Na, ez most az a nap volt, ami akár el is maradhatott volna nyugodtan. Nem viseltem jól, hogy én szerettem volna a Balatonra menni, a fiúk meg nem. Pedig reggel még egészen jól fogadtam, és azt gondoltam, sebaj, az sem rossz, hogy az ebédet nem nekem kell csinálni. De ahogy telt a nap, úgy esett egyre rosszabbul. Na mindegy, most így jártam, már nem lehet rajta változtatni. Pedig olyan jól elképzeltem magamban, hogy milyen jó lesz a 32. évfordulónkat ott tölteni.
Egyébként annak ellenére sem utálom ezt a meleget, hogy nálam is jelen van már az az időszak, amikor akar meleg nélkül is simán levet a víz, és van rajtam annyi plusz kiló is már, hogy egy tempósabb séta után vizes a hátam és a hajam töve. De nem bánom, mert fázni akkor is sokkal jobban utálok.
Ezekkel a háborús hírekkel nagyon tele van a hócipőm. Azt gondolná az ember, hogy itt, a 21.században vagyunk már annyira intelligensek és normálisak, hogy ilyesmire nem kerül sor. És de, egyre többen. Tudom, hogy nem minden olyan egyszerű, de soha nem fogom tudni felfogni és megérteni, miért nem férünk el egymástól, miért nem lehet normálisan, mindenkinek a maga határain belül maradva élni egymás mellett? Olyan szép lehetne ez a világ azzal a sok mindennel, amit már elértünk és megtanultunk, annyi okos ember van, akik javítani tudnának az elrontott dolgokon, ehelyett csak megy az örökös harc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése