Vasárnap

 Ma újra öten ebédeltünk együtt itthon, Erik és Patrik ugyanazzal a vonattal érkeztek haza ma délben. Készült háromféle módon csirkemell, meg köretként sajtos krumpli. Mindenki jól lakott, mindenkinek ízlett minden, ilyenkor megéri a konyhában töltött idő. Pedig amúgy fárasztó kitalálni is, elkészíteni is. Ma is folyamatosan zsonglőrködtem az idővel még a sütővel, hogy minden beférjen, időben legyen kész, de ne túl korán, vagy ne nagyon későn, ne hűljön ki az, ami először elkészült, mire az utolsót is ki tudom venni. De sikerült jól kiszámolni..

Délután csak úgy elvoltunk, a fiúk Forma 1et néztek. Szerencsére az idén már senki nem veszi túl komolyan, így nincsenek vérre menő viták a közvetítés alatt. 

Patrikot a futam után elvittük Kelenföldig, aztán amikor hazaértünk, megnéztük a Fradi -Újpest meccset. Az első félidő után érzett öröm azért a végére már nem volt olyan felhőtlen, végül döntetlen lett. 

Még két napig itthon leszek, így ma este nem zavar, hogy holnap hétfő lesz. 

Szombat

 Kevés dolgot viselek nehezebben a tétlenségnél. Az sem a kedvencem amikor annyi dolgom van egyszerre, hogy nem tudom hova kapjak. Legjobb az arany középút. Így volt ma is, amikor folyamatosan elfoglaltam magam. Délelőtt főztem, pitát sütöttem a gyroshoz, meg tirokafterit csináltam. Sokkal kevésbé volt bonyolult mindegyik, mint vártam. 

Közben lehúztam az összes ágyneműhuzatot, így folyamatosan ment a mosógép és a szárító. Kimostam a paplanokat is, mázlim volt, hogy pont megszáradtak, mielőtt elkezdett esni. 

Délután takarítottam, lidlben voltam, aztán visszahúztam az ágyneműhuzatokat. Tök jó illatú lett az összes szoba a friss ágyneműtől. 

Könyves péntek

 

Nagyon megszenvedtem vele, nem találtam meg benne azt, amit kerestem, és végül, teljesen szokatlan módon, nem is fejeztem be rendesen, mert átugrottam oldalakat többször is. 

Nem tudom egyébként megmagyarázni, hogy mi volt a bajom a könyvvel, leginkább unalmasnak találtam. Pedig életrajzi ihletésű, könyves téma. 

Erről így nem is tudok igazi véleményt írni a leginkább azért osztom meg, hátha valaki kíváncsi lenne rá, és így kerül a szeme elé. 

Egyébként ma tök jó napunk volt. Reggel elvittük Rolit dolgozni, aztán mentünk tovább Budapestre. A kocsiba szereltettük be a menetrögzítő kamerát, a Westend mögött. Találkoztunk Patrikkal is, kávéztunk, sétáltunk, segítettem neki otthon ágyneműt húzni, mert azt most nem tudta megcsinálni a bordája miatt. 

Itthon megvártuk délután Rolit az ebéddel (Erik munka után elment Budapestre, csak vasárnap jön haza majd), aztán már csak elpakoltam a konyhában, felmostam, és semmi több. 

Szabadságon

 Hú, nagyon nehezen dolgozom fel, hogy úgy vagyunk itthon, hogy nem utazunk sehova, és mindegyik gyerekünk dolgozik. Olyan furcsa így, hogy még nem is tudok vele mit kezdeni. 

Voltunk ma is Tatabányán a kocsi regisztrációs matricája miatt, de nem készült még el. Fogalmam sincs mi az, amire nem elég egy hónap, de nincs mit tenni, várni kell. 

Este megnéztük a Fradi meccset, ami végre tök jó kis meccs volt. 

Szerda

 A heti péntek is egyben. Össze is vagyok kicsit zavarodva, mert ugyan tudtam, persze, hogy holnaptól szabin vagyok, mégsem volt meg az az igazi eufória érzés, amikor jöttünk haza. De ez mostanában szinte mindennel így van, hogy semmi sincs meg egészen, csak olyan kurtán-furcsán félig. De azért mostanra már egészen jó érzés tudni, hogy holnap nem azzal kezdődik a nap, hogy dolgozni megyünk. 

Elfáradtam ma, és nincs is mit mesélnem, úgyhogy megyek inkább fürödni és aztán aludni. 

Szeptember

 Ez az a nap, ami akkor is új kezdetet jelent, ha nem január van, hanem szeptember. Rengeteg kisgyerek, nagyobbacska gyerek, kiskamasz, majdnem felnőtt, és éppen felnőtt kezdett ma egy új évet valamelyik intézményben. Vannak olyan szülők is, akik éppen úgy, ahogy akár a gyerekük kezdett a bölcsiben vagy oviban, munkába álltak (vagy erre készülnek a beszoktatás időszaka után) 

Mindenki a legjobbat szeretné a gyerekének, ahogy mindenkinek a maga gyereke a legkülönlegesebb. 

Mögöttem van nagyon sok év, amit a saját gyerekkoromban és aztán szülőként a gyerekeim kapcsán eltöltöttem a különböző oktatási intézményekben. Vannak borzasztó emlékeim, de szerencsére vannak nagyon jók is. Voltak nehéz napok, kemény időszakok, és voltak olyanok, amikor hálás voltam azokért, akik nap közben ott voltak valamelyik fiammal, és segítettek abban, hogy érdeklődő, logikusan gondolkodni tudó felnőttek legyenek majd. 

Ennyi év tapasztalattal a hátam mögött én csak egyetlen dolgot szeretnék tanácsolni mindenkinek. Legyetek lazák. Nem számít a jegy, nem számít, hogy benne van e a legjobb háromban, vagy akár az első tízben. Az számít, hogy bízzon bennünk, hogy megtanulja, nem szégyen hibázni sem, és hogy tisztában legyen a saját képességeivel. Én azt tapasztaltam a saját gyerekeim kapcsán leginkább (de másoknál is megfigyeltem), hogy ha megvan a kellő önbizalom, akkor mindenki megtalálja azt az utat, ami neki a legjobb. 

Egy kicsit más

 Ez a hétfő nem pont ugyanolyan volt, mint bármelyik másik, mert tudom, hogy a héten csak három napot dolgozom. Így azért könnyebb sokkal. Pedig egyébként minden pont ugyanúgy zajlott, mint bármikor máskor. Korán kelés, ugyanazok az arcok, ugyanazok a poénok, ugyanazok a feladatok. De ez mindenhol így van, legalábbis sejtésem szerint nagyon kevés embernek adatik meg az, hogy csupa móka és kacagás minden napja. 

Délután voltunk Tatabányán a kormányhivatalban, de úgy tűnik, tartoztunk az ördögnek, mert a gépjármű részleg csak négyig volt, mi meg négy óra kettő perckor értünk oda. Még mindig várjuk az egyéni rendszámos matricánkat, most már egy hónapja. Nem tudtuk meg, hogy megvan e már, úgyhogy ennek a kiderítése várat magára. 

A holnapi tanévkezdés kapcsán minden érintettnek kívánok egy tök jó tanévet, mindenki érje el azt, amit szeretne. De azért ne vegyétek véresen komolyan, mert csomó minden nem attól függ, milyen jegyek vannak a krétában.