Ma kb ott folytattuk, ahol tegnap abbahagytuk a sétát. Jó, nem teljesen, mert ugye a kiindulási pont ugyanott volt. Ma felsétáltunk a várhoz. Ami azért szó szerint meredek vállalkozás volt, és elég szívdobogtató érzés volt feljutni odáig. Szó szerint is, és átvitt értelemben is. De megérte a megemelkedett pulzusszámot, és az elfáradt lábakat is, mert lenyűgöző volt odafent.
Nagy szerencsénk volt, láttuk a déli őrségváltást a Mátyás kapunál. Ilyet sem láttam még sohasem (hasonlót sem élőben), úgyhogy ez is nagy élmény volt.
Ma is nagyon finom ebédet ettünk, egy nagyon kellemes helyen. Egyébként tök érdekes, hogy itt a sörözők és éttermek kilencven százaléka olyan, ahová nem lehet teljesen belátni. Az csak ilyen saját következetés, hogy talán azért, hogy sem az utca embere ne azt bámulja ki mit eszik/iszik, sem az, aki bent ül, ne foglalkozzon azzal, hogy mi van odakint. Bármi is az ok, mindegyik helynek ettől olyan kis meghitt, otthonos hangulata van. Ma is elfogyasztottunk így öten pár liter sört, na de azt itt ki számolja?
Jártunk Prága legszűkebb utcájában, ahol lámpa irányítja, hogy le tud e menni az ember.
És tényleg azt érzem most, hogy annak ellenére, hogy leszakad a lábam, mert ma is mentünk huszonötezer lépést, és még azért a holnapi nap is itt lesz (este repülünk haza), hogy elképzelhető, hogy még visszajövünk egyszer, mert itt is jó lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése