A hétvégén váltakozott bennem a "mindjárt felrobbanok" állapot a kitörő lelkesedéssel, és a teljes elkeseredettséggel. Hol ez, hol az volt bennem erősebb. Meg néha a totális közöny is. Mert előfordul az is, hogy mindent lesz.rok magasról, és nem érdekel, hogy milyen lesz, hol lesz, hogy lesz, csak legyen már meg, aztán majd úgy lesz, ahogy lett, és kész. Azt hittem amúgy, hogy az a rész a leginkább lélekromboló, amikor szó szerint rombolunk, és a készből egy romhalmaz válik. De nem, sokkal nehezebb ez, amikor ez a majdnem kész állapot van, és pattanásig feszült minden és mindenki a várakozástól, de annyira lassan történnek a dolgok, hogy az már maga az őrület. Főleg, hogy minden eddiginél jobban kell összehangolni az egymás után következő dolgokat.
De.. hogy legyünk pozitívak, ma estére azért a kapcsolók kapcsolták a villanyt, és volt részünk vakító fényárban még egy pár percre, mielőtt elindultunk volna a leendő otthonunkból a mostaniba. Jól eltaláltuk ezeket a lámpákat, mert mindent jól megvilágítanak, most úgy tűnik, hogy nem lesz olyan tér, ahova nem jut fény. Ezt szeretjük. :) Igaz, nálam ez már "tanult" szeretés, mert csak Balázs mellett lettem ilyen, előtte tökéletesen megfelelt nekem a félhomály is bárhol.
Szóval.. kicsit le vagyok pukkanva, úgyhogy remélem, hogy a hét elején lesz valami, ami ad majd elég lendületet hét végéig, mert különben nem lesz könnyű végigcsinálni a (várhatóan) hat napos munkahetet. Ha nem jön ez magától, majd keresünk valami lendületet adót.. mondjuk veszünk egy kanapét, vagy ilyesmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése