És megint hétfő. Rosszabb napjaimon ki nem állhatom, nem szeretem az érzést, hogy az otthoni kellemes buborékból menni kell, és részt venni a szükséges rossz okozta mindenben. Nyilván otthon sem csak móka és kacagás mindig minden, mert vannak kevésbé kellemes kötelezettségek, vannak kisebb és nagyobb konfliktusok, feladatok, amik nem a legkellemesebbek. És a munkahely is többször negatív, mint amennyiszer jó érzésekkel van ott az ember. De amennyi helyről hallok mostanában megint borzasztó, megrendítő tragédiákat, átértékelem a rosszabb napjaimat is inkább. Igazából hálás lehetek minden ilyenért, csak hajlamos vagyok elfelejteni. Nem kéne pedig, és sokkal jobban és tudatosabban kellene koncentrálnom a jó dolgokra, legyenek bármilyen apróságok is, és a jelent élni igazán.
Azt már régóta tudom, hogy nincs sok értelme annak, hogy mindent tartalékolunk a majdra. Nem csak anyagi értelemben gondolom, hanem egyébként is. Nekem nincsenek a szekrényben ruháim, amit majd valahova egyszer felveszek, nincsen összegyűjtve még egy háztartásra is elég tál és serpenyő. Ami van, azt használom. Ha tönkremegy, vagy már nem jó nekem, akkor kidobom vagy továbbadom.
Vannak emléktárgyak, amikhez még ragaszkodom, a gyerekek dolgai, amikkel kapcsolatban még mindig reménykedem abban, hogy majd egyszer valaki örülni fog neki, és értékeli (nem a fiaim lesznek ezek, őket hidegen hagyja), de egyre kevesebb ilyen van. Amiket őrzök, az mind az az élmény, amit szereztem valahol. Tök mindegy, hogy útközben a kocsiban egy beszélgetés alatt, vagy Máltán a tengerparton. Egyforma mind. Ezeket fogom erről a világról magammal vinni majd, semmi mást. Jó sok minden lesz még addig amúgy, hogy majd ott is legyen mit mesélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése