2016. nov. 30.

Röviden

Ma brutálisan elfáradtam. Többször is sikerült megfagynom már napközben is, majd aztán este még mindezt megtetéztük egy Fradi meccses fagyoskodással. Volt rajtunk bőven ruharéteg, de azért nem volt kellemes idő, ami azt illeti. (de hogy képben legyetek, a Fradi nyert a Puskás ellen a Magyar Kupában, és ezzel a 16 legjobb közé jutott)
Itthon nem sikerült semmit sem csinálni, vár a mosás, van még pakolnivaló, stb. stb. Nyilván megvár, de azért frusztrál.
És ma, hivatalosan is befejeződött minden munkálat, mert végre a külső szigeteléssel is végeztek. A színezés majd csak tavasszal lesz, mert öt fok alatt nem lehet már, de így is nagyon szép lett.

2016. nov. 29.

Az már biztos,

hogy óriási lakásunk lett. :) Egész komoly távokat kell megtenni egy-egy dolog miatt, ha például csak a szemetes zsákot viszem be a helyére a wc-be, de kint felejtem a szintén oda való wc papírt, akkor legalább húsz lépést tettem pluszban. :D Ami még szokatlan, de kellemes gond, könnyen hozzá fogok szokni szerintem.
Az is biztos, hogy az új lakáshoz újfajta életmódra lesz szükség. Még csak nagyon kezdetleges gondolatok vannak ezzel kapcsolatban a fejemben, de egész másképp kell itt csinálni majd a dolgokat, mint eddig. Eleve sokkal többet kell takarítani majd, ha a gyerekek szobáját nem is számolom, mert valahogy majd megpróbálom rászorítani őket, hogy legalább heti szinten csinálják meg maguk. Nyilván néha majd egy-egy nagyobb takarítást ott is nekem kell csinálnom, mégiscsak fiúk.. 
Az is biztos, hogy mindez egy jó kihívás, és legalább nem hagy sem belefásulni semmibe, sem elkényelmesedni majd. 

2016. nov. 28.

Már a jegyzeteim is mások

Nemcsak abból veszem észre, hogy bizony, rohamléptekkel telik az idő, és mindjárt december van, hogy elromlik az idő is (és ahogy egyre hidegebb lesz, úgy leszek én egyre nyűgösebb). Abból is, hogy a telefonomon lévő keep alkalmazásban újabban már nem olyan jegyzetek vannak, hogy pl."szigeteléshez", hanem felváltják az olyanok, hogy venni kell még sót, zsemlemorzsát, lisztet, stb. stb. Mert kb. úgy vagyok most, mint kezdő b.zi a gőzben... az olyan természetes, hogy ha van konyhám, akkor van itthon minden. Hát nem. Sem só, sem semmi más. Elég nagy kihívás észben tartani minden apróságot, amik egyébként minden háztartás alapvető kellékei, így aztán nem is próbálkozom már az észben tartással, hanem felírom. A telefonom úgyis mindig kéznél van.
De kellenek még papírkosarak, asztali lámpák, milliónyi apróság, amit tök jó lenne válogatni, ha nem pont a decemberi őrület kezdődne. Nem is tudom, hogy be merem e még vállalni, de van egy ikeás bevásárlólistám is.. pedig oda mindig egy külön idegállapot kell. Főleg azokért az apróbb dolgokért, amik nekem fel vannak írva. Azt megtalálni is kihívás. :D

2016. nov. 27.

Képek

Előre is bocsánat azoktól, akik a facebookon is ismerőseim, mert nekik ez most unalmas lesz, ott már látták a képeket. De megígértem, így ma este fotóztam. Direkt nem raktam rendet előtte, ahogy volt, olyanok lettek a képek. Még ezek után kipakoltam vagy három dobozt, így lehetne most szebb képeket is gyártani, de majd lesz még erre is alkalom. 
Ja, és a kád az valami elképesztő. :D Majdnem kicsi vagyok hozzá. :)
















2016. nov. 26.

Csípjetek meg

Itthon vagyunk. Mindenhol minden úgy van, ahogy mi akartuk, minden ott van, ahova mi raktuk. Mégsem hiszem még el igazán, hogy akkor most mától mindig ide lehet majd hazajönni, és ez a csoda itt bent tényleg a mienk. Igaz, most még nagyon fáradt vagyok, és emiatt aztán nem is úgy jönnek sem az érzéseim, sem a gondolataim, ahogy én azt "vártam", de az biztos, hogy elképesztő ez az egész.
Nem tudom elmesélni sem, hogy mit érzek, nem tudom szavakba önteni. Egyik pillanatban sírni tudnék, a másik pillanatban átölelném az egész világot.
Párszor már megszámoltam a sarkokat, biztos, ami biztos. Észrevétlenül körülnéztem, hogy biztos nem jön e senki, aki azt mondja, hogy vissza az egész, ez mégsem lehet a tietek. (persze, hogy nem jön) Minden olyan ismerős, azt is tudom, hogy a vakolat alatt hol megy a villanyvezeték, és emlékszem még arra, amikor a sittet lapátoltuk, és mégis idegen még.
Furcsa, hogy itt van még a lakásban vagy hat darab banános doboz, amiket nem tudtunk kipakolni, de bőven elférünk tőlük, nincsenek útban. Régen ez úgy volt, hogy bent volt a lakásban hat banános doboz, és mi már nem is fértünk be tőle. :D
A fiúk egyébként mindannyian Erik szobájában bandáznak. :D A kádat már mindenki kipróbálta rajtam kívül, és mindannyian ódákat zengtek róla, úgyhogy lassan itt az ideje, hogy én is kipróbáljam.
Hamarosan pedig, ha már vállalható képek is készülhetnek, azokkal is jelentkezem. Itthonról. :)


2016. nov. 25.

Jó kis hétvége lesz


A péntek a legtöbb munkahelyen laza és rövid nap. Na, nekem ma kijutott a jóból rendesen, laza semmiképp nem volt semmi, sőt.. többször kaptam infarktust menet közben. :)
De mindegy is, már itthon vagyok, túl vagyok rajta. És ráadásul sokkal nagyobb dolog vár rám a hétvégén mindennél. Semmi láblógatás, semmi pihenés... :) Költözünk. :)

2016. nov. 24.

Hálaadás

Sosem voltam Amerikában, bár a bakancslistámon rajta van, hogy szeretnék a Central Parkban sétálni. Sosem voltam Amerika-majmoló sem, nem tartunk sem Valentin napot, sem Halloweent, és karácsonykor sem a Mikulás hozza az ajándékot.
De ez a Hálaadás, ez valahogy olyan kedves dolog nekem, hogy minden évben úgy gondolok rá, hogy na, ezt bizony szeretném tőlük én is átvenni. Nem néztem utána az eredetének, azt tudom róla, hogy ilyenkor mindenki pulykát eszik, és együtt van a család.
Az idén különösen kedvem lett volna megünnepelni, mert van miért hálát adnom. De tulajdonképpen ez is egyfajta hálaadás ünnep, ha itt elmondom, mi mindenért vagyok  hálás.
Elsősorban a férjemnek, amiért nem csak hagyott nagyot álmodni, hanem álmodott velem együtt, majd mindent megtett az álmok valóra váltása érdekében is.
Hálás vagyok a gyerekeimnek, azért, mert vannak, és azért, ahogy ezt az idei évet végigcsinálták velünk, minden nehézség és minden megpróbáltatás mellett is.
Hálás vagyok a szüleinknek, mert volt hol laknunk, és élni a mindennapjainkat, mindig volt mit ennünk, volt, aki mosott ránk, amikor a szükség úgy hozta, és még a kutyáinkat is ellátták.
Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik a munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az otthonunk elkészüljön.
Hálás vagyok a barátaimnak, amiért a barátaim maradtak így is, hogy nem sok időm maradt rájuk.
Hálás vagyok a kollégáimnak, amiért tartották bennem a lelket, amikor kiborultam, és biztattak.
Hálás vagyok azoknak is, akik ezekben a hónapokban is mindent a rossz oldalról közelítettek meg, és mindent elkövettek azért, hogy nehezebb dolgunk legyen, mert újra megtanulhattam magunkról, hogy nem hagyjuk magunkat soha, senkinek.
Hálás vagyok nektek, amiért nap mint nap itt vagytok, és velem együtt örültök, sírtok.


2016. nov. 23.

Jó tanácsok

Ezt most találtam, itt 
De elhoztam, olvassátok, kíváncsi vagyok rá, hányan tudnánk ezt mondjuk egy hétig is betartani. (mármint minden pontját). Azért volt, aki eszembe jutott arról, hogy "kelj korábban, élvezd ki a nyugodtan töltött időt", személyesen és blogger-berkekben is ismerek ilyet.

1. Kezdd békésen a napot
Ha megoldható, kelj fel 15-20 perccel korábban, mint a többiek. Idd meg nyugodtan a kávéd, olvasd el az emailjeid, pár oldalt a kedvenc magazinodból, vagy csak nézelődj az ablakon át, amíg iszogatod az ébresztő adagod. Készülj fel a napra és élvezd ki ezt a rövid, nyugodt időt: hamarosan úgyis átveszi a hatalmat a lakáson a káosz, ahol nincsenek meg a zoknik párjai, egyesek mást szerettek volna reggelizni, mások a kedvenc felsőjüket nem találják, majd mindenki rohan, hogy el ne késsen. Jót fog tenni a csendben és nyugiban töltött negyed óra, a ráhangolódás a napra, a gondolataid összeszedése - hatékonyabban tudod majd leküzdeni az aznap még előtted álló nehézségeket, ha jól indult a napod.
2. Aludj többet!
Tudjuk, hogy sok a dolgod, hogy akkor sem végeznél minden teendőddel, ha egy nap 40 órából állna. Mégis azt javasoljuk, valahogy próbálj meg a szokásosnál előbb ágyba keveredni, hiszen az állandó kialvatlanságnak számtalan negatív következménye lehet. Ingerlékenységet és stresszt okoz, de akár betegségek kialakulásához is vezethet. Kedves fáradt, agyonhajszolt szülő: lehet, hogy ha mostantól 1-2 órával megrövidítenéd a napjaidat, a problémáid nagy része megoldódna. Kipihenten sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjuk elvégezni a feladatainkat is. 
3. Találkozz gyakrabban a barátaiddal!
Tölts több időt olyan emberekkel, akik mellett igazán önmagad lehetsz. Ha nyomja valami a szíved, az ő vállukon kisírhatod magad, és egy nagy ölelést kapsz majd cserébe. Kibeszélheted magadból a gondjaidat, vagy egyszerűen csak jól szórakozhattok egymás társaságában - ne feledd, a nevetés gyógyít és csökkenti a stresszt. Feltöltődve, jó kedvvel térhetsz majd haza a családodhoz egy nagy barátnőzés után (az apukákra nem vonatkozik a “barátnőzés”, őket inkább a haverokkal való meccsnézés, sörözés töltse fel energiával).
4. Felejtsd el a tökéletességet!
Belőled is csak egy van, nem végezhetsz el egymagad hatembernyi feladatot. Egyszerűen add fel azt az álmot, hogy mindennel végezni fogsz a nap végére, és mindent tökéletesen sikerül egyedül elrendezned. A gyerekek óvodába, iskolába vitele (mire idáig eljuttok, már alig marad energiád), utána rohanás a munkahelyedre, onnan rohanás a gyerekekért, bevásárlás, főzés, mosás, mosogatás, játék a gyerekekkel, lecke kikérdezése… nem soroljuk tovább, mert egy átlagos anyuka napirendje ennek legalább a tízszereséből áll. Amit lehet, húzz ki a listáról. Nem kell minden egyes nap élére vasalni a ruhákat, a nagytakarítás is várhat a hétvégéig, és attól sem betegedett még meg senki, ha az előző napi maradékot ette meg vacsorára. Sőt, a párodat és a nagyobb gyerekeket is elküldheted bevásárolni, vagy rájuk bízhatsz bármi mást, amivel időt spórolnak neked. Ne akarj mindent egyedül teljesíteni, ne hősködj - már amúgy is egy igazi Hős vagy, akkor is, ha nem szakadsz bele a mindennapi tennivalók elvégzésébe.
5. Légy újra gyerek!
Szülőként gyakran megrekedünk a tipikus “nevelői szerepben”, melyből nehéz kilépni. Állandó jellemzőnkké válhat a parancsoló, oktató hangnem, a fegyelmezettség és az éber figyelem, ahogy sasként lessünk csemetéink minden apró mozdulatát. Gyermekünkkel szemben mi vagyunk a komolyabb fél, aki állandóan döntéseket hoz és szabályokat állít fel. Nehéz kibújni az oly megszokott apai/anyai bőrből, pedig néha nem ártana!
Próbálj meg - akár minden nap egy kis időre - újra gyerekké válni! Színezz, rajzolj, lufizz együtt gyermekeddel, babázzatok vagy legózzatok. Nézzétek meg együtt a kedvenc gyerekkori mesédet! Hintázz vele, engedd el magad - lépj ki a komoly, szigorú szülői szerepből, ha csak pár percre is. Jót fog tenni!
6. Ne ostorozd magad állandóan!
Néha tarts egy kis szünetet is. :) Próbálj meg a pozitív dolgokra koncentrálni, és nem a negatívakon lovagolni. "A 3 éves gyereknek már külön kellene aludnia, nem velünk!"... "Miért nem írattam be külön sportra már tavaly?"… "Miért hagytam, hogy ennyire rákapjon a tévézésre?"… Miért, miért, miért… Azzal senkinek nem segítesz, ha ilyen dolgokon töröd a fejed reggeltől estig. Ha tudsz, változtass rajta - ha nem, akkor engedd el, zárd ki a fejedből a lehúzó gondolatokat. Elszúrtál valamit? Mindenkivel megesik! Az önostorozással csak az általános hangulatodat rontod el, ami végül hatással lesz az egész családodra is. Az tud igazán boldog életet élni, aki úgy fogadja el a (már) megváltoztathatatlan dolgokat, ahogy vannak. 
7. Ne feledd: anya/apa vagy, nem mártír
Az anyukákat/apukákat gyakran kell emlékeztetni egy nagyon fontos dologra, amit sokan szeretnek figyelmen kívül hagyni. Nem viselheted igazán jól mások gondját, ha nem törődsz önmagaddal is! Nem baj, ha önző vagy - sőt, néha annak kell lenned.
Kell, hogy legyen valami, amit szeretsz, ami kikapcsol. Legyen az egy hobbi, rajzolás, sport, zenehallgatás egyedül a hálószobában, egy nagy séta, múzeum, vagy egyszerűen csak egy óra egyedül és csendben, amikor gondolkozhatsz, jógázhatsz, kitisztíthatod a gondolataidat. Néha engedd meg magadnak ezt a “luxust”, amiből feltöltődhetsz - az egész családnak jobb lesz, ha egy olyan szülő ül le a vacsoraasztalhoz, aki nem köt bele a gyerekek minden lépésébe, nem ingerült, hanem nyugodt és jó kedvű.
Ahhoz, hogy ezt megtehesd, néhány feladatot a párodnak kell átvállalnia, de ez egyáltalán nem baj. Nem végezhetsz el mindig, minden család körüli teendőt egyedül. Teremtsétek meg a feltételeit együtt annak, hogy néha te is kapj egy “szabadnapot” (ha csak pár órára is), és feltöltődhess.
8. Szeretkezz gyakrabban!
Ez egy nagyszerű mód a stressz csökkentésére, a feszültségek levezetésére. Ráadásul a párod és közted lévő konfliktusokat is könnyebben el tudjátok simítani, ha rendben vagytok ezen a téren.
9. Tanulj a gyerekeidtől!
Figyeld meg a viselkedésüket, a reakcióikat az egyes dolgokra, és próbálj te is hasonlóan viselkedni (leszámítva a hisztit, morgolódást, elégedetlenkedést, stb…). A gyerekek még annyira szabadok, őszinték, teljes lelkesedéssel vágnak bele mindenbe. Nem érdekli őket, hogy ki mit gondol róluk, egyszerűen csak élnek. Rengeteget nevetnek. És milyen boldogok! Próbáljunk meg példát venni róluk.


2016. nov. 22.

Uncsi

Még nem nagyon rázódtam vissza a dolgozós hétköznapokba, és ennek az az oka leginkább, hogy egy kicsit sem akarok most ott lenni. Egész máshol járok gondolatban mindig, sajnálom azt az időt, amit nem tudok azzal tölteni, hogy otthon pakolásszak, rendezkedjek. De majd szépen alakul ez, más lesz, amikor már oda megyünk haza, bár biztos, hogy nem szívesen megyek majd el otthonról. :)
Emiatt, vagy ki tudja mi miatt nem is vagyok egy kedélybajnok ma, nem is volt kedvem semmihez..
Egy csomó mindenen jár az agyam egyébként, felesleges dolgokon is. Pedig nem kéne, hogy agyaljak. Mindig úgyis úgy van minden, ahogy lennie kell.

2016. nov. 21.

Jó hétfő

Tudom már, hogy miért úgy alakult, hogy csak télre lettünk készen, és költözhetünk vissza. :) Mert így majd milyen jó lesz már nekünk odabent lenni, és nem is vágyunk majd nagyon sehova sem menni. Jó lesz munka után hazaérni, leülni a kanapéra, vagy főzni valamit, vagy akármi. :)
Apropó főzés.. egy kisebb infarktus átélése után, miután napokig nem értem el a villanyszerelőt, és már láttam magam előtt, ahogy kidobunk az ablakon újabb pár darab ezrest arra, hogy a föld alól is előkerítsek valakit, aki beköti a sütőt és a tűzhelyet, ma este végül betoppant.

És íme:




Működni működnek. :) Remélhetőleg nem felejtettem el még sütni sem. :) Nemsokára letesztelem. 

2016. nov. 20.

Holnap meló

Kicsit most úgy érzem, hogy de kár, hogy holnap már mennem kell dolgozni. Nyilván jó, hogy már jól vagyok, és mehetek, de pont most, amikor annyi dolgom lenne... :D Nem nagyon érek rá dolgozni menni, de most már mindegy. :)
Ma az egész nap ráment arra, hogy bepakoljak a szekrényekbe, majd aztán mosogattam egész délután, hogy a konyhaszekrények is elkezdjenek megtelni. :) Alakul, bár nem vagyok vele elégedett még, azt hiszem, párszor át fogom pakolni, mire meglesz a végleges verzió. :D De az már majd ilyen ráérős dolog, most először megnézem, hogy néz ki első blikkre, majd variálni ráérek még. :) A mosogatás java készen van, egyetlen doboz maradt ki, de majd remélhetőleg holnap délelőtt az is meglesz. :)
Erik megrándította a nyakát, emiatt aztán ő az egész délutánt csendes szenvedéssel töltötte a kanapén. Bekentük, kapott rá magnéziumot, fájdalomcsillapító tapaszt, de meg sem meri mozdítani, így aztán nehéz lesz.. hiába mondtam neki, hogy támassza meg a kezével, ahol fáj, és szép óvatosan próbálja mozgatni, nem nagyon meri. Már elkezdődött az alku is, hogy ő így nem tud menni iskolába. :D Meglátjuk.. de felkészültem rá, hogy reggel micsoda szenvedés lesz itt.

2016. nov. 19.

Tegnap elmaradt

De ma bepótoltam, és fotóztam. :) Imádom. :) 💓




És ma meghoztuk a kanapét is. Azt is imádom. :) A telefonomban van már fénykép is róla, de csak szépen, sorban. Ma gyönyörködjetek Ti is a konyhában. :) Ja, és sikerült az összes létező ruhát, ami már ki lett mosva összehajtogatnom, és kupacokba rendeznem. Holnap bekerülnek a szekrényekbe.

2016. nov. 18.

Még sosem voltunk ilyen közel

A költözéshez ám. :) Még nem merem biztosra kijelenteni, de azért ilyen kis halvány betűkkel ide merem írni, hogy ha minden jól megy, akkor jövő hét végén már ott alszunk. És majd onnantól kezdve minden nap így lesz ez. (még a végén majd meg is unjuk)
Ma majdnem teljesen készen lett a konyha. Azért csak majdnem, mert több gikszer is akadt menet közben. Egy felső szekrény mérete nem stimmel, hét centivel szélesebb, mint kéne, így azt most újra kell gyártani. Egy felső szekrény ajtajai otthon maradtak. :D És hát... este háromnegyed kilenckor mentek el, de még apróságok maradtak. Sebaj, legkésőbb jövő héten teljesen készen lesz ez is, és legalább van időnk kicserélni a fogantyúkat, amiket vettünk az ajtókra, mert nagyok.
Este már nem készült fotó, de ezt holnap pótolom, addig is elöljáróban:



Holnap elhozzuk a kanapét is, remélhetőleg azt a hihetetlen ruhamennyiséget is elpakolom, ami már ki van mosva, és meg van szárítva. És akkor jövő héten délelőttönként beköltözök a konyhaszekrénybe, meg ilyesmi. :)

2016. nov. 17.

HP

Ha majd egyszer ennek az egésznek vége lesz, akkor lesznek olyan emlékeim is, amikre nem leszek büszke. És ezek mind ezekben a napokban születnek majd. Érzem, hogy vége van a türelmemnek, és lassan a kitartásomnak is, és ez újabban úgy jön ki belőlem, hogy hisztis vagyok, vagy nagyszájú és szekálós. Ez utóbbiból van több. Sosem voltam ilyen, nem is értem mi van velem, minden bizonnyal öregszem is, meg minden..
Bánt, hogy azt bántom a leginkább, akit nem kéne, mert ő volt, aki eddig is kitartott mellettem,és remélhetőleg ő lesz, aki majd kitart mindezek ellenére is.

Más: őrülten keresem azt a zenét, ami tulajdonképpen egy meséből való, és úgy szól, hogy "Kié a ház, ki házikója, ki a házikó lakója..?" Ez a mese "refrénje",ha van ilyen egyáltalán egy mesének. Google nem a barátom, mert csak hasonló kérdésekbe futottam bele. Illetve annyit találtam, hogy egy bizonyos Gézengúz együttes zenés meséjéről van szó, de rájuk keresve sem találtam. Szóval, ha valakinek megvan ez valamilyen formában, és eljuttatná hozzám a pinterpontdianahetvennyolckukacgmaipontcom címre, annak nagyon örülnék. :)

2016. nov. 16.

Dilemma

Kedves kisgyerekes szülők! Ti, akik most imádkozva várjátok a napot, amikor majd a gyerekeitek végre végigalusszák az éjszakát, szobatiszták lesznek, esetleg majd amikor már végre iskolások lesznek. Meg mindenfélét, amiről azt gondoljátok, hogy mennyivel jobb és könnyebb lesz minden, amikor már nagy lesz, és nem igényli azt, hogy együtt játssz vele, nem jár folyton utánad még a wc-re is, tud magának tölteni inni, vagy megcsinálni egy szendvicset. Hát.. sajnálom, de én azt mondom, az az időszak, amit ti most annyira nem szerettek épp, és alig várjátok a végét, a legcsodálatosabb mind közül. Mert ebben az időszakban még Ti vagytok a világ annak a kisgyereknek (gyerekeknek), Anya és Apa a világ közepe, a legnagyobb hősök, és legszebb királynők a világon, és minden, amit ők tesznek, mondanak egy igazi csoda nekik. Jól jegyezzétek meg ezeket a napokat, heteket, éveket, mert szükség lesz rá, hogy majd az emlékeiteket elő tudjátok hívni akkor, amikor a kis tündéri kisfiatokból/kislányotokból lesz egy flegma, lusta dög kamasz. Már mondtam egy párszor, hogy az a kisgyerekes időszak nyilvánvalóan épp erre való, hogy meg tudd úgy szeretni a gyerekedet, hogy képes legyél akkor is szeretni, amikor épp egy kicsit sem szeretnivaló. Láttam már ellenpéldát is, olyat, akit épp ebben a nehéz és embert próbáló időszakban nem tudtak szeretni egy kicsit sem, sőt.. szó szerint ajtót mutattak neki. Nem volt könnyű vele kamaszként (és néha még most is tartalmazza nyomokban a kamaszvonásait), ahogy nem könnyű most a fiával sem kamaszként. ;)
Épp jókor jött szembe velem ma ez a cikk, mert megerősített abban, hogy jól gondolom én, amit gondolok, és tulajdonképpen bármennyire is hülye ez a gyerek, azért mégiscsak teljesen normális.




forrás: csaladinet.hu

És jól jön ez mindenképpen, mert épp azon is dilemmázunk, hogy ez a szóban forgó, éppen meghülyülni készülő (már hetvenöt százalékban hülye, nem kell sok a teljességhez :D) kamaszgyerek mehet e Angliába jövő tavasszal. Nem lenne kérdés egyébként, hogy mehet, még akkor sem, ha a tíz körmömet lerágom az aggódástól, de az ára igen borsos. 100 ezer ft csak az utazás és a szállás. Mellé még a biztosítás, belépők, költőpénz. A flegma hülye viselkedése miatt kicsit úgy érezzük, hogy "nem érdemli meg", mert ez rengeteg pénz, még úgy is, hogy családi összefogással lesz neki kifizetve (ha megy). Mert közben van két öccse, akiknek akár jogos igényük lehet bármi hasonlóra a következő évben. Az meg nem lenne igazság, ha emiatt bármelyiküknek nemet kéne mondanunk.
De azért én hajlok arra is, hogy amennyi segítséget kaptunk tőle (is) az elmúlt hónapokban az építkezés kapcsán, hát igencsak megszolgálta ennek az utazásnak minden fillérjét. De ott van megint ennek kapcsán is, hogy de ugyanúgy Erik is odatette magát minden helyzetben (és Roli is, csak ő egész máshogy), így neki is járna valami, ha ezt honorálni akarnánk. Igaz, Erik nem egy szívesen utazós fajta, ő hamarabb kérne cserébe egy x-boxot, mint bármi mást.
Tudom, hogy Patrik szeretne menni, és egyébként nagyon jó a program,én magam is nagyon szívesen részt vennék benne, ha tehetném. Négy nap alatt annyi mindent fog látni, amennyit én lehet, hogy egész életemben sem már. Na, ez is egy olyan, hogy pont ezért jó lenne megadni neki, hogy Ő legalább lássa, tapasztalja meg, ki tudja próbálni magát "élesben" angolul.
Nem kell egyébként egy összegben kifizetni, de jövő hét végéig el kell dönteni, és be kell fizetni az előleget is. (van olyan lehetőség is, hogy 1400 Ft befizetése esetén garantálják, hogy visszafizetik a pénz 90 %-át, ha betegség/temetés stb. miatt nem tud mégsem részt venni).
Hát szóval.. örüljetek neki, hogy kicsik, és inkább olvassátok el nyolcvanötödszörre is a Bogyó és Babóca soron következő történetét, vagy ezredszer is mondjátok el, hogy csinál a cica, meg a kutya, mert addig legalább ilyen dilemmáitok nincsenek. :)

2016. nov. 15.

Nem is olyan egyszerű

Az az igazság, hogy rengeteg ruhánk van. Ami persze, nem csoda, hiszen öten vagyunk. De most, hogy már ott tartunk, hogy a dobozokból kikerülnek, és persze, mindent át kell mosni, hát igen erős késztetést érzek, hogy tartsak még egy százhuszadik selejtezést is. Pedig már így is rengeteg feleslegesnek ítélt holmit vittünk el a ruhagyűjtő konténerbe. Nem számoltam hány adagot mostam eddig, de még mindig nem fogyott el. Közben persze ott van a mindennapos szennyes adag is, így kezdem magam igazi mosómasának érezni. :D De ez már kellemes gond. Igaz, még most azt kell elterveznem magamban, hogy mit hova fogok rakni, mert végül az a gardrób, amit megálmodtunk, egyelőre álom maradt (most már nem fér bele a költségvetésbe), és a szekrények közül nem mindet sikerül bepolcozni. Az akasztós szekrényt ki nem állhatom, de majd most megtanulok megbarátkozni vele, mert a mi hálónkban van egy olyan, aminek jó nagy akasztós része van. Na de azért ezzel a feladattal meg fogok birkózni. Az álom-gardrób meg majd egy következő projekt lesz (na tessék, már van is újabb feladat, pedig még el sem fogyott az előző teljesen).
Nem nagyon merek már körülnézni sem a pinteresten, sem a különböző bútoros csoportokban a facebookon, mert mindig szembejön velem valami, ami még "kell", vagy egy olyan, amitől felsóhajtok, hogy "ó, ez de jó lenne". Most kell jönnie annak a résznek, hogy akkor költözzünk be, barátkozzunk meg az otthonunkkal, és aztán folyamatosan szépítsük. :)
Azt meg még Balázsnak sem mertem elővezetni, hogy vajon mi lesz a mindenféle adventi díszekkel, amiket az előző lakásunkban gond nélkül odarajzszögeztem, vagy épp celluxoztam bármihez, ahova gondoltam.. most ezt annyira nem tehetem meg gond nélkül, mert a falfesték igen kényes, és bármi hozzáér, máris látszik rajta, vagy épp azonnal leszedi a festéket. Mégsem lenne jó karácsony után újrafesteni. De az sem lenne jó, ha nem rakhatnám ki ezeket, mikor már ezer éve erre készülök...
Amúgy meg tök fura, hogy most még semminek nincs helye. :D

2016. nov. 14.

Helyzetjelentés

Még pár napot rá kell húznom erre az antibiotikum-kúrára, ami még nálam is minden idők leghosszabb ilyenjének számít. Szerencsére csak a gyomrom érzi meg, más bajom nincs tőle. Rendes voltam, és megmutattam a lábamat is, ami mostanság mintha nem is az enyém lenne, mert nem annyira akar rendesen működni. Főleg a lépcsőzést nem szereti, és kb. másfél hete fedeztem fel, hogy a térdem mögött, ahol olyan kis helyes gödörnek kéne lenni, ott bizony nekem estére egy nem éppen helyes pukli van, ami ugyan nem fáj, de roppant érzékeny. Na, ezt mutattam meg ma, mert így, másfél hét után már reggelente is elég jó látszik. Az ott egy begyulladt tömlő (azt sem tudtam eddig, hogy ott van ilyen), amit jegelnem kell (kéne), meg kenegetnem valami gyulladáscsökkentő-fájdalomcsillapító kencével. Ha nem múlik el pár héten belül, akkor meg meg kell mutatnom egy érsebésznek, mert előfordulhat, hogy azt onnan ki kell műteni. Itt egy kicsit felszaladt a szemöldököm, mikor idáig jutottunk, és már bántam, hogy egyáltalán megmutattam, mert hát na... műteni? A jegelésre nem tudtam rávenni magam, ami nagy hiba, mert így aztán hiába várom a csodát. De majd holnap kiokoskodok valami olyan jegelési módszert, ami hatásos lesz, de nem fagyok meg tőle.
Közben a házunk kívülről szigetelődik, lassan körbeérnek, ami nagyon jó lesz már, mert azt érzem, hogy elég volt, nem akarok több idegen embert látni, és leginkább nem akarok már több koszt, port, sarat, hungarocell-golyókat, meg semmit sem.
És ma lett egy ilyenünk is:


Lassan remélem majd olyan képet is mutathatok, amin a konyhabútor is látható. Meg mondjuk a kanapé. :)

2016. nov. 13.

Nem lesz ez így jó

Ma elfogyott a második adag antibiotikum is, így holnap újra randim van a háziorvosommal. Még reggelig megálmodom, hogy simán csak mondjam meg neki, hogy nem vagyok jobban, vagy -most már minden mindegy alapon- valljam be szépen, hogy olyan ramatyul érzem magam, mint már régen nem? Azért a jövő hét utánra már csak jó lenne meggyógyulni, és ha bevallom a ramatyul levést, akkor ez nem biztos. Ráadásul olyan ez, mintha ez az egész generálná magát, és minél tovább vagyok itthon, annál betegebb vagyok. Vagy az is lehet, hogy csak most van az, hogy ha már egyszer úgyis itthon vagyok, akkor szépen minden eddig észre nem vett dolog előkerül. Nem tudom...de azért eléggé unom ezt, az az igazság. Eltelt már jó pár év úgy, hogy maximum másfél hét alatt lerendeztem minden kórságot.

2016. nov. 12.

Nagy pillanatok

Volt is már jó sok nagy pillanat az életemben, és (még elég fiatal vagyok hozzá) lesz is még jó sok nagy pillanat. A nagy közös pont ezekben, hogy egyiket sem sikerült még úgy megélni, ahogy azt leginkább szerettem volna.
Ezeket a pillanatokat szeretem úgy megélni, hogy csak az legyen jelen benne, akit én szeretnék. Nem sok ember van, akinek hagyom, hogy meglássa a lecsupaszított lelkemet, kevesen láttak igaziból sírni örömömben, és még kevesebben látták rajtam azt, ha valami nem tetszett. Nem alakoskodás ez tőlem, pusztán csak az a fajta óvatosság, ami akkor költözött belém, amikor az az ember bántott meg leginkább, akivel a legőszintébb voltam. Azt a pillanatot mi ketten éltük meg, belém égett örökre, és hagyott annyira mély nyomot, amit talán sosem fogok tudni levetkőzni. Nem haragszom már érte, volt arra elég időm kamaszként, és fiatal felnőttként, minden indulatomat és dühömet kiadtam magamból. Egyfajta belenyugvás van bennem, és mára azt is elfogadtam, hogy a mi közös utunk addig a pillanatig tartott.
Van egy csomó pillanat, amivel kapcsolatban van bennem kis pici tüske, amiért nem álltam ki jobban a magam akarata mellett, és hagytam, hogy beleszóljanak mások. Nem azért, mert rossz volt úgy, ahogy történt, hanem mert ott maradt miattuk az a kétkedő érzés, hogy milyen lett volna, ha másképp van.
Az építkezés egy csomó ilyen nagy pillanatból tevődött össze. Itt is bőven előfordult, hogy mások akarata erősebb volt az enyémnél, és másképp lett, mint ahogy én elterveztem. Megalkudtam, ha úgy tetszik, hol azért, mert egyszerűbb volt fejet hajtani, hol pedig azért, mert nem volt erőm kiállni a magam akarata mellett. Volt egy csomó olyan pillanat is, amikor viszont megtettem, nem kis meglepetést okozva ezzel mindenkinek, aki a részese volt a pillanatnak.
Most itt a költözés küszöbén is az munkálkodik bennem, hogy itt vannak ezek a pillanatok, amik olyanok, amikre mindig emlékezni fogok minden esetben. Nem tudom még, hogy van e hozzá erőm, akaratom és kitartásom, hogy a pillanatokat egészen az enyémekké tegyem. Kéne, hogy legyen, hogy végre megtörténjen az is, hogy pontosan úgy élem meg, ahogy azt én szeretném.

2016. nov. 11.

Egy újabb álom

..ami valóra vált ma délután. Balázs végtelen türelméért ismét nagyon hálás vagyok, ha nekem kellett volna idevarázsolnom, biztos, hogy nem mutathatnék róla képet.



A második fotó készültéről érdemes lett volna egy werkfotót készíteni. :)

2016. nov. 10.

Elvileg

Elvileg tök jól kezelem már a kudarcokat, és igen rugalmasan állok hozzá minden változáshoz. Elvileg. Gyakorlatilag meg ma azt érzem, hogy egy fenét van ez így. Annyira beleéltem magam abba, hogy majd ma valami történik, annyira azt éreztem, hogy be fogom vonzani, hogy most, hogy nem történt meg szörnyen csalódott vagyok. Annyira frusztrál, hogy nem is tudom mit tennék legszívesebben. Leginkább nyilván semmit nem tudok, mint hogy elfogadom, de azért ez az egész jól rávilágított nekem arra, hogy van még bőven min dolgozni.
Holnap megint visszamegyek a dokihoz. Ma először felcsillant némi javulási remény, de úgy érzem, most az egyszer meg kéne tennem magamért, hogy megvárom, amíg majd száz százalékos leszek. Na jó, ilyen nem lesz, de azért azt a kilencvenet, amit stabilan tudok hozni magamból, azt jó lenne elérni. :)

2016. nov. 9.

Azért

Azért kíváncsian várom, hogy mit kezdünk majd azzal a temérdek szabadidővel, ami ránk szakad az után, hogy beköltözünk? :D Nyilván hülye a feltevés, mert észre sem fogjuk venni, amilyen hülyék vagyunk, mindig fogunk találni valamit, amit még meg kéne csinálni, vagy esetleg másképp odatenni, kicsit arrébb, veszünk valamit még, vagy akármi.
Mint ahogy kíváncsian várom már az első otthonalvást is. Lassan minden adott lesz hozzá. De szép is lenne, ha mondjuk pontosan nyolc hónappal az elköltözésünk után mennénk haza..! Vagy ha akkor nem is, mondjuk pontosan tizenkilenc évvel az eljegyzésünk napja után. :) Nincs kitűzött dátum továbbra sem, nem vágom a centit, csak gondolatban. Az érzést dédelgetem magamban, ami majd kíséri azt a napot. :)
És hogy maradjon azért valami nyoma annak is, ami ma történt a nagyvilágban.. azt hiszem, leginkább arra hajlok, hogy a világ megérett a pusztulásra. :(

2016. nov. 8.

Amerre nézek..

..mindenhol csak azt látom, hogy mi mindent kéne megcsinálni. Elrakni, elővenni, odatenni, kitalálni, megvenni, stb. stb. Egyre kevésbé vagyok döntésképes, az olyan egyszerű dolog is kifog rajtam, hogy vegyek egy felmosót. Van egy ilyen tekerős fajtám, de -őszintén szólva-  ki nem állhatom. Ajándékba kaptam, amúgy eszembe sem jutott soha olyat venni. Kell egy partvis is, de egyiket sem találtam elég puha szőrűnek, így nem vettem azt sem.
El kéne döntenem milyenek legyenek a sötétítő függönyök. Van egy kép bennem, hogy kb. milyet szeretnék, de ha nem találom meg elsőre, elmegy a kedvem tőle.
Amúgy is be vagyok rettenetesen lassulva, fél óra bármit csinálás után máris rettenetesen fáradt vagyok, és tegnap óta a derekam is nagyon fáj. Vagy a vesém. Nem sikerült eldöntenem még magamnak sem, hogy melyik, mert nem folyamatos a fájdalom, hanem alkalomszerű, de akkor azért elég intenzív.
Azért jó is van abban, hogy itthon vagyok, tegnap a természetismeret leckét csináltuk együtt Rolival, ma mesét írtunk este, mert az volt a házi feladat magyarból.

2016. nov. 7.

Így jártam magammal

Ma visszamentem a dokihoz. Merthogy nem vagyok jobban, sőt.. azt hiszem, az első doboznyi antibiotikum nemhogy nem volt jó semmire, de még talán rosszabbul vagyok, mint amikor elkezdtem szedni. Voltam röntgenen is. Ami nem teljesen negatív. Nincs folyadék, nincs árnyék, van helyette kitapadás, ami a doki szerint akár egy valamikori mellhártyagyulladás következménye is lehet. A valamikor a közelmúltban lehetett, és visszapörgetve az időt, bizony, van egy gyanús másfél hét. Lázam nem volt, de nem voltam jól. Igaz, annyira sz.rul sem, hogy megforduljon a fejemben az orvoshoz menés. Hát, legközelebb lehet, hogy már majd itt meg kell gondolnom, hogy mi legyen. Mindenesetre a héten megint nem megyek dolgozni. És megint antibiotikumot szedek. Most egy másikat (levoxa).
De hogy legyen jó is a mai napban, megérkezett a cipős szekrény. És a helyére is került. :)

Az a tükrös az, az oszlop mellett

2016. nov. 6.

Ha az a kérdésed,

hogy hogy állunk, de a múltkori kifakadásom miatt nem mered feltenni, akkor azért nagyvonalakban elmondom.
-Az összes ágy össze van szerelve
-Patrik szobája gyakorlatilag készen van.
Innen indult:



Aztán volt ilyen is:


Meg ilyen:


Lett belőle ez:

És végül pedig:

Azóta van már ajtó is a szekrényen, és szék is az asztalánál

-Az összes komód össze van szerelve
-Megvettük a karnisokat
-Az összes éjjeliszekrény is össze van szerelve
-A wc-ben és a fürdőben felkerültek a polcok a helyükre
-Az egyik tv a nappaliban van már

Ami még hiányzik:
-Várjuk a cipős szekrényt (a jövő hét közepén érkezik elvileg)
-Várjuk a konyhabútort (ezt nagyon, de még nem tudjuk a pontos dátumot)
-A kanapé (ma rendeltük meg, elvileg egy hónapon belül érkezik)
-A fogas léceit még minimum egy rétegben le kell festeni (de lehet, hogy kettő lesz)
-A klímaszerelők 14-én érkeznek

És ezer apróság, amitől majd nem csak egy lakás lesz, hanem az otthonunk. De azt hiszem, hogy azt teljesen nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy decemberben már ott fogunk lakni.

2016. nov. 5.

Vannak dolgok

Vannak dolgok, amiken akkor sem változtatok, ha amúgy nem is olyan egyszerű megvalósítani ezeket. Ilyen pl. a minden esti kádban olvasás, ami azóta, mióta már nem a saját (régi) kádunkban fürdök már újra szeretem-tevékenységgé vált. Az első pár alkalom amikor meg kellett szoknom ezt az itteni kádat nagyon fura volt, és ennek megfelelően az akkori könyvemet hetekig olvastam. De azóta már jól megy itt is, most majd nemsokára újra hozzá kell szoknom egy másik kádhoz. :)
A másik ilyen az x-faktor. Hajlandó voltam arra, hogy ne nézzem az összes válogatót, de az élő show-kat azért már látni akarom. Most épp a tv go-n keresztül, fülhallgatóval, mert Balázs meg épp abból nem enged, hogy ő bizony nem nézi, mert csak idegesíti.
Természetesen van már kedvencem is, Természetesen az a Mata Ricsi, aki annak idején még az Ének iskolájában tűnt fel, és ott is imádtam azt a kis szemüveges fejét. :) Nagyon haragudtam Puskás Petire, amikor a mentor házból nem vitte tovább, és nagyon hálás voltam a sorsnak, hogy végül mégis úgy alakította, hogy bekerülhetett.
Nem tudom egyébként, hogy mi az, ami miatt mindig nézni akarom. De amúgy sejtem.. az érzés miatt, amit a mögé gondolok, akik jelentkeztek és bejutottak a műsorba. Mert csodás lehet, hogy egy álom válik valóra. :)

2016. nov. 4.

Minden rosszban..

Nem megyek abba bele, hogy nyilván nem véletlenül pont most lettem beteg, és az sem véletlen, hogy a(z) (általam) vártnál sokkal lassabban hat az antibiotikum, és még ma sem tartok ott a gyógyulásban, hogy biztos lehetnék abban, hogy hétfőn dolgozni tudok menni. Sokkal inkább hajlok rá, hogy még majd nem kéne mennem, mert igen labilis lábakon áll még ez az egész gyógyulás dolog, és lehet, hogy többet ártok majd magamnak, mint amennyit használok azzal, ha hétfőn délután elmegyek dolgozni. Ez persze még a hétvége folyamán változhat, mert bekövetkezhet akár egy hihetetlen gyorsaságú meggyógyulás is, és akár vasárnap estére már azt is érezhetem majd, hogy kutya bajom sem volt.
De az biztos, hogy bármi volt is a cél azzal, hogy lerobbanjak, és itthon maradjak, bejött. :) Mert most ez a belassulás épp kellett már. Amennyire nem tudtam kikapcsolni egy percre sem mostanság, most azért sikerül. Nem forog minden gondolatom a munka körül, pedig amúgy tudom, hogy a kollégáimnak nagy szívás, hogy nem vagyok ott, mert nagyon sok munkájuk van. De most valahogy ez sem úgy érint, mint régen. Úgy vagyok vele, hogy megoldják, én is megoldottam, amikor ők voltak betegek, erről szól ez.
Még a végén úgy lesz, hogy majd hálás is leszek ennek a nyavalyának, mert azzal, hogy "térdre kényszerített", megelőzött valami nagyobb bajt.

2016. nov. 3.

Mi van ezzel a gyerekkel?

Rolandról lesz szó. Aki hihetetlen mértékben kezdett el kamaszodni, vagy mi.. és hihetetlen módon lett idegesítő is. Lassan ott tartunk vele kapcsolatban, hogy úgy leszünk, mint a Family Guy-ban Peter és Meg, és még éppcsak megszólal, már valaki biztos megszólal, hogy "maradj már". De tényleg, nem hiszitek el, de olyan hangerővel beszél, hogy néha komolyan megfordul a fejemben, hogy elviszem hallásvizsgálatra, mert biztos, hogy süket. Ráadásul egyfolytában beszél, és olyan nagyon rosszul tudja újabban előadni a mondanivalóját, hogy egyrészt elveszítem a fonalat a sok körítés miatt, másrészt meg olyan dolgokról beszél, ami tök érdektelen (nekem). Folyton pörög, nyüzsög, kipróbál valamit. A fúrógéppel szórakozik, fáklyát gyújt, a kiürült sörös dobozzal produkál "Lamborghini hangot". Szóval, szörnyű, na.
Még akkor is azt gondolom, ha amúgy szaranyának érzem magam emiatt, hogy ilyet mondok a saját gyerekemre, de hát na.. Néha elviselhetetlen ez a hihetetlen kreativitás, ami benne van, mert folyton valamit kipróbál. Ha nem egy trükköt, akkor valami olyat, amihez mindenképpen kell olló, ragasztó, sniccer. Ragasztót pl. hord a zsebében minden eshetőségre felkészülve. Ezzel is kiakaszt, hogy mindig tele van a zsebe mindennel.
Elgondolkodtam rajta, hogy talán kéne neki valami időpontot kérnem valami szakembernél. De épp ma közölte velem, amikor ennek valahogy sikerült hangot is adnom (épp egy fél órája járatta az akkus csavarozót, amiben előtte kicserélte a csavarbehajtó szemet valami fúrószárra, és a kiürült kartondobozokat furkálta vele), hogy "minden tizenkét éves ilyen hiperaktív". Hát.. még nincs is tizenkettő amúgy.
Még adok egy kis időt magunknak, hátha az új szobájában megszállja majd valami angyali nyugalom, és mire tényleg tizenkettő lesz, addigra visszakapjuk azt a helyes kisfiút, aki most elveszett.

2016. nov. 2.

Mégis beteg

Amíg megszületik bennem az igazi mondanivalóm írásba adható verziója, addig elmesélem, hogy végül úgy jártam, hogy mégis el kellett mennem ma reggel az orvoshoz, aki annak rendje és módja szerint a héten már nem is enged dolgozni. Van egy jóféle torok(hörgő)gyulladásom, már megint. Igen, van még, amit nem mondtam ki. És igen, pontosan érzem azt is, hogy miért pont most, és miért pont így lettem beteg. De ez most már mindegy, mert megtörtént. Nincs más hátra, mint a tüneteket kezelni minden formában, beszedni az antibiotikumot, nehogy tüdőgyulladásom legyen a végén (már megint).
Pedig amúgy amikor Balázs hajnali négykor azt mondta, hogy szó sem lehet róla, hogy dolgozni menjek, első blikkre ellenkeztem, és közöltem, hogy márpedig én kelek, és megyek. Majd aztán felültem az ágyban, és nyeltem egyet.. jobban mondva csak egy felet, mert leginkább jó kis kínlódás volt az egész. Nem is annyira fájt, mint égett az egész légcsövem, vagy micsodám, és nem esett jól nyelni egyáltalán. Szomjas is voltam, de épp emiatt az érzés miatt inkább nem akartam inni. Szóval, végül beláttam, hogy (már megint) Balázsnak van igaza, és jobban teszem, ha maradok, ahol vagyok.
Hajnali ötkor aztán felébresztettem a kolléganőmet, hogy akkor sajnos neki kell mennie reggelre, mert engem most épp kivont a forgalomból ez a kórság. Gondolom hogy örült nekem, de azért gyorsan jobbulást kívánt, és mondta, hogy akkor készül.
Az orvosnál rengetegen voltak, vártam is vagy két órát, mire bejutottam, azt csak remélni merem, hogy a meglévő bajom mellé nem szedtem össze mást is. Elvileg ha jól leszek, akkor csak a héten kell itthon maradnom. Gyakorlatilag meg szigor van, és ha nem leszek jól, akkor hétfőn reggel a röntgenen kell kezdenem.

2016. nov. 1.

Használati utasítás-hozzám

Eddig az a hír járta rólam, hogy tök jó fej vagyok, kedves, barátságos, mosolygós, meg ilyenek. Mostanában ez a hír már nem annyira igaz, épp ezért jobbnak látom, ha adok magamhoz egy használati utasítást, csak hogy azért némi írmagja még maradjon azoknak a régi jó dolgoknak.
-Ne kérdezd meg, hogy mikor költöztök! (semmiképp sem tedd fel ezt a kérdést semmilyen formában, ha jót akarsz magadnak)
-Ne kérdezd meg, hogy mikor lesz kész a konyhabútor?
-Ne kérdezd meg, hogy bírjuk e még?
-Ne kérdezd meg, hogy mindenre elég lesz e a pénzünk?
-Ne kérdezd meg, hogy milyen karnisok lesznek?
-Ne kérdezd meg, hogy mekkora függönyöket veszünk?
-Ne kérdezd meg, hogy emlékszem e még rá, hogy hol van ez v. az?
-Ne kérdezd meg, hogy "ezzel mi lesz?"
-Ne kérdezd meg, hogy "ez hol lesz?"
-Ne kérdezd meg, hogy miért nem megyek orvoshoz, ha majd szétmegy a torkom úgy fáj?
-Ne mondd, hogy most már fél lábon is kibírjátok.
-Ne mondd, hogy szerinted hogy kéne csinálnom.
-Ne mondd, hogy "Anyaaaa, ez v. az kell"
-Ne mondd, hogy "ráértek", vagy hogy "ráérünk".

Legjobb lenne, ha senki nem kérdezne semmit, senki nem mondana semmit, csak úgy lenne mindenki, és hagyná, hogy ha kedvem van, akkor én beszéljek. Meg esetleg még ha valaki kidugítaná az orromat.. na, az nem lenne rossz.
(Természetesen semmit nem kell véresen komolyan venni, szimplán csak rossz napom van, szörnyen náthás lettem, fáj a torkom, és amúgy sem úgy alakult semmi, ahogy szerettem volna)