Van valami különös abban, ahogyan az időjárás meg tudja bolygatni az embereket. Nemcsak a reggeli öltözködési dilemmák szintjén – kabát legyen vagy rövidujjú? –, hanem mélyebben, belül. Mintha a légnyomás, a páratartalom és a napsütéses percek aránya közvetlen hatással lenne a hangulatunkra, a türelmünkre… és néha a józan eszünkre is.Nézem mostanában az eget, és azt érzem, mintha az időjárás is csak találgatna. Egyik nap perzsel a nap, másnap szürke felhőpaplan fekszik a városra, és olyan a levegő, mint egy kifújt ásítás. A harmadik napon megdörren az ég, és jön egy villám, ami látszólag csak azért csap le, hogy figyelmeztessen: „itt senki sincs biztonságban a szeszélytől”.És közben mintha az emberek is így változnának. Egyik nap barátságosak, mosolyognak a boltban, rád köszönnek az utcán. Másnap meg olyan érzésed van, mintha mindenki egy láthatatlan viharfelhőt cipelne a feje felett, és egy rossz mozdulatra leszakadna. Nem tudom eldönteni, hogy mi hat mire: az időjárás az emberekre, vagy az emberek az időjárásra. Lehet, hogy ez egy örök körforgás.Van, aki szerint a frontérzékenység csak egy modern mentség a rossz napokra. De én egyre inkább hajlok arra, hogy van benne valami mélyebb, ösztönösebb dolog is. Talán a testünk emlékszik még arra, milyen volt, amikor valóban a természet ritmusához igazítottuk az életünket. Talán a lelkünk az, ami nyugtalan lesz, ha kint valami nem stimmel.És ha őszinte akarok lenni: én sem vagyok kivétel. Vannak napok, amikor ok nélkül szorongok, amikor minden inger túl sok, és egy rossz szó is elég, hogy beboruljon bennem valami. Aztán kisüt a nap, és hirtelen újra van kedvem kimenni az emberek közé. Mintha valaki egy láthatatlan kapcsolót átkattintott volna.Szóval igen, szerintem az időjárás és az emberek furcsasága nagyon is összefügg. Ha nem is mindig logikusan, de valamilyen szinten biztosan. A kiszámíthatatlanság ragadós – és ha már az ég nem tudja, mit akar, nehéz lenne elvárni tőlünk, hogy mi mindig pontosan tudjuk, hogyan kellene viselkednünk.
De talán nem is kell mindig tudni. Néha elég csak annyi, hogy észrevesszük ezt a kapcsolatot – és kicsit türelmesebbek vagyunk magunkkal… meg egymással is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése