Voltak mára nagy terveim. Tegnap délután még azt gondoltam, hogy minden bevásárlást lebonyolítunk l, és ma egy jó alvás után úgy fogok felkelni, hogy előbb rendet rakok a spájzban, aztán megpucolom az ablakokat, stb stb.
Nos, ezek közül egyik sem valósult meg, a bevásárlás mára maradt, az ablakpucolás elnapolva valamikorra. Tulajdonképpen nagyon kevés igazán hasznos dolgot tudok felmutatni, mert elég sűrűn azon kaptam magam, hogy csak ácsorgok a teraszon, és élvezem a szélmentes napsütést.
Ha Balázs nem dolgozott volna, és még ráadásul egy komoly technikai probléma is hátráltatta, így jó későn ért haza, akkor biztosan a Balatonon lettünk volna ma. Na de majd eljön az is, amikor ott leszünk, az egészen biztos már, hogy az idén is összesen majdnem négy hét lesz, amikor ott kelünk, ott fekszünk. A többi lesz a ráadás.
Mindenesetre holnapra már csak azt terveztem el, hogy mi lesz az ebéd. Azt talán nem kell újratervezni...hacsak nem felejtem el kivenni S halat a fagyasztóból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése