Szerda

 Minden kezdet nehéz, ahogy minden, ami véget ér, fáj is egy kicsit. Pontosan így volt ez most, mert a lelkem ott maradt Tenerifén a szigeten, a gigantikus méretű sziklák között, a testem pedig már dolgozni készült. Úgyhogy nehéz volt a kezdet, és fájt a búcsú a gondtalan, szinte már nyárias napoktól. Azt nem tudom, hogy mi is lehetett az, ami engem végül ide hozott, hogy ide szülessek meg, amikor olyan nyilvánvalóan oda illenék, ahol még hírből sem nagyon ismerik a telet, és nem része a ruhatárnak a télikabát, és társai. Most már mondjuk mindegy, közel 48 évvel a történtek után. Lehet, hogy akkor még ezt nem tudtam magamról..

A kollégák örültek nekem, és mindenkit (egy embert leszámítva, de ő mindenben és mindenkivel ilyen, nem is veszi számításba senki) nagyon érdekelt hogy milyen volt, milyen volt ezt megélni. Több felvonásban is kellett mesélnem, és képeket mutatni, de nem bántam, mert minden ilyen alkalommal kicsit újra ott voltam. 

Még kell pár nap, mire tényleg visszaérkezem a valóságba, addig teszem a dolgomat, mint egy gép. 

Újra itthon

 Még mielőtt elérkeznénk oda, hogy ma este sikeresen visszaérkeztünk Budapestre, azért elmesélem az utolsó esti kis kalandunkat az apartmanban. 

Mi mindig apartmant foglalunk, bárhová megyünk is, mert ötünknek azért sokkal pénztárcabarátabb megoldás ez, mint bármelyik szálloda.  Így volt ez Cipruson is, Máltán is, így van ez a Balatonnál is, és bárhol máshol. Olyan természetesen volt már, hogy nem teljesen azt kaptuk, amit a képek és a leírásban szereplő adatok alapján gondoltunk, de kis dolgokról volt szó, ami bőven belefért, és nem rontott semmit az élményen (bár évek óta keressük a balatoni igazi nyaralóhelyünket az évekig törzshelyünk után, és sosem fogjuk megtalálni az igazán igazit, de ez egy másik történet). De így, ahogy tegnap jártunk, még sohasem...Arra érkeztünk vissza a kirándulásunkból, hogy nincs víz. Jeleztük a kapcsolattartónak, aki visszaírt, hogy ez előfordul, pár óra alatt rendeződik, de azért jelzi az illetékeseknek. Elárulom, nem rendeződött, és ott álltunk tegnap este öten, hogy akkor ezt most valahogy meg kéne oldani. A chat gpt annyit tudott segíteni, hogy a szigeten víz vészhelyzet van február végéig, és van, hogy elzárják. A szomszédot próbáltuk megkérdezni, de nem állt szóba velünk (szó szerint rá sem hederített, hogy megszólítottuk). Így aztán több fordulóban vásároltunk a szupermarketben pár ilyen nyolc literes vizet, hogy legalább a legszükségesebb dolgokra legyen. Nem volt a legkomfortosabb, de vészhelyzeti megoldásnak megfelelt. 

A családi legendáriumba egy kalandként íródik be ez is, de bevallom, leginkább a bérbeadó részéről mutatott közöny az, amit leginkább furcsállok. De mindegy is, igazából érdekességként meséltem..

A repülőtéren pillanatok alatt leadtuk a bérelt autót, gyakorlatilag amíg benavigáltak minket a parkolóhelyre, már meg is nézték, hogy minden rendben van, elkérték a kulcsot, és meg is voltunk. (Kauciót nem kértek). Kismillió kölcsönzött autó van a szigeten, gondolom úgy vannak vele, hogy felesleges lenne agyonbonyolítani mindent, mert csak nekik lenne egy csomó plusz munkájuk. A security check jó sokáig tartott, naná, hogy engem vettek ki ellenőrzésre. Itt azért jó nagy meglepetés ért, mert megkérdezte a szigorú képű ember, hogy beszélek e spanyolul, mondtam, hogy no, mire megkérdezte melyik országból jöttem, és amikor mondtam, hogy magyar vagyok, magyarul közölte velem, hogy szúrópróba ellenőrzés lesz. Csak néztem. Megnézte a táskámat, ruhámat, kezemet, berakta a teszt csíkot a gépbe, majd miután negatív eredményt kapott, magyarul mondta, hogy köszönöm. Kis apróság, de tök nagy dolog szerintem, hogy megtanulta ezeket. 

A repülőnk késve érkezett Magyarországról, így mi is késve indultunk, de olyan hátszéllel jöttünk (be is mondta a kapitány, hogy kilencszázzal jöttünk az út egy részén), hogy behozta a késést, és menetrend szerint landoltunk. 

Erik már elment dolgozni, ez is majd bevonul a családi és a munkahelyi legendáriumba is, hogy ő volt az, aki 3800 km-ről indult ma dolgozni. 

Holnap már mi is megyünk. Furcsa lesz, és biztosan nem lesz jó, de a következő utazásig kell csak kitartani. 

Hétfő

 Ez egy olyan hétfő volt, amitől meg tudnám szeretni ezeket a napokat. Még az egész nap a miénk volt itt Tenerifén, amit jól ki is használtunk. Voltunk a fővárosban, ami tőlünk egy órányi autóútra van. Egészen elképesztő méretű kikötőt láttunk, a máltai sem volt szerény, de ez aztán még bőven felülmúlta azt is. 

A város nagyon szép, és gigantikus méretű ott is minden. Nyilván mindent nem tudtunk megnézni, és konkrét tervünk sem volt arra, hogy mit szeretnénk ott látni, de sétáltunk jó sokat, nézelődtünk, kávéztunk, ettünk. Ittam barraquitot, ami ugyan nem volt teljesen autentikus, mert nem volt benne alkohol, de finom volt. Eddig csak azért nem kóstoltam meg, mert tíz körül nyitnak a kávézók, és én nem szoktam már olyankor kávét inni, de ezt valóban kár lett volna kihagyni. 

Délután még elsétáltunk a strandra, de ma is kint volt a piros zászló, és le is volt szalagozva a part, úgyhogy csak gyönyörködni tudtunk. 

Este egy nagyon szép helyen vacsoráztunk, közvetlenül az óceán partján, egy teraszon. Sosem ettem még ilyen gyönyörű kilátás mellett. 

Holnap hazamegyünk sajnos, tele nagyon jó élménnyel. Azt nem tudom, hogy valaha még visszatérünk e ide, de ha bárkinél felmerült már úticélként, akkor gyertek. Nagyon vendégszerető helyeken jártunk, nagyon kedves emberek vannak itt, nagyon jó árak vannak, életre szóló élményt szereztünk. 

Vasárnap

 Ma szerencsére már mindenki jól volt. Reggel még kicsit ingadozónak tűnt a helyzet, de azért már neki mertünk vágni annak a kirándulásnak, aminek a végén 2200 méter magasan voltunk fent a Teidén. Hát ilyen magasan még sosem voltam úgy, hogy a saját lábaimon álltam. Elképesztő volt az a rengeteg monumentális szikla,  és azok a hihetetlen mélységek is. Nem is nagyon fényképeztem, mert semmivel nem tudom visszaadni az élményt, de az egészen biztos, hogy bármeddig élek is, emlékezni fogok rá. A legvégén, amikor felmentünk még oda, ahonnan a felvonó indul, azt éreztem, hogy én oda már ilyen emelkedőn képtelen vagyok felmenni, de sikerült, legyőztem magam, és felmentem. A felvonót már kihagytuk, úgyhogy azért a Teide tetején nem voltunk, de abszolút tökéletes élmény volt így is. Az meg, hogy az odavezető út milyen jó minőségű, hát nem semmi. 

Hazafelé kicsit vadregényes úton jöttünk, egy olyan jó kis szerpentines részen, ami tök félelmetes, de gyönyörű. 

Délután még Balázs, Erik és Roli voltak a strandon, a dagály miatt mondjuk fürödni nem lehetett, kint volt a piros zászló (és nagyon komolyan figyel a lifeguard mindenkire), de a hullámokat lehetett a partról élvezni. Egy órával a tetőzés előtt lezárták, akkor már nem engedtek senkit közel, de végig mindenhol kint voltak a rendőrségi szalagok. 

Voltunk sütizni is, és sétálni is. Volt egy olyan rész, ahol megálltunk gyönyörködni a hullámokban, és hiába voltunk jó magasan, odáig is felcsapott, és Rolit jól beterítette a víz. 

Jó kis nap volt. Nagyon meg tudnám szokni, hogy január végén 22 fok van, és csak akkor kell kardigánt venni, amikor fúj a szél. 

És a képeket most nem tudom feltölteni, úgyhogy azt majd máskor. 

Szombat

 Mára egészen más terveink voltak, mint ahogy végül alakult, de ilyen is van, mégha tervezni nem is tervez még csak hasonlót sem senki. 

Balázs már reggel mondta, hogy hát neki nem túl jó a gyomra, hányingere is van, vagy csak ég a gyomra valamitől. Vett be rennie-t, úgyhogy menjünk. Elmentünk Costa Adejebe megnézni a híres piacot (igazából ugyanaz, mint bárhol máshol, csak talán még többen vannak), meg ott még körülnéztünk kicsit, a fiúk kávéztak. Már a kávézóban is rosszabbul volt, de mire visszaértünk a kocsihoz, már mondta, hogy ne haragudjon rá senki, de most inkább menjünk vissza a szállásra, ő nem tud most még a Teide-re is felmenni. Természetesen senki nem haragudott, inkább aggódott mindenki, hogy vajon mi van vele, vagy mi lesz. . Hazaértünk gond nélkül, még itt eljött velünk a boltba, de mire onnan visszaértünk már végképp nagyon gatya állapotban volt. Persze csak a felét ismerte be a bajának, de ezután órákat csak feküdt nyakig betakarózva. Szerencsére inni tudott, ha enni nem is. (Gondolom egyébként valami enyhe ételmérgezés, sosem fogjuk megtudni, hogy a tegnapi tapas tálon volt valami (csak tintahalat, halat és gombát nem ettem róla én is), vagy az esti szendvicsében a tojás. Öt óra után már volt annyira jól, hogy fel tudott kelni, vettünk a gyógyszertárban algopirinnek megfelelő valamit, mert úgy érezte, mintha lázas lenne (nem volt meleg), az segített neki kb este nyolcig fent lenni. Eljött velünk vacsorázni is, de csak az én pizzámból evett egy szeletet. Reméljük reggelre el is felejthetjük ezt a kalamajkát. 

Aztán délután bezártuk a kulcsot a lakásba. Egy pillanatra lefagytunk mindannyian, amikor Patrik becsapta az ajtót. Még mondtam ki épp, hogy ne, amikor már késő is volt. Szerencsére nagyon gyorsan megtaláltuk a megoldást, a kettővel mellettünk lévő apartmanban is vannak, oda bekopogott Patrik, ők leengedték a garázsba, ahonnan át tudott menni a mi garázsunkba, és onnan fel tudott jönni a lakásba. 

Ezekből majd csak emlék lesz nemsokáray mondjuk most sem csináltunk nagy ügyet egyikből sem. Nem jó, hogy ez van most, de nem von le semmit az élményből. Ma csak itt sétáltunk helyben, de van itt is bőven látnivaló. 

Péntek

 Azt hiszem legalábbis, hogy péntek van. Bár megmondom őszintén, hogy most aztán nem csak a napokkal, de még egyáltalán azzal is vannak időnként problémáim, hogy milyen hónap is van. Az időérzékem meg szinte teljesen elveszett egy nap alatt. Most ez lehet hogy nagyképűnek tűnik, de tényleg egészen fura minden a normálishoz és megszokotthoz képest. 

Reggel elég sokáig sötét van, sokkal tovább, mint otthon. Semmi nem nyit ki kilenc előtt, de az éttermek csak délután. Elég különleges az időjárás is, reggel és este azért hűvös van (nem ahhoz képest, hogy január van, ahhoz képest meg főleg nem, ami otthon van januárban), napközben meg olyan napsütés, ami miatt úgy tűnik, mintha nyár lenne. 

Voltunk ma a monkey parkban, ahol a nevével ellentétben nem csak majmok vannak, hanem teknősök, krokodilok, kakaduk, ara papagájok. Szép hely, tetszett mindenkinek, jól megnéztünk mindent. Los Cristianosban megálltunk ebédelni. Az ebédelés úgy tűnik, itt külön program, mert tegnap is, ma is két és fél órán keresztül tartott. De sebaj, most időnk van a legtöbb. 

Ebéd után visszajöttünk a szállásra, a kocsit letettük, majd elmentünk még gyalog kávézni -sütizni. 

Minden olyan monumentális és nagyon szép. Nem lehet összehasonlítani semmivel sem, különleges, ahogy van. Tök jó ezt most megélni. 

Tenerife

 Ma megint hajnalban keltünk, de szerencsére ma nem azért, hogy irgalmatlanul korán dolgozni kezdjünk, hanem azért, hogy induljunk a repülőtérre. 

A repülőút öt órás volt, mondhatnám úgy is, hogy borzasztóan hosszú. Még induláskor reménykedtem benne, hogy majd tudok aludni legalább egy kicsit, és akkor elviselhető lesz, de egy percet sem sikerült. Úgyhogy az utazás szenvedős volt azért, de már a megérkezés pillanata kárpótolt mindenért. Még akkor nem a hely különlegessége, hanem az a hőmérséklet, amit már a megérkezés pillanatában éreztünk. Már a repülőről is úgy szálltunk le, hogy elég volt a kardigán. 

A repülőtéren átvettük a bérelt autót, itt kellemes meglepetésként az olcsóbb árért a jobb autót kaptuk, aztán elindultunk a helyre, ahol a szállást béreltük. Itt az otthoni időhöz képest egy órával visszább van az idő, így azért bőven volt időnk még ebédelési lehetőséget keresni. Találtunk is, és nagyon finomat ettünk. 

A szállás jó helyen van, van egy-két hiányosság, de ez nem fogja elrontani az itt töltött napokat. Az óceán lenyűgöző, ezt a hőmérsékletet meg egyenesen imádom. 

Most pár napig majd innen jelentkezem, de mára ennyi, mert meglehetősen hosszú volt ez a nap.