2016. júl. 31.

Hetvenötszázalékos

Előjött belőlem az optimista, és a készültségi fokot hetvenöt százalékra emeltem. Csak úgy magamtól, nem is kértem jóváhagyást ehhez senkitől. Én így ítélem meg, és kész. Végül is, ha úgy lenne.. akkor négy hét múlva készen lehetnénk. Kapna egy hetet a villanyszerelő, egy hetet a kőműves, egy hetet a burkoló, és még egy hetet a festő is. Na.. nem lesz így szerintem. Bár ki tudja? Én igazán mindent megteszek, hogy sürgessek mindenkit, aki csak él és mozog..
Képekben:

A bejárat felől fotózva

Nappali
Közlekedő


Patrik szobája
Erik szobája

Roli szobája
A mi hálószobánk
Fürdőszoba
Konyha
Nemsokára már olyan képeket fogok mutogatni, ahol éppen burkolnak.. vagy festenek, vagy ilyesmi. De jó lesz. :)

2016. júl. 30.

Nincs téma

Van olyan, hogy nem tudok miről írni. Ez is egy ilyen alkalom. Egész nap a leendő lakásunkon dolgoztunk, haladt is megint valamennyit előre a dolog. Épp a plafonra kerülnek fel a gipszkarton alá a tetőlécek. Nem egy gyors művelet, mert rengeteg a hepehupa a plafonon (ezért is kerül rá gipszkarton), épp ezért én persze nem vagyok elégedett a tempóval. Pedig látom, hogy a fiúk mindent megtesznek, szegények fürödtek a saját izzadtságukban ma is. Mégis.. annyira türelmetlen vagyok már, hogy azt szeretném, ha csettintésre működne minden. Na persze majd amikor már az én dolgaim lesznek "porondon", és engem fognak sürgetni, az annyira nem fog jólesni.. :D :D
A holnapi nap is ott telik majd. Nekem várhatóan az egész, Balázsnak csak a második fele, mert az első felében ő a munkahelyünkön dolgozik majd. Hatékonyabbak lennénk, ha fordítva lenne, de ez nem kívánságműsor. :)

2016. júl. 29.

Ő meg közben tizenhét

Nem megyek bele abba, hogy épp csak most született még, és mégis megünnepeltük a héten a tizenhetedik születésnapját. Nem is nagyon akarom elhinni, hogy jövőre ezek szerint az a bizonyos tizennyolcadik következik, amit pontosan úgy vár, mint bármelyikünk annak idején, és pont akkora jelentőséget is gondol neki. :)
Bámulatos, hogy abból a kis nyekergő, vagy még inkább mekegő csomagból micsoda férfias jelenség lett. Nem mindig vagyok tudatában, hogy tulajdonképpen én az anyja vagyok, mert ránézve nem annyira hiszem el, hogy nekem lehet ekkora fiam. :D Ez roppant hülyén hangzik, tudom én.. de attól még így van. Ő megnőtt, én meg nem öregedtem még hozzá. :D
Vannak már nemszeretem dolgai, és kerültek elő olyan tulajdonságai is, amik annyira nem jönnek be nekem, de remélem, hogy még sok mindenben fog változni, és akkor ezek a dolgok is kicsit elcsitulnak.
Nagyon céltudatos és nagyon határozott véleményű, mindig, mindennek alaposan utánajár. Nincs olyan, hogy szüksége van egy információra, és nem szerzi meg.
Nagyon jó humorérzéke van, és még mindig olyan, mint egy szivacs. Amit egyszer megtudott, az már megmarad. :)
Újabban folyamatosan zenét hallgat, és chat-el, már amikor nem épp segít az építkezésen. De újabban esténként már a haverjaival múlatja az időt, és újabban időnként egy-egy lánynév is elhangzik. Barátkozom a gondolattal, hogy nemsokára majd sokkal inkább ahhoz a lányhoz akar majd tartozni, mint hozzánk, mert szeretném jól fogadni majd azt az újdonságot is.
Még hajlandó rá, hogy meghallgasson bennünket, akkor is, ha nem értünk egyet. Azt már nem mindig tudja megállni, hogy ne kontrázzon vissza, ha nem ért egyet.
Még nem ciki neki velünk jönni bárhova,. :)
Tizenhét éves. Az utolsó "gyerekéve". Remélem, hogy ez is egy jól sikerült éve lesz. :) (én meg a következő évben megbarátkozom azzal is, hogy mindjárt felnőtt fiam lesz)



2016. júl. 28.

Nagy lépés

Készen van a víz és a fűtés. Már csak szerelvényezni jönnek majd, meg még egy kis munka vár rájuk közvetlenül a kazánnál, de mondhatjuk, hogy készen vannak. Nem minden úgy lett, ahogy a legelején megbeszéltük, de ennek csak az az oka, hogy menet közben már jobban rálátott mindenre. Az sem okozott fennakadást, amikor egyik este felhívtam, hogy mégse úgy legyen Roli szobájában a falnál, ahogy megbeszéltük, hanem tegye bele a falba, vagy a padlóba, nem bánom, de el kell tűnnie. Így lett, bekerült a falba. :)
Úgyhogy ma nagyot léptünk előre a képzeletbeli célszalag felé. Most kell megnyomni, és egy nagyot hajrázni. Jó lenne, ha tudnánk úgy csinálni, hogy ne legyenek üresjáratok, olyan napok, amikor nem csinál senki semmit, és akkor hamarosan majd az lesz, amit elképzeltünk.:)
És az a helyzet, hogy ha lehetett örülni tetőnek, lehet örülni fűtéscsöveknek is. :)

2016. júl. 27.

Köszönöm

Vannak azok a bizonyos varázsszavak, amikről énekelnek a Kowalskyék is.. A sajnálom, a bocsáss meg, a köszönöm és a szeretlek.
Na, ezek így ebben a sorrendben azért eszembe jutottak egy ma esti telefonbeszélgetés kapcsán. Mert ezer éve nem beszéltünk már, és ugyan váltottunk egy-két emailt, sms-t, facebook üzenetet, de semmi több. Valakivel, aki egyébként fontos része az életemnek. Mindent, szó szerint (és akár csupa nagybetűvel írva is) mindent tud rólam, és mégis szeret. :)
Szerencsére ott folytattuk, ahol valamikor abbahagytuk, és ezért olyan hálás vagyok. És úgy sajnálom, hogy elvesztegettünk egy csomó időt, mikor úgy szeretem őt én is. :)


2016. júl. 26.

Lassan előtör belőlem az állat

Az a fajta, amiről még én magam sem hittem, hogy létezik. De ez a sok minden, ami hónapok óta van, ez lassan, de biztosan felőröl. Már magam sem hiszem el egy csomószor, hogy egyszer még ott fogunk lakni, a következő pillanatban meg már azt látom, hogy mennyit haladtunk, és mindjárt kész is van.
De közben, itt belül... már rég nem az vagyok, aki voltam. Egy csomó helyzet van, amikor nem tudok érezni semmit. Nem tudok sírni, és nem tudok örülni, csak a dühöngés megy. Az összes frusztrációm képes egy pillanat alatt összeállni egy nagy egésszé, és kirobbanni belőlem egy tök ártatlannak induló helyzetben is.
Látom ezt az egészet kívülről, és nem tudok tenni ellene semmit, mert nem megy. Próbálok türelmes lenni, és optimista (világéletemben az voltam), de a saját agyamra megyek ezzel az optimizmussal. Ugyanakkor nem akarok panaszkodni sem, nyavalyogni sem, mert nincs értelme. Tudtuk, mibe vágunk bele.. csak épp sejteni nem sejtettem, hogy ez ilyen. Igaz, agyonbonyolítottuk, mert éppenséggel választhattunk volna ennél sokkal egyszerűbb utat is. Csak akkor meg ott lenne az örökös elégedetlenség.
Nincs mese, ki kell tartani, az állatot odabent féken kell tartanom, mert ha nagyon szabadon engedem, még a végén baj lesz...

2016. júl. 25.

Belekezdtünk

A dolgos hétköznapokba. Ami hajnali négy óra huszas ébresztéssel kezdődött, alig három óra alvás után.. egyrészt meleg volt, másrészt kétszer is mászott a fejemen egy bogár, harmadrészt eléggé fel voltam zaklatva ahhoz, hogy könnyen el tudjak aludni.
A munkába érkezés nem zavart már egyáltalán, könnyű úgy, hogy tudom, mi vár rám, akármikor fel tudnám mondani, hogy mikor mi következik, és kinek mire mi lesz a reakciója. :) Jó, hát mondjuk azért hat óra tízkor már gondoltam, hogy oké, akkor itt is voltam, visszamennék inkább szabira. :) De persze nem volt ez véresen komoly, csak épp akkor megcsapott a szele annak az igazi szabadság-érzésnek, ami olyan jó volt két hétig.
Balázs ma még nem jött dolgozni, neki itthonra jutott egy csomó ügyintézés. Közben a víz-fűtésszerelők dolgoztak szorgosan, este még befutott a villanyszerelő is, aki szerencsére összefutott a gipszkartonossal is, így ők face to face megbeszélték egymással, hogy ki mit hogy fog csinálni, és ez így a legjobb, mert én kb. a felét szoktam annak érteni, amit mondanak, és amikor még azt nekem tovább is kell adnom, hát az nem egyszerű feladat.
Többször nekifutottunk ma, hogy átbeszéljük, akkor hol lesznek a lámpák, a kapcsolók, és a konnektorok. Nem egyszerű, hogy mindenre gondoljunk, de azért igyekszünk. Majd kíváncsi leszek a villanyszerelő arcára, amikor eláruljuk neki, hogy lesz egy lámpa, amihez igazi "körkapcsolást" kell gyártania. :D
Aztán ma még azzal is szembesültünk, hogy dacára minden "rutinunknak", és gondos tervezgetésnek, azért egészen könnyedén meg tudnak minket vezetnie, mert elhiszünk egy szakembernek mindent. Jó, hogy volt, aki szembesített vele minket, és így nem követtünk el egy olyan hibát, amit később biztosan megbántunk volna. (és jó, hogy azért a szakember rugalmas és együttműködő)
Fárasztó napok, hetek, hónapok várnak még ránk. Remélem kitart a lendületünk, és eléggé feltöltődtünk minden megpróbáltatáshoz. :)

2016. júl. 24.

Itthon

Sokkal nehezebben viselem a hazaérkezést, mint ahogy azt vártam volna magamtól. Nem azzal van a bajom, hogy már nem vagyunk ott, hanem hogy itt vagyunk. Na.. hát ez bonyolult, tudom, de nem sikerül jól megfogalmaznom ezt az egészet, ami bennem van anélkül, hogy ne bántanék meg másokat vele, úgyhogy inkább nem is megyek ebben bele.
Egyébként a leendő lakásunkon nagyon sokat haladtak, már látszanak a szobák rendesen, a lefolyók készen vannak, elkezdhet dolgozni a villanyszerelő is, és holnap (vagy holnapután) a fűtésnek is neki tudnak állni. Magamban azt gondolnám, hogy ahh.. hát már csak egy hónap, és költözhetünk, de jól átgondolva sajnos ez még lehetetlen, mert annyi minden apróság (és nagyobb dolog) van, ami még egy csomó idő. De lesz egy bizonyos készültség, amikortól ott fogunk lakni, akárhogyan is.. (majd ezt a vitát akkor lefolytatom az illetékessel, amikor itt lesz az ideje)

Más téma. Biztos láttátok már azt a coca cola reklámot, ami alatt Avicii Hey Brother című száma szól. Vagy nem?
Nem tudom ki volt az, aki kitalálta, de vagy fiúgyerekei vannak, vagy neki is van egy bátyja (esetleg öccse?), mindenesetre nagyon el van találva. Pont ilyenek az én fiaim is. :)


2016. júl. 23.

Utolsó balatoni

Na nem mondom, hogy nem telik villámgyorsan az idő. Vagy még annál is egy kicsit gyorsabban, mert most írtam csak az első nyaralós nap végén, és máris itt van az utolsó.
Panaszra pedig nincs okunk, jó sok jutott az idén is nyaralásból, és szabadságból. Igen, mázlisták is vagyunk, hogy minden évben sikerül egyszerre megkapnunk azt a két hetet, amit kinéztünk magunknak (igaz, már január legelején beírjuk a naptárba mindketten), és minden évben nyaralással is tudjuk tölteni ezt a két hetet.
Nagyon sok élménnyel lettünk gazdagabbak, nagyon sok mindent láttunk, sokfelé jártunk, jókat ettünk-ittunk, kikapcsolódtunk. Van, amivel kapcsolatban maradt bennem hiányérzet, de ez az én titkom maradt. Van olyan is, ahova már direkt nem mentünk el, hogy jövőre is maradjon valami, ne ismételjünk mindig mindent az unalomig. De van olyan is, amit biztos, hogy jövőre is meg fogunk ismételni, amennyiszer csak lehet. Bizony.. a Szigliget. :)
Ma este még volt szerencsénk látni, ahogy megérkezik a kikötőbe, és kikötik, hogy itt töltse a Fonyód társaságában az éjszakát. :) Fenséges látvány volt. :) Igazi jó kis záróakkordja a nyaralásnak.
Holnap délelőtt összepakolunk, ebéd után pedig elindulunk. Holnaputántól pedig újult erővel vágunk neki a munkának a munkahelyünkön is, meg az építkezésen is.
Jövőre az új otthonunkból jövünk, és oda is megyünk haza. :)

Még pár év, és én leszek a legkisebb :)

2016. júl. 22.

A fotókról

Rengeteget fotóztunk, mióta itt vagyunk. Elsősorban a Balatont, leginkább a naplementés Balatont, meg a hajókat, meg a tájat, meg ilyeneket.. meg épp ugye mikor mit.. ami épp eszünkbe jutott, vagy épp volt egy olyan pillanat, amiről úgy gondoltuk, hogy na, ezt most akkor meg kéne osztani az ismerőseinkkel a fb-on. Nagyon komolyan megkönnyíti ezt a fotózás dolgot, hogy a telefonjaink igen jó minőségű képet tudnak már készíteni. Természetesen Balázs telefonja viszi a prímet a maga 12 megapixeljével, meg ő már olyan videót is tud csinálni, amin lassítva van például, ahogy Erik fut.
De azért így végiggondolva, már megint nem készült rólam egy normális kép sem. Mindegyiknek van valami baja.. jó, hát tudom, mondták már régebben is, hogy "amilyen pofa vágsz, olyan kép kapsz", de azért azt nem akarom elhinni, hogy ilyen komoly önértékelési zavarral küszködök. Mert az van, hogy mindegyik képen sokkal csúnyább vagyok, mint ahogy én azt gondolom magamról. És akkor most nem tudom, hogy valóban az az igaz, amit a képeken látok, vagy inkább az, ahogy én gondolom. Gondolom az igazság valahol félúton lehet, mert amúgy meg az is tény, hogy normális képet azért is nehéz csinálni rólam, mert amikor tudom, hogy fényképeznek, akkor annyira arra koncentrálok, hogy nézzek már ki valahogy, hogy attól romlik el az egész.
Igazából amúgy mindegy is.. mert nem az a lényeg, hogy rólam milyen kép készült. Hanem hogy mennyi mindent éltünk meg a nyaralós napok alatt.

2016. júl. 21.

Kontrasztok

A ma reggelem nagyon jól indult.. illetve volt egy kis apróság, ami azért némi érdekes felhangot kölcsönzött az ébredésemnek.. nevezetesen, hogy kettőnk között az ágyban találtunk egy százlábút. Persze, nem élt már, és az összes lába is külön volt tőle. Akkor kicsit lesokkolt ez az egész, azóta azért már viccesen megjegyeztem, hogy na, hát így jár mindenki, aki közénk akar férkőzni. :D
Na de.. a százlábút az összes lábával együtt félresöpörtem, és aztán nemsokára készülődhettem a tegnap megbeszélt kávéra Szityával. Amíg elsétáltam a kávézóig, azért eltöprengtem rajta, hogy micsoda jó kis világ is ez, ahol ilyenek megtörténnek. Mert ugye valamikor régen elkezdtük valamiért olvasni egymást. Aztán valamiért mindketten megkedveltük annyira a másikat, hogy ott is "ragadtunk" nála hosszú évekre. És milyen jó, hogy van ilyen, hogy ez az egész testet tud ölteni a virtuális téren kívül, és lehetőség adódik arra, hogy megigyunk együtt egy kávét egy nyári reggelen. (és erről eszembe is jutott még valami, de erről majd máskor)
Még a kávézásunk alatt csörgött a telefonom, megnéztem azért, hogy ki keres, mert épp ma reggel kezdtek nálunk a víz-fűtésszerelők, gondoltam, ha ő az, akkor neki csak fel kell vegyem, mert biztos fontos. De nem ő volt, így kinyomtam a telefont, hogy majd később visszahívom.
A hazafelé úton vissza is hívtam, a kolleganőm volt, aki épp beteg. Beszélgettünk pár percet, elmondta, hogy mennyire irigyel, hogy milyen jó nekem, meg hogy neki mije fáj, és mennyire, és hogy még nem is kért időpontot az orvoshoz, blablabla. Meghallgattam, persze, mert azért alapvetően kedvelem őt, próbáltam még egy kis lelket is önteni belé, mert kissé "depisnek" tűnt, de valahogy olyan távolinak éreztem magamtól most ezt az egészet.
Még délelőtt kaptam egy sms-t egy másik kolleganőmtől, aki szintén beteg, és csak arról értesített, hogy még jövő héten sem jön.
Aztán kora este felhívott egy harmadik kolleganőm, akitől aztán mindenféle pletykát és egyebet megtudhattam, amire nem is feltétlenül lettem volna kíváncsi. (azzal úgyis tisztában van az ember, hogy most, hogy nincs ott, nyilván ki is beszélik)
Na és az ő hívása után gondoltam végig, hogy mennyire nem is hiányzik az életemnek ez a része most. Mert épp attól lehet jól kikapcsolni, hogy ezek a dolgok távol vannak, és még ha menet közben ezt-azt intéznünk kellett is az építkezéssel kapcsolatban, még ha menet közben jól felhúztak az e-onosok is, akkor is ezek a munkahelyi intrikák távol vannak. Amik egyébként- és ez csak most, 160 km-rel odébbról látszik igazán jól, hogy mennyire bele vannak épülve a mindennapjainkba. Akkor fel sem tűnik ez, amikor nap mint nap átéljük, most viszont egy olyan éles kontraszt van a két világ között, hogy majdnem le is hangolódtam a gondolattól, hogy hétfőn már újra összemosódnak ezek a világok.
De csak majdnem hangolódtam le, mert igazából úgysem hagyom magam soha teljesen behálózni a sötét oldal által. ;) Ráadásul most még nyaralunk. :P

2016. júl. 20.

Még nem búcsú, csak eszembe jutott

Máskor, így, a nyaralás vége felé közeledve már magamban azon búslakodtam, hogy milyen szörnyű is lesz majd újra egy évet várni erre az egészre. Rengeteg energiát pazaroltam el erre, még otthon is az első két napban folyton csak azon kattogtam, hogy visszagondoltam, hogy mennyire jó is volt itt, és milyen jó is volt gondtalannak lenni.
Már tavaly is kicsit enyhébb volt ez az egész. Az idén viszont mintha sikerült volna elengednem ezeket az érzéseket, és nem gondolok sem arra, hogy majd nemsokára haza kell menni, és nem bánkódom amiatt, hogy ez a nyár szinte véget is ér itt majd.
Minden pillanat, és minden élmény itt van bennem. Tudom, hogy bármikor szükségem lesz rá, elő tudom majd venni onnan, belülről, ahol ezeket raktározom, fel tudom idézni az illatokat, a hangokat, az érzéseket, és a látványt is akár anélkül is, hogy visszanézem a fotókat. Minden az enyém lesz egész évben, és jövőre, amikor visszajövök majd, akkor nem csak ezeket hozom vissza, hanem hozok még magammal egy csomó minden mást is, ami majd addig történik velem/velünk.
Mire legközelebb jövünk, már készen lesz a lakásunk. Most még úgy megyünk haza, hogy vár ránk egy csomó fárasztó és izgalmas munka, de minden nap előrébb visz majd, közelebb a célhoz.
Hálás vagyok érte, hogy megadatott az idén is több, mint két hét gondtalanság, hogy együtt lehettünk, és minden pillanatomban azért fogok majd dolgozni, hogy ez így legyen jövőre is.
És ezért nem vagyok szomorú, és nem bánok semmit. Mert jó, hogy van hol megdolgozni ezért a gondtalan időért, és olyan jó lesz újra itt lenni.


Még nem búcsú, csak eszembe jutott

Máskor, így, a nyaralás vége felé közeledve már magamban azon búslakodtam, hogy milyen szörnyű is lesz majd újra egy évet várni erre az egészre. Rengeteg energiát pazaroltam el erre, még otthon is az első két napban folyton csak azon kattogtam, hogy visszagondoltam, hogy mennyire jó is volt itt, és milyen jó is volt gondtalannak lenni.
Már tavaly is kicsit enyhébb volt ez az egész. Az idén viszont mintha sikerült volna elengednem ezeket az érzéseket, és nem gondolok sem arra, hogy majd nemsokára haza kell menni, és nem bánkódom amiatt, hogy ez a nyár szinte véget is ér itt majd.
Minden pillanat, és minden élmény itt van bennem. Tudom, hogy bármikor szükségem lesz rá, elő tudom majd venni onnan, belülről, ahol ezeket raktározom, fel tudom idézni az illatokat, a hangokat, az érzéseket, és a látványt is akár anélkül is, hogy visszanézem a fotókat. Minden az enyém lesz egész évben, és jövőre, amikor visszajövök majd, akkor nem csak ezeket hozom vissza, hanem hozok még magammal egy csomó minden mást is, ami majd addig történik velem/velünk.
Mire legközelebb jövünk, már készen lesz a lakásunk. Most még úgy megyünk haza, hogy vár ránk egy csomó fárasztó és izgalmas munka, de minden nap előrébb visz majd, közelebb a célhoz.
Hálás vagyok érte, hogy megadatott az idén is több, mint két hét gondtalanság, hogy együtt lehettünk, és minden pillanatomban azért fogok majd dolgozni, hogy ez így legyen jövőre is.
És ezért nem vagyok szomorú, és nem bánok semmit. Mert jó, hogy van hol megdolgozni ezért a gondtalan időért, és olyan jó lesz újra itt lenni.


2016. júl. 19.

A végén lesz a csattanó

Ezt így jól lelövöm az elején, és biztos lesz, aki majd csak a végét akarja olvasni, de tessék türelmesnek lenni, és végigélni velem az egész napot újra, ahogy volt. :) (aki nem bírta, az meg vallja be szépen)

Reggel úgy keltünk, hogy tudtuk, hogy hajózni fogunk. Mégpedig olyan mázlisták vagyunk, hogy már megint a kedvenc hajónkkal mehetünk. A jegyet már tegnap megvettük, az úticél biztos volt. Tihany. Igazából mondjuk nekem mindegy lett volna, a világ végére is elmennék ezzel a hajóval. Vagy akár beleférne egy Balaton teljes kör, vagy ilyesmi, ha lenne.. Ilyen nincs, és gondolni kellett arra is, hogy azért a kiskorúaknak nem ugyanazt az élményt nyújtja a hajózás, mint nekünk, akik simán elvagyunk a látvánnyal, meg az érzéssel akármeddig. Ők azért a második órában már unják, hogy csak a víz van körülöttünk, meg néha a vitorlázók. Többek között ezért mentünk csak Tihanyig, nem Siófokig. Siófok már a harmadik óra lett volna. :)
Ennyi év után is így.. hajózás közben :)

 Tihanyban tehát - fájó szívvel- leszálltunk a hajóról, hogy az előzetes tervek szerint megebédeljünk.
Előtte még azért kigyönyörködtük magunkat a felújított Siófok katamaránban is. Az meg aztán külön minden pénzt megérő látvány volt, hogy a két hajót sikerült együtt látni kifutni a kikötőből.

Ugye milyen gyönyörűek?
Tihanyban az egyik büfében ebédeltünk, majd elindultunk a révhez, hogy majd- szintén az előzetes tervek szerint- komppal átjövünk Szántódra, majd onnan vonattal vissza Boglárra. Közben rájöttünk, hogy a kikötőtől messze van a rév, és pár percig tanakodtunk, hogy akkor hogy is legyen. Patrik talált egy buszjáratot, ami kivitt minket a komphoz, így aztán eldőlt, hogy akkor marad minden a megbeszéltek szerint. A komp rendben át is hozott minket a déli partra, ahol aztán szembesültünk vele, hogy a vonat épp elmegy, és a következő majd csak két óra múlva jön. Így aztán ittunk egy kávét, a fiúk ettek egy fagyit, ittak jégkását, megkóstoltuk a pálinkását (2 dl jégkása és 2 cl panyolai elixír kajszibarack... nem volt rossz), és szép lassan elindultunk az állomásra. Itt már magamban bántam, hogy nem maradtunk Tihanyban, és nem a Szigligettel jöttünk vissza Boglárra, mert sokkal jobb lett volna az úgy. Amikor aztán a szántódi vasútállomást megláttam, csak még inkább ezt gondoltam, de akkor már mindegy volt. Nem mondok semmi csúnyát, de az egyik legputrisabb (bocsánat a szóért) állomás az összes balatoni vasútállomás közül. És naná, hogy itt dolgozik az a máv alkalmazott is, aki a legkevésbé sem volt barátságos, pedig eddig még mindenki az volt.. akikkel mostanában találkoztunk.. voltak páran pedig. De biztos őt is frusztrálja, hogy nem valami szép helyen dolgozik.
Végül csak eltelt az idő, és jött a vonatunk is. Itthon gyorsan bepácoltam a húst a saslikhoz, majd aztán szépen felfűzögettem őket, hogy aztán Balázs megsüsse, és végül megegyük vacsorára.


Vacsora után aztán Balázs egyszer csak megkérdezte, hogy "Lemegyünk még a strandra?" és szinte választ sem várva indult. Nem sokat haboztam, mentem vele, persze. Nem kell nekem kétszer mondani, hogy nézzem meg a naplementét. :) Körülbelül három perc múlva pedig már ki is derült, hogy mennyire nem volt ez véletlen, hogy épp akkor indultunk.
Amióta tudom, hogy egyszerre vagyunk épp Bogláron, azóta mindig figyelem, hogy nem futunk e össze valahol mégis.. és aztán most, amikor jöttek velem szemben az utcán, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy tényleg ők azok? Összenéztünk, és csak egy tizedmásodpercig haboztam, mielőtt köszöntem. Először reflexből köszönt vissza szerintem, aztán rájött ő is, hogy ki vagyok. Sok-sok éves blogbarátság, sok-sok virtuális beszélgetés, együtt örülés, együtt sírás, biztatás, és mindenféle utána ma végre élőben is találkoztunk Szityával. Pár percet beszélgettünk csak, de ebből is rögtön érezhető volt, hogy pont olyan, mint ahogy "megismertem" az évek alatt, mióta olvassuk egymást. Mint kiderült, nem csak ugyanabban a városban, de ugyanabban az utcában is nyaralunk (és az amúgy évek óta így van, csak eddig mindig elkerültük egymást). Azért telefonszámot cseréltünk, hátha sikerül összehozni egy kicsit hosszabb beszélgetést is még abban a pár napban, amíg itt leszünk, és biztos, ami biztos készült rólunk egy közös kép is.

