Minden bizonnyal

 Ami most következik, arra csak az lehet a magyarázat, hogy ez a hőmérséklet már az én agyamat is megviseli. 

Ez ma délután négy órai adat a teraszon lévő érzékelőről, amikor már több órája nem sütötte a nap. Na mindegy is, simán előfordulhat, hogy erre kell majd hosszútávon berendezkedni, és egy-két év múlva azon kapjuk magunkat, hogy bevezetik a szieszta intézményét. 

De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy most már több helyen is láttam, hogy a szülők sárkonyhát készítenek a gyerekeiknek. Nyilván amikor már kettő ilyen videót is végignéztem, akkor az algoritmus működésbe lépett, és még többet mutatott. De én meg is néztem mindegyiket, majdnemcsak sárguló irigységgel. Egész életemben kertes házban laktam, a gyerekkorom nyarai a házunk udvarában teltek a húgommal és az unokatestvéreimmel négyesben a nagymamánk felügyelete alatt. Volt homokozónk, volt rengeteg játékunk, a nagyapám épített nekünk bunkit (amikor nagyobbak lettünk, már mi is magunknak), ahová kerültek be kiszuperált polski ülések, fa rekeszek polcnak, fatuskó asztalnak, meg mindenféle,amit találtunk. Gyakorlatilag azt csináltunk, amit akartunk, kivéve a pacsálás. A kerti csap ott volt a mamáék konyhájának az ablaka alatt, ő meg vagy a konyhában volt, vagy a kertben, úgyhogy a szeme mindig a pályán volt, még csak suttyomban sem tudtunk vizet szerezni sohasem. Ha mégis megpróbáltuk, akkor a fakanállal a kezében szaladt utánunk, és általában akit kergetett, az a nevetéstől ki is lötykölte azt a kevés vizet is, amit megszerzett. A száraz homokkal nem volt szórakoztató játszani. Később az én gyerekeimnek én már megengedtem természetesen, de ő akkor is mindig  morgott velük is, velem is. A fiúk emlegetik is mindig, hogy hányszor mondta nekik, hogy "megállj, megmondlak apádnak" 

Szóval ilyen előzmények után ezek a sárkonyhák komoly élményt jelentenek nekem, olyan jó lehet ilyen helyen gyereknek lenni, ahol ilyen gondossággal készülnek arra, hogy az otthon töltött napok is élményt jelentsenek. El is raktároztam magamban, hogy ha majd egyszer lesz unokám, biztosan csinálni fogok neki, és mindenfélét fogunk ott sütni -főzni homokból, földből, kis ágacskákból, fűből. És ott, vele én is kárpótolom majd magam azokért a kimaradt dolgokért. 

Forró és unalmas szombat

 Az mindig jó, amikor nem úgy indul a nap, hogy menni kell dolgozni. Általában az ilyen napokon azt gondolom, bármi jöhet, az csak jó lehet. De azért persze számítok arra, hogy valami történik is. 

Ma a valami történik dolog kimaradt, nem voltunk sehol, épp csak teregetni merészkedtem ki az udvarra. Volt kora délután a teraszon lévő hőmérőn 44 fok is, ami azért júniusban igazán nem semmi. 

Na nem baj, így is jó volt ez, ahogy volt. Minden rendben, és ez a lényeg. 

Körmös péntek

 Nagyon lassan haladok a héten a könyvvel, amit olvasok, úgyhogy most még arról nem írok. Helyette megmutatom az új körmeimet, merthogy ma délután megszépült a kezem. Mondjuk ráfért, mert most három hét után sem maradt szép, a héten már kifejezetten nem szerettem látni a kezeimet. 

Nem jól jött ki amúgy, mert Patrik pont ma jött haza, és így nem sokat találkoztunk, de ezen már nem tudtam változtatni. Jó, hát azért nagy tragédia nem történt, csak én érzem hülyén magam ettől. 

Azt nem is írtam a héten, hogy Roli is dolgozik már. Nem sikerült pont olyan munkát szereznie, amit elképzelt magának, pedig elég sokáig keresgélt. (Az mendemonda, hogy könnyű diákmunkásként elhelyezkedni, ha nem a vendéglátásban keresgél valaki, és nem csak nyárra tervez, hanem hosszabb távra is) Meg kellett alkudnia olyannal, amire előzetesen kevésbé volt nyitott. Egy nagy játéknagyker raktárában dolgozik, a webáruház rendeléseit készítik össze. Tetszik neki egyébként, de elfáradt az első napokban, leginkább azért, mert egész nap leülni sem nagyon van lehetőség, ehhez ő nincs hozzászokva (még) De hasonlóan a többiekhez, őt sem olyan fából faragták, hogy az első nehézségek után feladja. 

