Dius gondol... mit is?
Ma arra ébredtem, hogy már fő a húsleves. Nagyon sokféle húslevest ettem már, mármint hogy sok ember készítéséből, de amit Balázs főz, az a legfinomabb. Nem könnyű rávenni, hogy csináljon, de érdemes várni rá.
Patrik is itthon volt ma, úgyhogy ez a mai egy tökéletes ebéd volt.
Ezen kívül leginkább csak a szokásos házimunkákat végeztem.
De ma pont jó volt ez így, ahogy volt.
.jpeg)
Sok könyvet olvastam már tőle. Mindegyik kivétel nélkül nagyon kemény, megrázó. Ez a könyv is olyan, amitől már olvasás közben is egyre inkább elnémul az ember, és magában csendben hálát ad azért, mert ezt sem kellett sohasem átélni.
A két főszereplő egymás ellentétei, ez minden pillanatban teljesen világos. Érdekes, hogy mindegyikük egyszerre szimpatikus is, és mégsem az. Ahogy halad a történet, és fokozódnak az érzelmek, úgy lesz mindenkinek a könyvben is, és olvasóként is egyre világosabb, hogy mi is az igazán fontos.
A szomorúsága ellenére is szerettem.
És egyben a hét utolsó munkanapja is. Még van pár nap szabim, de azt majd közvetlenül karácsony előtt veszem ki, karácsony hetében egyáltalán nem megyek majd dolgozni. Elég hihetetlen, de addig már csak három hetet kell majd dolgozni.
Volt még ma is egy csomó dolgom, vasárnap van a leltár zárása, és még volt bőven minek utánanézni. Legalább jó gyorsan telt az idő.
Munka után még elmentünk a gyógyszertárba, meg boltba. Itthon a fiúk vártak minket ebéddel. Tok jó fejek, hogy megvárnak, hogy együtt együnk.
Este megnéztük a Fenerbahce -Fradi El meccset. Most nem kellett csalódni, mert jó kis meccs volt, és 1-1 lett végül az eredmény.
Ma többször is átvertem saját magamat azzal, hogy azt hittem, csütörtök van. Gondolom azzal zavartam össze leginkább magamat, hogy azt tudom, hogy már csak holnap megyek dolgozni. Mondjuk az is benne van a pakliban, hogy szimplán csak rövidzárlatom volt a nap folyamán többször is. Kár lenne tagadni, hogy ez bizony elég sokszor előfordul.
A rengeteg eső és borzasztó hideg ellenére sem volt rossz napom. Olyan gyorsan eltelt, hogy csak néztem, amikor már majdnem három óra volt, hogy már ennyi az idő.
Ez a sötétség engem mindig kicsinál, de most már évről évre mindig nehezebben viselem el. Sok választásom nincs mondjuk, de szenvedek.
Itthon egyébként már nem sok mindent csináltam, de végre megmostam a hajam. Jól meg is mosolyogtam saját magamat, amikor hajmosás után még előszedtem a mindenféle kencét, amit mostanában használok. Sosem voltam ilyen háklis a hajamra, mint most.
Ma egész nap szakadt az eső. Nem szeretem, de egész nap arra gondoltam, hogy kell a Balatonba a víz. Így kevésbé utáltam.
Ez a mai egy igazán szánalmas munkanap volt, de szerencsére ez is csak egy napig tartott.
Délután, vagyis inkább már este, mert úgy fel ötkor már sötét van, voltam masszázson. Hi, nagyon jó volt.
Nem írtam róla akkor, csak megemlítettem, hogy történt valami. Azóta azért motoszkál bennem a gondolat, hogy mégis írnom kell róla, hogy meghalt az ember, aki a születési anyakönyvi kivonatomban az apám neve rubrikában szerepel. Kicsit furán éreztem magam még én is, de a hír egyáltalán nem rázott meg. Azok, akik tudták, ki-ki a maga vérmérséklete/élettapasztalata alapján ítélték meg azt, hogy rajtam semmit nem lehet látni. De ugye elmész a temetésre?-kétdezték többen is, azzal a kijelentéssel megtoldva, hogy mégis tartozom neki ezzel.
Lehet, hogy sokan azt fogják gondolni, hogy nem volt helyes részemről távol maradni, de az én apám 32 évvel ezelőtt meghalt már. Akkor, amikor azt a kijelentést tette, hogy ha nem tudok az ő elvárásainak megfelelni, akkor többet nem kell mennem. 15 éves voltam, éppen túl az ő távozása és a válásuk okozta testi-lelki nyomoron, kórházi kezeléseken, pszichológuson, pszichiáteren. Az akkori énem még nem tudatos döntést hozott a saját érdekemben, díjjal inkább volt sértődött dac. De soha többé nem voltam fontos. Sohasem volt kérdés, nem volt semmiféle beszélgetés, vagy bármi, amit az ember megtesz a gyerekéért.
Egyetlen alkalommal sajnáltam őt, amikor a húgom esküvőjén a gyerekeim nem tudták ki ő. Adtam lehetőséget,hogy velük kapcsolata lehessen, hogy ha nekem nem is volt az apám, nekik nagypapa lehessen. Ezt a lehetőséget sem akarta, és pár próbálkozás után a gyerekek már nem akartak vele találkozni.
Nem éreztem, hogy a mi kapcsolatunk olyan lett volna, ami miatt el kell őt búcsúztatnom ebből a világból. Természetesen azóta már eljutott hozzám, hogy ki mindenki "vett a szájára" emiatt.
Nincs bennem semmi érzelem iránta, már nagyon régen nem fáj, hogy úgy dobott el, mint egy használt zsebkendőt. Es nem értem, mások mit nem értenek ezzel kapcsolatban.
Ma itthon volt Patrik is. Tegnap este ugyan találkoztunk a meccsen, de az mégsem ugyanaz, mint amikor együtt ebédelünk itthon. Ilyenkor mindig úgy főzök, hogy tudjon vinni is belőle..
Délután felköszöntöttük anyukámat is, akinek névnapja volt a héten.
Ezeken kívül csak a szokásos itthoni dolgokat csináltam. Nálunk még nincs karácsonyi dekoráció, megvárom vele a jövő hét végét.
