Szombat

 Tegnap este úgy elaludtam, mint akit leütöttek, és reggel fél kilencig aludtam is. Ennek ellenére sem éreztem magam teljesen kipihentnek. Sok minden nem történt ma, még az ebéd készítése sem volt egy nagy mutatvány ma. Ezen kívül csak a szokásos házimunkák tarkították a napot. 

Erik kívánságára készült ma a tiktokról pizza tekercs tortilla lapokból. Én csak megcsináltam, nem ettem belőle, de miután kétszer is meg kellett csinálni, így biztosan finom volt. 

A második adagra kevesebb sajt jutott, mert nem volt több itthon. 

Könyves péntek

 

Nagyon sok könyvet olvastam már, ami a 2. világháború idejét dolgozza fel. Ez azonban minden eddiginél különlegesebb volt. Nem véletlenül kapott Pulitzer díjat..

Egészen különleges módon ír az író, nem is emlékszem, hogy volt már máskor is ilyen olvasmány élményem, amikor ilyen kevés párbeszéd mellett is ilyen magával ragadó volt. 

Az is különleges, hogy nagyon rövid fejezetekből áll, de minden ilyen rövid fejezet olyan kifejező, olyan mélységeket rejt, amitől egy pillanatra sem furcsa ez. 

A történet két, meg leginkább gyerekről szól a háború idején. Az egyikük egy árva fiú Németországban, a másikuk egy vak lány Franciaországban. A legkevésbé sem volt arra kihegyezve, hogy a sorsuk miatti nehézségek kerüljenek előtérbe. 

Nagyon szépen, kifinomultan megírt történet. Egy mese a borzasztó valóságban kitartásról, állhatatosságról, hűségről és hitről. 

Olyan mese, amit mindenkinek el kellene olvasni egyszer. 

Csütörtök

 Ma megint olyan nap volt, amikor tulajdonképpen mindenki egész nap azon gondolkodott, hogy milyen nap is van. A többség hétfőnek hitte, és furcsán nézett arra, aki tudta hogy mi a helyes megfejtés. 

Nálunk még kitartott ma is egész nap a hideg és a köd, meg a zúzmara. Egyébként szépek így a fák, olyan varázslatos, mint a képeslapokon. Részemről már úgy vagyok vele, hogy oké, szép, meg minden, de hadd nézzük meg most már a napsütést. 

Szenvedek itt a kanapén, mert álmos vagyok. Nem is értem miért is nem megyek már fürdeni és lefeküdni. 

Hello, 2025

 Valamiért, számomra is megmagyarázhatatlan módon nem szeretem a páratlan számra végződő éveket. Tényleg semmi okom nincs erre, mert egy csomó jó dolog is történt velem ilyen években, mégis így van. De amúgy meg tök mindegy milyen évet írunk épp, a lényeg úgyis rajtunk múlik. Pont úgy tudjuk megjavítani is, mint elrontani. Bármit. 

Az idén sincs fogadalmam, ahogy eddig sem nagyon volt. Általában igyekszem az éppen aktuális körülményekhez igazodni, de nagy változást már nem gondolok magammal kapcsolatban. Vannak rigolyáim, amik nélkül nem is én lennék. Az életem nagyrészt olyan, amilyennek szeretném, nem szükséges foltozgatni. Nyilván mindig van hova fejlődni még, de már rég nem akarok magamra erőltetni semmit csak azért, mert az épp divat, vagy mert sokan csinálják. Ettől függetlenül érdeklődéssel megnézem az újdonságokat, és van is, amit kipróbálok. Az igazán jók akár velem ks maradnak. De már csak akkor, ha nem kell többet adnom nekem magamból ahhoz, hogy jó legyen. 

Talán ez volt az előző év legnagyobb leckéje, amit megtanultam, és ezt nem adom már lejjebb. 

Ma egyébként olyan napunk volt, mint máskor egy vasárnapi napon. Mindenki itthon volt, Patrik is ide jött haza a szilveszteri buli után. Mind együtt ebédeltünk, Balázs az idén is nagyon finom ebédet főzött nekünk. Ezek kívül pedig csak pihentünk. Jó is volt ez így.