Dius gondol... mit is?
Gondolom abban nincs semmi meglepő, ha azt mondom, hogy semmi kedvem nem volt reggel dolgozni indulni. Egy csomó sokkal jobb programot is el tudtam volna képzelni ezen kívül. Na de ez van, ezt kell szeretni.
Egyébként semmi extra történés nincs, minden rendben, mindenki teszi a dolgát. Mondhatnám úgy is, hogy meglehetősen unalmas nyár vége ez..
És el is érkezett a hosszú hétvége utolsó napja. Délelőtt nagyon nehezen vettem rá magam, hogy egyáltalán nekiálljak bárminek is. Pedig egyébként én szerencsés vagyok, mert amit az asztalra teszek, azt megeszik. Jó, nyilván nem olyat főzök, amit nem szeretnek, és igyekszem tekintettel lenni a mindenféle igényekre is. Végül azért lett ebéd, és mindenki jól lakott. Ebéd után a fiúk fát pakoltak, én meg nekiláttam a mindenféle apróságnak, amit halogattam napok óta, de meg kellett csinálni. A hűtőben kellett rendet tenni, a a fürdőt kitakarítani, felmosni, port törölni. Hát olyanok, ami mindenhol minden héten ott van az elvégzendő feladatok listáján. Megcsináltam mindent, most egy pár napig mondjuk, hogy rendben lesz. Vagy legalábbis elfogadható állapotú.
Azt kicsit sajnálom, hogy nem mentünk sehova, még ha egyébként jó itthon is lenni, és megcsinálni amit kell, vagy ücsörögni.
Próbálok megbarátkozni azzal, hogy most ilyen időszak jön, amikor a hétvégék kissé unalmasak lesznek, mert nem lesz meccs, ahová megyünk, és mindenki nehezen lesz mozdítható bárhová is, mondván, jajj, hadd pihenjünk már. Pedig annyi helyen nem voltunk még, és annyi mindent nem láttunk még. De nem akarok mindig én lenni az elégedetlen meg a duzzogó, úgyhogy csemvsm maradok, és majd, amikor úgy adódik, akkor örülök annak, ami épp lesz.
Ma végre mindenki itthon volt egyszerre.
Patrik szegény nagyon megjárta szerda este. Az egyik buszmegállóban várta az éjszakai buszt, amikor egy rolleres elütötte. A kezét nagyon csúnyán lezúzta több helyen is, a tenyerén is van egy jó nagy seb. Megütötte a bordáját is, mert a rolleres ráesett. Nem néz ki épp a legjobban emiatt, de még így is hálásak lehetünk, hogy ennyivel megúszta, és nem lett nagyobb baj. Azt hagyjuk is, hogy a rolleres is otthagyta segítség nyújtás nélkül, de a buszon sem kérdezte meg senki, hogy esetleg szüksége van e valamire.
Erre a hétre megint kettő is jutott, most éppen ilyen termékeny időszakom van ebből a szempontból. Volt ez már másképp is az idén, még ki tudja... még lehet, hogy lesz is.
Szerettem ezt a könyvet, pedig nem hiszem, hogy az írónő fő műveként lehetne említeni. De még ha írt is ennél jobbat, akkor is ez egy olyan szépen megírt tisztelgés a kávéház előtt, amit már csak emiatt az érzés miatt is érdemes elolvasni. Emellett több emberi sorsot is figyelemmel kísérhetünk, akiket természetesen a kávéházban töltött idő köt össze, pedig mindannyian teljesen más személyiségek, más anyagi körülmények között élnek. Jó volt lelassulni esténként ebben a világban, kellemes olvasmány volt.
Ez a könyv elég érdekes volt abból a szempontból, hogy olvasás közben többször is megváltozott a véleményem róla. Rögtön az elején felhúztam magam azon, hogy milyen hülyeség már gyakorlatilag az első oldalakon elárulni a titkot, hogy aztán utána meg úgy tegyünk, mintha nem tudnánk. Emiatt a könyv első harmadában nem szerettem olvasni, és semmi nem volt szimpatikus benne. Sem a történet, sem a főszereplők..aztán valahogy mégis közel került hozzám, még ha annyira nem is, hogy mondjuk szívesen olvasnám újra, vagy sajnáltam volna, hogy véget ért. De egészen tanulságos és érdekes volt abból a szempontból is, hogy egy közös titok mi mindent művel két ember lelkével, kapcsolatával, hogyan hat az életükre. Szóval végül azért értettem, hogy miért is tudatta rögtön az elején az írónő velünk ezt a dolgot, egészen más hatása lett volna mindennek, ha megfordítja, és csak a végén derül ki. Az egy másik könyv lett volna. Összességében tetszett, és sokféle gondolatot indított el bennem.
Ma úgy ünnepeltük az államalapítást, hogy Balázs kollégáival együtt voltunk egy kerti partin az egyiküknél. Tulajdonképpen ugye az em kollégáim is, de mégis inkább az övé, mert ők dolgoznak egy helyen. De ez részletkérdés. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon finomakat ettünk, nagyon jót beszélgettünk, este nyolckor jöttünk haza. Akkor is leginkább csak azért, mert Balázs reggel megy dolgozni.
Ma is egy ilyen egészen hektikus és nem szokványos munkanapom volt. Két hete helyettesítek is a saját munkám mellett ennek minden jó és rossz oldalát megtapasztalva. Igaz, ezekből a napokból mindig inkább azt hozom csak magammal, hogy erre is képes voltam, és sikerült úgy megcsinálni, hogy talán észre sem vették, hogy nincs jelen az, aki egyébként ezzel foglalkozik mindig, mert minden jól működik. Abban van egy kis nehézségem csak, hogy amire ilyenkor nem marad időm, az marcangol, és nehezen szabadulok a bűntudattól, de ez a végtelen maximalizmusom miatt van. Annyit már fejlődtem, hogy nem dolgozom munkaidő után, hogy enyhítsek ezen az érzésen, hanem hagyom, hogy legyen most így.
A mai napból hoztam egy teljesen új tapasztalást is, mert interjúztatni is voltam. Érdekes volt, mert volt olyan korú, aki a gyerekünk lehetett volna (Balázzsal voltam, ő tartotta a tájékoztatót), és volt, akit egészen fiatalon még bácsinak tekintettem volna. Tök érdekes volt látni, hogy mennyire másképp is voltak jelen ebben a helyzetben. A fiatal fiúk igazi kíváncsisággal, előremutató kérdésekkel, az idősebbek meg inkább félelmekkel, kételyekkel. Én is szoktam tapasztalni a közvetlen kollégákkal is a generációs különbségeket, és Balázs is sokszor mondja, hogy mennyire másképp kell kezelni a húsz éveseket, mint az ötven körülieket. Ahogy ma megmutattam nekik a raktárt, beszéltem nekik pár dologról, kísérgettem őket a személyes interjúra, meg utána ki a raktárból az jutott eszembe, hogy mennyire jó lenne, ha képesek lennénk inkább erőforrásként tekinteni arra, hogy ugyanazon a területen van minden korosztály is jelen, és tudnánk a lehető legjobban felhasználni mindenkinek a saját erősségeit ahelyett, hogy mindenáron mindenkire ugyanazt a kabátot erőltetnénk rá. És ez mindenre igaz szerintem, nem csak a mi munkánkra.
Én hiszek abban, hogy nem kell mindent mindenáron agyonszabályozni ahhoz, hogy jól működjön.
Az a jó ezen a héten, hogy olyan kis rövid. Mondjuk én is, Balázs is és Roli is dolgozik pénteken is, de legalább lesz egy szabadnap előtte. De azért ez az augusztus húsz mindig már jelzi a nyár végét, és bennem meg amúgy is van hiányérzet a nyár kapcsán. Na nem hiszem, hogy bármi is még történik augusztus végéig, ami ezt a hiányérzetet feloldja.
Láttam ma a felhívást, hogy holnap megnyílik a jelentkezés a babasimogató önkéntes programba. Gondolkodtam rajta, hogy jelentkezem, de aztán inkább mégsem, mert valószínűleg a szívem szakadna meg minden alkalommal, amikor ott kéne hagynom őket. Mondjuk ez a babasimogató név kicsit fura nekem, mert rögtön az állatsimogatóra asszociálok róla. De valahol azt is olvastam egyszer, hogy nem lehet felvenni ezeket a babákat, csak simogatni őket, lehet, hogy ezért így hívják. (De lehet higy ez nem is így van, nem tudom)
A gyógyszer határozottan használ, sokkal jobban vagyok már.
