Vasárnap

 A nyári szabadság utolsó napja. A vb döntő napja. A nyári szabadság gyorsabban telt, mint a vb, és azért nekem élvezetesebb is volt. Voltak azért jó meccsek, de közel sem láttam annyit a mindenféle időeltolódás miatt, mint amennyit láttam volna akkor, ha nincsenek ezek a speciális körülmények. Lassan vége is van egyébként az első félidőnek, eddig gól nem született még, a spanyolok többször is közel voltak már hozzá, mint az argentínok. A család nagyobb része a spanyoloknak drukkol, Erik teljesen speciális eset, mert neki kb mindegy. Messi miatt Argentínának jobban szurkol ma este, de egyébként Yamal és a Barcelona miatt meg a spanyoloknak is. 

A tegnap este vizionált élmény elmaradt mára, helyette megcsináltam mindenféle hétvégén szokásos házimunkát, így most szép tiszta az összes padló és minden szaniter is. Épp végeztem, amikor ideért a hidegfront. Nem viccelt, mert olyan széllel jött, ami pillanatok alatt huszonkét fokra hűtötte a levegőt. Szerencsére nálunk kárt nem okozott, de láttam a tiktokon már, hogy Zalaegerszegen és Nagykanizsán nem voltak ilyen szerencsések. 

Szombat

 Ma Patrik is itthon volt, és az ő kívánságára készült töltött csirke. Ami igazából inkább töltelékes, mert nálunk a csirke felsőcombok tetejére kerül a töltelék, nem a bőre alá. A "recept" a mamáé, máj és májkrém is van benne, ezt szeretik nálunk. Mondjuk Roli nem, ő már tegnap mondta, hogy ő ugyan nem szokott ilyet kérni tőlem, de légyszi csináljak valami mást is, mert ő ezt nagyon nem szereti. Így készült pár szelet parmezános csirkemell is, és pár szelet rántott csirkecombfilé is. Ez utóbbi az airfryerben, mert újabban az olajban sütés sem a barátja senkinek. 

Délután a fiúk nézték a tour de France-t, közben beszélgettünk is néha. 

Volt ma egy fél óra, amit őrült szemviszketéssel és tüsszögéssel töltöttem. Eddig nem voltam allergiás semmire, őszintén remélem, hogy nem most fogom ezt elkezdeni. 

Kicsit már kezd rám törni az érzés, hogy nem akarok hétfőn dolgozni menni. Maradt bennem hiányérzet bőven ez után a furcsa nyaralás és szabadság után, de leginkább semmi kedvem újra azokhoz az egyforma napokhoz, és hát a kollégáim sem hiányoznak egy kicsit sem. Jó lenne holnap még valami jó élményt szerezni bármivel, ami feldob, vagy ad egy jó lezárást ennek a két hétnek, de erre nem látok nagy esélyt, a többiek értékelik, ha nem kell sehová menni, és nem kell semmit sem csinálni. 

Könyves péntek

 

Ez a második rész sokkal jobban tetszett, mint az első. Gondolom nagyban hozzájárult, hogy rögtön egymás után olvastam őket, így még bőven benne voltam a főszereplők életében. Az egyetlen csalódást az okozta, hogy előzetesen azt gondoltam, két kötet van csak, és már bőven a könyv háromnegyedénél tartottam, de nem értettem hogyan lesz ebből majd végkifejlet. És akkor utánanéztem, hogy van még egy rész... úgyhogy most majd azt is el kell olvasnom ahhoz, hogy tudjam mi lesz végül Frida színésznői karrierjével. 

Ennek a könyvnek olyan gyönyörű borítója van, hogy első látásra bele is szerettem a könyvtárban. Aztán az első oldalak elvarázsoltak, és azt gondoltam, végig így lesz. Sajnos nem, mert végül valahogy ellaposodott az egész. És amíg az első és az utolsó novella tényleg egészen komoly lelki feltöltődést jelentett, és valami egészen érdekes hangulatba is kerültem tőle, a másik kettő annyira kevés volt, hogy azóta is van bennem némi hiányérzet, és már többször is eljátszottam a gondolattal, vajon hogy tudtam volna én ezt jobban megírni. (Nyilván sehogy)

Ritkul

 Valamelyik nap láttam valahol (mert újabban minden social media felületen mindenféle random ember posztjait látom), hogy arról elmélkedett egy fiatal nő, hogy vajon mi lehet a levegőben júliusban, merthogy nagyjából elseje óta minden olyan fura, olyan nyomott a hangulata. Naná, hogy nem bírtam ki, és megnéztem a kommenteket is, ahol aztán sorra mindenki egyetértett vele. Kb amúgy én is osztom ezt, sosem volt még ilyen furcsa júliusom, mint az idén.

Erre még ma rátett egy lapáttal a csontritkulás vizsgálat eredménye. Ami összességében, és összértékelésben még nem nagyon szar, de már csökkent csontsűrűség van mindenhol, a négyes csigolyámnál pedig már van csontritkulás is. Nyilván ebben közrejátszik a menopauza, és talán a hormonterápia majd segít valamennyit (ha még ebben az évszázadban találok kardiológust is), de kell keresnem egy reumatológust is. Meg nyilván a háziorvos is kell hozzá, mert a kalciumpótlás az én esetemben a vesekő képződésre való hajlamommal nem a legvidámabb dolog. 

Őszintén? Arra számítottam, hogy minden tök rendben van, és lesz egy tök jó leletem. Mondjuk azt nem tudom hogy mire alapoztam, mert éppenséggel lehetnék valami ortopédiai tankönyv élő elrettentő példája is. 

De innen szép nyerni. Vagy mi. 

Csak úgy vagyunk

 Lehetne még az is ezen a héten, hogy felforgatjuk a lakást, és kitakarítjuk az utolsó sarkot is, vagy akár ki is festhettünk volna. Vagy bármi egyebet is találhattunk volna az idő hasznos eltöltésére. De egyiket sem csináljuk a fentiek közül. Az idő nagy részében csak úgy vagyunk, ezt időnként megszakítja egy mammográfiai vizsgálat, vagy egy fodrász időpont, esetleg készül valami étel, vagy elmegyünk a boltba. 

És most ez így is jó nekünk. 

Ma is Balaton

 Ma volt az a nap, amikor visszamentünk a szombaton ott hagyott rollerekért. Erik azt mondta, ő is jön velünk, csak alszik reggel pár órát. Hittük is, meg nem is, hogy tényleg felkel majd fél tízkor, ahogy mondta, de legnagyobb meglepetésünkre, felkelt, öltözött, fogat mosott, és indultunk. 

Jó napot választottunk, mert tök jó idő volt, a nyaralás alatt kimaradt strandolást is pótoltuk most többször is. 

Elhoztuk a rollereket, ebédeltünk, aztán még visszamentünk a strandra egy kicsit. 

Három körül indultunk haza, addigra Erik azért már fáradt volt, de végül a kocsiban nem aludt. 

Amúgy tök meg tudnám szokni ezeket a ráérős napokat. 

Még ez sem olyan hétfő

 Ez az idei szabadság mindenben más, mint az eddigiek. Például, hogy csak egy hetet voltunk a Balatonon, de kettő hetet vagyunk szabin. Ezen a héten még vannak lazább napok is, és vannak olyanok, amikor valahová menni kell, vagy valamit intézni kell. Vagy, mint ma, jönnek kipakolni a garázst. Azt a garázst, ami velem egyidős kb, és eddig nagyjából csak bekerült oda minden, kifelé nem igazán. Egy része már megvolt tavaly, de az igazán nagy falat mostanra maradt. Az nagy mázli, hogy tavaly rátaláltunk a kollégám ajánlására Gyuriékra, akik nem csak gyorsan és jól dolgoznak, de még abban is tök jó fejek, hogy anyagilag sem akarja lehúzni az embert. Ma kétszer fordultak, de mindent elvittek, amit szerettünk volna. Sőt, két szekrényt is, ami évek óta csak útban volt, és semmit nem tudtunk vele kezdeni. Igaz, az kicsit küzdős volt, de Balázs és Erik megoldotta. 

És még főzni sem nekem kellett ma, mert Balázs bevállalta azt is.