Na és akkor a körmeim..

Mindenki fedezékbe

 Érkezik a hőkupola, vagy mi a szösz, és állítólag még melegebb lesz hétvégén. Úgy kb olyasmi, amilyen még nem is volt. Nehéz elképzelni, de meg fogjuk tudni milyen is ez. 

Az egyébként egészen hihetetlen, hogy alig egy hónapja még fáztunk, most meg sosem látott melegről beszélnek. Remélem, hogy holnap és a hétvégén a kint dolgozó emberek közül is csak annak kell menni, akinek tényleg nagyon muszáj. Nagyon kemény megpróbáltatás lehet ilyenkor az utakon és a földeken dolgozni. 

Ma volt több olyan dolgom is a munkahelyen, ami jó hosszú időre lefoglalt, és jól oda is kellett figyelnem rá. Még egy maradt is holnapra, mert nem akartam félbe hagyni, de nem végeztem volna vele. Pont jó lesz az holnapra. 

Az élet nagy rendező

Azt, hogy az élet mekkora rendező, mindannyian tudjuk. Milliószor elpuffogtatott klisé, mint ahogy az is, hogy a kollégáinkkal több időt töltünk együtt, mint a családunkkal, ezért aztán nem baj, ha jóban vagy velük. Mindkettő igaz egyébként. Amikor pár évvel ezelőtt átkerültem.a mostani munkakörömbe, egy teljesen új környezetben találtam magam. Az az ember, akivel a legszorosabban kellett együtt dolgoznom, szintén akkoriban került oda. Bevallom, nem örültem neki, mert az addigi felületes ismeretségünk alapján azt gondoltam róla, hogy egy borzasztó link alak. 

Aztán szépen együtt tanultunk meg mindent, és menet közben kiderült, hogy ugyan vannak link húzásai, néha vállalhatatlan dolgai, de amikor arra van szükség, akkor elképesztő energiával és tök jó meglátásokkal csinálja, amit kell. Így aztán szépen, fokozatosan mindig több mindent tanult meg. A napi rutint bármikor egyedül is meg tudja oldani, és a mindennapi nehézségeken is tök jól az tudjuk segíteni egymást. Ha nekem van nehéz napom, akkor ő próbál felviditani, vagy segíteni, és fordítva is így van. Tök sok mindenben hallgat rám, kikéri a véleményemet, és tudom, felhívhatnám az éjszaka közepén is segítséget kérni, jönne. 

Na most ez azért jutott eszembe, mert ma van a szülinapja neki is, ahogy Timi barátnőmnek is, és épp nemrég írta, hogy csomagolt el nekem egy szelet tortát, mert ezt meg kell kóstolnom nekem is. 

Jó azért, hogy nem mindenben döntünk csak mi magunk, mert őt például biztosan sosem ismertem volna meg így,  ha az élet nem szól közbe. 

Azért

 Mi sem mindig értünk egyet mindenben. Most is van több téma is, ami még gondolkodási és tervezési fázisban van. Nem teljesen ugyanaz a véleményünk, nem is pontosan ugyanazt akarjuk. Az ilyen vitás helyzetekben általában azért én vagyok a kompromisszumképesebb fél, mondjuk ő meg a felkészültebb és a jobban érvelő. Igaz, én sokszor érzelem alapú megközelítésből szemlélek mindent, ő meg nagyon szigorúan a realitások talaján mozog. 

Majd amikor érdemi döntés születik, elmesélem ezt a mostani helyzetet is normálisan. Ha lesz mit. Mondjuk valamelyik részéről biztosan lesz. 

33

 Majdnem pontosan ennyi ideje már annak a bizonyos első csóknak, ami aztán végül úgy tűnik, örökre megpecsételte kettőnk közös sorsát. Azért csak majdnem, mert most fél tíz múlt, 33 évvel ezelőtt meg egy órával korábban történt. Ugyanilyen nyári nap volt akkor is, csak éppen akkor a nyári szünetet élveztük. 

Nekem kezdettől fogva olyan volt ő, mint amire azt mondják, hogy hazaérkeztem. Biztosan nem hangzik hitelesnek, hiszen akkor 15 éves voltam csak, de azonnal biztos voltam benne, hogy ő lesz az, aki mellett majd megöregszem.

Tartalmas évek voltak, az biztos. Nem is biztos, hogy mindent úgy tudtunk kiélvezni, ahogy lehetett volna, mindig voltak célok, amiket el akartunk érni, és megfelelő komolysággal álltunk minden ilyenhez. 

Várhatóan azért még van egy jó harminc évünk együtt. És igazából, ha tudjuk egymást szeretni, az pont elég is lesz. Minden más jó csak ráadás.