Foci vébé

 Elkezdődött a mi időnk szerint ma este az idei világbajnokság, amit Amerikában rendeznek. Az külön megér egy misét, hogy elvitték egy olyan országba, ahol nem sok közük van ahhoz a focihoz, amit itt játszanak, ráadásul felforgattak körülötte mindent, amit csak lehetett. Olyan amerikai módra. Persze azért követem majd az eseményeket, meg játszunk is családilag a 24.hu tippjátékán. 

Mára azért jól lehűlt a levegő tényleg, nem gondoltam volna még tegnap délelőtt, hogy ma fázni is fogok. 

Nem nagyon történt ma sem semmi, egy olyan tipikus hétköznapi nap volt. 

Szerda

 Ma kicsit jobb napom volt, mint a héten eddig bármikor. Igaz, egészen komoly nagyágyút vetettem be az alvás érdekében tegnap este. A magnéziumok mellé még bevettem egy melatonint meg egy ashwagandát is. Ez így bejött, és hamar elaludtam. 

A munkahelyen elég unalmas napok vannak, de találtam ki magamnak olyat, amivel most egy pár napig el tudom foglalni magam. Mondjuk pont mára jutott egy kis izgalomra, de fél óra alatt sikerült is megoldani. 

Délután Balázs elment Roliért az állomásra, és ahogy leállította az autót, az akksi úgy döntött, hogy akkor részéről elég volt ez a hét év, amit a kocsinkban töltött, és nyugdíjba vonul. Betolták ketten Rolival, így haza tudtak jönni vele. Várjuk az új akksit, addig apósom kölcsönadta az ő kocsiját, hogy tudjunk dolgozni menni. A munkába járáson kívül minden mást el tudunk intézni gyalog is.

Jön a front

 Nagyjából már itt is van a kertek alatt, mert estefelé már volt szél, és érezhetően hűlt a levegő. Volt miből ma, az biztos. 

Én már délelőtt éreztem ezt a frontot. Meg is lepődtem, mert nagyon régen nem fordult ez elő, hogy annyira fájjon a fejem, hogy már az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy haza kéne jönnöm. 

Délután gyalog voltunk vásárolni. Kicsit meg is bántuk, nem volt a legkomfortosabb élmény a hetven fokos aszfalton. Pedig megtettünk mindent, olyan útvonalon mentünk és jöttünk, amin már rég nem. 

Hétfő

 Hát én nem tudom hogy még mit tudnék tenni azért, hogy képes legyek újra normálisan aludni. Lefekvés előtt mindig olvasok, amivel elég jól le tudom csendesíteni az agyamat a napi mindenféle hülyeség után. Általában úgy is megyek be a hálószobába, hogy álmos vagyok. Aztán lefekszem az ágyba, és másfél percen belül kipattan a szemem, és éber vagyok. Ilyenkor még jön legalább egy, de inkább másfél óra vergődés, forgolódás, mire aztán nagy nehezen végre elalszom. Reggel meg ennek megfelelően zombiként ébredek. 

Aztán persze napközben már nem érzem a fáradtságot, csak olyan kedvetlen vagyok. Szóval nem tudom mi kéne ahhoz, hogy normálisan aludjak, de eléggé unom már ezt. 

Ez a mai nap a felejthető kategóriába tartozik, a jó csak az volt benne, hogy tök jó nyári nap volt. Ma ahányan voltunk, annyiféle műszakba mentünk dolgozni is, ennek megfelelően a hazaérkezés is így volt. Holnap Erik meg én együtt megyünk, Balázs nem dolgozik, de jófej, és minket elvisz majd. Utána meg már egész héten együtt megyünk. 

Ma este az alvás érdekében a magnézium mellé bevetem a melatonint is, hátha.  

Vasárnap

 Tegnap még volt olyan terv, hogy ma elmegyünk valahová a Balaton környékén, de a fiúknál nem aratott osztatlan sikert az ötlet, nélkülük még nem akartunk menni.  Balázs még reggel is megkérdezte, hogy megyünk e, de a kérdésre, hogy van e kedve ennyit vezetni, mondta, hogy annyira nem, úgyhogy elengedtem én is.

Én leginkább azért mentem volna, mert tudtam, ha itthon maradunk, akkor én majd találok magamnak a kismillió halogatott házimunka közül valamit, és igazából az lesz a pihenés, hogy egész nap teszek -veszek. Elég rosszul lettem kalibrálva e téren, mert amíg a fiúknak is, Balázsnak is mindig van valami, amit meg kell nézni a youtube-on, a tévében, vagy bárhol, és tök jól elvannak ilyenekkel egész nap is akár, addig én egyfolytában csak azt látom magam előtt, hogy mi mindent kell megcsinálni. Igen, tudom én is, hogy nyugodtan ücsöröghetnék a könyvemmel egész nap is akár, de azt hoztam magammal a gyerekkoromból, hogy pihenni majd este kell, addig dolog van, ráadásul egy nő, egy asszony mindig kell, hogy csináljon valamit. Akkor tudom ezt elengedni, ha nem vagyunk itthon. 

És igen, kimostam az összes ágyneműt, ebédre csináltam saslikot meg héjában főtt krumplit, sült krumpli salátát és sült krumplit. Délután sütöttem banánkenyeret meg túrótortát. Ez utóbbi nagyon nem lett jó, az állaga legalábbis egy óra sütés után sem, pedig elvileg negyven perc is elég lett volna. Nem ez lesz a kedvenc sütink..

Megmondom őszintén

 Kicsit most olyan időszakomat élem, amikor csak szépen, magammal beszélem meg a dolgaimat. Jó társaság vagyok, kritikus is, megértő is. Néha egy hajcsár, máskor megengedőbb. Tök érdekes egyébként még magamnak is, hogy pont ilyenkor, amikor egyébként sokkal jobban szoktam érezni magam, mint az év többi időszakában. Van egy kis kiégés is ebben, mert nem véletlen, hogy mostanában leginkább olyankor a legjobb nekem, amikor valami olyasmit csinálok, amit még sosem, de szerettem volna, vagy olyan helyen vagyok, ahol még sosem jártam. Vagy jártam, de nem láttam mindent. Kicsit úgy érzem, még mindig annyi minden van a világban, amit nem láttam, nem tapasztaltam, nem éreztem, nem kóstoltam, de egy csomó mindenről végzetesen lemaradtam. 

Nem csinálnék másképp semmit, azt legalábbis biztosan nem, ami az elmúlt 27 évben történt, az az eddigi 48 évem legjobb része. 

Gondolom ez csak valami átmeneti dolog, és nyilván összefügg azzal, hogy a héten sokat küszködtem ezzel a lábfájás dologgal, és nem tudtam semmiben sem teljesen részt venni és jelen lenni. 

Könyves péntek

 

Amikor feldobta nekem a Facebook ezt a könyvet a máltai utunk előtt egy héttel, tudtam, hogy ugyan nem kéne, de pontosan úgy fogok viselkedni, ahogy azt az algoritmus várja tőlem. Rákattintottam, megnéztem. Aztán bezártam, és gondoltam, na majd ha megint összefutok vele, akkor az már tényleg egy jel lesz. Naná, hogy így lett, és megrendeltem. Roli átvette nekem az Etele Plázában, és ha már...akkor jött velem Máltára. Ott nem sokat olvastam belőle, esténként csak egy keveset, így itthon fejeztem be. De jó volt ez így, mert amikor egy -egy konkrét helyről volt szó a könyvben, akkor jó érzés volt visszaemlékezni rá, hogy milyen is. Meg az érzésre, hogy milyen volt ott.

A könyvvel emiatt elfogult vagyok, ahogy amiatt is, hogy az írónő első könyve ez. Nagyon szépen, és nagyon érzékletesen ír, részletgazdag minden leírás. Nem egyedülálló a maga nemében, de nem is csak a műfaj szokásos kliséi vannak elpuffogtatva. 

Örülök, hogy az algoritmus megvetette velem, örülök, hogy olvastam, jó volt a lelkemnek.