert amúgy egyszer majd meg hiányozni fognak biztos.
Magunk védelmére tudunk úgy tenni, pár nap múlva, mintha semmi nem történt volna. Mert sem erőnk, sem kedvünk, meg sok értelme nincsen ezen sokáig kattogni, úgyis egyoldalú a dolog. :( bár sokszor az ember harcol, nemhogy már én is olyan legyek....
VálaszTörlésVan ilyen nálunk is, főleg a Családfőnk családjában, hogy nem érjük egyáltalán hogyan is került oda :), de mi is letettünk már réges-régen arról, hogy próbáljunk változtatni ezen: nincs értelme, nem változik semmi... De én is ezt szoktam mondogatni, ha a kedves páromnál nagyon kiverik a biztosítékot, hogy egyszer hiányozni fognak, nem érdemes bezárni a bazárt előttük, mert ő bizony sokszor gondolkozott már ezen :) ...
VálaszTörlés