Könyves péntek

 

"Egyesek maradnak, mások mennek. És vannak olyanok is, akik feladják." 

Ez a harmadik könyvem az írónőtől, és ez volt a legnehezebb. Nem olyan értelemben, hogy rossz lenne, vagy unalmas, hanem annyira más, mint bármi, amit tőle olvastam. De megkockáztatom, hogy a mostanában olvasott könyvek közül ez volt az, ami úgy okozta a legtöbb fejtörést, hogy közben tulajdonképpen nem is tűnt ez annyira fel. Mégis folyamatosan ott motoszkált a gondolataimban. Nyilván azért is, mert annyi mindenben lehet azonosulni a főszereplőkkel, annyi minden ismerős a saját életemből is. De sokkal inkább az a titokzatos valami volt, amire már az elején utalás van, mégis csak a legvégén derül ki, hogy hogy is ér össze végül a titokzatosság és a trió története.

Én azt gondolom, az írónő olyan csodálatos stílusban ír, annyira tudatosan építi fel a történeteit abból a szempontból is, hogy milyen hatást szeretne elérni azzal, ahogy alakítja az eseményeket, hogy érdemes mindenkinek időt szánni arra, hogy elolvassa a műveit. Ezt is. 

Milyen igaz

 És milyen nehéz is. 

De az életünk nem csak (játék és mese) folyamatos változás, hanem folyamatos tanulás is. Minden életszakaszban tanulunk valamit, és minden életszakaszban el is hagyunk az előzőleg tanultakból valamit. Ami talán nem is kevésbé fontos, de éppen akkor már kevesebb szükség van rá. 

És talán emiatt van az, hogy a nagymamák/nagypapák olyan bölcs türelemmel vannak, gyakorlatilag elnyűhetetlennek tűnő idegrendszerrel és türelemmel. Pedig valószínűleg csak tudják már, amit kell, és megszabadultak mindentől, ami már nem szolgál. Megtanultak életül. 

És újra munka

 Nem tudom miért reménykedem mindig abban, ha pár napig nem dolgozom, hogy majd valami változásra megyek vissza, mert sosem történik ez meg. Legalább esélyt azért szoktam adni a dolognak, de persze semmi okom rá. Úgyhogy ezen a téren minden változatlan. 

De ma eszembe jutott, hogy amúgy nagyon idegesítő az, ami az elmúlt években trend lett a Facebookon, hogy mondjuk van egy süti vagy kaja kép, és oda van írva, hogy recept kommentben. Hát ne már...hogy mindenért kattintani kell, és még újabbat kattintani. Értem, persze, hogy ezek a kattintások hozzák a bevételt, de idegesítő. 

A mai kihívásom majdnem elmaradt, de az utolsó pillanatban mégis rendbe raktam az éjjeliszekrényem fiókját. Ez is valami. 

Kedd

 Ez volt az utolsó szabadságos napom. Szerencsére azért nem az idénre, és a következő tök jó lesz. De most ez ennyi volt, holnap már megyek dolgozni. Nem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel a szabival most, sokkal kevesebb dolgot csináltam meg, mint amire előzetesen gondoltam. De a mai feladatot is elvégeztem, és kiselejteztem a ruháim közül azokat, amik már nem jók rám, vagy eleve melléfogás volt megvenni, és csak pakolásztam őket jobbra -balra. Még egy évvel ezelőtt kergettem azt az álmot, hogy a hízásom csak átmeneti, és simán jó lesz még rám az a felső, vagy nadrág. Mostanra tudom, hogy ha ez valaha még meg is történik, akkor sem fogom már azokat hordani. 

Egyébként elképesztő, hogy milyen furcsa időszakom van még mindig. Egyszerre van az, hogy ne szóljon hozzám senki, de mindenáron beszélgetésre vágyom. Valljuk be, a kettő együtt elég nehéz. És nagyjából mindennel ez van. Nem vagyok teljesen normális. 

Hétfő

 Na, azért ezt a fázás dolgot, ami na éjszaka és reggel volt, már egészen el is felejtettem. Elég régen volt már, hogy a lábam úgy fázott, hogy bebugyoláltam a takaróba. Jó, az ablak teljesen ki volt nyitva, és én alszom közelebb hozza, így érthető, de fura érzés volt, az biztos. Gondolom lesz majd időm újra megszokni. 

Jó kis ráérős szabadnap volt a mai. Főztem is, kicsit takarítottam is, voltunk délután egy régóta húzódó ügyet intézni. Nem mostanában kerül pont a végére még, de megint egy kicsit tisztult a kép azzal kapcsolatban, hogyan tovább. 

Azt találtam ki magamnak, hogy most a következő utazásunkig minden nap megcsinálok valamit, amit régóta halogatok már. Egyfajta challenge, mert az most úgyis trendi. Ma például letakaritottam a konyhaszekrény tetejét. (Nem is mondom el, mióta nem csináltam meg). Biztos lesz olyan is, amikor nagyobb dolgot csinálok meg, ma ennyi volt, amihez kedvem is volt, meg bele is fért a napba. Mondjuk ez jó hülyén hangzik úgy, hogy dolgozni sem voltam, de ez az igazság. 

Vasárnap

 Ma újra öten ebédeltünk együtt itthon, Erik és Patrik ugyanazzal a vonattal érkeztek haza ma délben. Készült háromféle módon csirkemell, meg köretként sajtos krumpli. Mindenki jól lakott, mindenkinek ízlett minden, ilyenkor megéri a konyhában töltött idő. Pedig amúgy fárasztó kitalálni is, elkészíteni is. Ma is folyamatosan zsonglőrködtem az idővel még a sütővel, hogy minden beférjen, időben legyen kész, de ne túl korán, vagy ne nagyon későn, ne hűljön ki az, ami először elkészült, mire az utolsót is ki tudom venni. De sikerült jól kiszámolni..

Délután csak úgy elvoltunk, a fiúk Forma 1et néztek. Szerencsére az idén már senki nem veszi túl komolyan, így nincsenek vérre menő viták a közvetítés alatt. 

Patrikot a futam után elvittük Kelenföldig, aztán amikor hazaértünk, megnéztük a Fradi -Újpest meccset. Az első félidő után érzett öröm azért a végére már nem volt olyan felhőtlen, végül döntetlen lett. 

Még két napig itthon leszek, így ma este nem zavar, hogy holnap hétfő lesz. 

Szombat

 Kevés dolgot viselek nehezebben a tétlenségnél. Az sem a kedvencem amikor annyi dolgom van egyszerre, hogy nem tudom hova kapjak. Legjobb az arany középút. Így volt ma is, amikor folyamatosan elfoglaltam magam. Délelőtt főztem, pitát sütöttem a gyroshoz, meg tirokafterit csináltam. Sokkal kevésbé volt bonyolult mindegyik, mint vártam. 

Közben lehúztam az összes ágyneműhuzatot, így folyamatosan ment a mosógép és a szárító. Kimostam a paplanokat is, mázlim volt, hogy pont megszáradtak, mielőtt elkezdett esni. 

Délután takarítottam, lidlben voltam, aztán visszahúztam az ágyneműhuzatokat. Tök jó illatú lett az összes szoba a friss ágyneműtől.