Tegnap este ott hagytam abba a Groupama Aréna lelátóján írt bejegyzésben, hogy vagy boldogan, vagy szomorúan indulunk majd haza. Este tízkor írtam, ez után még következett kétszer tizenöt perc, amikor nem dőlt el semmi sem, így aztán még tizenegyespárbaj is volt. Ez már ugye az a rész, amikor mindenképpen valaki legalább eggyel többször rúgja be, mint a másik, és akkor ő nyert. Így történt. És végül nagyon fáradtan, kicsit csalódottan az összkép miatt, mégis boldogan indultunk haza.
Majdnem éjfél volt már, amikor hazaértünk, és pont egy perccel múlt el egy óra, amikor lefeküdtem. A reggel hat órás ébresztő emiatt különösen rosszul esett, nagyon szerettem volna inkább egész nap ágyban maradni a munkába indulás helyett.
Egyébként is most azt az időszakomat élem, amikor mindent szívesebben csinálnék, mint hogy bemenjek dolgozni. És nem, nem a munkámat nem szeretem, a kollégáim többségével is tök jól kijövök. Akivel nem, velük meg a lehető legminimálisabbra csökkentettem a mindenféle interakciót. Mondjuk ha valaki megkérdezné, hogy jó, de akkor mi az, amit szívesen csinálnál, csak azt tudnám mondani, hogy olyan helyen szeretnék lenni, ahol a napsütést nem zavarja meg semmi. Biztos vagyok benne, hogy ez a furcsa időjárás az, amit most már egyáltalán nem tudok jól kezelni. Próbáltam azért természetesen megtalálni a kicsi jót is, ami van már, de nem elég.
Egész nap nagyon álmos voltam, és most már egyre nehezebb kitartani, hogy ne aludjak el, de talán most már menni fog. És ma végre volt annyi eszem, hogy nem halogattam a blogbejegyzés írását a végtelenségig, este tízkor már biztosan nem lennék rá alkalmas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése