Szombat

 Lassan megszokottá válik, hogy hétvégente csökkentett létszámmal vagyunk itthon. Patrik is tegnap volt itthon, így őt sem vártuk ma, Erik meg tegnap este munka után elment, csak vasárnap várható. Ez persze így teljesen normális, csak még mindig fura. 

Balázs dolgozott ma, így délelőtt ketten voltunk csak Rolival. A szokásos dolgokat csináltam ma, de aztán elmentünk moziba délután (mondjuk azt az öt óra körüli indulást már inkább estének kell nevezni). Megnéztük az Örökség című magyar filmet. Mucsi Zoltán a főszereplő, mellette Lengyel Tamás és Molnár Áron. Amit Mucsi alakít ebben a filmben is, az zseni. Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy ez is zseni. Egyébként nélküle valószínűleg sokkal kevésbé lett volna érdekes az egész, kellett hozzá az ő személyisége. 

Könyves péntek

 

Az nem titok, hogy a Viskó az egyik kedvenc könyvem, amiatt, amilyen hatással volt rám. Így, amikor láttam, hogy megjelenik a folytatása, nem is volt kérdés, hogy megveszem. Amikor megérkezett, még mást olvastam, így kicsit pihentettem a polcon, de minden nap készültem rá, hogy majd mikor kezdem el végre. 

Nem okozott csalódást, sőt. Nagyon szerettem olvasni annak ellenére is, hogy nagyon kemény ez a téma, amit feldolgoz. Ahogy az első rész is, így most is igazából teljesen elvitte a fókuszt az igazi borzalmakról. Az ember tisztában van vele folyamatosan, mégis minden mondatból olyan mélységesen őszinte hit és nyugalom árad, ami egyszerűen át is ragad az emberre. Az a pár este, amíg olvastam egészen felszabadító hatással volt rám, olyan sok mindennel kapcsolatban kerültem más kapcsolatba. Nagyon jól esett a lelkemnek. 

Azoknak, akik semmilyen formában nem tudnak kapcsolódni Istenhez és a valláshoz, semmiképpen sem ajánlom. Mindenki másnak pedig nagyon is. 

Orvosos

 Kilencre volt időpontom ma a reumatológiára. Kicsit előbb értem oda (és mekkora meglepetés ért, amikor út közben rám dudált Balázs, aki ugyan dolgozott, de kijött, hogy apósom kocsiját leadják a szerelőnél, és aztán onnan hazavigye), de már jó sokan voltak a váróban. El is könyveltem magamban, hogy na, itt aztán majd jó sokat kell várnom, de nyílt az ajtó, és az én nevemet mondták. A doktornő kedves volt, szimpatikus, megnézte a leletemet, megvizsgált, de már a vizsgálat előtt leszögezte, hogy ez neki kevés, még kell plusz laborvizsgálat, és röntgen is. A vizsgálat után odaadta a beutalókat, meg életmódi tanácsokkal látott el, és aztán majd vár december elsején újra az újabb leletekkel. 

A röntgent meg is csinálták ma, és délután már láttam az eredményt is az eeszt -ben. Érteni nem értek hozzá, de nem az van rajta, hogy minden szuper, és egy fényes gyöngysorként látható a gerincem. 

Délután beszéltem a háziorvosommal is, aki enyhén szólva kiakadt azon, hogy érdemi információkat nem kaptam, meg kezelési terv szóba sem került, de megbeszéltük, hogy ha december elsején is hasonló lesz, akkor kitaláljuk közösen, hogyan tovább. 

Este megnéztük az AC Milan - Fradi meccset. Bámulatos meccs volt, és a Fradi nyert. Nem mertem volna előzetesen fogadni erre, az biztos, de nagyon jó volt még tévén keresztül is átélni. 

Szerda

 Azon gondolkodtam ma napközben, amikor egyszerre három dolgot csináltam, hogy milyen jó, hogy amúgy ez már nekem péntek. De leginkább milyen jó, hogy képes voltam arra, hogy úgy döntsek, ha már orvoshoz megyek, akkor adok magamnak két napot, ami nem a munkáról fog szólni. Nem is olyan régen még nem döntöttem volna így, hanem mentem volna az orvos után dolgozni, és görcsöltem volna napokig, hogy jajj, ne legyen mínusz órám, jajj, hívjanak már be, ne késsek sokat.  Azt nem mondom, hogy semmi motoszkáló gondolat nincs bennem még most is, hogy igazából akár mehetnék is dolgozni is, tehát még van hova fejlődni. 

A mai nap sokkal jobb volt a tegnapinál, egész egyszerűen csak azért, mert sütött a nap. Nem volt kevésbé hideg, mint tegnap, mégis tök más érzés volt. 

Kedd

 A tegnap esti kedvetlenség csak az előszobája volt annak, ami még utána várt rám. Már egy ideje küzdök megint a nyugtalan láb szindrómával, de tegnap este valamiért még az egyébként csak zavaró, de elviselhető kategória valahogy a négyzetre emelte magát. Nem elég, hogy nem tudtam aludni miatta, mert amikor nem éreztem azt, hogy mindenképpen mozgatni kell a lábamat, vagy épp fel kell állnom, vagy meg kell masszíroznom, és már épp azon a határon voltam, ahonnan alig pár pillanat alatt lehet átcsúszni az ébrenlétből az alvásba, akkor jött az igazi kalimpálós "roham", amitől aztán újra éber lettem. Eltelt így pár óra, és eléggé megviselt az egész. 

Azzal is egyébként is tele van a hócipőm, hogy egyébként tök egészséges vagyok, vagyis lehetnék, de ilyen hülyeségekkel kell mindig foglalkozni, és gondolkodnia, hogy akkor vajon merre induljak, kitől várhatok segítséget. 

A munkanap eltelt elég gyorsan, befejeztem a határidős feladatomat, megcsináltam minden napi és időszakos dolgomat. Nagy kihívást egyik sem jelentett, de annak is megvan a maga szépsége, amikor az ember tud eléggé magabiztos lenni a saját tudását illetően. 

Ez a szürkeség nekem nem a barátom egyáltalán, borzasztóan hiányzik a nyári napsütés. Nem a kánikula, meg a hőkupola, de az a normális fajta, az jó lenne. Ha van még egyáltalán bármi, ami normális ezen a világon. 

A nap jó híre, hogy mától december 24-e is munkaszüneti nap. 

Hú, de nagyon hétfő

Ma reggel nagyjából minden megvolt, ami miatt nem szeretem a hétfőt. Sötét volt, hideg, esett az eső, és menni kellett dolgozni. 

Nem is volt túl jó nap ez a mai, még azt is megtapasztaltam, hogy milyen úgy átélni a hőhullámot, hogy közben amúgy fázol. 

Nem is tudok mást mesélni, meg kedvem sincs hozzá. 

Lusta nap

 Ma igazi lustálkodós napot tartottunk. Na nem olyan egész nap netflixet bámulósat, de nagyjából házimunka menteset. A KFC -ben ebédeltem, aztán elmentünk Partikhoz, Hazafelé még ettünk amerikai palacsintát és churrost a kfc-ben, mert ebéd után nem fért már belénk. 

Aztán megnéztük a Fradi meccset a tévében. És igaz, utána azért gyorsan megcsináltam a szokásos vasárnapi fürdő takarítást, meg felmostam, de az egész megvolt kb negyven perc alatt, és megért nekem annyit, hogy ne legyen hiányérzetem.