2025. aug. 20.

Augusztus 20

 Ma, miután jól kialudtuk magunkat a tegnap késő esti csalódás után (meg az után, hogy egy munkanap után végül hajnali egykor kerültünk ágyba) szépen, lassan összekészültünk, és elmentünk Patrikhoz. Ott ebédeltünk, és ott kóstoltuk meg az idei ország tortákat is. Nagyon kíváncsi voltam erre a DCJ stílusgyakorlat nevű tortára, mert a dobos torta egyébként az egyik kedvencem. Nem okozott csalódást, nagyon finom, és nem rontotta el egyáltalán az újragondolás. Igaz, egy szelettől olyan cukorsokkot kaptam, hogy azóta sem teljesen tértem még magamhoz belőle. Az Álmodozó névre hallgató cukormentes tortát még nem kóstoltam, Balázs evett olyat is, azt mondta nagyon finom az is. Én azt majd holnap tesztelem. 

Három körül indultunk haza, Balázs allergiája ma különös erővel dolgozott, úgyhogy nem kockáztattunk városban csavargást, inkább jöttünk haza rögtön. 

Itthon már sok mindent nem csináltunk, csak úgy elvoltunk, és sajnos jó gyorsan el is telt a nap. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése