Dius gondol... mit is?
Jártam na az ortopédián. És hát az van, hogy most az achillesem van begyulladva. Jó, hát sejtettem, mert igen furcsa fájdalom van azon a részen, és minden lépésnél bele is nyilall.
Erre most megint ugyanaz a terápia, mint az előző esetben, holnapra van is már időpontom lökéshullám kezelésre.
Egyelőre nem megyek betegállományba, annyira azért nem rossz a helyzet, de ha rosszabb lesz, vagy nem tud javulni, akkor nem erőltetem.
Egyébként nagyon unom már ezt az egészet ..
Szerintem ez mostani köd valahogy kivetíti azt, ami ebben a világban rengeteg ember lelkében és fejében van. Azok, akik mindenféle ezoterikus dolgokkal foglalkoznak, már elég régóta mondogatják, hogy most már aztán nagyon komolyan itt van a változás. Én nagyjából azt gondoltam erről, hogy majd egy ilyen nagy csinnadratta lesz, afféle modern purgatórium, és majd egy reggel úgy ébredünk, hogy maradt, aki még alkalmas, a többiek meg valahová eltűntek. Persze, nincs ilyen, hogy is lehetne. De azt érzékelem, hogy a hülyék mintha hülyébbek lennének, de mindenképpen hangosabbak, és mindenképpen mindenhol ott akarnak lenni, elmondani, leírni.
Olvastam pár cikket a szombati holland -magyar meccs kapcsán. Talán azok is tudják, akik nem követik a magyar focit, hogy a meccs elején Szalai Ádám, aki két éve még a magyar válogatott csapatkapitánya volt, most pedig pályaedzője, rosszul lett a kispadon, és hosszú percekig csak azt láttuk, hogy a komplett orvosi stáb ott van, mindenki nagyon meg van ijedve. Aztán hordágyra került, a meccs folytatódott. Kikaptunk 4:0-ra. De a (szerintem) normális többség úgy gondolta akkor este, hogy a pályán ugyan veszítettünk, de a legnagyobb harcot mi nyertük hiszen szerencsére nem történt tragédia. Azon az estén az volt a legfontosabb, hogy ugyanannyian mennek haza, mint amennyien érkeztek Hollandiába. És az ilyen vélemények, cikkek kapcsán megérkeztek a hülyék. Akik szerint nincs ezen mit aggódni, hiszen "csak" epilepsziás rohama volt. Akik szerint csak magyarázkodás, mert amúgy szar minden, és könnyű most ez mögé bújni.
Ettől a "csak" epilepsziás rohama volt dologtól egyébként is falra mászok, és el vagyok képedve az emberi tudatlanságtól. Nem tudnak és nem is akarják tudni, hogy mi ez, pedig emberek milliói élnek ezzel a betegséggel, és emberek milliói végeznek nap mint nap életmentő, újraélesztő tanfolyamokat. Én nem végeztem ilyet, így nem tudom mi hangzik ott el, de azért feltételezem, hogy említésre kerül, mit lehet és kell tenni olyan esetben, ha valakinek ilyen jellegű rohama van. De (és csak magamból indulok ki) szerintem alapvető emberi normalitás lenne tisztában lenni azzal, hogy senki baját, betegségét nem bagatellizáljuk el, és ha segíteni nem is tudunk, legalább ártani ne ártsunk sem szóval, sem tettel, sem cselekedettel.
És ez csak egy kiragadott esemény visszhangja a sok közül, amit nap mint nap tapasztalok.
Hát én nem is tudom, hogy mitől, de azt tapasztalom, hogy valahogy évről évre mindig rosszabb ez az év végi időszak. Ugye ilyenkor leltár van, jövő héten jön a könyvvizsgáló. Nagyjából mindenki megőrül egy kicsit, és mire oda jutunk, hogy majd itt van a december, és jó lenne az a "szeressük egymást gyerekek" érzés, már nyomokban sem tartalmaz ilyesmit egyikünk sem. Még megy az egyezkedés arról, hogy akkor hogy lesz az év végi munkavégzés, mert az aztán ki van zárva, hogy itt napokig láblógatás lesz, meg amúgy sincs már szabi sem. Akinek van,, azzal is keményen kell bánni, mert nehogymár két ünnep között otthon maradjon. Na sebaj, így szoktuk ezt meg. Ha nem felejtik el, azért huszonharmadikán lesz kellemesünnepeket email is.
A lábam kitartóan fáj, úgyhogy ma kértem időpontot az ortopédiára. Nem tb rendelés, úgyhogy szerdán már mehetek is.
Viszont ma megint volt némi napsütés is. Igaz, hideg is volt mellé, de még a hideg is más napsütésben.
Ma itt nálunk megint egész nap kód volt, szürkeség és hideg. Hát nem tudom hogy fogok én ezzel megbarátkozni, egyelőre utálom. Nagyon.
Igaz, így, hogy megint folyamatosan fájdalmaim vannak, hol csak kicsit, hol erősebben, nagyjából mindent és mindenkit utálok.
Ma bepótoltam a tegnap elmaradt dolgokat. Főzés terén is, meg a többi mindenfélét is. Épp elég is volt ez mára, extra vállalásaim nem voltak inkább.
Valami ájult alvásban volt részem éjjel, mert reggel úgy ébredtem, hogy a mozdulatlanság miatt fáj a nyakam. Jó rég volt már ilyen egyébként, kicsit aggódtam is, hogy na, most akkor ettől még a fejem is megfájdul majd, de szerencsére azt megúsztam. Ahogy a főzést is, mert egyéb ötlet híján pizzát rendeltünk..
És ha már főzni nem kellett ma, akkor gondoltam, hogy végre nekiállok a konyha takarításának, mert gyalázatos állapotban van már. Igazából már akkor meg is bántam, amikor a szekrény tetejével végeztem nagy nehezen, mert a lábam nagyon nem szerette ezt a székre fel, székről le mozgást. Egyébként is az elmúlt két napban sokkal jobban fáj, mint eddig, és megint sántítok is. Kicsit olyan érzés, mintha készülne ott valami elszakadni, vagy nem is tudom mi történik már. Hétfőn szerintem kérek megint időpontot ahhoz az ortopéd orvoshoz, akinél voltam már, meg talán újra szükség lesz a lökéshullám kezelésre is. Az biztos, hogy az előző állapotból lett ez, de már nem ugyanúgy. Valahogy feljebb költözött a fájdalom is, és állandósult egy érdekes merevség is.
Na de mindegy is, a konyhaszekrény felső részét sikerült megcsinálni. Ez a látványosabb része amúgy is, de mire az készen lett, annyira elfáradtam, és úgy fájt a lábam, hogy mást már nem tudtam csinálni.
Most még nézzük a válogatott meccset. Megrendítő volt látni a kispadon történteket, remélhetőleg Szalai Ádám rendbe jön, és nincs nagy baj.
Ez most egy olyan, amikor nem hozok könyvajánlót, mert a héten nem olvastam. Vagyis igen, de könyvet nem.
Teljesen prózai oka volt egyébként. Az összes könyvtári könyvet elolvastam, de nem volt hét közben munka után már időm és kedvem elmenni. Az itthoni könyvek meg most nem hoztak lázba.
Na de ma...már előre eldöntöttem, hogy ma, mivel korábban jövök haza, már megyek is a könyvtárba. Aztán elbizonytalanodtam, mert hazajött Patrik, és olyan hülyének éreztem a szitut, hogy én meg lelépek. De aztán csak ott motoszkált a fejemben, hogy de, nekem ma el kell mennem. Véletlenek ugye nincsenek, és a történtek után biztos vagyok benne, hogy pont azért nem hagyott nyugodni ez a gondolat, mert ott volt a könyv, amire azóta várok, mióta az első részét elolvastam.
Egyébként majdnem ott maradt, már a kölcsönzős pultnál álltam a kis kuoacommal, amikor a szemben lévő polcról oda mosolygott rám. Úgy megörültem neki, ...
Így akkor most megmutatom a könyvkupacot, amiből a következő hetekben várható az ajánló.
A legfelső az a bizonyos...😊 Jövő héten elmesélem milyen volt.
A nap fénypontja, nem is...ennek a hétnek a fénypontja volt, amikor ma kora délután egyszer csak utat tört magának a felhők között a nap. Hát komolyan mondom, hogy abban a pillanatban egészen más lett a hangulatom is. Ráadásul az egész olyan volt, mint egy giccses filmjelenet, mert szinte pillanatok alatt történt az meg, hogy az addig mindent uraló szürkeségből varázsolt egy ragyogó napsütésben fürdő valamit. Igaz, esetünkben egy raktár udvarát, ami ugye csupa beton, de ettől el tudok vonatkoztatni. És egyébként is utána megnéztem az időkép webkameráján keresztül, hogy milyen volt ez a Balatonnál.
Ma jutott eszembe, hogy addig halogattam anyukámnak a névnapi ajándék beszerzését, hogy most már biztosan csak a személyes beszerzés jön szóba, mert mindjárt itt lesz. Van mondjuk erre is tervem, aztán majd meglátjuk hogyan alakul.
Aztán az is eszembe jutott ma, hogy ha úgy adódna egyszer, hogy mindenkit, aki valaha fontos volt nekem, meghívnék egy adott időpontban sütizni, vajon mennyien jönnének el közülük.
Leltár időszak van nálunk, ilyenkor, hogy kicsit pihentessem az agyamat, mindenféle hülyeség eszembe jut. És ha már eszembe jut, én bizony tovább is szoktam gondolni, mert miért is ne. És hát valljuk be, mostanság egyébként is jobb a valósággal nem foglalkozni.
