2013. ápr. 15.

Huhh

Egy lyukas garast sem adtam volna a mai napomért még délelőtt. Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés fogott el reggel, és képtelen voltam szabadulni tőle. Ideges voltam és feszült, és akárhogy harcoltam is az érzés ellen, meg voltam róla győződve, hogy ma lesz egy rohamom. Mint valami buborék, úgy pattant szét bennem minden, ahogy ez a gondolat beférkőzött az agyamba, lebénított, és olyan félelemmel töltött el, amitől aztán minden keserű lett.
Így aztán mindez rányomta a bélyegét az egész napomra, mert naná, hogy fájt a derekam, a fejem, és még a gyomromba is olyan szúró fájdalom nyilallt néha, amitől azt gondoltam, hogy mindjárt összeesek. Nem tudom, hogy mi volt ez, és nem tudom, mitől múlt el.. tény, hogy ahogy közeledett a hazaérkezés ideje, úgy lett percről percre jobb.
Hülyeség az egész, ennyi idő után most elkezdeni aggódni, de lehet, hogy mégis ez volt a kiváltó ok. Mert amikor hazaértünk (mindketten délutánosok voltunk ma), a megkönnyebbüléstől, hogy mindenkivel minden rendben van, majdnem sírva fakadtam.
Mostanra lecsengett az adrenalin bennem, már nem dobol a fülem sem, és nincs az a gyomortáji szorítás.
De nem cserélnék ám.. mert amúgy jó ez.. csak most ez így sikerült. Azért, mert ilyen még éppen nem volt (elégszer). :)

4 megjegyzés: