Újra itthon

 A mai nap arról szólt, hogy reggel mindent összepakoltunk, a rollereket elvittük Timiékhez, akik tök jó fejek, és keddig eltárolják nekünk. Azért kellett így szervezni, mert végül többen jöttünk haza, mint amennyien mentünk eredetileg. Patrik is velünk jött ma haza. És ugyan ment az egyezkedés, hogy hogyan tudjuk minél bonyolultabban megoldani (és ki fog jobban megsértődni, hogy pont ő nem fér be a kocsiba), amikor eszembe jutott, hogy megkérdezem őket, hogy esetleg lehet e ez a megoldás. Így legalább még jövő héten is lesz egy balatoni nap.

Itthon aztán mindent kipakoltunk, a mosógép szorgalmasan dolgozott, vele párhuzamosan persze én is és estére minden tiszta ruha a helyén volt a szekrényben. 

Az utolsó nap

 Azt még majd feldolgozom, hogy mennyire más volt az idén minden nap, amit itt töltöttünk a Balatonnál, de végül ezen az utolsó teljes napon azért minden jó volt. 

Gyönyörű szép, napos, szélcsendes nyári nap volt, pont olyan, amilyenről a februári didergős napokon álmodozik az ember. Nem a fullasztó kánikula, hanem az a meleg, ami kellemesen csábít arra, hogy kicsit a tóban lehűtse magát az ember. Erre egyébként tökéletesen jó az alacsony vízállás, hogy pillanatok alatt felmelegítse a huszonegy fokos vizet olyanra, amiben jól érzi magát az ember. Jó, én bevallom, csak a lábamat hűtöttem le benne, de sokan körülöttem (többek között a család férfitagjai is) azért szemmel láthatóan kellemesen érezték magukat úgy is, hogy belemerültek (értsd: ücsörögtek, vagy térdeltek) a vízben. 

Ma déltől (egész pontosan fél egytől, de ne vesszünk el a részletekben) újra együtt volt a család, és egy helyen volt az összes fiam, ami akkor is szép napot eredményezett volna, ha egyébként a külső körülmények nem ideálisak. Így a kettő együtt meg igazi joker. 

Nagy dolgok nem történtek, grilleztünk, beszélgettünk, söröztünk, fröccsöztünk, meccset néztünk, pont, ahihyz egy igazi gondtalan nyári nspon tenni kell. 

Még ha bármelyik posztom is némi elégedetlenséget sugallt volna, amit az elmúlt egy héten írtam, erről nem volt szó. Más volt, mint eddig, de jó volt minden perc így is, ahogy volt. 

És megint eltelt egy nap

 Kicsit felemás volt, mert reggel és délelőtt még nem volt egyáltalán jó idő, így nagyon kedvünk sem semmihez, de aztán ebéd után már kezdett javulni minden. Gondolom azért, mert szépen megevett mindenki mindent. 

Délután voltunk Timiékkel lángosozni, tök jót beszélgettünk is mindenféléről. 

És ezt most gyorsan elküldöm, mert lemerül a telefonom. 

Borús szerda

 Folytatódik a teljesen szürreális balatoni nyaralás. A mai epizódban is főszerepet kapott a szél, a borús idő és még egy kevés eső is. Nem mondhatom magam teljesen elégedettnek e téren, de nem lehet mindig nekem jó. 

Ma délután, tekintettel az időjárási körülményekre voltunk egy kisebb kiránduláson kocsival. Megálltunk Balatonfenyvesen egy sétára, de ott aztán még az itteninél is komolyabb szél fújt, úgyhogy nem sokáig maradtunk. Aztán megálltunk Balatonmáriafürdőn, ahol egyébként a kikötőt még nem is láttuk sosem. Innen még elmentünk Balatonszentgyörgyig, és ott fordultunk vissza. Amig lehetett a bicikliúton mentünk, azért azon az útvonalon sokkal több mindent lehet látni, és jobb is így. Egyébként a biciklisek sincsenek annyian, mint szoktak, úgyhogy nem nagyon zavartunk senkit. 

Délután még sétáltunk itt Bogláron is, voltunk vacsorázni meg fagyizni is. 

Aztán este kicsit mindenki már túlreagált mindent, úgyhogy sokkal hamarabb befejeződött a nap, mint szokott. 

És ezt a keddet is

 Mármint szerettem, mint tegnap a hétfőt. Még mindig nehezen térek napirendre magamban azon, hogy az idén úgy érkeztünk a Balatonra, hogy semmi tervünk semmire, csak úgy vagyunk. De amúgy működik, csak fura. Időnként van bennem késztetés, hogy menjünk Tihanyba, menjünk Badacsonyba, vagy bárhová, de mivel igen alacsony lenne a fogadókészség, így hagyom is. Sétálgatunk, meccset nézünk a kivetítőn, eszünk, beszélgetünk, pihenünk. És ennyi az egész. Én még a Balatonban nem voltam, ami az elmúlt évek után szintén fura, de eléggé lehűlt a víz, és egyébként is minden nap fúj a szél is, nekem ez nem strandidő. Mondjuk megvagyok így is, emiatt nincs bennem hiányérzet. 

És miután ma este Argentína legyőzte Egyiptomot a nyolcaddöntőben, Erik sem csalódottan jött haza a meccsnézés után. Igazából egyre csak közelebb kerülünk ahhoz, hogy a családi tippjátékot ő nyerje, de végülis még van jó pár meccs, bármi megtörténhet. 

Ezt a hétfőt szeretem

 Amikor már ébredéskor sem úgy van, hogy össze kell szedni magam minél hamarabb, mert menni kell dolgozni. Erről ma szó sem volt, mert a munka éppenséggel eszembe sem jutott egészen mostanáig, amikor ezt leírtam. És ez még így lesz jó pár napig szerencsére. 

Ez a mostani nyaralás egyébként egészen szürreális élmény, mert pont olyan, mintha szeptember első hete lenne. Továbbra is nagyon kevesen vannak, pont a fent említett időszakban szokott ez így lenni. Most én nem bocsátkozom mindenféle okfejtésbe, hogy mi lehet ennek az oka, nem az én dolgom ez. Persze véleményem van, de leginkább végtelenül szomorú ez az egész a rengeteg üresen álló ház látványával, a bőven helyet kínáló strandokkal, és bármikor bárhol szabad asztalt kínáló vendéglátóhelyekkel. Az sem én leszek, aki ennek a helyzetnek a megoldását megtalálja, bár nyilván lennének ötleteim. Ha esetleg valamikor lesz erről társadalmi egyeztetés, akkor le is fogom írni (mondjuk jó sok idő lesz, mire idáig eljutnak, ha egyáltalán, de figyelni fogom) 

Ma az időjárás is elég érdekesre sikeredett, mert egyik pillanatban hűvös volt, és kellett a kardigán, beborult, aztán kisütött a nap, és meleg lett. Ebédre grilleztünk ma is, nagyon finomra sikerült megint. 

Délután Balázssal elmentünk vonattal Fonyódra, megnéztük az új kikötő részt, ami az idén készült el. Szép lett nagyon. Visszafelé Fonyódligetig sétáltunk, jó hosszan a part mellett egy futópályán (gondoltam is Beára, hogy itt milyen jókat tudna futni reggelente), ittunk menet közben egy nagyon finom meggyszörpöt. Aztán Fonyódligetről vonattal jöttünk vissza Boglárra, méghozzá emeletes vonattal, amivel még sosem utaztunk. Tetszett nagyon, természetesen az egy megálló kedvéért is felmentünk az emeletre. 

Este még sétáltunk itt helyben is, a kikötőben lévő egyik helyen kezdtük el nézni a portugál-spanyol meccset. Nagyon sokan voltak rá kíváncsiak, szinte telt ház volt azon a helyen. Mi ketten Balázssal az első félidő után hazajöttünk, a fiúk maradtak. Még tart a meccs, jelenleg úgy néz ki, nem is dől el rendes játékidőben, de még bármi lehet. 

Vasárnap

 Ez is egy olyasmi nap volt, mint a tegnapi, legalábbis olyan értelemben biztosan, hogy a mai nap is arról szólt, amiről szabadság alatt egy napnak szólnia kell. 

Azért ma kicsit aktívabbak voltunk a tegnapinál, mert ebéd után, amit az egyik Platán strand melletti strandbüfében ettünk egy kicsit pihentünk, és aztán előbb megnéztük a felújított boglári főteret, aztán felsétáltunk a Várdombra. Ezt már egyszer, pár évvel ezelőtt megtettük ugyanígy, akkor azért sokkal nehezebben küzdöttem fel magam. Igaz, sokkal melegebb is volt akkor, mint most. Meg ezek szerint akkor valahogy puhányabb is voltam. Onnan fentről továbbra is lenyűgözően szép a kilátás. 

Visszafelé egy egészen vadregényes úton jöttünk le, nem azon, ahol a hivatalos fel és lejáró van. Voltak izgalmas részek, amikor azért kicsit aggódtam, hogy majd a végén gatyafékkel érünk le, de szerencsére mindenki épségben leért. 

Még aztán este vacsorázni is elmentünk egy nagy sétával a Hunyadiba, és megint hekket ettem. Közel 22 ezer lépéssel zártuk a napot, jóleső fáradtsággal.