Kevesebb lett a világ

 Ma reggel szomorú hírre ébredtünk. Fenyő Miklós meghalt, és vele együtt véget ért a Hungária együttes. Őt már nem lehet pótolni, hiszen ő maga volt a rockandroll, az alfa és az omega, és a Csókkirály. 

Egészen biztosan lehet róla rosszakat is mondani, én magam is tudok pár olyan dolgot róla, ami nem túl hízelgő, de ez eltörpül az Ő utánozhatatlan nagyságára a magyar zenei életben. 

A zenéje gyerekkorom óta velem volt, elég meghallanom bármelyik számát, már jár a lábam, és mosolygok. Minden egyes zene, amihez köze volt egészen mélyre ment, és minden egyes zene maga volt az élet. 

Végtelenül hálás vagyok érte, hogy tavaly és tavalyelőtt is ott voltunk a koncerteken. Tavaly az MVM Dome -ban még nem tudtam, hogy az tényleg az utolsó. Fergeteges buli volt mindkettő, kortalan és elképesztő energiát adó. 

Szegényebb lett a világ ma, de a dalaiban örökké élni fog tovább, csak a teste ment el pihenni. 

Könyves péntek

 

Egy olyan könyv, amire Patrik fiam kb azt mondaná, hogy nem csak az időt volt kár ilyesmire szánni, de a papírnak is lett volna jobb helye is. De ő meg én csak abban hasonlítunk, hogy szeretünk olvasni. Én a szórakozásért, ő pedig az információszerzésért olvas. De pontosan ezért van mindenféle könyv, hogy mindenkinek jó legyen. 

Bevallom, az első 100 oldalt én is untam kicsit. Túl sok volt a szereplő, és sokáig küzdöttem azzal, hogy annyira nem az én korosztályomnak szánták. Aztán valamikor volt egy pillanat olvasás közben, amikor visszajött a saját 17-18 éves énem, akinek minden porcikája vágyakozott azért, hogy szeressék, hogy azt érezze, szép és kívánatos. És megvolt az érzés minden ezzel kapcsolatos érzelem tekintetében. 

Ez a hangulat ki is tartott a végéig, és azzal az érzéssel fejeztem be, hogy ó, milyen jó lenne az ilyet újra átélni. 

Szóval ilyesmire jó, de egyébként nem vagy sztori. Cserébe jól van megírva. 

Csütörtök

 Amúgy is nehezen viselem a szürkeséget, de most hatványozottan rosszul esik, hogy nem csak fázom, de még esik is, és minden olyan egyhangú. Sok mindent ezzel kezdeni nem lehet, sajnos az nem opció, hogy kibekkelem  tavaszig valami olyan helyen, ahol jó idő van. Azt például simán el tudnám képzelni, hogy cseréljek valakivel lakhelyet, aki mondjuk jobban szereti ezt a klímát, vagy épp kíváncsi rá, hogy milyen is a tél. 

Ez a hét kicsit fura, mert sehol sem vagyok igazán jelen, és bevallom, nincs is kedvem jelen lenni. Majd azért szerintem holnap délután már összeszedem magam, amikor elkezdődik a hétvége. 

Most épp nézzük a Fradi meccset, de már 2:0-ra vezet az ellenfél, és hát nagyon úgy tűnik, hogy hatalmas zakó lesz ebből ott Angliában, úgyhogy nem biztos, hogy a második félidőt is megvárjuk. Hajnalban menni kell dolgozni, nem jó egy nagy csalódás után elaludni. 

Szerda

 Minden kezdet nehéz, ahogy minden, ami véget ér, fáj is egy kicsit. Pontosan így volt ez most, mert a lelkem ott maradt Tenerifén a szigeten, a gigantikus méretű sziklák között, a testem pedig már dolgozni készült. Úgyhogy nehéz volt a kezdet, és fájt a búcsú a gondtalan, szinte már nyárias napoktól. Azt nem tudom, hogy mi is lehetett az, ami engem végül ide hozott, hogy ide szülessek meg, amikor olyan nyilvánvalóan oda illenék, ahol még hírből sem nagyon ismerik a telet, és nem része a ruhatárnak a télikabát, és társai. Most már mondjuk mindegy, közel 48 évvel a történtek után. Lehet, hogy akkor még ezt nem tudtam magamról..

A kollégák örültek nekem, és mindenkit (egy embert leszámítva, de ő mindenben és mindenkivel ilyen, nem is veszi számításba senki) nagyon érdekelt hogy milyen volt, milyen volt ezt megélni. Több felvonásban is kellett mesélnem, és képeket mutatni, de nem bántam, mert minden ilyen alkalommal kicsit újra ott voltam. 

Még kell pár nap, mire tényleg visszaérkezem a valóságba, addig teszem a dolgomat, mint egy gép. 

Újra itthon

 Még mielőtt elérkeznénk oda, hogy ma este sikeresen visszaérkeztünk Budapestre, azért elmesélem az utolsó esti kis kalandunkat az apartmanban. 

Mi mindig apartmant foglalunk, bárhová megyünk is, mert ötünknek azért sokkal pénztárcabarátabb megoldás ez, mint bármelyik szálloda.  Így volt ez Cipruson is, Máltán is, így van ez a Balatonnál is, és bárhol máshol. Olyan természetesen volt már, hogy nem teljesen azt kaptuk, amit a képek és a leírásban szereplő adatok alapján gondoltunk, de kis dolgokról volt szó, ami bőven belefért, és nem rontott semmit az élményen (bár évek óta keressük a balatoni igazi nyaralóhelyünket az évekig törzshelyünk után, és sosem fogjuk megtalálni az igazán igazit, de ez egy másik történet). De így, ahogy tegnap jártunk, még sohasem...Arra érkeztünk vissza a kirándulásunkból, hogy nincs víz. Jeleztük a kapcsolattartónak, aki visszaírt, hogy ez előfordul, pár óra alatt rendeződik, de azért jelzi az illetékeseknek. Elárulom, nem rendeződött, és ott álltunk tegnap este öten, hogy akkor ezt most valahogy meg kéne oldani. A chat gpt annyit tudott segíteni, hogy a szigeten víz vészhelyzet van február végéig, és van, hogy elzárják. A szomszédot próbáltuk megkérdezni, de nem állt szóba velünk (szó szerint rá sem hederített, hogy megszólítottuk). Így aztán több fordulóban vásároltunk a szupermarketben pár ilyen nyolc literes vizet, hogy legalább a legszükségesebb dolgokra legyen. Nem volt a legkomfortosabb, de vészhelyzeti megoldásnak megfelelt. 

A családi legendáriumba egy kalandként íródik be ez is, de bevallom, leginkább a bérbeadó részéről mutatott közöny az, amit leginkább furcsállok. De mindegy is, igazából érdekességként meséltem..

A repülőtéren pillanatok alatt leadtuk a bérelt autót, gyakorlatilag amíg benavigáltak minket a parkolóhelyre, már meg is nézték, hogy minden rendben van, elkérték a kulcsot, és meg is voltunk. (Kauciót nem kértek). Kismillió kölcsönzött autó van a szigeten, gondolom úgy vannak vele, hogy felesleges lenne agyonbonyolítani mindent, mert csak nekik lenne egy csomó plusz munkájuk. A security check jó sokáig tartott, naná, hogy engem vettek ki ellenőrzésre. Itt azért jó nagy meglepetés ért, mert megkérdezte a szigorú képű ember, hogy beszélek e spanyolul, mondtam, hogy no, mire megkérdezte melyik országból jöttem, és amikor mondtam, hogy magyar vagyok, magyarul közölte velem, hogy szúrópróba ellenőrzés lesz. Csak néztem. Megnézte a táskámat, ruhámat, kezemet, berakta a teszt csíkot a gépbe, majd miután negatív eredményt kapott, magyarul mondta, hogy köszönöm. Kis apróság, de tök nagy dolog szerintem, hogy megtanulta ezeket. 

A repülőnk késve érkezett Magyarországról, így mi is késve indultunk, de olyan hátszéllel jöttünk (be is mondta a kapitány, hogy kilencszázzal jöttünk az út egy részén), hogy behozta a késést, és menetrend szerint landoltunk. 

Erik már elment dolgozni, ez is majd bevonul a családi és a munkahelyi legendáriumba is, hogy ő volt az, aki 3800 km-ről indult ma dolgozni. 

Holnap már mi is megyünk. Furcsa lesz, és biztosan nem lesz jó, de a következő utazásig kell csak kitartani. 

Hétfő

 Ez egy olyan hétfő volt, amitől meg tudnám szeretni ezeket a napokat. Még az egész nap a miénk volt itt Tenerifén, amit jól ki is használtunk. Voltunk a fővárosban, ami tőlünk egy órányi autóútra van. Egészen elképesztő méretű kikötőt láttunk, a máltai sem volt szerény, de ez aztán még bőven felülmúlta azt is. 

A város nagyon szép, és gigantikus méretű ott is minden. Nyilván mindent nem tudtunk megnézni, és konkrét tervünk sem volt arra, hogy mit szeretnénk ott látni, de sétáltunk jó sokat, nézelődtünk, kávéztunk, ettünk. Ittam barraquitot, ami ugyan nem volt teljesen autentikus, mert nem volt benne alkohol, de finom volt. Eddig csak azért nem kóstoltam meg, mert tíz körül nyitnak a kávézók, és én nem szoktam már olyankor kávét inni, de ezt valóban kár lett volna kihagyni. 

Délután még elsétáltunk a strandra, de ma is kint volt a piros zászló, és le is volt szalagozva a part, úgyhogy csak gyönyörködni tudtunk. 

Este egy nagyon szép helyen vacsoráztunk, közvetlenül az óceán partján, egy teraszon. Sosem ettem még ilyen gyönyörű kilátás mellett. 

Holnap hazamegyünk sajnos, tele nagyon jó élménnyel. Azt nem tudom, hogy valaha még visszatérünk e ide, de ha bárkinél felmerült már úticélként, akkor gyertek. Nagyon vendégszerető helyeken jártunk, nagyon kedves emberek vannak itt, nagyon jó árak vannak, életre szóló élményt szereztünk. 

Vasárnap

 Ma szerencsére már mindenki jól volt. Reggel még kicsit ingadozónak tűnt a helyzet, de azért már neki mertünk vágni annak a kirándulásnak, aminek a végén 2200 méter magasan voltunk fent a Teidén. Hát ilyen magasan még sosem voltam úgy, hogy a saját lábaimon álltam. Elképesztő volt az a rengeteg monumentális szikla,  és azok a hihetetlen mélységek is. Nem is nagyon fényképeztem, mert semmivel nem tudom visszaadni az élményt, de az egészen biztos, hogy bármeddig élek is, emlékezni fogok rá. A legvégén, amikor felmentünk még oda, ahonnan a felvonó indul, azt éreztem, hogy én oda már ilyen emelkedőn képtelen vagyok felmenni, de sikerült, legyőztem magam, és felmentem. A felvonót már kihagytuk, úgyhogy azért a Teide tetején nem voltunk, de abszolút tökéletes élmény volt így is. Az meg, hogy az odavezető út milyen jó minőségű, hát nem semmi. 

Hazafelé kicsit vadregényes úton jöttünk, egy olyan jó kis szerpentines részen, ami tök félelmetes, de gyönyörű. 

Délután még Balázs, Erik és Roli voltak a strandon, a dagály miatt mondjuk fürödni nem lehetett, kint volt a piros zászló (és nagyon komolyan figyel a lifeguard mindenkire), de a hullámokat lehetett a partról élvezni. Egy órával a tetőzés előtt lezárták, akkor már nem engedtek senkit közel, de végig mindenhol kint voltak a rendőrségi szalagok. 

Voltunk sütizni is, és sétálni is. Volt egy olyan rész, ahol megálltunk gyönyörködni a hullámokban, és hiába voltunk jó magasan, odáig is felcsapott, és Rolit jól beterítette a víz. 

Jó kis nap volt. Nagyon meg tudnám szokni, hogy január végén 22 fok van, és csak akkor kell kardigánt venni, amikor fúj a szél. 

És a képeket most nem tudom feltölteni, úgyhogy azt majd máskor.