2026. jún. 10.

Szerda

 Ma kicsit jobb napom volt, mint a héten eddig bármikor. Igaz, egészen komoly nagyágyút vetettem be az alvás érdekében tegnap este. A magnéziumok mellé még bevettem egy melatonint meg egy ashwagandát is. Ez így bejött, és hamar elaludtam. 

A munkahelyen elég unalmas napok vannak, de találtam ki magamnak olyat, amivel most egy pár napig el tudom foglalni magam. Mondjuk pont mára jutott egy kis izgalomra, de fél óra alatt sikerült is megoldani. 

Délután Balázs elment Roliért az állomásra, és ahogy leállította az autót, az akksi úgy döntött, hogy akkor részéről elég volt ez a hét év, amit a kocsinkban töltött, és nyugdíjba vonul. Betolták ketten Rolival, így haza tudtak jönni vele. Várjuk az új akksit, addig apósom kölcsönadta az ő kocsiját, hogy tudjunk dolgozni menni. A munkába járáson kívül minden mást el tudunk intézni gyalog is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése