Egyszer már jártam így

És ha jól emlékszem, valami hasonló alkalom volt akkor is, mint most. Ma, ahogy odaértem a szülői értekezletre, egy anyukatárs köszönt, majd gyorsan megjegyezte, hogy:
"De szarul nézel ki"
Na mondom, hát igazán köszönöm az őszinteségedet, de ez esetben nem bántam volna egy kis kegyes hazugságnak. :D Nem lett volna baj, ha nem szembesít azzal, amit amúgy én is látok, mert van itthon tükör. Igen, sápadt vagyok és nyúzott, és kicsit karikás a szemem is, pedig újabban minden reggel kilencig alszom (és szégyen, hogy a gyerekeim simán elmennek úgy iskolába, hogy fel sem ébredek). Érzem én is, hogy valami nem teljesen kerek, na de így az arcomba vágni? Hát na..
De legalább a szülői értekezlet talán némi sikerrel kecsegtet, már ami Roland fiam további iskolai életét illeti. Legalábbis talán sikerül némi együttműködést elérnünk. De persze majd meglátjuk, el nem kiabálok semmit.
És azt is megtudhattam, hogy Erik felvételi eredménye lenyűgözte a tanárait, és csak néztek, hogy jobban sikerült neki, mint a kitűnő és jeles tanuló társainak. (ami persze nem von le az ő érdemeikből semmit, de azért naná, hogy jólesett a lelkemnek, hogy ez így jött össze) Ez mondjuk megint csak azt erősíti, amit évek óta szajkózok, mint valami hülye papagáj.. hogy nem számít a jegye.. az számít, hogy mit tud hasznosítani a tanultakból.

Pont így

Még szerencse, hogy holnap már kedd lesz, és remélhetőleg ki is gyógyulok ebből a mai általános semmihez sincs kedvem, senki ne szóljon hozzám, és mindjárt megfagyok dologból, ami ma felütötte a fejét nálam.

A félévik

Mert mondtam, hogy attól még nem fog elmaradni, hogy nem csak csupa móka és kacagás. :) Ezek is mi vagyunk. :)

Patrik (11. osztály)
Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jeles
Magyar irodalom: jó
Angol nyelv: jeles
Német nyelv: közepes
Matematika: jó
Történelem: jeles
Fizika: közepes
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan (hittan): jó
Földrajz fakultáció: jó
Biológia: közepes
Művészetek: jeles

A művészetek tantárgy magában foglalja együtt a rajzot és az éneket. Itt jegyezném meg, hogy sosem volt még ötös ezekből a tárgyakból (mondhatnám úgy is, hogy végre a kellő komolysággal kezelik ezeket :D)

Erik (8. osztály)
Magatartás: változó
Szorgalom: változó
Magyar nyelv: közepes
Magyar irodalom: közepes
Történelem: közepes
Hittan: jó
Angol nyelv: közepes
Matematika: elégséges
Informatika: jó
Fizika: közepes
Biológia: elégséges
Kémia: közepes
Földrajz: közepes
Ének-zene: elégséges
Rajz: közepes
Technika: elégséges
Testnevelés: jó

Nos.. annyit azért hozzáfűznék, hogy a jóindulat csírájában el lett fojtva mindenkiben, amikor a jegyekről meghozták a döntést..az meg, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy ennyire véresen komolyan vegyék az ének és a technika tantárgyakat, hogy nyolcadik félévkor kettest adjanak belőle, sehogy sem fér a fejembe.

Roland (5.osztály)
Magatartás: változó
Szorgalom: változó
Magyar nyelv jó
Irodalom: közepes
Történelem: közepes
Hittan: jeles
Angol nyelv: jeles
Matematika: közepes
Informatika: jeles
Természetismeret: jó
Ének zene: jeles
Rajz: jó
Technika: jó
Testnevelés: jó
Tánc és dráma: jó

Nála pedig tökéletesen látszik, kikkel nem találta meg a hangot. Matekból átkerül az alap csoportba az emeltből, mert "nem hozta a szintet" (ami vicces, mert Erik is az emelt csoportba járt a kettesével, és őt meg nem engedik vissza az alap csoportba, pedig évek óta mindig akarnánk), így talán a második félév egyszerűbb lesz. Meglátjuk.

De mi az a komfortzóna?

Újabban jó divatos kifejezés lett, és lépten-nyomon arról lehet olvasni, hogy "lépj ki a komfortzónádból". Olyan ez, mint nem olyan nagyon régen az én-idő, amivel szintén nem tudtam mit kezdeni...
Azét próbálok haladni a korral, meg minden, és keresgélem a saját komfortzónámat (mert persze, a fogalmat értem, azért nem vagyok reménytelenül hülye még), amiből ki kéne lépnem. Csak épp valahogy nincs meg. Mert hol is van az én komfortzónám, amikor igen gyakran előfordul, hogy még én sem nagyon vagyok meg a saját életemben, nemhogy egy ilyen komfortizé.
Amúgy meg fel tudnék robbanni minden ilyentől most már, mert persze, találjunk ki újabb és újabb jó dolgokat, semmi baj a fejlődéssel, csakhogy.. miközben folyik a csapból is a tökéletes nő-tökéletes anya-tökéletes munkatárs szentháromság, addig én, mint szürke kis senki a tömegben, folyton csak próbálnék felzárkózni valahova ebben a szentháromságban, de sehova nem jutok. A kudarcok maradnak, mert nemhogy tökéletes nem vagyok, de egy jó közepes szintet sem mindig sikerül megütni. Nem panaszkodás ez, egyébként (még mielőtt bárki azt gondolná, hogy sajnáltatom itt magam szombat este, jobb dolgom nem lévén), csak egy ilyen ténymegállapítás. Mert igen, itt ülök a tökéletesre álmodott lakásunkban, ahol minden fő dolog megvan. Minden úgy, ahogy szerettük volna. És nem, nem sikerül igazán otthonossá tenni, mert nem tudom eldönteni mit szeretnék, nem tudok rászánni elég időt, hogy körülnézzek legalább az interneten. A tökéletesre álmodott otthonunkhoz elképzeltem egy másfajta életet magunknak, de az a helyzet, hogy egyelőre ez is kudarc. Továbbra is képtelen vagyok egy-egy napon túlgondolni azt, hogy mit fogunk enni, és minden nap járunk bevásárolni. Ami egy lélekölő valami, mert utálom, púp a hátamra, és ráadásul mindig, minden egyforma is. Ugyanaz a napi lista, hétről-hétre ismétlődő kaják, amik megvannak rövid idő alatt, mindenki jól is lakik vele, meg is eszi (tehát húst eszünk hússal). Nem tudok előre tervezni szinte semmiben, ha túl sok felvágottat veszek, akkor nem eszik senki, és megy a kukába, ha túl keveset, akkor meg ennének, de nincs. Azt gondoltam (én naiv), hogy majd az új konyhámban visszatér a heti többszöri sütés is, de ez sincs így, mert persze se kedvem, se energiám.
Aztán itt van a tökéletes nő... az a mindig mosolygós, mindig csinos, szépen sminkelt változat, akinek összepasszol a ruhája a táskájával és a cipőjével, és persze minden ilyesmiből rendelkezik egy-egy garnitúrányival. Nos.. ilyen sosem leszek, mert egyszerűen nem is vagyok az a típus, aki ezt igényelné (mármint egy külön gardróbot), de azért próbálnék, vagy szeretnék nem látszani annyinak, amennyi épp vagyok. De hiába veszek akárhány féle testápolót, kézkrémet, és hiába szoktattam rá magam, hogy minden nap használjam is (a kézkrémet naponta sokszor), a bőröm teljesen tönkrement a sok fázástól (csak remélem, hogy nyárra nyom nélkül eltűnik, mert különben nem veszek fel fürdőruhát), a kezeim folyton ki vannak repedezve, a körmeim letörnek, beszakadnak. A ráncaimról most külön nem is ejtenék szót inkább, mert az mindig egy külön arculcsapás, amikor látom. Oké, hogy dohányzom, és nyilván az sem tesz egyáltalán semmit annak az érdekében, hogy kevésbé legyek ráncos, meg photoshop sincs a fürdőben, amivel előnyösebb külsőt varázsolnék magamnak. Ha tudnék sminkelni, lehet, hogy javíthatnék ezen.. de sosem tudtam.
Na és a tökéletes anya.. hát na. :D Ezt inkább hagyjuk. Igyekszem, meg minden, de egyre kevesebb türelmem van az olyan dolgaikhoz, hogy mit mondott xy néni, vagy hogy mennyi pénzt kell bevinni/elutalni/befizetni. Látják rajtam, persze, és a második ilyen alkalom után nem mondják már, csak amit muszáj. Nincs ez így jól. A radarjaim azért még működnek, és észreveszem, ha össze kell kapnom magam, mert szükségük van rám, de messze van az az ideális állapot, hogy akkor beszéljük meg a közös vacsora közben, hogy kivel mi történt ma. :) Főleg, hogy csak minden második héten van közös vacsora. (de nem is mindig eszünk egyszerre)
Szóval, keresem bőszen ebben az egész káoszban a komfortzónámat, leginkább annak is azt a részét, ahol van az az ajtó, ahol ki lehet belőle lépni. Nincs még meg, persze. (ha meg lesz valaha)

Bahh

Azért azt le kell szögeznem, hogy bármennyire is másképp szeretném gondolni magamról, bizony én is elég rendesen a megszokott dolgok rabja vagyok. Ma ugye nem a "saját" műszakomban dolgoztam, emiatt aztán nemhogy a komfortérzetem csökkent, hanem egészen elképesztő módon szenvedtem tőle. Nem éreztem jól magam egy kicsit sem, csak tettem a dolgomat, mint egy robot. Pedig ketten is kifejezetten örültek neki, hogy velem dolgozhatnak, ők azok, akik mindig hangot is adnak ennek, az egyikük már tegnap szó szerint örömtáncot lejtett, amikor megtudta. :) Ennek ellenére sem volt ez a mai nap jó nekem. (de velük azért nem éreztettem ezt)
Tekinthetném ezt is egy újabb megoldásra váró problémának magammal kapcsolatban, de azért nem teszem, mert ha még ezzel is akarnék foglalkozni, a végén ott tartanék, hogy mindent meg kellene változtatnom magamon, és azért ennyire talán mégsem rossz a helyzet. :D
És hogy kicsit pozitívan tekintsek előre a holnapi napra- avagy minden rosszban van valami jó is- holnap a komfortérzetem a helyén lesz, a megszokott emberek vesznek majd körül. :)

Röviden csak

Nem ez a kedvenc hetem, az már biztos. Amúgy is nyűgös vagyok most már ettől az örökös hidegtől, de még ezen túl is van.. mert hat naposra duzzadt ez a munkahét, ráadásul nehezített pályával (mert ugye ha már lúd, akkor legyen kövér), mert holnap délutános leszek, aztán meg szombat hajnalban már megyek is vissza. Majdnem egyszerűbb lenne, ha ott aludnék. :D
A két kisebb meghozta a félévi bizonyítványát. Hát izé.. tényleg nem szóltunk egy rossz szót sem, de azért dicsérni sem nagyon kellett őket. Erikről nem mondhatjuk, hogy túl komolyan vette ezt a továbbtanulás dolgot, mondhatnánk akár azt is, hogy le sem sz.ta az egészet. :) Patriké még nincs itthon, úgyhogy addig nem jön a szokásos bizonyítványos poszt sem, de nem fog elmaradni csak azért, mert már nem csak csupa öröm és büszkeség minden. :) Ettől még a mieink maradtak.

:)

Azt hiszem, azért az idén már bőven kijutott annyi a télből, hogy ha a következő tizenegy hónapban végig csak és kizárólag plusz fokok lesznek, akkor sem mondhatja senki, hogy nem fáztunk eleget. És tökmindegy a baciknak is úgy tűnik, mert lépten-nyomon egyre több betegről hallok, a kollégáim is felváltva vannak otthon, nagyjából ketten minden héten. Itt gyorsan le is kopogom, hogy nálunk mindenki jól van.
Holnap hazaérkeznek a félévi bizonyítványok. Azt hiszem, Roland lesz, aki leginkább megszeppenve fogja átnyújtani, mert ilyen jegyei még sosem voltak. Gondolkodom neki valami motivációs rendszeren, amivel mindannyian boldogulni fogunk. Nincsenek túlzó elvárásaim egyikőjükkel kapcsolatban sem, de ha tényleg építészmérnök szeretne lenni, akkor itt az ideje bizonyos dolgokat komolyabban vennie. Ez a félév jó volt tanulópénznek, talán kihevert egy csomó mindent menet közben, de most már itthon vagyunk, és minden a legnagyobb rendben. :) Egy biztos.. én nem fogom még csak megdorgálni sem, akármennyi hármas is került abba a bizonyítványba.