Nem könyves, de péntek

 Azt hiszem, elég jól ismerem magamat. Tegnap este írtam, hogy pont olyan érzés, mint amikor a nyugtalan láb szindrómám volt, és úgy telibe találtam, hogy már éjszaka jelentkezett is egy jó kemény "roham" formájában. A lábam átmenetileg megkönnyebbült utána, de még délelőtt is nagyon rossz volt a közérzetem. Próbálom előszedni az összes információt, amit akkor mondtak róla, nyomom a magnéziumot magamba, amennyit csak tudok, igyekszem minél többet járatni a lábamat, meg nyújtani. Az ülés kínszenvedés, de igazából semmi sem az igazi még. Kell pár nap biztosan, mire valamelyest helyrerázódik majd. Jó, nagyobb bajom sose legyen. 

Délután volt itthon Patrik. Most majd két hétig nem találkozunk, mert jövő héten megy nyaralni a barátaival, úgyhogy jó volt, hogy ma is találkoztunk. Olyan fura egyébként, hogy mindig az van bennem, hogy nem szabad hazaengednem üres kézzel, de ma például nem tudott vinni semmi kaját. Megoldja magának, de mindig jobban szeretem, ha kicsit tudok róla gondoskodni. 

Erik délután elment Pestre, majd csak vasárnap jön haza. 

És kb ennyi idő az, amit képes vagyok egy helyben ülni.

Munkanap

 Szerencsére ez most egy olyan hétkezdés nekem, ami nem hétfő, hanem csütörtök. Bőven elég is lesz ez a két nap a munkából. Kicsit sem vagyok még itthon fejben, és amennyire mégis, ahhoz meg aztán semmi köze a munkának. 

Ma hattól fél háromig dolgoztam, utána itthon ebédeltünk (Erik is reggeles), és mentünk Patrikhoz. Vittük neki a függőfotelt, amit még a két öccsétől kapott karácsonyra, csak eddig mindig volt valami, ami miatt nem került el hozzá. A közlekedés katasztrófa volt odafelé is, hazafelé is, mindenki az utakon volt. 

A lábaim még mindig nem az igaziak, kb az az állapot, mint amikor régen volt az a nyugtalan láb szindrómám. Vettem is be magnéziumot, pedig már a gondolattól is hányingerem volt. Valahogy le kell ezt győznöm, mert most egy darabig szednem kéne. Na majd kitalálok valamit. 

Újra itthon

 Ma délelőtt véget ért a máltai kalandunk. Azt nem mondom, hogy utoljára jártunk itt, mert el tudok képzelni a jövőben is egy pár napos kiruccanást ide. Az időpontot lehet, hogy másképp választanám ki, mert bár most is tökéletes volt minden, mégis valamiért októberben kicsit jobb volt a feeling. (Valószínűleg azért, mert akkor itthon már bőven kabát kellett, ott meg elég volt egy póló is, és ez önmagában egy hatalmas élményt nyújtott) 

Reggel még kávéztunk egy jót a mostanra bejáratott kávézónkban, aztán összepakoltunk mindent, rendet raktunk. Megrendeltük az ubert, ami kivitt a repülőtérre, és tulajdonképpen nem is volt már semmi más dolgunk. 

A repülőtéren még teljesült egy bakancslistás vágyam is..

A repülőút teljesen rendben volt, legalábbis az a rész, ami a pilótán múlott. Egyébként én borzasztóan nehezen viseltem most azt, hogy ülni kell, minden baja volt a lábaimnak, alig vártam, hogy Budapestre érjünk. 

Éppen a viharfelhők előtt érkeztünk meg, láttuk még fent, ahogy közelednek velünk együtt Magyarországra (csak lehagytuk)

Itthon kipakoltunk, bevásároltunk. És lélekben készülünk arra, hogy holnap vissza kell térni a valóságba, és menni kell dolgozni. 

Máltai szülinap

 Annyiszor írtam már, hogy milyen fantasztikus meglepetéseket szerzett nekem a családom az elmúlt években.  Ez a mostani nem volt már mostanra meglepetés, hiszen tudtam már egy ideje, a visszaszámlálóba is úgy írtam már be, hogy máltai szülinap, de semmit nem vett el az élményből. 

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy én, a kis vidéki, egyszerű lány, akinek gyerekkorában még márkás ruhát sem tudtak venni sosem, egyszer majd egy máltai tengerparti strandon töltöm a szülinapomat.

Pont olyan volt ez a nap, amilyennek én szeretem. Napsütés, gondtalanság, tenger, élmények. 

Az nyilván nagyravágyó lenne, ha azt mondanám, ezentúl minden szülinapomat így szeretném tölteni (bárhol a világon). De ha csak ez az egy adatott meg, akkor is boldog vagyok már. 

Valletta és Birgu

 Ma kirándulós napot tartottunk. Nagy távolságok nincsenek Máltán, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, mint otthon, mégis úgy, mint akár Cipruson, akár Tenerifén, bármerre is indul az ember, mindig mást lát. Ugyanaz a tenger másféle kék Vallettában, mint Birguban, vagy akár a St. Paul öbölben. Valletta önmagában is ezerféle, mert a történelmi városrészek mellett (sőt, konkrétan ott, akár az ősi falak között is) tökéletesen megfér mindenféle modern és újszerű dolog. Ezt egyébként mesterien művelik, mindenhol. Olyan ez az ország, ahol tényleg el lehet felejteni mindent, mert mindenhonnan a vidámság árad felénk, nem lehet gondokkal foglalkozni olyankor, amikor már kora reggel csak a felhőtlen égbolt és a ragyogó napsütés van jelen. (Mondjuk ebbe bele tud rondítani, ha olyan huszonéves fiatalok is az utastársaid, akiknek egyfajta hobbi egymás cseszegetése)Hozzá a tenger miatti kicsit párás levegő, és az a rengetegféle kék szín, amivel nem lehet betelni. Az, hogy tengerkék, egészen más színt jelenít meg most már a szemeim előtt. 

Nem is tudom ezeket az élményeket igazán jól elmesélni, talán megmutatni sem, mert nincs az a fotó, ami teljesen vissza tudja adni a látványt. Azért megmutatnia megpróbálom. 

Pünkösd vasárnap

 Egészen érdekes tapasztalás, hogy egy nálunk "katolikusabb" (ez gondolom azért nem egy létező szó, de egyszerűbb ezt használni most) országban Pünkösd vasárnap nem úgy ünnep, hogy zárva vannak az üzletek. A kisebb, családi vállakozások nem feltétlenül dolgoznak, de minden más zavartalanul működik. Azt nem mondom, hogy jó ez így, mert személy szerint azt gondolom, hogy tök jó az, hogy azért legalább az ország egy részének (a szerencsésebb felének) van lehetősége ezeken az ünnepnapokon plusz szabadnaphoz jutni. Most azért a mi dolgunkat turistaként megkönnyítette, hogy ők így állnak ehhez hozzá, nem kellett külön vadászni semmire, hogy vajon mi van nyitva, mit lehet, mit nem. 

Már tegnap eldöntöttük (sőt, igazából már otthon), hogy ma biztosan strandolni fogunk. Szerencsére az időjárás is így gondolta, nem csak mi. Az fura, hogy minden applikáció szerint 24-25 fok van, de legalább 32-nek érződik. Uberrel mentünk a strandra, mert elvileg vannak tök jó buszjáratok, amikkel bárhová el lehet jutni, de négyünknek nem feltétlenül olcsóbb megoldás. És ez az uberes verzió kényelmesebb is. 

A Ghadira bay-i strandra mentünk, az előző máltai utunkon ez tetszett a legjobban, itt sekély víz van, lassan mélyül, és nagyon szép hely is. 

A tenger nekem még hideg, 19 fokos kb, ezért én leginkább csak a látványban gyönyörködtem. Párszor azért bementem, próbálkoztam, de pár perc séta után éreztem, hogy ez nem az a hőmérséklet, ami jól esik nekem. Csalós volt, mert egyébként a homok annyira forró volt, hogy alig lehetett menni benne. Azért jól éreztük magunkat, a fiúk természetesen kevésbé voltak erre a hőmérséklet dologra érzékenyek. 

Visszafelé félútig mentünk csak, a St. Paulo öbölnél sétáltunk még egy nagyot. Az a rész nagyon szép, és sokkal felkapottabb is, mint Msida, ahol a mi szállásunk van. Jó sokan voltak mindenhol. 

A tegnap esti degeszig jóllakottság után ma inkább csak egy -egy pizzát rendeltünk, az is bőven elég volt. 

Málta

 Ma délelőtt elindultunk a repülőtérre, hogy egy újabb kaland vegye kezdetét. Az úticél Málta, mert vissza akartunk jönni, és tök jó áron találtuk a repülőjegyeket akkor, amikor tervezgettük. Így aztán most jöttünk vissza. 

Már a repülőtéren ért egy nagyon kellemes meglepetés. Épp a beszálló kapu felé sétáltunk, amikor egy férfi hang mögöttem kimondta a nevem némi kérdő hangsúllyal. Megfordultam, hogy megnézzem ki lehet az, de hirtelen fogalmam sem volt, ki lehet ő. Aztán persze bemutatkozott, és örömmel ismertem fel benne Eszter barátnőm fiát. Pár mondatot váltottunk, és fülig érő szájjal mentem tovább. Tök jó érzés volt, hogy sok év után is még felismert, és nem ment el mellettem. (Ahogy elmondása szerint én korábban mellette)

A repülőút ma kevésbé volt élvezetes, mint eddig bármikor, sem a felszállás, sem a leszállás nem volt zökkenőmentes teljesen. Ilyen is van. Azt gondoltuk egyébként, hogy most majd nem lesz akkora kontraszt, mert otthon is jó meleg van már, de tévedtünk, mert itt másképp süt a nap. 

Délután értünk csak ide, háromkor szállt le a repülő, így ma már nagyon komoly programunk nem volt. Elfoglaltuk az apartmant, elmentünk a sparba gyümölcsöt és üdítőt venni. Kicsit később vacsoráztunk a tengerparton, mindenki degeszre jól lakott, pedig meg sem tudtuk enni az összes ételt, amit kihoztak.