Vasárnap

 Ma megint abban a furcsa helyzetben találtuk magunkat délelőtt Rolival, hogy dacára a népes családunknak, megint ketten vagyunk. Még a végén nem is lesz ez fura. 

Balázs ma is dolgozott. Egyébként, ha nem a felesége, hanem a kollégája lennék, imába foglalnám a nevét, mert ő az a kolléga, aki bármikor helyettesít, segít, megoldja. Szerintem kicsit vissza is élnek ezzel, szerinte ez tök rendben lévő hosszútávú befektetés, mert majd amikor egyszer neki kell valami, akkor ők is így állnak majd hozzá. Legyen neki igaza, de én egyelőre nem nagy örömmel szoktam fogadni ezeket a befektetéseket. 

Így aztán voltunk kettesben Rolival drs-t visszaváltani meg vásárolni a lidlben. Amúgy egy hajcsár vásárlás közben, nincs gondolkodás, egész egyszerűen közli, hogy na, akkor célzottan oda megyünk, ami kell, és már mehetünk is. És nem érti, hogy én nem így működök, mert sokszor menet közben találom ki, hogy még ezt vagy azt fogok csinálni, és akkor ahhoz kell vennem pár dolgot. Azért persze én győztem, és az én gondolataim mentén haladtunk, de felhívta a figyelmemet, hogy ő egyébként már rég végzett volna. 

Ebédre készült kolbászkrémes csirke, sajtos krumpli, gyros, fokhagymás mártogatós és paradicsomos uborksaláta (ez utóbbi street kitchenes recept, és nagy rajongója lettem). Sütöttem egy meggyes piskótát is, úgyhogy ma azért a kalória számláló kicsit kevésbé közelített ahhoz, ami egy nap belefér bárkinek is, de mégiscsak vasárnap van. 

Délután megcsináltam a szokásos vasárnapi takarítást. Megérkeztek anyukámék is ma a nyaralásból. Érdekes, hogy annak ellenére is, hogy azért jól érezték magukat, tetszett nekik minden, úgy tűnik, jobban értékelték, hogy ma már itthon vannak. Igaz, nem mindenkinek való ez az utazás dolog sem. Ők valószínűleg ebbe a táborba tartoznak. 

Szombat

 Ma arra ébredtünk, hogy nem csak a nyári szünet köszöntött be, hanem a nyár is rákapcsolt ezerrel, és megmutatta, hogy nem viccel. 

Nálunk is (rajtam kívül) mindenki jobban szereti a maximum huszonnyolc fokot, így aztán ma már nagyjából világvége is volt. Vagyis lett volna, ha nincs a klíma, ami egész nap biztosítja a lakásban a huszonöt fokot. Szerencsére azért nem hűtik agyon, és így engem sem zavar. Tény, hogy enélkül itt a tetőtérben lenne legalább 32 fok, főleg, mert rendesen körbe is süti a nap a házat. Amit ilyenkor borzasztóan utálok, az az, hogy mindenki mindent be is sötétít. Logikus, persze, de attól még én utálom. 

Balázs dolgozott ma, de az ebédet már öten ettük meg, ma Patrik is itthon volt. Mindig jó, amikor itthon van, még akkor is, ha egyébként nem egy szószátyár gyerek, és csak azt lehet megtudni tőle, amit ő úgy gondol. Igaz, a többiekre sem feltétlenül jellemző az, hogy sok mindent mondanak el arról, ami épp foglalkoztatja őket. Ez alól Roli kivétel, de ő is csak akkor, ha épp olyan kedve van. 

Könyves péntek

 

Olvastam már tavaly a Villa sorozatot az írónőtől, így nem ismeretlen a stílus. Mégis most egy kicsit nehezen hangolódtam rá erre a könyvre, aminek van második része is, és nem lesz nagy meglepetés, hogy várhatóan egy hét múlva ilyenkor majd azzal a könyvvel jövök. 

Bevallom, most ezt egy kicsit untam, és egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam sem a történettől, sem úgy egyáltalán a hangulattól, vagy épp a korszaktól, amiben a vidéki kisbolt eseményei zajlanak. 

Hogy ilyen előzmények után miért olvasom el mégis a második részt? Hát mert semmit nem hagyunk félbe, és mert kíváncsi vagyok rá, hogy végül a második könyvben megérkezik e az, amit gondoltam előzetesen. 

Csütörtök

 Vannak most nálunk diákok, akik nem diákmunkásként érkeztek hozzánk, hanem az iskolai kötelező gyakorlatot töltik itt. Most éppen csak lányok, tavaly vegyesen voltak fiúk is, lányok is. Ők már a sokadik ilyen diákcsoport, akik megfordulnak nálunk. Voltak azért, akik különösen közel kerültek hozzám abban az időben, amit ott töltöttek, és voltak, akikkel nagyon nehéz volt megtalálni a közös hangot. Olyan is van, aki a mai napig is a cégnél dolgozik, olyan is, aki pár évet dolgozott nálunk, aztán továbblépett. 

A mostani lányok ahhoz a társasághoz tartoznak, akikkel nem sikerül közös nevezőre jutni, ezt már most tudom. Még úgy is, hogy ma, amikor az egyikük rosszul lett, akkor velem volt, próbáltam megnyugtatni, segíteni neki. Mondjuk ő valószínűleg nem is tud jönni majd többet. 

Egyébként szerencsétlenül van kezelve ez az egész kötelező gyakorlat dolog is, nagyjából mindenkinek nyűg. Ők nem tudják mit kéne csinálniuk, mi nem tudjuk, mit kellene nekik elmondani, megtanítani. Ők középiskolások. Az egyetemistáknál jobb a helyzet, mert nekik van világos terv, amit követni kell, és el kell jutni valahonnan valahová. 

De az mindenképpen jó, hogy az ilyen alkalmak kicsit mindenkit kizökkentenek a hétköznapi unalmas dolgokból. 

Szerda

 Érdekesen alakul ez a hét, mert minden nap egyszerre végtelen hosszúságú és mégis gyorsan telik. Nagyjából hajnali öttől este tizenegyig minden perc ki van használva, és ugyan vannak olyan részei a napnak, amikor szívesen ledőlnék a kanapéra, de azért csak csinálom tovább. Az nekem továbbra is sokat segít, hogy süt a nap, még akkor is, ha már e téren sem vagyok a régi én sem, és előfordul, hogy megizzad a hátam, vagy épp a hajam töve. De azért most ez így jó. 

Ami meg nem, azzal átmenetileg nem foglalkozom..

Kedd

 Még délután volt valami téma ötletem, amiről írni szerettem volna. Aztán persze akkor teljesen mást csináltam, és nem kezdtem el, most meg már fogalmam sincs róla, hogy mi volt az. Mentegethetném magam, de felesleges. Tök sokszor fordul elő már, hogy nem emlékszem dolgokra. 

Most meg egyébként is nagyon fáj a fejem. Ami nem olyan gyakori már, mint régen, de ha van, akkor az elég intenzív. Elvileg jön a meleg, biztos azt érzem. De amíg eddig azt gondoltam, hogy majd a fürdés meg az alvás elég lesz, mostanra már tudom, hogy be kell vennem egy fájdalomcsillapítót, mert ennek a fele sem tréfa. 

Úgyhogy ma semmi érdekeset nem fogok írni. 

Hétkezdés

 Már megint. Csak úgy repülnek a hetek, és mindig azon kapom magam, hogy már megint kezdődik egy új. Nem tudom egyébként, hogy ha lenne ilyen varázspálcám, akkor hol állítanám meg az időt. Az biztos, hogy nem olyan nap lenne, amikor épp dolgozom, mert amennyire szerettem régen a munkámat, mostanra már ha érzelmet kell kapcsolni hozzá, nem ez a szó jut eszembe. Azt sem mondhatom, hogy a hideg ráz tőle, de bőven elértem oda, hogy leginkább az tart itt, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az én életkoromnak és végzettségemnek megfelelő plafont értem el. És ez csak szimplán realitás, semmi több. A legnagyobb feladatom ezzel kapcsolatban, hogy helyén kezeljem azt, hogy nem nagyon tudok lelkesedéssel csinálni semmit. 

Ma Erikkel ketten mentünk reggel, Balázs home officeban volt. Na, ez a rész az, ami azért mindig olyan jó érzés. Tök más Eriknek ez az oldala, amit így ismertem meg, és nagyon hálás vagyok érte, hogy lehetőségem van rá. 

Balázs főzött nekünk mire hazaértünk, ami tök jól is jött, mert fél négyre mentem fodrászhoz. Jó sokáig ott voltam, mert ma a nagyon fekete hajamba varázsoltunk némi barna melírt. Elsőre tetszik, majd meglátjuk hogy hosszú távon mennyire lesz ez az enyém, vagy visszatérünk az egyszínű feketére. 

Igaz, pár éve ez a hajhossz is elképzelhetetlen volt még, úgyhogy bármi megtörténhet.