Jó volt ma itt ébredni. És jó még mindig az érzés, hogy ez most nem csak egy napig tart, még csak nem is egy hétvégére szól csupán, hanem még egy csomószor fogunk itt ébredni.
Voltunk kávézni a Mávéházban, ahol még mindig nagyon finom kávét főznek. Délelőtt elintéztük a bevásárlást, ami nem volt teljesen zökkenőmentes, és nem is tudtunk mindent egy helyen megvenni, de igazából ez sem zavart, mert a világon semmi dolgunk nem volt ezen kívül.
Az ebédet és a vacsorát is házhoz hozták. Mindkét esetben olyan helyről, ahonnan már a korábbi években is rendeltünk rendszeresen. Sajnos mindkét esetben csalódnumk kellett, nem volt annyira jó most egyik helyről sem, mint eddig.
Délután voltunk a strandon is, bent a vízben is. Azt nem mondhatom, hogy ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy bemenjek, de végül is pár perc alatt a lábunknak már jó volt. Azért megmártózni nem akartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése