Csütörtök

 Ez sem volt eseményekben bővelkedő nap,. Kb ugyanannyi minden történt, mint amennyi ideig sütött a nap. Igazából csak onnan lehet tudni, hogy azért valahol mégis előbukkant, hogy a munkahelyi iroda ablakán látszik némi fény. Reggel még sötét van, amikor dolgozni indulok, délután már sötétedik, amikor hazaindulok. A kettő között meg van ez a szürke valami. Még szerencse, hogy most már minden nappal közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor majd újra az az idő jön, amikor szépen fordul a kocka. 

Láttam nemrég egy videót, ahol a kislány ágyba kapta reggel a forró csokit. Nyilván nem tudhatom, hogy mennyire volt az rendezett videó, vagy sem, de ahogy néztem, eszembe jutott, hogy biztosan rosszul vagyok összerakva, de én sosem vágytam még csak hasonlóra sem. Ez az ébredés dolog soha nem tartozott az erényeim közé, de hogy még amint kinyitom a szemem, máris egy ilyen forró löttyel nézzek szembe, hát köszi. 

Ma mondták anyukámnak a kórházban, ahol a papa van, hogy már ne próbálkozzon semmivel, mert teljesen elutasító lett. Annyira nem akar már így élni, hogy nem fogad el semmit. Meg is értem, borzasztó lehet így élni, hogy már csak vegetál, mert semmihez nincs ereje, Amikor a mama évekig élt teljes demenciában, azt gondoltam, nincs annál borzasztóbb. De tévedtem, mert sokkal rosszabb ez, amikor az elme ép, de a tested képtelen már mindenre. Anyukám a legkevésbé sem képes önszántából elengedni senkit és semmit, pedig tudja ő is, hogy nincs már visszaút ebből, és jobb lesz neki, ha végre megpihen, mehet a mamához. 

Unalmas szerda

 Ez a mai nap pont olyan volt, ami nyugodtan el is maradhatott volna, annyira nem történt semmi. Bent a munkahelyen afféle vihar előtti csend van. Jó lenne, ha nem lenne gyanús az ilyesmi, és rá lehetne fogni arra, hogy már év vége van, és csak simán belassult, lenyugodott mindenki. Na majd meglátjuk. 

Kicsit furcsán érzem magam most estére, de gondolom leginkább azért, mert álmos vagyok. 

Egyébként arra roppant büszke vagyok, hogy mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy minden nap legalább 2 litert, de inkább 2,5 litert iszom meg egy nap. Mondjuk van olyan időszak napközben, amikor fél óránként rohangálok a mosdóba.. 

Közben

 Tegnap jól elfelejtettem, hogy egyébként a december 1 az blogszülinap is. Tegnap volt 17 éve annak, hogy megírtam ezen a felületen a legelső bejegyzést. Akkoriban teljesen más ember voltam, és teljesen más volt az internet is, és a blogvilág is. Emlékszem, esténként az volt a napi levezetés, hogy leültem és elolvastam kivel mi történt. Órákat lehetett eltölteni így, és egyik -másik blogcsalád olyan volt, mintha tényleg személyesen is ismerném őket. 

Sok kedves embert ismertem meg ezen a felületen keresztül, sok gyerek nőtt fel így a szemem előtt, ahogy az én gyerekeim is mások szeme láttára. Roli még csak három éves volt az első poszt idején (jó, majdnem négy), mostanra már húsz (majdnem huszonegy) 

Kedvem nem mindig van már írni, és nem is számolok be olyan részletesen a gondolataimról és az érzéseimről, mint akkoriban, de hűséges típus vagyok, ennyi idő után már nem hagyom magára a blogomat, bármilyen is. 

Jövőre nagykorú lesz. 😃

December

 Elég nagy klisé, de azért minden évben igaz, és minden évben rácsodálkozik az ember, húgy hűha, máris itt van az év utolsó hónapja, pedig csak most kezdődött el. Mindig van, amit az ember tervez év elején, aztán év végén meg szépen elengedi, vagy úgy tesz,  mintha nem is akarta volna igazán. Mondjuk biztosan így volt ez év elején is, mert ez igazán fontos dolgokat meg szokta tenni mindenki. 

Szeretem a decembert, és leginkább azóta, mióta saját háztartásom van, mert azóta része az életemnek ilyenkor az igazi várakozás, a fények, az apró kis csodák. Amíg kicsik voltak a gyerekek, még sokkal jobb volt ez. Mostanra az adventi naptár már nem játszik, a díszítés is leginkább az én lelkemnek fontos. A fiúk elvannak vele, tetszik nekik, Balázs azért néha megjegyzi, hogy nem elég még? Amúgy sokkal visszafogottabb vagyok pont miatta, mint amilyen szeretnék lenni, de van az a minimum, amiből nem engedek már. Bár minden évben kigondolom, hogy na, majd jövőre lesz itt még több fény, még több manó, házikó, és csillogó gömb, de aztán végül mindig megemberelem magam, és csak a már meglévő dekorációt használom..

Amúgy legszívesebben ilyenkor minden nap itthon  lennék, és már egy percet sem pazarolnék munkára. 

Vasárnap

 November utolsó vasárnapja, utolsó napja, és egyben advent első vasárnapja is. Mennyi jelentéssel fel lehet ruházni egyetlen napot. Nálunk egyébként csak annak volt némi nyoma, hogy elkezdődött az advent. Na jó, azért a némi nyomnál kicsit több, mert az adventi díszítés nagy része felkerült ma. Maradt még pár dolog a dobozokban, de már majdnem hét óra volt, és még pár ruhát is el kellett pakolnom mielőtt fel nyolckor elkezdődött a meccs. 

Felcsúton játszott ma a Fradi, ami ugye itt van a szomszédban, de tévében néztük csak a meccset, nem mentünk a Pancho Arénába. Elég jó meccs volt, és végül meg is nyerte a mi csapatunk. 

És ezzel az esti meccsnézéssel vége is lett a hétvégének. 

Szombat

 Ma arra ébredtem, hogy már fő a húsleves. Nagyon sokféle húslevest ettem már, mármint hogy sok ember készítéséből, de amit Balázs főz, az a legfinomabb. Nem könnyű rávenni, hogy csináljon, de érdemes várni rá. 

Patrik is itthon volt ma, úgyhogy ez a mai egy tökéletes ebéd volt. 

Ezen kívül leginkább csak a szokásos házimunkákat végeztem. 

De ma pont jó volt ez így, ahogy volt. 

Könyves péntek

 

Sok könyvet olvastam már tőle. Mindegyik kivétel nélkül nagyon kemény, megrázó. Ez a könyv is olyan, amitől már olvasás közben is egyre inkább elnémul az ember, és magában csendben hálát ad azért, mert ezt sem kellett sohasem átélni. 

A két főszereplő egymás ellentétei, ez minden pillanatban teljesen világos. Érdekes, hogy mindegyikük egyszerre szimpatikus is, és mégsem az. Ahogy halad a történet, és fokozódnak az érzelmek, úgy lesz mindenkinek a könyvben is, és olvasóként is egyre világosabb, hogy mi is az igazán fontos. 

A szomorúsága ellenére is szerettem.