Lesz itt rend

És lesz itt tisztaság. A fiaim jóvoltából, természetesen. Mert először péntek este Roli jóvoltából négykézláb mostam fel a szobájukban, ami tejben (jobban mondva tejben úszó gabonaizében) úszott, aztán lemostam az asztalt, a széket, kimostam a székpárna huzatját. Majd ezt az egészet megismételtem még egyszer, mert ragadt még egy kicsit.
Majd aztán szombaton ágyneműt húztam Erik jóvoltából, tokkal-vonóval, ahogy kell. Meg wc-t takarítottam, alul-felül, domestosban áztatva, hogy biztos pusztuljon minden, aminek kell. Aztán még a kilincseket is jól lefertőtlenítettem.
Tegnap csak a mosást fejeztem be, legalábbis akkor azt hittem. Ma hajnali háromnegyed négykor újra a wc előtt találtam magam, ahogy épp hányást takarítok. Nem sok híja volt, hogy nem kell magam után is.. de az évek során szerzett rutinomnak köszönhetően megúsztam (szerintem többször takarítottam én ilyesmit, mert öreganyám egész életében). Aztán újfent ágyneműt is mostam, valószínűleg nem voltam elég alapos, mert ma a matracvédőt is kellett, és a matracot is. Hiába, így jár aki félmunkát végez. És akkor ma még bevettem a domestosban ázó dolgok közé a wc ajtót is, mert annak is csak a kilincse volt szombaton.
Holnap igyekszem magamtól szorgalmasabb lenni, és inkább annak nekiállni, amihez nekem van kedvem, mert ez így cseppet sem buli.
Erik egyébként az első iskolai héten sikeresen benyalta a hányós-hasmenős vírust.. elvileg csütörtökön mehet iskolába. Gyakorlatilag remélem, hogy úgy lesz, és mindenki más megússza.

Ma voltam legmenőbb is

A szokásos mindennapi teendők (főzés, mosás, stb.) mellé ma be kellett iktatnom egy hajfestést, mert ordenáré módon látszott már megint az összes ősz hajam. Közben megbeszéltem magammal, hogy amíg az első festés hatóidejére várok, addig elpakolom a ruhákat, amik időközben mind megszáradtak. Legalább erre jó volt ez a mai szél. Aztán a második kör utánra azt terveztem, hogy bekötöm a maradék tankönyvet is, ami hét közben nem volt itthon. Végül úgy alakult, hogy a második kör után inkább játszottam a telefonomon a pixwords-szel, aztán meg még pékségbe kellett menni, így csak késő este került sor a tankönyvekre. Viszonylag gyorsan végeztem vele (mit tesz az egy évtizedes rutin :D), aztán még megkérdeztem, kinek milyen füzetre kell még borítót tenni.
Erik két nagyalakú füzetet hozott, és megkérdezte, van rá valami menő borító? Erik az, aki annyira érdekes viszonyban van az iskolával, hogy pl. tegnap éjjel már arra ébredt Balázs, hogy hány, majd ezt még megismételte reggel egyszer-kétszer, végül nyom nélkül elmúlt. Így aztán megpróbálok mindent, hogy egy kicsit legalább kedvet csináljak hozzá, vagy azt érezze, hogy vannak az iskolával kapcsolatban jó dolgok is. Így lett neki barcelonás tolltartója, és barcelonás sportzsákja, valamint barca-s vignetták is. Füzetborítót azt nem kaptunk, pedig amikor első nap úgy jött haza, hogy "Hú, anya, egész nap a táskámban kuporgattam a tesicuccomat, nehogy baja legyen", akkor azért magamban hálaimát rebegtem mindazoknak, akiknek először eszébe jutottak a focicsapatos iskolaszerek. Mert így még soha, semmire nem vigyázott, mint most erre. Na de ez a menő füzet egy pár percre feladta nekem a leckét, mert ugyan vettem én A4-es füzetre is borítót, de sem a lovas verziót, sem a snowboardozó fazont nem tudtam kikiáltani menőnek. Akkor eszembe jutott a képes sport, amiből a héten azért vettem kettőt, mert Magyarországos szilikon karkötő volt benne (Patrik azért már kinőtt az ilyesmiből). Emlékeztem rá, hogy válogatott poszter is volt benne, ami még azóta nem köszönt rám a falról, így sejtettem, hogy ott lapul valahol. Meg is lett, de túl nagy volt. De innen már nem volt megállás, és kerestem a szekrényük mélyén megfelelő méretűt. Találtam is egy Barcelona és Fradi posztert. Tökéletes. Erik mindebből semmit nem látott, mert épp a telefonjával együtt elvonult a lakás legkisebb helyiségébe. Mire kijött, készen voltak a füzetek. A barcásra Barcelona vignettával, a Fradisra fradissal (az még tavalyról maradt, amikor szereztünk belőle be tartalékot is).
Kijött, és megkérdeztem tőle, nézze meg, jók lesznek e a füzetei. Hát azt az örömöt, amikor meglátta. "Hú, anya, Te vagy a legmenőbb"- közölte fülig érő vigyorral. Még egy kis alakú füzetre kellett borítót gyártanunk, arra hozott egy Suarez posztert (a falról szedte le :D), és .. a hab a tortán, hogy még Suarezes vignetta is van abban a Barcelona-s csomagban. Így aztán most örül, és azt mondja, méltóképpen fog bánni a füzeteivel. :) Így legyen.
Majd aztán ezt a vonalat még valahogy továbbgondolom, hátha megtaláltam a kulcsot hozzá. Igaz.. van egy "fogadásunk" is. Nyáron nagy lazán közölte, hogy majd csak lessük, hogy ő bezzeg ötös lesz fizikából. És ha ötös lesz, akkor vegyünk neki egy iphone6-ot. Nagy magabiztosan kezet ráztam vele, merthogy a fizika nálunk eddig még senkinek nem ment túl jól. Hármas környéke, maximum, nemhogy ötös. De aztán a napokban eszembe jutott, hogy eddig egyszer volt úgy, hogy "valamiért" tanult. Akkor egy bicikli volt a tét cserébe a matek ötösért. Megszerezte. Szóval.. lehet, hogy el kell kezdenem spórolni? De ott egye meg a fene, ha működik, még ezt is megéri.

Nem is tudok sakkozni

Majd csak a végén fog kiderülni, hogy miért ezt a címet adtam. Addigra lesz értelme is, meg találó is lesz biztosan. Azt már tudom, mit fogok a végén írni. Az meg menet közben fog csak kiderülni, hogy mennyi is lesz ebben a posztban..
Kezdeném az elején, ha meg tudnám ragadni, hogy pontosan hol kezdődött, de ezt nem tudom megmondani. Csak úgy elindult valamikor, és vitt magával. Biztosan feltűnt itt is mindenkinek, hogy olyan "lelketlen" lett minden, amit írok, azokat kivéve, amik a gyerekekről szólnak. Üres is minden. Mostanra. Vad viharok is vannak néha, és tudnék sírni, tombolni és sikoltozni, de azt gondolom, minek? Nem tudok segítséget kérni, mert nem nagyon tudom megmondani, miben is kell nekem segíteni. Valahogy az elmúlt évben, vagy talán az elmúlt kettőben egyre csak erősödik bennem, hogy egy senki vagyok. Nem vagyok már rég nélkülözhetetlen és fontos, nem feltétlenül van rám szükség. A gyerekek egyre csak nőnek, és ahogy az idő telik, egyre inkább távolodnak, és más utakat, beszélgetőpartnereket keresnek maguknak. Tudom, normális ez. Csak szar ezt megélni. Az sem könnyű, hogy folyamatosan változnom kellett, és folyton csak adtam le mindenből, mert mindig, mindenki azt mondta csak, hogy "ne vállalj ennyit", mert sok lesz. És én hallgattam a többségre, és lemondtam szinte mindenről, ami örömet okozott addig. A blog maradt egyedül, de itt is van egy csomó dolog, amivel kapcsolatban saját magamat letiltottam, és megtiltottam magamnak, hogy írjak róla. Átmentem robot-üzemmódba, aki felkel-dolgozik-hazajön-bevásárol-főz-elpakol-lefekszik. Közben csak a feladatok, amik a tűzoltást szolgálják, és az örökös harc az idővel. Megszűntek a félórás-órás telefonbeszélgetések, mert nincs rá idő. Megszűntek a kutyasétáltatós órák, mert szintén nincs rá idő (meg mert Freddy-vel nem lehet bírni az utcán). Nem olvasok női portálokat, nem megyek nézelődni a plázába, és nem csinálok semmi mást, csak és kizárólag azt, ami a feladatom. Dolgozni, és ellátni a családot. Slusszpassz.
Azt sem tudom, mikor szembesültem ezzel először, de mostanában kezdtem átmenni "sárkány-üzemmódba", aki csak odamorog valamit mindenre, vagy épp csípőből visszavág valamivel. Épp abban a fázisban tartok, amikor azt gondolom, hogy "nem kellek nektek semmire, akkor nem is kaptok semmit". De persze szenvedek magamban piszkosul, mert pont azokat taszítom el magamtól, akikre a legnagyobb szükségem lenne.
Próbálnám megállítani és visszafordítani legalább a folyamatot, de túl messzire ment ez ahhoz, hogy csak úgy meg tudjam tenni. Van bennem egy jó adag dac, egy jó adag önutálat, és még több vád. Mindenkire haragszom, de leginkább magamra. Nem tűröm a bírálatot, mégis az első bíráló megjegyzés után azonnal magamba zuhanok. De már nem sírok. Az új Dius fogja magát, és "kard ki kard!" felkiáltással a magába zuhanás után azonnal visszatámad. Általában övön alul, és keményen. Szemét módon.
Ördögi körbe kerültem, mert miközben minden porcikám, és a lelkem összes rezdülése arra vágyik, hogy szeressék, és éreztessék azt is, hogy fontos vagyok, minden mozdulatom, mimikám és mondatom egészen másról árulkodik.
És azt hiszem, végül mégiscsak igaza lett az apámnak, aki már több, mint húsz éve megmondta, hogy "végül majd Te is olyan leszel, mint azok, akik miatt elmegyek".
Nos, amikor ezzel szembesültem, akkor mégis tudtam egy pillanatra sakkozni. Olyan mattot adtam saját magamnak, hogy majdnem csak a "fal adta a másikat".

Nincs kedvem

Mert elfáradtam a héten ebben a sulikezdős mókában.
Mert megviselte a lelkemet ez a rengeteg szenny, amivel ma sikerült szembetalálnom magam ahányszor csak megnéztem valamit az interneten.
Mert Balázs egy komoly témával állt elő, amiben nem (feltétlenül) értünk egyet.
Mert "csak" döntetlen lett a magyar-román meccs, pedig olyan nagyon drukkoltam én is.. (meg még rajtam kívül a fél ország)
Mert holnapra esőt mondanak, én meg ma nem mostam, mert reggel úgy be volt borulva, utána meg már későn értem haza, és nem indítottam el a mosógépet.
Meg mert csak. :)

Szabi

Akkor most majd úgy fekszem le, hogy holnap már nem kell mennem dolgozni. Meg aztán még utána jó pár napig. Éppen jókor. Ki kell kapcsolnom egy kicsit az agyamat, ki kell kapcsolódnom az ottani hangulatból. Remélem elég lesz rá az az idő, ami most jut. :)

Ha lehetne..

Ha tehetném, visszapörgetném az időt. Pont odáig, hogy épp most kezdődjön a július. És még csak számolnánk vissza a napokat a nyaralásig, és újra visszajönne az az izgalmas várakozás-érzés, ami megelőzte azokat a napokat.
A nyaralás idejét is visszapörgetném. Újra elindulnék, és újra végigcsinálnék mindent, ahogy volt, meg még akár mást is. Kicsit többet ücsörögnék a teraszon, mint amennyi összejött igazából, de még az sem lenne baj, ha mégsem így lenne.
Jelen pillanatban mindennél jobban vágyom a nyugalomra, a rohanás-mentes időkre, meg mindenre, amit jelentett az a kicsit több, mint két hét. És még mindig habozás nélkül cserélnék lakhelyet is, ha tehetném.
Az igazság az, hogy elég kemény hetek állnak mögöttem, már legalábbis agyban nagyon kemények voltak, és kellene egy kis szusszanás. Épp ezért úgy van betervezve, hogy jövő héten szabira jövünk. Mázlink van, mert mindketten. Ha tehetném, mennék is Balatonboglárra azonnal, amint nem kell menni dolgozni. És megnézném milyen is ilyenkor szeptember elején a Balaton-part.

Nem lesz sétagalopp

Nem is tudom mit mondjak. A legvadabb rémálmaim válnak valóra az iskolával kapcsolatban. Össze vagyok zavarodva, és nem értem, hogy azok, akiknek ott az oktatási hivatalban (nem is tudom hogy hívják már őket dühömben) azzal kéne leginkább foglalkozni, hogy ez a sok gyerek, aki ma megkezdte a tanévet,jól érezze magát az iskolában, és szeressen tanulni is,  hova tették az eszüket. Vagy nem is tudom, van e nekik egyáltalán.. (már bocsánat) Kitalálták a sok okosságot, hoztak rá rendeletet, törvényt, akármit.. de nincs senki aki azt mondja, hogy "állj!"?
Patrik minden idők legdurvább órarendjével állított ma haza. Jobban mondva küldte el nekem üzenetben már délelőtt. Nem is tudtam hirtelen, hogy jól látok e, mert én még ilyet nem láttam.

Igen, ilyen csúnyán ír. :D De ez lényegtelen ezügyben. Most még azt sem látom, hogy egyáltalán hogy fogja ezt majd bírni? Embertelennek tűnik a heti négy nulladik óra, ami azt jelenti, hogy már hét órakor a tanítási órán fog ülni az iskolában. És még embertelenebbnek tűnik, hogy lesz olyan nap is, amikor hétkor már ott lesz, négykor meg még ott lesz. Novemberben sötét lesz amikor megy is, meg amikor jön is. És még csak nem is kell messzire mennie, mert a busz mindössze tíz perc.
Komolyan azt hiszik, hogy szükség van erre? Várom a pillanatot mindig, amikor szükség lesz végre arra, hogy mit tudok a héliumról. Vagy Németország kőolaj-iparáról. Még az a pillanat sem jött el, amikor a kör sugarát kell kiszámolnom. Felesleges információk tömkelegével tömik a fejüket, és mellette elvárják, hogy mindezekből a létező legmagasabb színvonalon feleljenek, írjanak dolgozatot, majd aztán érettségizzenek, hogy legyen elég pontjuk a felvételihez.
Szerintem meg éppen most nem erre lenne szükségük. Arra inkább, hogy iskola után még legyen lehetősége a haverjaival elmenni kibeszélni a szülőket, a tanárokat, csajozni, vagy bármi. Mert ezeket a dolgokat is MOST kéne megtapasztalni. De nem lesz erre lehetőség, mert csak a túlélés a cél. :(
Szomorú vagyok, dühös, és kiábrándult. És nyári szünetet is akarok.
A többiekről meg nem is tudok még nyilatkozni. Az biztos, hogy Eriknek is lesz nulladik órája.