A mai munkanap egy kicsit kevésbé volt unalmas, mint az eddigiek, de messze van attól a folyamatos gondolkodást igénylő, megoldásra váró naptól, ami egyébként a normális lenne (és amihez szokva vagyok). Szép idő is volt, délután össze is kötöttük a kellemest a hasznossal, és gyalog mentünk vásárolni Balázzsal. Jól is esett, és kellemesen el is fáradtam.
Ma mesélte az egyik kollégám, hogy a sógora és a sógornője, akik most már évek óta próbálkoznak a babával, és már az örökbefogadással is próbálkoznak, úgy tűnik, hogy nemsokára szülők lesznek. Tök jó lesz nekik. És tök jó, hogy tudtak végül nyitottak lenni az örökbefogadás irányába is, a legelső sikertelen lombik után még azt mondták,hogy ez biztosan szóba sem jöhet náluk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése