Nem tudom hogy mit is írhatnék ebből a zűrzavaros valamiből, ami bennem van. Elmondani sem tudom mi mindent érzek, ahogy azt sem, hogy mennyi mindent nem. Van valamiféle elképzelés a fejemben arról, hogy milyennek kéne lennem, de nagyon messze vagyok attól, és nagyon nem érzem azt, hogy még valaha közel leszek ehhez egyáltalán. Lehetne azt is, hogy akkor igazítom ezt az elképzelést ahhoz, ami reális lehet, de még ehhez sem érzem magamban a késztetést. Pedig nem mondhatom, hogy szar minden, sőt, igazából semmi okom nincs panaszra, hiszen megvan mindenem, ani elég lehet bármire, vagy akár mindenre. De jelen pillanatban csak a kétség van bennem, és a bizonytalanság. Látom és érzem és átélem a saját korlátainar. Egyre több van belőlük, semmi nem megy már úgy, mint valaha. Utálom és megvetem magam érte. Nem tudok mit kezdeni a bárhol és bármikor előbukkanó "mindjárt meggyulladok" érzéssel, azzal, hogy nem látja a szemem, amit látnia kellene, hogy nem tudok olyan finom mozdulatokat egyszerűen megcsinálni, mint a cipzár felhúzása pl. És lehet azt mondani, hogy orvoshoz kell menni, meg harcolni kell, hogy megfelelő terápiát találjanak. Voltam. Többször, több helyen. Kevés dolog volt közös bennük, de az mindenképpen, hogy túl fiatalnak találtak, és gyógynövényes izéket ajánlottak. Amivel csak az a baj, hogy kapszula.
Nem tudom hogy mi lesz erre a megoldás, de igazából nem csodálkozom azon, hogy vannak, akik ebben az időszakban megőrülnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése