Pedig annak indult. Balázs dolgozott, én délelőtt sütöttem, főztem. Vártuk haza Patrikot is ebédre, ő is úgy időzítette a hazaérkezést, meg én is az ebéd készítést, hogy mire Balazs megérkezik, már tudjunk is ebédelni.
Az ebéd finom lett, a tök snassz rántott csirke mellett készült parmezános csirkemell is, meg egy érdekes fűszeres tojásos -lisztes bundában sütött csirkemell. Van valami neve is, de azt elfelejtettem. A tiktokon láttam, és megtetszett.
Aztán ebéd után elpakoltunk, kicsit mindenki leült, beszélgettünk. Balázs és én lementünk a garázsba, hogy még összeszedjük ott is a festékes dobozokat, meg előkészüljünk a lomtalanításra.
Na, és innen kezdődött a hajcihő, mert jöttek anyámék is. A nevelőapám valami agyament ötlettől vezérelve felállt egy kicsit sem biztonságos táblára, hogy még ő onnan eléri a polcon lévő dolgokat. Szerintem legalább ötször szólt neki anyám, hogy jöjjön le, mielőtt leesik. Aztán persze dőlt az a szar, anyám próbálta elkapni, és ahogy ezzel próbálkozott, ő esett hanyatt. Beverte a fejét egy vasbak szélébe. Nem is teljesen van meg minden pillanat, szerintem az agyam kitörölte, vagy nem tudom. Azt sem tudom hogy kerültem oda anyám mellé egy pillanat alatt, de ahogy azt láttam, hogy kezdenek fennakadni a szemei, ijedtemben rákiabáltam. Egy ideig nem mertem megmozdítani sem, csak fogtam, és éreztem, hogy vagyok folyik a vér. Balázs és Erik hoztak törölközőt, meg a telefonomat. A segélyhívó diszpécsere nagyon kedves és megnyugtató volt. Kikérdezett, elmondta, hogy küldi a mentőt, és addig mit csináljunk, amíg ideér. Eddigre anyukám már jobban volt, mögött, hogy ott ül a mocsokbam, és véres a pulcsija. A mentő nagyjából fél óra alatt ért ide, természetesen bevitték a sürgősségire.
Szerencsére nem lett horror sztori a dologból, azon kívül, hogy össze kellett varrni, nincs nagyobb baj, este tízre már itthon is voltunk. (Negyed ötkor hívtam a segélyhívót)
Tényleg csak a szerencsének köszönhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése