2016. márc. 31.

Ez már valami

Azt kell mondanom, hogy a mai és a tegnapi időjárással azért már kezdek elégedett lenni. Még nem az igazi, de kezdetnek nem rossz. :) Igaz, hogy kóválygok a melegfronttól, mint az a bizonyos chemotox-os légy, meg még fáradtabbnak érzem magam, mint eddig, de bánom is én..
Ilyenkor, amikor még ilyen nagyon kezdetleges csak a tavasz, mindig az jut eszembe, amikor Erik született. Április közepe volt, de még akkor is csak ilyen épphogy kezdődött valami a tavaszból. Egy hetet töltöttünk odabent, de mire hazajöttünk, minden csupa zöld lett, és minden virágba borult. Nyilván a panelrengeteg után még duplán is rácsodálkoztam erre, de azóta is minden tavasszal eszembe jut ez az élmény. :)
A hét jó híre, hogy ezúttal nem kell mennem szombaton, az meg már majd a jövő héthez fog tartozni, hogy akkor viszont mennem kell. Sebaj, addig rákészülök majd. :)
A nap rossz híre, hogy a közjegyzői okiratban hiba van, így holnap vissza kell vinni neki, hogy kijavítsa.
A nap jó híre viszont, hogy a fűtésszerelővel végre megbeszéltünk mindent, és amikor legközelebb találkozunk vele, már dolgozni jön. :)

2016. márc. 30.

Új feladat

Mostanában a saját kis mikrovilágunk is annyira zűrzavaros, hogy azon is épp elég kiigazodni, így aztán csak nagyon elvétve, és nagyon szűrten engedem be a külvilág információt. Nem nagyon volt ez (sem) jellemző rám régen, mert mindig, mindenre és mindenkire jutott időm, sok-sok ember életében vettem aktívan részt. Tudtam, kinek mikor hova kell mennie, mit fog intézni, nem felejtettem el érdeklődni sem a fontosabb dolgokról. Ugyanígy folyamatosan "képben" voltam a nagyvilág eseményeiről, nyomon követtem a híreket, az ilyen-olyan eseményeket, meg még egy csomó minden mást.
Szépen, fokozatosan csökkentek ezek a dolgok, mert hogy egyre kevesebb idő maradt a munka és a család mellett, úgy maradt egyre kevesebb energia is ezekre a dolgokra. Nem volt könnyű belátni és elfogadni, hogy nem megy már úgy, mint régen, és még ennél is nehezebb volt elfogadni, hogy mennyire nem is hiányzom egy csomó helyről már.
Mára, amikor tulajdonképpen sehol sem vagyok épp otthon, és mégis van akár két otthonom is, a kívülről jövő információk lassan a nullára redukálódnak nálam. Nem tudok befogadni többet, mint amit muszáj, mert így is az összeroppanás határán járok már. Ki kell dolgoznom egy újfajta túlélési stratégiát erre az időszakra, valami olyat, ami azért jó is lesz, és nem csak valami robot-üzemmódba kapcsolás.
Ez a mostani feladatom. Nem egyszerű, de hiszem, hogy nem lehetetlen.

2016. márc. 29.

Bahh

Szerintem nekem különös tehetségem van valóra váltani a saját rémálmaimat. Szinte mindegyikkel szembetalálkoztam már. Nyilván meg van ennek a maga oka, amit még nem fejtettem meg, és nem szembesítettem magam vele, de nem is hiszem, hogy most fogom ezt megtenni.
Inkább most is belenyugszom, hogy íme, megint összejött egy ilyen, és majd akkor már ettől sem kell tartanom, mert felesleges.
Majd igyekszem azért a jövőben csupa szép dologra gondolni, inkább azok váljanak valóra.

Amúgy nincs semmi baj.. banális kis hülyeség az egész. ;) (csak nekem nem)

2016. márc. 28.

Variációk egy témára

...vagy mondhatnám úgy is, hogy ejj, de rohan az idő.








Én persze nem öregedtem ennyit.. sőt.. jót tesz nekem, hogy ilyen testőrökkel vagyok körülvéve. :)

2016. márc. 27.

17

Hogy létezik e nagyobb keresztény ünnep a Húsvétnál, az nyilván nem igaz. De hogy van olyan, hogy valami felülírja a húsvéti ünnepet is, az bizony igaz. Mert nekünk éppen ma van a tizenhetedik házassági évfordulónk. Több időt töltöttünk már házasként együtt, mint a szüleink. :)
Ma délelőtt többször is könnybe lábadt a szemem.. na nem, ez nem igaz, mert nem csak könnybe lábadt, hanem úgy rendesen csurogtak is lefelé, amikor épp volt egy negyed órám egyedül ebben a zűrzavaros forgatagban, amiben élünk hetek óta. Végigpergett előttem egy csomó minden ebből a tizenhét évből. Ami maga volt a csoda, még akkor is, ha sosem volt fenékig tejfel az életünk. Voltak közöttünk is kisebb-nagyobb nézeteltérések, összezördülések, volt, hogy nem szóltunk egymáshoz, és volt olyan is, hogy haraggal feküdtünk le. Ezekre is emlékszem, persze, hogy emlékszem. Van egy-két olyan beszólás, ami úgy betalált, hogy azóta is összerezzenek az emlékére. De ezek apró kis semmik ma már..
Sokkal több az olyan emlékkép, ahol beszélgetünk, ahol nevetünk, ahol megöleljük egymást, vagy épp csak egymásra mosolygunk. Van egy csomó olyan emlékképem magunkról, ahogy tervezgetjük azt, amit most épp készülünk megvalósítani. A tizennyolcadik házassági évfordulónkat már ott, abban a megvalósult álomban fogjuk megünnepelni. (legalábbis reméljük, hogy túl is éljük addig.)
Egymás mellett nőttünk fel, és lettünk ezek, akik. Egymást csiszolgattuk, egymáshoz igazodtunk, mire most, ennyi évvel később eljutottunk oda, hogy vannak egyforma gesztusaink, egyformán kimondott szavaink, és elég a másikra néznünk ahhoz, hogy tudjuk, mit gondol a másik.
Ha megkérdezné valaki, mi a titkunk, csak annyit tudnék mondani, mindig eléggé tudtuk egymást szeretni. Ennyi csak az egész.
Szeretném a következő tizenhetet, meg az az után következő tizenhetet is legalább ennyi szeretettel eltölteni mellette, mint ami eddig volt.
Végtelenül hálás vagyok érte, hogy épp Ő az, akinek kimondhattam tizenhét évvel ezelőtt, hogy "Holtomiglan, holtáiglan..." Ma is őt választanám.. ugyanígy.

Egyébként stílszerűen, egy kis szőnyegfelszedéssel és gletteléssel ünnepeltünk. :) Csak hogy előre tudjunk tekinteni arra a következő akárhányra, ami még eltelik addig a holtomigltanig. :)

2016. márc. 26.

Pár sor csak

A munka és a bevásárlás részt sikerült ma abszolválnom. Semmi mást.
Semmi gond, volt már így, és minden bizonnyal lesz is.
Amúgy meg csak azért nem morgok az óraállítás okozta egy óra alvásveszteség miatt, mert ez az óraállítás már közelebb hozza a nyarat végre. :)


2016. márc. 25.

Irigy

Nem vagyok az az irigy fajta, és nem vagyok bosszúálló sem. De most nagyon-nagyon irigy vagyok mindenkire, akinek két héten belül már a második hosszú hétvége jut. Nem azért, mert azt szeretném, hogy ne legyen nekik jó, simán csak úgy szerettem volna, ha legalább az egyik megadatik nekem is. Nem fog, ebbe már belenyugodtam. Fogalmam sincs hogy fogom holnap munka után még lebonyolítani a vásárlást is, főleg, mert azt sem tudom még, hogy mit is akarok venni. Biztos összekapom majd magam az utolsó pillanatban, amikor már nagyon-nagyon muszáj lesz, és végül lesz valami húsvéti ajándék is a két nagyfiamnak is, meg a húgom kislányának is. Rolié már megvan, de a többieknek még ki kell találni, hogy mit.
Na de majd holnap este azt fogom írni, hogy minden el van intézve. A munka is meglesz, meg a bevásárlás is.

2016. márc. 24.

Közjegyzőnél

Nagy szerencse, hogy most az egyszer kellett ide elmennünk, és nagyon remélem, hogy többet nem is futunk vele össze soha az életben. Nem szeretem az ilyen típusú embereket, mint ő, aki azzal nyitott, hogy elszidta a bankunkat a sárga földig. Kb. öt percig csak hallgattuk, hogy neki mi minden baja van ezzel a bankkal, és azzal az ügyintézővel, akivel kellett kommunikálnia, merthogy nem kapott meg tőle bizalmas adatokat, és azt majd most velünk kell egyeztetnie, és emiatt majd tovább tart az egész. Megálltuk szó nélkül, hogy ne mondjuk azt, hogy mélyen egyetértünk az ügyintézővel, hogy telefonon akárkinek nem adott ki adatokat a mi hitelünkkel és velünk kapcsolatban.
Azt is elnéztük neki, hogy komplett hülyegyerekként kezelt minket, akiknek nyilván fogalmuk sincs semmiről, csak úgy fogták magukat, és aláírtak egy ilyen hitelszerződést, és eladósodtak, meg zálogba adtak.
Amikor ott tartott, hogy ha esetleg elválunk majd, akkor is mindkettőnknek fizetnie kell, akkor majdnem felpattantam a székemről, hogy odamenjek az ő asztalához, és azt mondjam, na, most elég.. írjad amit kell, aztán felejtsük el egymást.
Értem én, hogy ez a munkája, el kell mondania, meg úgy egyáltalán.. csak ez a rengeteg negatívság, ami belőle jött, ez nem esett jól az egyébként is elég energiaszegény lényemnek.
Legombolta rólunk a maga jussát (megjegyzem, ezerszer nagyobb rabló, mint bármelyik bank), és röpke egy óra múltán ahhoz képest, amikor megérkeztünk, már mehettünk is.

Még bevittük a bankba a papírt, amit itt kaptunk, és már túl is voltunk mára minden ügyintézésen.

Mindketten hullák voltunk, mire végeztünk, ez a közjegyző elszipkázott minden energiánkat.

2016. márc. 23.

Most kéne elrohanni..

..elfutni, elszaladni...Valahova, ahol csend van és nyugalom, és nincs óracsörgés hajnali négykor, és nincs őrületes munkatempó egész nap, és nem kell folyamatosan és egyszerre legalább négy helyen is ott lenni, és helyt állni. Valahova, ahol nem ismerik a hat napos munkahetet, ahol jut legalább egy kicsi idő legalább egyféle süteményt sütni nem rohanva, nem kapkodva, nem azért, mert muszáj, hanem mert jólesne. Valahova, ahol süt a nap egész nap, és nem fúj mellé a szél.
Valahova, ahol van idő leülni és beszélgetni egy kávé (és egy cigi) mellett. Valahova, ahol nem érezném ezt az őrült fáradtságot, és nem lennék ilyen tompa és fásult.
És még csak szerda volt. Még három nap.. :(

2016. márc. 22.

Nem fogom megszeretni

Azt hiszem, mondtam már, hogy soha az életben nem laktam még panellakásban. De ugye mindent ki kell próbálni egyszer, és eljött az én életemben is ennek a kipróbálásnak az ideje. Nem nagyon tudtam elképzelni sem, hogy milyen lesz, bár idegenkedtem a gondolattól is, hogy egy "dobozlakásban" kell laknom. Nekem ez nagyon idegen, hogy nem úgy van, hogy kilépek az ajtón, és az udvarra jutok, hanem még le kell menni két emeletet, és majd csak utána leszek kint az utcán.
Nem annyira szörnyű azért, mint ahogy azt legvadabb rémálmaimban gondoltam, de biztos, hogy nem gondolom meg magam a kertes házat illetően. Elképesztő, hogy hallom, ahogy a felső szomszéd bedug valamit odafent a konnektorba. Erről egyébként először el sem tudtam képzelni, hogy miféle hang lehet.. De ugyanígy hallom, ahogy lehúzzák a wc-t, és a sírba kerget a gondolat, hogy az alsó szomszéd is hallja, ha én lehúzom.
Biztos meg fogom majd szokni, és kevésbé tűnnek fel mondjuk egy hónap múlva majd ezek a dolgok, de most még nagyon fura minden.

2016. márc. 21.

Nem új keletű, de még mindig...

Azt hiszem, rettenetes mértékben ki vagyok száradva. Olyan mértékben, hogy szó szerint olyan a bőröm, mint a papír. Ahogy hozzáérek, máris pereg le rólam a fehér hámréteg. Egy ideig csak a lábamon volt ilyen, amit rá tudtam fogni a harisnyára.. hogy biztos attól van. De aztán azt vettem észre, hogy a karom is ilyen, és a kezeim is folyton szörnyű állapotban vannak. Mostanra értem el azt a fokozatot, hogy a szám is folyton kiszárad, mégsem tudok még mindig eleget inni. Egy-egy korty napközben, esetleg evéshez három deci valami, de értékelhető mennyiség nemigen van.
Nincs az a testápoló, ami segítene.. bekenem, és tíz perc múlva már meg is itta a bőröm, és újra azt érzem, hogy száraz. Ami a legeslegjobban zavar, amellett, hogy ez végtelenségig kiszáradt bőr sem tetszik, az az, hogy néha bizony fáj is, ahogy húzódik.
Próbáltam már ezerféle módszerrel megtanulni inni. Telefonos applikációval, műanyag palackokkal, különböző méretű poharakkal, ezerféle ízesített vízzel, de egyszerűen nem megy ez nekem. Egy-egy napon van, hogy sikerül a nyolc és fél órás műszak alatt meginnom hét és fél deci innivalót, és akkor büszke vagyok, és elégedett, de már másnap sem úgy sikerül.
Pedig valamit most már aztán muszáj lenne kezdeni ezzel a problémával. Nem jövök rá, hogy mi lenne az igazán jó módszer, hogy megtanítsam magam inni.

2016. márc. 20.

Amerre nézek, csak meló

Jó, nem nyavalygok, majd hozzá fogok szokni a megnövekedett terheléshez, és majd nemsokára jobb is lesz a helyzet, mert tovább lesz világos, meg sütni fog a nap, és kevesebbet, aztán meg majd egyáltalán nem fogok fázni. De azért az elképesztő, hogy eltelt úgy egy vasárnap, amikor nem jutott tíz perc pihenésre. Csak munka, és munka, és még egy kis munka.
A fiúk is kivették a részüket ma is becsülettel, minden nap meglep, hogy micsoda férfiak lettek, micsoda állóképességgel és erőnléttel megáldva. A hozzáállásuk is nagyon jó, Erik ma az osztálytársaival megbeszélt focizást is lemondta azért, mert segített. Nem kértem pedig, hogy ezt tegye, simán hagytam volna, hadd menjen.


Balázs is.. lenyomott odabent egy laza vasárnapi műszakot (a laza természetesen nem szó szerint értendő), hogy aztán itthon átöltözzön munkásruhába, és még egy másik laza műszakot is lenyomjon kőkemény fizikai munkával.

A látszat ellenére azért ez nem volt fenékig tejfel.. 
Roliról sajnos nem készült fotó, pedig egyszál maga szedte le a plafonról az összes hungarocell táblát, és a megemelt galériáról (amúgy ott fekszenek a fiúk, és a plafonra teszik fel a gipszkarton táblát) az összes tapétát. Ő is pont olyan kitartó volt, mint a bátyjai a sitthordással és a vakolat-leszedéssel.
Én meg közben pakoltam, dobozoltam, és pakoltam, és dobozoltam... és sikerült úgy felidegesítenie is valakinek, hogy majdnem rosszul is lettem. Rég volt már ilyen, és nagyon bánom, hogy hagytam magam, mert nem csak magamat ijesztettem meg az egésszel, hanem Patrikot is. Azt hiszem, az volt a "mázlim", hogy elsírtam magam...mire idáig jutottam, már remegett mindenem. Ilyen többet nem lesz.. az hétszentség.
Holnap új hét, aminek a végén már húsvét lesz.. hogy rohan az idő. :)

2016. márc. 19.

De gáz

Nem nagyon találom a helyem. Valahol ott vagyok ennek az egész mindenségnek a közepén, de sehol sem vagyok igazán. Nincs türelmem semmihez, nincs kedvem semmihez. Sajnálom az időt alvásra pazarolni, ugyanakkor legszívesebben hónapokra ágyba vonulnék.
Persze, tudom én, hogy ez erősen átmeneti állapot, és majd, amikor már berendezkedünk rendesen az "átmeneti otthonunkban", és ott is kialakul valamiféle napirend és rutin, akkor majd könnyebb lesz legalább a lelki oldala.
Nyilván nem véletlenül a fejem negyedik napja egyfolytában fáj, pedig hetek is teltek már el úgy, hogy nem fogott ki rajtam sem időjárás változás, sem hormonális változás, sem sok alvás, sem kevés alvás.. hát most akkor újfent látszik, hol is van az én leggyengébb pontom. :D
Nagyon fáradt is vagyok, ez a hét hosszú és zűrzavaros volt még akkor is, ha egyébként rövidebb volt egy nappal. Ma is dolgoztam, és ott is olyan kilátástalannak tűnik, hogy valaha is végzünk ezzel a mostani munkával, hogy már-már azt éreztem, hogy kár nekivágni is. Ilyen ritkán van, általában jól meg tudom szervezni a munkafolyamatokat, hogy hatékonyak legyünk. Ebben az esetben nincs ilyen módszer, semmi sem válik be. Lélekölő az egész, és közben már ott van másik három munkafolyamat, ami határidős, és muszáj megcsinálni... Az még azért szerencsére megy, hogy ne vigyem be az itthoni frusztráltságomat, pont ugyanúgy végeztem a héten is a munkámat, mint máskor.
Holnap jut egy szabadnap. Persze, amilyen a mi formánk, Balázs pont akkor megy dolgozni, így nem töltjük együtt. De azért remélem valami olyan is lesz benne, ami egy kicsit feldob majd annyira, hogy a jövő hetet is végigcsináljam.

2016. márc. 18.

Van azért jó is

Legalábbis ma minden mást el akarok felejteni. Helyette inkább csak azokat az érzéseket raktározom el, hogy ma mennyi mindent megcsinált Balázs nekem, helyettem, miattam.. hogy nekem jobb legyen, hogy kevesebb dolgom legyen. Gondolom látta rajtam, hogy a kiborulás legszélén vagyok. De ha nem látta, akkor is tudta, hogy valami ilyesmi majd jól fog esni. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire így van. :)

2016. márc. 17.

Lesz e még?

Vajon lesz e még a közeljövőben láblógatós-semmittevős napunk? A kérdés nyilván költői, és a költő épp arra gondol, ha elemezni szeretnétek, hogy nem. :)
A mai sem volt egyszerű. Kezdve azzal, hogy ugye mi hajnalban elmentünk dolgozni. Telefonon ébresztettem a gyerekeket, akik a megbeszéltek szerint tették a dolgukat, mindenkivel sikerült is beszélnem.Megtudtam, hogy Rolinak csillagos ötös lett a matek-dolgozata, és az ő nevét olvasták fel először, és nagyon büszke volt magára, továbbá, hogy Erik ötös dolgozatot írt fizikából. :)  Ezügyben tehát nyugodtak voltunk.. egészen negyed egyig, amikor telefonált Roli osztálytársának az anyukája, akivel meg volt beszélve, hogy reggel elviszi őt suliba a saját gyerekeivel együtt, hogy ő bizony reggel elfelejtette a mi gyerekünket összeszedni. Amikor ezt Balázstól meghallottam (az ő telefonjára volt átirányítva az enyém, az övé meg a cégesre), egy pillanatra megállt a szívem is. Aztán felpattantam, és otthagytam csapot-papot, elképedt kolleganőket, hülyén bámuló szállítót, és rohantam a telefonomhoz, hogy felhívjam az iskolát. Azzal vigasztaltam magam, hogy ha baj lenne, már tudnám. Az iskolában a hölgy, aki felvette, már tudott a problémáról (addigra az osztálytárs anyukája is betelefonált), és járt is az osztályban, ahol meggyőződött róla, hogy Roli ott van, és minden rendben van vele. Némi megnyugvás volt ez, de csak az kattogott bennem, hogy szerencsétlen gyerek milyen hülye helyzetben találta magát reggel. (később persze már arra is tudtam gondolni, hogy milyen jó, hogy volt annyira talpraesett, hogy megoldotta) Megígértem magamnak, hogy most lesz majd a napja, hogy ő is kap egy telefonkártyát, hogy legalább telefonon tudjon segítséget kérni tőlünk, ha bármi ilyen adódik. A kattogás eredményeképp kétszer írtam meg a szállítólevelet, mert elsőre nem ment, és kétszer fogalmaztam újra egy tök banális és egyszerű tartalmú levelet is, mert az sem ment igazán. 
A bankos aláírásra azért pontosan érkeztünk, pedig a fene megevett, hogy pont elkerültük egymást a gyerekkel, pedig alig vártam már, hogy találkozzunk, és megbeszéljük a reggel történteket. Hát mit mondjak.. az érkezéstől számított másfél óra kellett hozzá, hogy megérkezzen az sms, hogy zárolva elhelyezték az összeget a számlánkon. (kell még egy közjegyzői szerződés, és akkor "engedik el" a pénzt ténylegesen) Rengeteg papír kellett hozzá, és rengeteg aláírás, és innen is köszönöm minden ott dolgozónak, hogy még túlóráztak is a kedvünkért, hogy mindenhova odakerüljön minden aláírás. 
Nem volt lelki erőnk nagyon feldobódni sem attól, hogy ezen a hercehurcán túl vagyunk. Hazajöttünk, Roli könnyes szemmel fogadott. Nem sírt, de látszott rajta, hogy azért feldúlta a reggeli sztori, és nem győzött ölelgetni, mert hiányzunk neki. Mint kiderült, Erik segített neki megoldani a reggelt, vártak a megbeszélt időn túl még öt percet, aztán elindultak gyalog. Félútig együtt mentek, onnan Roli egyedül. (nem is az útvonallal, meg az önállósággal van baj, nem azért nem jár gyalog, mert lusta, hanem mert nagyon messze van, és rengeteg forgalmas kereszteződésen kell keresztülmenni) 
Még elmentünk megünnepeltük Patrik névnapját a Burger Kingben, és elmúlt este hét óra is, mire hazaértünk. Akkor még nekiálltam átforgatni a dobozokat, mert Rolinak holnapra egyszínű fehér póló kell (és naná, hogy azokat elcsomagoltam, mert nemigen hord egyszínű pólót). 

Azt nem is mondom már, hogy holnap délutános leszek, szombat reggel visszamegyek.. így aztán sok nem marad a hétvégéből.. Na mindegy. A nap süssön, mert az már jót jelent. :)

2016. márc. 16.

Sóhajtás

Hát nem tudom... innen ugyan már nincs visszaút, meg nem is hiszem, hogy az a meghátrálós fajta lennék, csak még most annyira kusza minden, hogy azt érzem, bár el sem kezdtük volna..
Na lesz ez még jobb is, csak most még az van, hogy mindenhol összevisszaság van, és azt sem tudom mi hol van, semmi sem biztos, sőt.. még ugye a családunk is kétfelé szakadt átmenetileg.
De holnap háromra jelenésünk van a bankban szerződés-ügyileg, és januárban még erről is azt gondoltam, hogy sose jön el ez a nap. És lám... tehát ebből következően az előttünk álló összes nehézséget is le fogjuk győzni, mindent meg fogunk oldani. Majd aztán egy csomó mindenben megerősödve fogjuk az új lakásban eltölteni az életünk hátralévő részét. :) Az unokáinknak meg majd elmeséljük, meg megmutatjuk a fotókat, és minden egyéb emléket erről az időszakról. :)
A holnapi bankos jelenés miatt pedig hajnalban vissza kell mennünk dolgozni, úgyhogy alig pár óránk maradt csak alvásra. (a tegnap éjjel is felért egy rémálommal.. az én fájós nyakamnak nagyon nem mindegy, hogy a matrac és a párna hogy viszonyulnak egymáshoz)

2016. márc. 15.

Tudunk ünnepelni

Azt hiszem, nem vagyunk teljesen normálisak. De lehet, hogy még félig sem.. míg mások otthon ejtőztek ma, vagy épp a hosszú hétvége utolsó napját töltötték valamelyik wellness-szállóban, esetleg valamelyik ünneplős programon vettek részt, addig mi arra használtuk ki a mai extra szabadnapot, hogy elbontottuk a beépített szekrényt. Legalább erre készültünk még tegnap.
Nem volt annyira egyszerű, mint gondoltuk, sőt, a helyzet sokkal bonyolultabb volt, mint vártuk, végülis a beépített szekrény ugye attól beépített, hogy ott van, ahova tervezték, és nem arra van szánva, hogy azt onnan el kell bontani.. legfőképp nem úgy, hogy elképzelhető, hogy ugyanezen szekrény bizonyos elemei kapnak egy második életet velünk az új lakásunkban is. Azért is, mert szerettük, meg azért is, mert praktikus dolog lenne felhasználni.
Előtte képet nem sikerült lőnöm, mert egy pillanat alatt nekiálltak, és már nem is voltak szekrényajtók.. de azért találtam róla régebbi fotót, és persze, nem változott semmit. :)
Nem túl aktuális, de amit találtam még, azon meg rajta voltam én is, nem épp vállalhatóan... (talán két hetes volt Roli..kicsit kövér voltam még )


Sikerült viszont -közben- képet gyártanom.



Aztán végül csak kiszedték egyben a keretet is, és akkor elhangzott a kérdés, hogy akkor mehet a galéria is? Mi meg bólintottunk, hogy hát legyen... (az én mentségem, hogy akkora sokkhatás volt már az is, hogy eltűnt a szekrény, hogy nem is voltam beszámítható állapotban). 
És a galéria is megszűnt eredeti állapotában létezni. Előbb a korlát került le róla, majd a lépcső is le lett választva.. végül megemelték. A jövőben egyfajta "szekrényként" fog funkcionálni anyáméknál. 
Amúgy erősnek gondoltam magam, aki majd nem sír, meg ilyesmi.. de akkor, amikor a galériát kezdték emelni, és roppant egyet, hát ki kellett mennem, hogy ne lássák, én bizony megsiratom. 
Szerencse, hogy nem tudtam tegnap, hogy utoljára alszom ott. 
Itt is van előtte-utána kép, és itt is az előtte egy régebben készült. 




És most, hogy végképp ne legyen egyszerű semmi, nekünk már nincs hol aludnunk, de még a gyerekeknek meg nincs kész apósomnál a szoba (egyszerűen nem jutott rá idő még). Így ők otthon alszanak anyámékkal, mi meg már itt.. Ráadásul délutánosok vagyunk, így aztán legkorábban hétvégén tudjuk őket átköltöztetni.. Nem volt könnyű és egyszerű döntés különválni, de szükségszerű volt, így aztán megtettük. 
Pont fél év múlva lesz Roli névnapja. Azt már az új lakásunkban szeretném ünnepelni. :) Addig meg kibírjuk.. fél lábon is. (bár azt még nem tudom, hogy azt most hogy fogom megélni, hogy holnapután Patrik névnapja lesz.. és találkozni sem fogunk aznap várhatóan)


2016. márc. 14.

Nagy mázli

A hétfő után rögtön szombat jön a héten, hogy aztán majd újra hétfő legyen..
De ez most mázli, mert sikerült annyira elfárasztanom magam egy nap alatt, hogy csak nyögdécselek és jajgatok magamban (hangosan azért nem akarok).
Abban reménykedem, hogy ez a holnapra jósolt hideg, szél és havazás nem lesz igaz.. csak valami rossz tréfa. Ha így lenne, elég keményen megviselne.. minden tekintetben, és most erre nincs idő.
Holnap egyébként ugyanonnan folytatom, ahol ma abbahagytam. Csak annyi lesz a különbség, hogy dolgozni nem kell menni.

2016. márc. 13.

Behisztiztem

És nem vagyok rá büszke, főleg, mert ez annyira nem volt eddig jellemző rám, hogy még majdnem magamat is megleptem vele. Mindegy már, mert megtörtént, és most, hogy majd jól el is mesélem, levonom a tanulságot belőle, és búcsút is veszek ettől a hisztis-énemtől.
Eleve frusztráló ez az egész mindenség, ami történik hónapok óta, a banki ügyintéző hercehurca, a földhivatal, a hatósági osztály.. úgy együtt az egész. Mellé még ez a "pakold össze az életed" játék sem valami felemelő jelen pillanatban, mert baromi fárasztó, mégis lelkesnek kell lenni, és biztatni mindenkit, hogy milyen jó lesz ez nekünk. Miközben már eljátszottam a gondolattal, hogy én bizony holnaptól hibernáltatom magam, és majd olvasszanak fel, amikor már ott tartunk, hogy ki kell választani a burkolatot. Tudom, hogy nem lesz könnyű.. mit könnyű, tudom, hogy nagyon nehéz lesz, és sok türelmet és hatalmas kitartást fog igényelni tőlünk. Azt is tudom, hogy keményen próbára teszi majd az életünket, a kapcsolatunkat, és az állóképességünket is mindez.
Na.. ezek fényében ma délután Balázs derült égből közölte velem, hogy ő bizony holnap délutános lesz. Én meg kiakadtam rajta, mint az a bizonyos díványrugó, mert csak azért mentem bele, hogy holnap én is reggeles legyek, mert akkor még úgy volt, hogy ő is. Szépen ki is gondoltam, hogy milyen jó lesz majd együtt menni, meg együtt jönni, meg egy csomó mindent meg lehet majd még csinálni délután.. és erre kész.. beleköptek a levesembe. Szokott ilyen lenni, és harcedzettnek kéne már lennem e téren, de most kiborított nagyon. Nem tudom, volt e már ilyen valaha is, hogy ennyire kikértem volna magamnak, hogy valami nem úgy történt, ahogy én terveztem.. aztán egyik gondolat követte a másikat, egyik mondat után jött a másik.. és végül még két órával később is ezen háborogtam.
Közben azért visszahúztam az összes ágyneműt, meg tettem-vettem, de nem nagyon szűnt a mérgem.
Legvégül azért a hajmosás, és Balázs morci képe lehiggasztott.
Most, átgondolva másképp csinálnám. Főleg, mert még csak jól sem esett.. úgyhogy részemről ennyi a hisztisségnek.. nem áll jól nekem. (és így is, úgy is délutános lesz holnap)

2016. márc. 12.

Újabb dobozok

Nem számoltam ma, hogy hány doboz kellett hozzá, hogy kiürítsem a gyerekszobában a szekrényt, meg lepakoljuk a tetejéről a társasjátékokat. Elég sok lehetett, mert a végére lépni is alig lehetett tőlük a mi szobánkban, és a fiúk hárman is többször fordultak, mire kihordták.
Amikor meguntam a pakolást, akkor azt játszottam magamban, hogy elképzeltem, ahogy majd valamikor megtaláljuk abban a dobozban, amibe most belerakom, és majd akkor egy teljesen új helyet is találunk neki. :) Jó volt ez a játék, mert elég sok lendületet adott.
Patrik mindent kidobna egyébként (tiszta apja), Erik mindenhez ragaszkodna, Roli pedig csak és kizárólag a saját dolgait félti. Külön kis táskában vannak a nagyon féltett dolgok, azokhoz nem is nyúltam. De találkoztam "Roli kincses doboza" feliratú dobozzal is, és külön felhívta a figyelmemet, hogy azt tudnom kell, hogy melyik dobozba teszem. Így aztán rá is írtam szépen a doboz oldalára, hogy "Roli kincses doboza" is benne van, aláhúztam, hogy mindenki lássa majd, az kérem szépen fontos, és még egy felkiáltójelet is tettem mögé. Merthogy nagyon fontos.
Lassan kiürül a két szoba, és lassan akkor búcsút is kell vennünk ettől a lakástól. Kicsit szomorkás érzés, még úgy is, hogy jobb jön majd utána, mert mégiscsak ide hoztuk haza az összes gyerekünket, mégiscsak itt történt minden eddigi történés.. Emlék lesz belőle csupán, de biztos nem felejtjük el sosem. Azért remélem egy-egy fotót sem felejtünk el csinálni, amíg még olyan, amilyen most, biztos, ami biztos.. hátha elkopnak azok az emlékképek majd.

2016. márc. 11.

Péntek délután

Ugyan semmi közöm a négynapos hétvégéhez, csak és kizárólag a gyerekeimet érinti ebben a családban, mi mindketten megyünk majd hétfőn dolgozni. Ennek ellenére is tök jó érzés volt ma hazajönni, merthogy péntek van.
Voltak terveim a délutánra, ugye fejben... aztán hazaértem, ettünk, még mindig abból az eszméletlenül finom brassóiból, amit Balázs tegnap csinált (komolyan, ilyen finomat rajta kívül senki sem tud), aztán gondoltam, egy fél óra a kanapén csak belefér a péntek délutánba, és legalább újult erővel vágok bele mindabba, amit kigondoltam.
Eddig megvan minden.. aztán hirtelen este hét óra lett, merthogy akkor nyitottam ki a szemem legközelebb. :D
Így aztán aludtam egy jót, és minden más elmaradt. Mondjuk ha legalább pihentnek érezném magam, nem is bánnám egy percét sem. De ettől még messze vagyok.

2016. márc. 10.

Röhej

Normális esetben azért ezt nem mesélném el, de egész héten most először, épp ennek a jelenetnek kapcsán kacagtam úgy, hogy a könnyeim is potyogtak, így ezt nem normális esetnek minősítem, és elmesélem.. hátha másnak is lesz pár vidám perce ettől. :)
Azt mondja este Balázs:
-Képzeld, valahol elhagytam a tapaszt a lábamról.
Még mielőtt igazán végiggondoltam volna, mit is mondok, vagy teszek, felcsillanó szemmel közöltem vele, kb. úgy, mint a penny-s reklámban, hogy:
-Én tudom. -és céltudatosan elindultam a gyerekszoba irányába, ahol is a küszöbről felszedtem azt a bizonyos tapaszt.
Balázs nem nagyon tért magához, hogy ha láttam, hogy ott van, akkor miért is nem vettem még fel, és dobtam ki, amikor megszólalt Erik az emeletes ágy tetejéről:
-Ja, azt én tettem oda tegnap, mert a fürdőben ráragadt a lábamra.
Na, itt kész voltam, és legyen bármilyen égő is a sztori mások előtt, hát potyogtak a könnyeim a nevetéstől. Főleg, ahogy még előadta, hogy azért ott van, mert úgy szedte le a lábáról, hogy "ráléptem a küszöbre, és odacsuktam ezt az izét az ajtóhoz, hogy lejöjjön".

Amúgy alapvetően rendszeretők vagyunk. Csak néha vannak kivételek. Ez egy ilyen eset volt. De legalább vidám perceket szerzett.

2016. márc. 9.

Érdekes..

Érdekes különbségek derülnek ki rólunk mostanában. Biztos, hogy eddig is így volt, csak épp eddig nem derült ezekre fény, mert nem kerültünk olyan helyzetbe.
Most meg kerültünk. A költözködés kapcsán például. Mert Balázs szerint ezen a hétvégén megyünk, én meg ezen úgy meglepődtem, hogy még csak szólni sem nagyon tudtam. Az egy dolog, hogy a héten még csak egy délután volt, amikor pakolni volt erőm.. nem is ezt akarnám kifogásként használni, dehát nem megy ez úgy, hogy egyik pillanatban még itt vagyunk, másikban meg már nem. Főleg, mert úgy kell mind az ötünknek átköltözni -legyen ez bármennyire átmeneti megoldás-, hogy közben majd iskolába járunk, dolgozunk. Tehát kéznél kell lenni minden hétköznapi apróságnak, ami fel sem tűnik, hogy van, meg hogy használjuk. Fejben azért összeraktam már mindent, de a kivitelezés nem egy nap lesz.
Na mindegy.. majd csak valahol félúton összetalálkoznak az álláspontjaink. :)

2016. márc. 8.

Nyűg

Sosem volt a szívem csücske a reggeles műszak, de azért az utóbbi időben jobban szerettem már, mint a délutánost. A héten valahogy nagyon nehezen megy ez a hajnali kelés, nagyon fáradt és nagyon nyűgös vagyok egész nap, és alig várom, hogy este legyen. Persze, nem kerülök ágyba sosem időben, mert nagy nyűglődésemben nem ám úgy csinálom, hogy minél előbb túl legyek minden dolgomon, hogy mehessek aludni.. neeem, csak keringek a lakásban, mint az a bizonyos gólyavégtermék, és húzom az időt a végtelenségig a mosogatással, meg mindennel. Naná, hogy alig öt óra alvás után meg hajnalban majd morcos leszek, és alig bírok kimászni a takaró alól. És majd kezdődik minden elölről.
Ki kell találnom valamit, hogy másképp csináljam, de már magam is csak gúnyosan elvigyorodok erre a gondolatra, mert már annyiszor mondtam ezt, aztán mégsem csináltam másképp. Mint ahogy még mindig nem iszok eleget, és tuti, hogy ennek is köze van a fáradtságomhoz. De ha egy napig is úgy van, hogy már megközelítem az egy litert egy nap alatt, akkor ötpercenként szaladgálok a wc-re, és másnap meg már kétszer is meggondolom, hogy igyak e, mert roppant kellemetlen folyton mászkálni. Pedig állítólag pár nap alatt megszokná a vesém, és kevésbé őrült módra dolgozna.. nem tudom, eddig még sosem jutottam el.
Mondjuk biztos sokat lendítene a fáradtság-faktoromon egy pár hétnyi folyamatos és intenzív napsütés. :)

2016. márc. 7.

Épphogy


Igaz, hogy csak épphogy.. és igaz, hogy ennek az érzésnek mindegy volt, hogy milyen nap van, pont ugyanígy lehetett volna kedd is, vagy szerda is.
Keveset aludtam, sokat dolgoztam, sok minden volt itthon is.

Elég volt. Megyek, megint alszom egy keveset.. és valószínűleg a folytatás is ugyanez lesz holnap is.. Nembaj.. a keddet is túl fogom élni. :D

2016. márc. 6.

A banános doboz dícsérete

Azóta vagyok közelebbi ismeretségben ezzel a dobozzal, mióta a mostani munkahelyemen dolgozom. Mindent bele lehet pakolni, elég strapabíró, és nagyon jó kezelhető is.
Így aztán, amiikor még csak tervezgettem, hogy hogy is lesz ez a költözés-dolog mifelénk, akkor szóltam a boltban, hogy ezeket a klassz kis banános dobozokat tegyék nekem félre, mert kell. Vevő vagyok bármennyire, mert fogalmam sincs, hogy mennyi lesz végül, amibe majd összecsomagolom az elmúlt tizennyolc évben összegyűlt mindenfélénket.
Nos.. eddig ötven darab van itthon. Ma kipakoltam a beépített szekrényt, és a galérián a komódot meg az éjjeliszekrényt. Nem használtam el a felét az ötven darabnak, de azért fogyott rendesen.. Szépen felcimkéztem mindet az oldalán, hogy tudjuk majd egy pillantásra, hogy melyikben mit rejtettem el. Van olyan felirat is, hogy "Balázst ne engedd a közelébe".. ez a doboz rejti azokat az apró kincseket, amiket ő egy laza mozdulattal a kukába dobna, mert felesleges porfogónak tartaná, de nekem meg kellenek. :D
A derekam és a térdeim nem köszönték meg az egész délután tartó akciót, pedig én csak pakoltam, a cipekedés nem az én feladatom volt.. mégis. Remélem azért, hogy nem kell a leszázalékolásomat intézni mire mindennel végzünk majd. :D
Azért majd, ha minden be lesz dobozolva, megírom, hogy hány dobozban fért el az életünk. :) Én olyan száz körülre tippelem..

2016. márc. 5.

A hétfőről

Aznap azért nem írtam róla, mert sokkal helyénvalóbbnak éreztem a friss Oscar-díjhoz gratulálni, mint arról írni, hogy miért nem mentek a gyerekeim iskolába aznap.
Megkaptam én is, hogy "felhasználom őket az ellenzék politikájához", mint sokan mások rajtam kívül. De az a helyzet, hogy nem használtam fel őket semmire sem. Mint ahogy ők sem használtak fel engem arra, hogy lógjanak egy napot a suliból.
Egyszerűen csak az történt, hogy megpróbáltunk egymás mellett és egymásért kiállni, és kifejezni azt a véleményünket, hogy nem vagyunk megelégedve az oktatással. Nem érdekel a politika, a legkevésbé sem érdekel, hogy melyik párt melyik embere ül éppen ott, ahonnan ezt az egészet irányítják. A tanárok fizetése sem az én dolgom. Akkor sem, ha kevés, meg akkor sem, ha sok. (bár ők sem emiatt kezdtek tüntetni, csak valahogy ez maradt meg a köztudatban)
Az én dolgom az, hogy a gyerekeim érdekeit képviseljem. A gyerekeimnek pedig most nem jó iskolásnak lenni. Sőt, kifejezetten nehéz iskolásnak lenni...
Nagyon komolyan itt lenne az ideje egy nagyon komoly váltásnak oktatás-fronton, és nagyon szeretném, ha végre történne valami ezügyben. Lennének ötleteim is, ha valaki meghallgatná, szívesen el is mondanám neki őket.
Azt sajnálom nagyon ebből az egész hétfői akcióból, hogy megint sikerült egy-egy jó elhelyezett félmondattal kétségeket ébreszteni, és egymás ellen hangolni az embereket. Na persze... mindenki tudja, hogy egységben (lenne) az erő... az meg ugye veszélyes.


2016. márc. 3.

Hmmmm

Még maradt tíz percem a mai napból arra, hogy megmutassam, hogy is vagyok én ezekkel a véletlenekkel. Ma, egy újabb banki ügyintézős kör után, meg egy csomó beszélgetés után az alábbi idézettel sikerült szembetalálnom magam a könyvben, amit épp olvastam.
"Van, hogy mindenben az utadba áll,
De nem azért gördít akadályokat eléd, mert azt
akarja, hogy csak úgy feladd, és átadd neki az irányítást.
Az élet nem azért gördít akadályokat eléd,
mert azt akarja, hogy állj félre és sodródj az árral.
Az élet azt akarja, hogy harcolj.
Tanulj meg egyedül boldogulni.
Azt akarja, hogy fogj egy baltát, és aprítsd forgáccsá a deszkákat.
Azt akarja, hogy fogj egy kőtörő kalapácsot,
és törd át a betont.
Azt akarja, hogy fogj egy lángvágót, és vágd át
a vasat és az acélt, amíg csak át nem tudsz nyúlni rajta,
hogy megragadd.
Az élet azt akarja, hogy ragadd meg az egész rendszerezett,
ábécésorrendbe tett, időrendbe és számsorba rendezett
mindenséget.
Azt akarja, hogy gyúrd össze,
keverd össze,
és zavard össze az egészet"

Találó.... :)

2016. márc. 2.

Megérte

Akármilyen fáradt is vagyok most, akkor is úgy érzem, hogy ez a mai nap minden perce külön is megérte, hogy alig négy óra alvás után visszamentem dolgozni.
A legjobb rész nyilván az esti meccs volt, nem tudom elmesélni, azt látni-hallani-átélni kell, mert szavakba öntve nem ér semmit az egész. :) Győzött a Fradi, persze.. :)
Nem lesz pihentető a holnap sem, csomó mindent kell elintézni munka előtt, és csomó mindent kell elintézni a munkában is..
Leragad a szemem..

2016. márc. 1.

Az igazi Fradista..

....jelen esetben mondjuk ez lennék én (meg még Balázs is, és a fiúk), nem ismer lehetetlent, ha arról van szó, hogy meccsre lehet menni. És holnap lehet.. sőt, kell meccsre menni, mert itt lesz a szomszédban, és mert úgyis olyan régen voltunk élőben Fradi meccsen.
Nos, az igazi Fradista a szent cél érdekében műszakot cserél, és nem érdekli, hogy alig négy óra jut majd csak alvásra, mert hajnalban vissza kell menni dolgozni.. az igazi Fradista már ma két napra főzött, hogy holnap ne is kelljen ezzel vesződni már munka után.
Az igazi Fradistát nem érdekli az sem, hogy ma havazott, és metsző, hideg szél fújt.. és az sem, hogy esetleg holnap is ez lesz, mert gondolatban már végigzongorázta, hogy hány réteg ruhát képes magára húzni, hogy holnap este ne fagyjon halálra.
És.. igazi Fradistaként fel sem merül bennem, hogy más is megtörténhet, mint az, hogy győzni fog a csapatom.. :)

Lehet, hogy célszerű lenne mégis beruházni egy Fradi bérletre, mert határozottan jót tesz a hangulatomnak már a várakozás izgalma is. :) Úgyis mondhatnám, hogy "eshet eső, fújhat szél, elindul, ki zöld-fehér.."