Vendégszületésnap

Egyszer már volt rá példa, hogy vendégposzt született nálam. Akkor nem jött meg a kedve a saját blog íráshoz, de azóta azért jó sok víz lefolyt a Dunán, és most, amikor épp egy furcsa születésnapot ünnepel, egy újabb írást kaptam tőle véleményezésre. :) Az, hogy épp tőlem kér véleményt, megtisztelő, mert nem gondolom magamról, hogy akkora szakértő lennék az ilyesmiben, de azért persze, elmondtam, ami eszembe jutott. Még az is benne volt a levelében, hogy "Bátrabb pillanataimban arra gondolok: talán ez is megjelenhetne nálad?"
Nos, bátorság sem kell hozzá. :) Legyen ez is egyfajta születésnapi ajándék, ha már így alakult.. és hátha ezúttal majd úgy lesz, hogy ahhoz jön meg a bátorság, vagy a kedv, hogy egy saját blogot indítson. (mert az is egy jóféle születésnapi ünneplés lett volna, ha vissza tudja olvasni önmagát, honnan, hova sikerült eljutni.. és még mennyi minden vár rá)
Nem szaporítom tovább a szót, következzenek az ő gondolatai:

Egy év
Születésnapot ünneplek. Igaz, hogy alternatív születésnap, inkább újjászületés-nap, de mégiscsak jelentőssé vált október 29. az életemben. Nincs torta, nincs családi összejövetel, nincs nagy örömködés, emlékezés van. Visszatekintés, összegzés, és a jövőbeni elképzelések magamban való megfogalmazása. Rengeteget tanultam ez alatt az idő alatt. Főleg magamról. Olyasmiket, amiket már nem ártott volna évekkel ezelőtt megtanulni. Tavaly ilyenkorra olyan mély gödör legaljára sikerült zuhanni, hogy az sem volt biztos, van-e onnan kiút.
Aztán lett kiút. Hosszú volt, rögös volt, akadtak bőven buktatók is, de jelentem: megfogtam a gödör peremét, utolsó lépésként, már csak ki kell húznom magam belőle. Ha visszanézek az alja felé, olyan messze van, hogy alig lehet látni. De voltak, akik segítettek létrát ácsolni, és a széléig már felértem. Éppen az előbb említett buktatók miatt pont kétszer annyi ideig tartott, mint terveztem, de ennél nagyobb baj már ne legyen! Nagyon remélem, hogy január végére, február elejére az utolsó lépést is sikerül megtenni, és a mélypont végleg a múlt sűrű ködébe vész. Azt pedig már talán megtanultam, hogyan ne kerüljek vissza oda soha többé.
Némileg visszatért a hitem pár dologban. Persze voltak területei az életnek, ahol el se vesztek, de bizony előtört belőlem a szkepticizmus is bőven. Akadtak veszteségek is, sikerek talán nincsenek is veszteségek nélkül, de az egyik legfontosabb dolgom éppen az volt, hogy rájöjjek: a rosszat el kell engedni. Tanulni belőle, de elengedni. Nem tudom, lehet-e ezt tökéletesen csinálni, mindenesetre igyekszem nem „nyelni” és a „vállaimra venni” a problémákat, hanem megoldani, majd elengedni őket.
Összességében boldog és elégedett lehetek, mert- egyelőre kompromisszumokkal - de ismét élhető lett az életem, visszakaptam az egészségem egy részét és a családom úgy zárt össze körülöttem, mint annak idején a római légiók pajzsaiból a falanx. Nem gondoltam volna, de erről bizonyosságot nyerni hatalmas kincs, amit nem hagyok elveszni soha többé. Nem utolsósorban pedig nyertem az eredeti mellé még egy születésnapot, ami nem mindenkinek adatik meg, és amiért hálás vagyok mindenkinek, akiknek köszönhetem.