Amikor két blogger összefut :)
Nem nagyon tudom elmesélni, hogy milyen jó érzés volt, mert érezni kell. De egyébként tényleg olyan, mintha egy rég nem látott baráttal találkoznék.. hiszen az is. :) Mindenesetre az egyébként is jó napot még inkább feldobta, azóta is mindig elmosolyodok, amikor eszembe jut a találkozás. :)

Azért még lementünk a strandra, ahol készült egy-két fotó. 
Balázs fotózta
Teszt üzemmód.. holnapra talán jó lesz...

2016. júl. 18.

Ilyen kis semmi

Azon kapom magam, hogy sikerült annyira kikapcsolni az agyamat, hogy már egy-egy mélyebben szántó gondolatomra sem sikerül visszaemlékeznem. Pedig tudom, hogy úton a fagyizó felé eszembe ötlött valami érdekes, de mire visszafelé jöttünk, már nem tudtam rá visszaemlékezni. Úgyhogy biztos, hogy nem is volt túlságosan fontos, vagy nem is volt olyan mélyenszántó, mint ahogy azt akkor, abban a pillanatban gondoltam.
Így aztán nem is hiszem, hogy mostanság arra fogok törekedni, hogy megfogalmazzak mindenféle okosat, vagy akár bölcset.
Inkább csak elmondom, hogy ma örültünk annak, hogy visszatérőben van a nyár, sütött a nap, ami jól esett. :) Nem csináltunk ma ugyan semmit szinte, de azért a semmiről is készültek fotók:






Balázstól "loptam" megint

2016. júl. 17.

Még mindig rosszidő

Még ma sem volt egyáltalán nyáriasnak nevezhető az időjárás, inkább olyan április elejére saccolnám, vagy október közepére ezt a mait.. de mindegy, mert mára ez jutott épp.
Az időjárásra való tekintettel ma újfent vonatra szálltunk, ezúttal Erik nagy vágyát teljesítettük, és egészen Budapestig mentünk. Úgy voltunk vele, hogy az időnkbe belefér, mást úgysem nagyon tudunk csinálni, mert esik, és fúj a szél, hát akkor legyen...
A vonatút jó hosszú volt, az odafelé úton- bevallom- már készültem eret vágni is magamon, mire odaértünk, és kb. tizenháromszor fogadtam meg magamban, hogy ezentúl nem érdekel, mennyire vágyik akármire is akármelyik gyerek, biztos, hogy jól át fogom gondolni, mire vállalkozok. Két és fél óra azért hosszú... úgy meg főleg, hogy Siófoktól már tömve volt a kocsi utasokkal, meg mindenféle szagokkal, és egyáltalán nem esett jól.
Az Allee-ban ebédeltünk, a Burger Kingben, egyrészt, mert ez is vágy volt, másrészt meg, akinek épp nem volt vágya, az meg megérdemelte ennyi vonatozás után. Ha már ott voltunk, akkor beszereztünk egy-egy farmert a két kisebbnek, a C & A-ból.
A hazafelé út sokkal élvezetesebb volt, mert IC kocsiban utaztunk, és olyan vonattal jöttünk, ami nem állt meg minden bokornál.
Azért a Balatont meglátni jó érzés volt. Sokkal jobb, mint bemenni a tömegbe.
Itthon még elmentünk lángost vacsorázni, aztán sétáltunk egyet a Balaton-parton, mert estére végre lecsendesedett az idő, elállt a szél is, meg az eső is. Hűvös van még, de holnapra 27 fokot ígérnek, ami azért már biztató.




Balázs fotózta

Ezt a képet Balázstól "loptam", mert annyira gyönyörű

Bevállalós Erik

Közben otthon anyámék tartják a frontot. Ma voltak ott az ácsok, mert tegnap hívott anyám, hogy az egyik tetőablak fölött egy helyen csöpög a víz. Hívtam az ácsot, hogy meg kéne néznie. Tegnap lement, megnézte, ma meg is csinálták. Aztán voltak ott az e-onosok is, hogy a hálózatfejlesztéshez szükséges mindenféle papírt aláírassák velük. (mi már aláírtuk, mielőtt eljöttünk) Azt remélem, hogy holnap majd megérkezik a víz-fűtésszerelő "banda" is.

2016. júl. 16.

Ez mi?

Egész nap fáztam. Mondom ezt július 16-án, amikor rekkenő hőségnek illene lennie, hőségriadók miatti figyelmeztetéssel, és nem pedig ilyen időnek. 14 fok volt délután. Mondom, július 16-án... elképesztő. Hol van a globális felmelegedés? Hol van az a rekkenő nyár, amivel riogattak, hogy még majd ötven fok is lehet? Najó, az ötven azért sok lenne, de hát ezt a mai időjárást ezt kikérem magamnak.
Nem is nagyon tudtunk mit kezdeni magunkkal,mert mindenhez hideg volt, ráadásul fújt a szél is, és esett az eső is. Egész nap.
Délután- jobb program híján- elvonatoztunk Nagykanizsára, mert ott még úgysem jártunk soha. Nos.. valószínűleg nem is nagyon fogunk, bár a városból nem láttunk semmit, de az állomás, és a környéke nem nyerte el a tetszésemet. Az utasellátó büfében felcsillant a szemem, amikor megláttam, hogy van forró csoki, és gondoltam, na, végre valami, ami majd felmelegít egy kicsit. (igen, még mindig július 16-án) Hát.. forró csoki helyett kaptam egy középlangyos valamit.. legszívesebben visszaadtam volna.
Este virslit vacsoráztunk. Csakazértis a teraszon, mert attól még, hogy csak 14 fok van, attól még nyaralunk.
(és soha többet nem lesz olyan, hogy csak épphogy hozok melegebb ruhát, mert az idén először nem hoztam egy szekrényre valót.. most kéne)

Eközben pedig otthon:




2016. júl. 15.

Tavasz a nyárban

..avagy mit lehet akkor tenni, ha a magunkfajta nyárimádókkal kiszúr a természet, és úgy járunk a nyaralás közepén, hogy hopp, alig van húsz fok. És ha már alig van húsz fok, akkor nem lehet strandolni, az egészen biztos. Amúgy is kétharmados többségben vagyunk, akik már harminc fok alatt sem megyünk be a vízbe, mert hideg, csak a két legkisebb legény a gáton e téren, nekik aztán meg sem kottyan semmiféle hideg víz.
Na szóval.. amikor ilyen zord az időjárás, és gyakorlatilag nyaralásra majdhogynem alkalmatlanná is teszi a viharos szél és a hideg, akkor kell azt tenni, hogy megyünk megy (majdnem teljes) kört a Balaton körül. Ez jól elszórakoztat mindenkit, jól el is telik vele az idő.. épp annyi időt töltünk a kocsiban, hogy ne fagyjunk halálra, de épp annyi időt vagyunk a levegőn is, és vízközelben is, hogy azért érezzük a nyaralás-feelinget is.
Így volt ez ma. Elindultunk, és csak mentünk.. először Keszthelyen álltunk meg (és a keszthelyi obiban még kád is volt, csak épp érdekes a helyzet, mert a weboldalukon meg úgy van, hogy nincs, amúgy meg a saját szemünkkel láttunk három darabot is.. így nehézkes lesz megrendelni is.. de ezt majd még lezongorázzuk valahogy)

Keszthelyen megnéztük a kikötőt, épp ott volt a Helka, és ha már ott volt ő is, meg én is, akkor készült rólunk egy közös kép.

Nem vagyok durcás, csak nagyon fújt a szél
Keszthely után indultunk tovább, gyönyörű tájakon, szebbnél szebb kilátás nyílt a Balatonra. Kedvem lett volna unos-untalan megállni, és mindenféle szögből lefotózni, amíg csak meg nem unom, vagy meg nem telik a telefonom memóriája.
Ma is voltunk Badacsonyban, de ezúttal épp csak átutazóban, kávéztunk, sétáltunk, kicsit kinyújtóztattuk a lábainkat, meg ne unjuk a sok ülést.

Révfülöpön ma is megnéztük, hogy hol forgatják a Balatoni nyár című műsort, kicsit "átpillantottunk" a déli partra a kikötőből, de persze itt is nagyon fújt a szél.
Balatonfüreden ettük meg a jó későre tolódott ebédünket, majd kicsit sétáltunk még, a fiúk fagyiztak, ilyen kis szerény adagot ettek:


Elképesztően sok ember volt, még mindig a kék szalag vitorlásverseny hozadéka nyilván, mert ez a hétvége az övéké ott. :)
Komppal jöttünk át a déli partra, ahol várt minket a szokásos nyugalom és csend.
Balázs még mindenáron le akart menni a kikötőbe. Először nem is értettem, miért akarja ennyire, azok után, egész nap egyik kikötőből a másikba mentünk.. de aztán amikor odaértünk, máris minden világos lett. Nem tudta, mégis valahogy ráérzett...

Ő várt minket


Meg Ő is

A két nagy kedvenc hajónk állt ott a kikötőben, mintha csak ránk várt volna. :) Nem is nagyon akartuk otthagyni őket. :)

Még lefotóztuk a megunhatatlan naplementét, ki tudja, hogy a következő két napban (nem akarom elhinni, hogy lehet még ennél is rosszabb idő..) lesz e részünk ilyen látványban. 

Ahogy Ő látta

És ahogy én láttam
Mindenesetre jó kis nap volt. :) Még vár ránk egy csomó ilyen. 

2016. júl. 14.

Esőnap

..amikor az előre eltervezettek szerint elmentünk Siófokra az obiba, hogy megnézzük a kádakat. Kádat azt persze nem láttunk, mert azoknak, amilyet mi szeretnénk csak a hűlt helyét találtuk. Azért nem csüggedtünk, elmentünk ebédelni a Mekibe, ahol már ezer éve nem voltunk (és részemről nem is biztos, hogy a közeljövőben szeretném megismételni, mert ehető azért, de messze nem egy whopper minőség). Az ebéd után még elsétáltunk a Fő térre, ahol a pékségben vettünk péksütit (azt a bizonyos kranz nevűt, amihez sehol máshol nem jutottunk még hozzá), a fiúk fagyiztak, a plázában vettünk egy pénztárcát Balázsnak (mert itt volt olyan, amilyet már keresünk egy ideje).
Itt is készült egy szelfi is.



Szerintem felháborító, hogy Balázs jobban néz ki, mint én, de mindegy már, ha így alakult, hát így alakult. :)
Nem akartunk itthon ülni egész délután, mert a nap ugyan kisütött, de huszonnégy foknál nemigen ment feljebb a hőmérő (na, ez a másik, ami kiakasztó... nyáron, július közepén huszonnégy fok... szörnyű). Elmentünk Balatonfenyvesre megnézni a mólót, amit most építettek. Nekem nagyon tetszik, impozáns látvány, és ha majd sikerül megtölteni hajókkal, vitorlásokkal és yachtokkal, akkor igazán gyönyörű is lesz.
Láttuk a kékszalag versenyzőit, nagyon szép volt az a rengeteg vitorlás a vízen.

Minden más gondolat most bennem marad. Pedig van. De ahogy Kowalskyék is éneklik,  "mer' van amit elég, ha rejt a szív mélye". ;) Majd aztán biztos lesz olyan is, amikor jobb lesz kimondani.. :)

2016. júl. 13.

Ma semmi extra

Csak úgy voltunk, délelőtt és kora délután még fürödtünk a Balatonban, mert akkor még bőven strandidő volt.. estére pedig megérkezett az ígért (és nem várt) vihar és lehűlés. Épp akkor voltunk vacsorázni, amikor lecsapott, szerencsére nem messze a háztól.. így is jót sprinteltünk hazáig.
Mit mondjak? Nem örülök egyáltalán ennek a lehűlésnek, még akkor sem, ha biztos sokaknak jól esik majd egy kicsit, mert tudom, hogy nem mindenkinek van ilyen jó dolga, hogy nyaral éppen.

Na majd holnapra összekapom magam, megpróbálom értékelni azt is, ha nem lesz kánikula, és majd csak kitalálunk valami jó programot is. :)


2016. júl. 12.

A bácsival minden rendben

A mai jó időre (tudom, rajtam kívül mindenki döglesztő melegnek hívja az ilyet) való tekintettel már én is voltam nyakig is a Balatonban. Ennek köszönhetően most már testszerte viszketek, és vannak rajtam mindenféle ragyák, de mindegy... kemény vagyok, és kibírom. Igaz, amikor az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy azonnal meg KELL vakarnom a lábamat, akkor nem éreztem magam keménynek, és fel is keltem újra bekenni, hogy hátha majd akkor jobb lesz. Jobb híján azt a kenőcsöt használom, amit Patrik kapott a bőrgyógyásztól hasonló valamire. Átmenetileg néha enyhít valamit a viszketésen, de lehet, hogy holnap be kéne próbálkoznom a gyógyszertárban, hátha lehet kapni cinkrázót vagy valamit, ami nem fenistil recept nélkül is.
Amúgy nem erről akartam írni, csak úgy jött ez azzal kapcsolatban, hogy jó idő volt, és én is fürödtem rendesen, ahogy azt illik egy nyaraláson. Arról akartam írni, hogy még otthon méláztam rajta, hogy vajon a bácsi jön e még majd a padra.
És jelentem.. semmi nem változott. Minden délelőtt és minden délután megérkezik, és csakúgy, mint az elmúlt években, leül, és nézelődik. Kis idő múlva pedig felkel, és elindul haza. Ma este azt is láttuk, hogy hol lakik, mert amikor vacsorázni mentünk, akkor kint ült az udvaron a feleségével. Balázst cseppet sem lepte meg, hogy épp ott ül, mert elmondása szerint pont ide képzelte a bácsit, ebbe a házba, ehhez a kerthez. Nagyon szép és rendezett konyhakertjük van. :) Az idén még nem mertem megszólítani, pedig látszik amúgy rajta, hogy kicsit öregebb lett már, olyan kis "törődött" az arca. Ma egymásra néztünk, és azt gondoltam, hogy mintha emlékezett volna rám tavalyról, amikor ott ültünk egymás mellett a padon... de nem tudom. Meglátom még, hogy alakul a nyaralás többi része, lehet, hogy eljön az alkalom, hogy újra beszélgessünk egy kicsit.
Addig is, hogy ti is lássátok őt:


A képet Balázs csinálta egy olyan alkalommal, amikor én nem voltam velük a strandon.

2016. júl. 11.

Negyedik nap

Be kell sürgősen fejeznem ezt, hogy a napokat számolom a bejegyzés címében, mert ebből majd nagyon látszani fog, hogy mennyire gyorsan telik az idő.
Na, abból, hogy most ezt írom, az már látszik is, hogy most már minden jó, kevesebb az összezörrenés a fiúk részéről (mondjuk amikor... az akkor elég ütős mindenki részéről a másik felé), mi is lenyugodtunk, bár többször szóba kerül az építkezés, és minden egyes házon megnézzük a tetőt, meg a tetőablakokat, meg a külső vakolást, meg mindenfélét. (és esőnapra be van tervezve egy obi látogatás is, mert be kellene szereznünk a kádat, hogy majd a vizesek tudják, hova kell tenni a csapot)
De nem a kötelességekről szólnak a napok, hanem a lazításról, és az élmények szipkázásáról, ahogy annak egy tisztességes nyaraláson lennie kell.
Így aztán ma -mondhatni, hogy már hagyományként- megint hajóval mentünk Badacsonyba. Odafelé az Arács nevű hatvanegy éve épült hajóval tettük meg az utat. Badacsonyban kapott egy újabb esélyt a Dottó, és ezúttal sikerrel jártunk, mert körbementünk, meghallgattuk a szuper idegenvezetést, gyönyörködtünk a szőlőbirtokokban, a bazalttornyokat, meg mindent, ami csak a szemünk elé került. Újfent felveszem a bakancslistámra, hogy ide majd egyszer el kell jönnünk egy hosszú hétvégére kettesben.
Ja, és egy ruhát is vettünk nekem Badacsonyban. Fürdőruhát nem sikerült, pedig többet is próbáltam.
Hazafelé az örök szerelem hajóval- a Szigligettel- jöttünk, ami önmagában is egy akkora élmény, amit soha nem lehet sem megunni, sem elfelejteni. Ha itt laknék, szerintem bérletem lenne rá. :)

Készültek képek is:





2016. júl. 10.

A harmadik nap

.. amikor végre megérkezett a nyaralóidő. (bocs mindenkitől, aki utálja a kánikulát, de ezt most én rendeltem, mert én meg imádom)
Így, hogy már bikinialsóig jártam a Balatonban, amit ugyan később eléggé megbántam, mert most már akkor nem csak a bokámtól lefelé jelentek meg a kiütéseim, hanem végig a lábamon (mi lesz, ha betartva a fokozatosság elvét, holnap majd esetleg derékig, utána meg még tovább is bemerészkedem?). Na de mindegy, mert ez évek óta így van, az első pár napot megszenvedem a vízzel. Olyan, mintha allergiás lennék rá (de tudom, ez már tavaly is téma volt, és akkor sem találtam rá megoldást, csak az idő oldotta meg), ami amúgy elég képtelenségnek hangzik.
Este átmentünk komppal az északi partra, majd Füreden megvacsoráztunk, sétáltunk, szelfiztünk, hallgattuk az utcazenészeket.


Hazaérkezés után persze továbbírtuk a "mi és a pókszázlábúak" végtelen történetét. Egész komoly kis fogadóbizottság várt ránk plafonszerte.. de megoldottuk.
Alakul ez, alakul... :)

2016. júl. 9.

Második nap

.. amikor kezdünk belerázódni abba, hogy lehet csak úgy lenni, nem kell rohanni sehova, nem kell intézni semmit. Még persze furcsa, és bennem például folyamatosan ott motoszkál, hogy menni kell, mert haladni kell, mire aztán ráeszmélek, hogy ja, most nem is..
Ugyan reggel és délelőtt még kikértem magamnak a borongós időjárást, és nem is értettem, hogy fordulhat elő júliusban olyan, hogy fázok, de azért késő délutánra megemberelte magát a napocska is, és legyőzte a felhőket. Akkor aztán sütött hétágra, többször is megjártuk a strand-ház közötti útvonalat, hogy a két kisebb gyerekünk kiélvezhesse a Balatont. Ők a legbátrabbak, mert őket aztán nem zavarja a hideg víz, bent vannak akármeddig, és egy pillanat alatt képesek elmerülni is benne. Nekem még csak a lábfejem volt bent, az is bőven lesokkolt, mert ez a huszonhárom fok ez messze nem az én barátom még. Igaz, én nem is vagyok az, aki ha nyaralni megy, akkor mindenáron meg kell mártóznia is a Balatonban. Nekem bőven elég, hogy nézhetem. :)
Vacsora után még sétáltunk egy nagyot, majdnem csak úgy vonszoltuk haza magunkat, akkora távot sikerült megtenni.
A házba belépve megkezdtük az éves "ki retteg jobban a pókszázlábúaktól" című show-műsorunkat. Jelenleg én vagyok az, aki a legjobban bírom a gyűrődést, a férfinép csak áll lemerevedve, amikor én már le is ütöttem, vagy épp agyon is tapostam az épp aktuális delikvenst. Mondjuk meglennék nélkülük, az egyszer biztos, de hát nincs más megoldás, mint csapkodni őket szorgosan.

2016. júl. 8.

Első nap

Amikor fél hatkor keltünk, hogy aztán nyolckor tudjunk indulni a célállomás felé. Én fáztam.. és kicsit sem éreztem nyaralóidőnek, de mégis ott volt bennem az izgatottság, hogy hurrá, végre nyaralunk, és végre el lehet engedni minden kötelezettséget, minden kötelességet, lehet egy kicsit levegőt venni, és lenyugodni, hogy majd aztán legyen erő és energia a többihez.
Igen.. csakhogy ez mégsem annyira egyszerű. Megérkeztünk rendben, minden a megszokott, ismerős, otthon-érzést ad, és valahogy mégsem az igazi még. Jó, lehet, hogy nagy elvárás ez egy olyan első nap után, amikor ugye mindent el kellett rendezni, és be kellett rendezkedni, és úgy érzem most, hogy olyan fáradt vagyok, mint amikor a hét köbméteres konténert pakoltuk tele.
Na és persze.. nem egyszerű három kamasz gyerekkel nyaralni menni. Még nem tudom, hogy fogjuk átvészelni a következő két hetet, de már ma is beígértem mindenkinek külön-külön is, hogy megveszem neki hazáig a vonatjegyet, és mehet.. Remélem, hogy ők is lenyugszanak majd, meg én is, és mindenki megtalálja a helyét, meg mindenki ki tud majd eléggé kapcsolni, és nem az lesz végig, hogy beszólogatnak egymásnak, hol az egyik sértődik meg, hol a másik, hol a harmadik visít, vagy épp valaki mindig kiabál, hogy "Anyaaaaaa, a ......-t otthon felejtettük?"
Egyébként valahogy érdekesen kihalt minden itt Bogláron most, a kikötő is szinte kongott az ürességtől ma este. Furcsa ez az elmúlt évek nyüzsgései után. Lehet, hogy mindenki az északi parton nyaral?

A második napunk biztos vidámabb lesz. :)

2016. júl. 7.

Nem mi lennénk

Azt gondoltam én, hogy majd ezzel a mai nap plusz szabival mekkora király (vagy ahogy a gyerekeim mondták valamikor.. truváj) leszek, mert majd este csak hátradőlök, hogy minden készen van, indulhatunk..
Hát persze, hogy nem egészen így történt. Mert mentem én időben, hogy a banános dobozokból kiszabadítsam a hiányzó dolgokat, meg mossak még egy adag ruhát, meg összekészítsek mindent. Csak aztán még jött a fűtésszerelő egyeztetni.. aztán el kellett rohanni az e-onos emberhez a papírmunkához mindenféle adatot és egyebet egyeztetni, aztán még be kellett szerezni tetőlécet a gipszkarton alá, aztán még persze jött a gipszkartonos is, hogy a hiányzó szerkezeti elemeket is felállítsuk.
Így aztán este nyolckor mentünk Roliért, aki egy barátjánál volt, még ezután vacsoráztunk, és csak ez után álltam neki csomagolni. De nem vagyok rossz pakolásból, a nagyrésze megvan.. reggel hatkor, ha sikerül felkelnem, a többi már gyerekjáték lesz. :)
És a nap csalódása, hogy kiestek a németek.. :( :( És akkor már nyerjenek a portugálok. Mert ezerszer inkább ők, mint a franciák.

2016. júl. 6.

És akkor

...kezdődjön a jól megérdemelt, és tavaly ilyenkor óta várt nyári szabadság. :) Nem volt egyszerű a mai napot még kibírni, mikor már annyira jöttem volna haza, de eltelt, és akkor most egy jó darabig nem is akarok gondolni a munkára. :)
Balázs még holnap megy, mire hazaér, megpróbálom kilogisztikázni, hogy mit hova pakoljak.. meg eleve, hogy mit honnan szedjek elő. Délutánra még várjuk a fűtésszerelőt egy megbeszélésre, ha minden jól megy, akkor ők fognak dolgozni, amíg mi nem leszünk itthon. Drukkolok nagyon, hogy akár készen is legyenek mire mi hazaérünk. Az nagyon jó lenne, ha így lenne.
Azt azért őszintén remélem, hogy ez a mostani hűvös levegő, ami estére ideért nem sokáig marad, mert ez azért messze van a nyártól..
Ja.. és még nincs fürdőruhám. :D :D (de ezt már egyszer játszottam, így semmi gáz, az előzőt is a Balatonon vettem)

2016. júl. 5.

Utolsóelőtti

A munkában töltött napok közül a nyaralás előtt. És ugyan pont ma volt épp elég dolgom odabent is ahhoz, hogy jó gyorsan teljen az idő, mégis a fene majd megevett, hogy miért is nem otthon vagyok, és segítek felhordani a gipszkartont, vagy épp leszedni a maradék csempét a falról. Olyan haszontalannak éreztem magam, mint már rég. Ehhez biztos nagyban hozzájárult, hogy elég régen nem volt ilyen, hogy külön műszakban dolgozzunk Balázs meg én, vagy ha mégis, hát én voltam reggeles, és ő délutános.
Az sem mulasztotta el az érzést, hogy hazajöttem, és Rolin kívül nagyon senkivel nem tudtam kommunikálni, mert mindenki eldőlt a fáradságtól. Roli meg épp valami keményítős trükköt akart megmutatni, amire már este tízkor nem annyira voltam vevő.. azért meghallgattam legalább.
Gondolkodom még, hogy vajon hogy tudom majd holnap délelőtt elég hasznossá tenni magam, hogy délután ne legyen az utolsó munkával töltött napomon ugyanez a haszontalan érzés.

2016. júl. 4.

Egész jó

Egészen különleges érzés most készülődni a nyaralásra, amikor annyi minden más dolgunk lenne. Egyik felem azt mondaná, maradjunk, és csináljuk, minden pillanatot kihasználva, a másik felem meg már tervezgeti, hogy mi mindent fogunk csinálni. Ez a másik fél az erősebb most már, hogy közeledik az időpont, várom az ismerős helyeket, kíváncsian, hogy mi az, ami változott, és mi az, ami ugyanaz maradt. Kíváncsi vagyok rá, hogy a bácsi jön e az idén is a padról nézelődni... meg hogy a szomszédban megvan e még a kutya. Vajon működik e még a pékség, ahol azt az isteni finom meggyes croissant-t lehet kapni? Ilyenek..
Az meg külön jó érzés volt, hogy ma kiírtam a szabimat. Tizenkettő nap. Azzal most nem foglalkozom, hogy nem sok marad már utána év végéig, és még majd költözködésre is kellene egy-két-három (sok) nap, mert majd valahogy úgyis megoldjuk, amikor itt lesz az ideje.
Jó lesz ez a két hét.

2016. júl. 3.

Tevékeny vasárnap

Ma végre- a heti tötyörgés után- történt valami fejlődés és előrelépés. Valami, ami megint adott egy kis lendületet mindenhez. Kézzelfogható közelségbe kerültek a szobák méretei, bekerült az összes velux ablak hővédő rolóstól, árnyékolóstól. Egészen elképesztő világosság van most. Én meg most, menet közben szembesültem vele, hogy ezentúl ki kell vennem egy nap szabadságot ablakpucolásra. :D

Roli leendő szobája

Három a velux

Egyik fiúszoba

Másik fiúszoba


Ezt látom, ha belépek
A fiúk még nem döntöttek véglegesen, hogy melyik szoba kié lesz, csak az a biztos, hogy Rolié lesz középen. A két nagy későbbre halasztotta a döntést. Erik ugyan ki akarta már sorsolni kő-papír-ollóval, mire Patrik lehűtötte, hogy úgyis ő választ, mert ő született hamarabb. :D Na, majd le fogják ezt játszani a maga idejében. :)