Kezdődik

Ismerem én magam már egy jó pár éve. Nem annyi ideje, mint ahány éves vagyok, mert jó sok év telt el addig, amíg magamnak is sikerült kiismernem magamat, és megtanulni egy csomó mindent. Na persze, megtanulni megtanultam, na de az ugye nem egyenlő azzal, hogy mindent úgy is csinálok, mintha okultam is volna azokból, amiket tanultam.
Olyan másfél-két hete már, hogy azért érzem, valami nem teljesen stimmel, mert megint kezdődik a folyamatos fáradtság, a kedvetlenség, a semmihez sincs kedvem érzés, de mivel ilyesmire most nincs idő, így szépen elhessegettem mindent, és figyelmen kívül hagytam, mondván, majd alakul ez. Épp mindenhol az van, ami nem a leginkább lélekemelő, vége van a nyárnak, eső esik, fázom, stb. stb. Bőven meg tudtam magyarázni magamnak mindent.
Aztán a héten kezdődött az, hogy minden nap fájt a fejem. Nem úgy, hogy elég lett volna rá valamilyen fájdalomcsillapító, hanem az a fajta, ami minden kemikáliának ellenáll, és kitart a végsőkig. Így is lett, csinálhattam akármit, makacsul velem maradt. Egészen a mai napig elviseltem a magam csendes őrültségében (néha kedvem lett volna beleverni valamibe, hogy legalább tudjam, hogy miért fáj), de ma aztán már odáig fajult, hogy azt éreztem, nem bírom tovább, ebbe most bele is fogok halni, de minimum el fogok ájulni a fájdalomtól. Mellé akadt némi ritmuszavarom, és furcsa gyengeség-érzés is. Ijedtemben gyorsan lefeküdtem, bár eltartott egy ideig még fekvő állapotban is, mire egyáltalán megtaláltam azt a pózt, ahol legalább el tudom viselni a fájdalmat.
Aztán azért jobban lettem, de nem múlt el teljesen. Rég volt már ilyen, és remélem, hogy jó soká lesz legközelebb, mert nem nagyon van most időm lerobbanni.