Az élet nagy rendező

Azt, hogy az élet mekkora rendező, mindannyian tudjuk. Milliószor elpuffogtatott klisé, mint ahogy az is, hogy a kollégáinkkal több időt töltünk együtt, mint a családunkkal, ezért aztán nem baj, ha jóban vagy velük. Mindkettő igaz egyébként. Amikor pár évvel ezelőtt átkerültem.a mostani munkakörömbe, egy teljesen új környezetben találtam magam. Az az ember, akivel a legszorosabban kellett együtt dolgoznom, szintén akkoriban került oda. Bevallom, nem örültem neki, mert az addigi felületes ismeretségünk alapján azt gondoltam róla, hogy egy borzasztó link alak. 

Aztán szépen együtt tanultunk meg mindent, és menet közben kiderült, hogy ugyan vannak link húzásai, néha vállalhatatlan dolgai, de amikor arra van szükség, akkor elképesztő energiával és tök jó meglátásokkal csinálja, amit kell. Így aztán szépen, fokozatosan mindig több mindent tanult meg. A napi rutint bármikor egyedül is meg tudja oldani, és a mindennapi nehézségeken is tök jól az tudjuk segíteni egymást. Ha nekem van nehéz napom, akkor ő próbál felviditani, vagy segíteni, és fordítva is így van. Tök sok mindenben hallgat rám, kikéri a véleményemet, és tudom, felhívhatnám az éjszaka közepén is segítséget kérni, jönne. 

Na most ez azért jutott eszembe, mert ma van a szülinapja neki is, ahogy Timi barátnőmnek is, és épp nemrég írta, hogy csomagolt el nekem egy szelet tortát, mert ezt meg kell kóstolnom nekem is. 

Jó azért, hogy nem mindenben döntünk csak mi magunk, mert őt például biztosan sosem ismertem volna meg így,  ha az élet nem szól közbe. 

Azért

 Mi sem mindig értünk egyet mindenben. Most is van több téma is, ami még gondolkodási és tervezési fázisban van. Nem teljesen ugyanaz a véleményünk, nem is pontosan ugyanazt akarjuk. Az ilyen vitás helyzetekben általában azért én vagyok a kompromisszumképesebb fél, mondjuk ő meg a felkészültebb és a jobban érvelő. Igaz, én sokszor érzelem alapú megközelítésből szemlélek mindent, ő meg nagyon szigorúan a realitások talaján mozog. 

Majd amikor érdemi döntés születik, elmesélem ezt a mostani helyzetet is normálisan. Ha lesz mit. Mondjuk valamelyik részéről biztosan lesz. 

33

 Majdnem pontosan ennyi ideje már annak a bizonyos első csóknak, ami aztán végül úgy tűnik, örökre megpecsételte kettőnk közös sorsát. Azért csak majdnem, mert most fél tíz múlt, 33 évvel ezelőtt meg egy órával korábban történt. Ugyanilyen nyári nap volt akkor is, csak éppen akkor a nyári szünetet élveztük. 

Nekem kezdettől fogva olyan volt ő, mint amire azt mondják, hogy hazaérkeztem. Biztosan nem hangzik hitelesnek, hiszen akkor 15 éves voltam csak, de azonnal biztos voltam benne, hogy ő lesz az, aki mellett majd megöregszem.

Tartalmas évek voltak, az biztos. Nem is biztos, hogy mindent úgy tudtunk kiélvezni, ahogy lehetett volna, mindig voltak célok, amiket el akartunk érni, és megfelelő komolysággal álltunk minden ilyenhez. 

Várhatóan azért még van egy jó harminc évünk együtt. És igazából, ha tudjuk egymást szeretni, az pont elég is lesz. Minden más jó csak ráadás. 

Vasárnap

 Ma megint abban a furcsa helyzetben találtuk magunkat délelőtt Rolival, hogy dacára a népes családunknak, megint ketten vagyunk. Még a végén nem is lesz ez fura. 

Balázs ma is dolgozott. Egyébként, ha nem a felesége, hanem a kollégája lennék, imába foglalnám a nevét, mert ő az a kolléga, aki bármikor helyettesít, segít, megoldja. Szerintem kicsit vissza is élnek ezzel, szerinte ez tök rendben lévő hosszútávú befektetés, mert majd amikor egyszer neki kell valami, akkor ők is így állnak majd hozzá. Legyen neki igaza, de én egyelőre nem nagy örömmel szoktam fogadni ezeket a befektetéseket. 

Így aztán voltunk kettesben Rolival drs-t visszaváltani meg vásárolni a lidlben. Amúgy egy hajcsár vásárlás közben, nincs gondolkodás, egész egyszerűen közli, hogy na, akkor célzottan oda megyünk, ami kell, és már mehetünk is. És nem érti, hogy én nem így működök, mert sokszor menet közben találom ki, hogy még ezt vagy azt fogok csinálni, és akkor ahhoz kell vennem pár dolgot. Azért persze én győztem, és az én gondolataim mentén haladtunk, de felhívta a figyelmemet, hogy ő egyébként már rég végzett volna. 

Ebédre készült kolbászkrémes csirke, sajtos krumpli, gyros, fokhagymás mártogatós és paradicsomos uborksaláta (ez utóbbi street kitchenes recept, és nagy rajongója lettem). Sütöttem egy meggyes piskótát is, úgyhogy ma azért a kalória számláló kicsit kevésbé közelített ahhoz, ami egy nap belefér bárkinek is, de mégiscsak vasárnap van. 

Délután megcsináltam a szokásos vasárnapi takarítást. Megérkeztek anyukámék is ma a nyaralásból. Érdekes, hogy annak ellenére is, hogy azért jól érezték magukat, tetszett nekik minden, úgy tűnik, jobban értékelték, hogy ma már itthon vannak. Igaz, nem mindenkinek való ez az utazás dolog sem. Ők valószínűleg ebbe a táborba tartoznak. 

Szombat

 Ma arra ébredtünk, hogy nem csak a nyári szünet köszöntött be, hanem a nyár is rákapcsolt ezerrel, és megmutatta, hogy nem viccel. 

Nálunk is (rajtam kívül) mindenki jobban szereti a maximum huszonnyolc fokot, így aztán ma már nagyjából világvége is volt. Vagyis lett volna, ha nincs a klíma, ami egész nap biztosítja a lakásban a huszonöt fokot. Szerencsére azért nem hűtik agyon, és így engem sem zavar. Tény, hogy enélkül itt a tetőtérben lenne legalább 32 fok, főleg, mert rendesen körbe is süti a nap a házat. Amit ilyenkor borzasztóan utálok, az az, hogy mindenki mindent be is sötétít. Logikus, persze, de attól még én utálom. 

Balázs dolgozott ma, de az ebédet már öten ettük meg, ma Patrik is itthon volt. Mindig jó, amikor itthon van, még akkor is, ha egyébként nem egy szószátyár gyerek, és csak azt lehet megtudni tőle, amit ő úgy gondol. Igaz, a többiekre sem feltétlenül jellemző az, hogy sok mindent mondanak el arról, ami épp foglalkoztatja őket. Ez alól Roli kivétel, de ő is csak akkor, ha épp olyan kedve van. 

Könyves péntek

 

Olvastam már tavaly a Villa sorozatot az írónőtől, így nem ismeretlen a stílus. Mégis most egy kicsit nehezen hangolódtam rá erre a könyvre, aminek van második része is, és nem lesz nagy meglepetés, hogy várhatóan egy hét múlva ilyenkor majd azzal a könyvvel jövök. 

Bevallom, most ezt egy kicsit untam, és egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam sem a történettől, sem úgy egyáltalán a hangulattól, vagy épp a korszaktól, amiben a vidéki kisbolt eseményei zajlanak. 

Hogy ilyen előzmények után miért olvasom el mégis a második részt? Hát mert semmit nem hagyunk félbe, és mert kíváncsi vagyok rá, hogy végül a második könyvben megérkezik e az, amit gondoltam előzetesen. 

Csütörtök

 Vannak most nálunk diákok, akik nem diákmunkásként érkeztek hozzánk, hanem az iskolai kötelező gyakorlatot töltik itt. Most éppen csak lányok, tavaly vegyesen voltak fiúk is, lányok is. Ők már a sokadik ilyen diákcsoport, akik megfordulnak nálunk. Voltak azért, akik különösen közel kerültek hozzám abban az időben, amit ott töltöttek, és voltak, akikkel nagyon nehéz volt megtalálni a közös hangot. Olyan is van, aki a mai napig is a cégnél dolgozik, olyan is, aki pár évet dolgozott nálunk, aztán továbblépett. 

A mostani lányok ahhoz a társasághoz tartoznak, akikkel nem sikerül közös nevezőre jutni, ezt már most tudom. Még úgy is, hogy ma, amikor az egyikük rosszul lett, akkor velem volt, próbáltam megnyugtatni, segíteni neki. Mondjuk ő valószínűleg nem is tud jönni majd többet. 

Egyébként szerencsétlenül van kezelve ez az egész kötelező gyakorlat dolog is, nagyjából mindenkinek nyűg. Ők nem tudják mit kéne csinálniuk, mi nem tudjuk, mit kellene nekik elmondani, megtanítani. Ők középiskolások. Az egyetemistáknál jobb a helyzet, mert nekik van világos terv, amit követni kell, és el kell jutni valahonnan valahová. 

De az mindenképpen jó, hogy az ilyen alkalmak kicsit mindenkit kizökkentenek a hétköznapi unalmas dolgokból.